Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1979-06-28 / 150. szám, csütörtök

JA I, EGYE5ÖLJETEKJ SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1971 június 28. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXXn ÉVFOLYAM ISO., szám Ara 50 fillér Tovább erősíti a barátságot és az együttműködést Gustáv Husák üdvözlő levele a csehszlovák-szovjet ifjúsági barátságfesztivál résztvevőinek (CSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök üdvözlő levelet küldött a csehszlovák—szovjet ifjúsági ba­rátságfesztivál résztvevőinek. A levél szövege a következő Kedves fiatal Barátaim’ Őszinte szívből üdvözlöm Önöket, a csehszlovák—szovjet ifjú­sági barátságfesztivál résztvevőit. Nagyon örülök annak, hogy a két testvéri ország fiatalfainak °z a találkozóin « szocialista Csehszlovákiában zajlik le. A barátságíesztivát a Szocialista Ifjúsági Szövetség és a Lenini Komszomol elmélyülő együttműködésének új leleritős jellemvo­nása. Olyan időszakban zajlik le, amikor mindkét ország dolgozó népe a kommunista párt vezetésével sikeresen valósítja meg a szocializmus és a kommunizmus építésének programját. Közvet• lenül követi a sikeres legfelsőbb szintű szovjet—amerikai találko­zót, amelynek eredményeit, s mindenekelőtt a hadászati fegyve­rek korlátozásáról szóló új egyezmény aláírását az egész világ haladó erői azzal a reménnyel fogadták, hogy hozzájárulnak a béke megszilárdításához és a háborús konfliktus veszélyének tá­voltartásához. Meggyőződésem, hogy fesztiváljuk hozzájárul a csehszlovák — szovjet barátság, együttműködés és szilárd szövetség további el mélyítéséhez. Hiszek abban, hogy ezt az alkalmat kihasználják egymás életének és munkájának mélyebb megismerésére, a szo­cialista és a kommunista építésről folytatott tapasztalatcserére és új barátságok megkötésére. Fiataljaink szántára ez alkalmai td arra, hogy üj ismereteket gyűjtsenek a l.enint Komszomol gaz dug forradalmi és harci hagyományaiból. Fesztiváljuk jelentőségéi még inkább növeli, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés és- hazánk felszabadulása 35. évfordulója előtt zajlik le; ezek az események megnyitották az utat hazánk füg­getlen és szocialista fejlődéséhez. Mi, az idősebb nemzedékhez tartozók, akik részt vettünk a közös antifasiszta harcban és a hazánk szocialista átalakításáért vívott küzdelmekben, öröm met látjuk, mekkora büszkeséggel vallják magukénak apáik müvét és fejlesztik tovább e forradalmi hagyatékot. Nagyra értékelem azt az eltökélt szándékukat, hogy szilárdít iák a megbonthatatlan csehszlovák—szovjet barátságot és min­őién erejükkel hozzájáruljanak testvéri országaink további felvirá go Hatásához. Nagyra értékelem uz\ az eltökéltségüket, hogy a többi szocialista ország fiataljaival és minden földrész haladó ifjúságával közösen akarnak harcolni a békéért, a feszültségenyhü­lésért, az imperializmus és a reakció erőt ellen, a fiatal nemze­dék boldog jövőjéért. Sok sikert kívánok Önöknek, a fesztivál résztvevőinek, a Szo­cialista Ifjúsági Szövetség és a Lenini Komszomol tagjainak, min­den csehszlovákiai és szovjet lánynak és fiúnak a munkához és a tanuláshoz, sok boldogságot a magánéletben. A KGST 33. ÜLÉSSZAKA FOLYTATJA MUNKÁJÁT Napirenden a szocialista gazdasági integráció es eiviittmiiides tnvaW elmélyítésé Nyikolaj Bajbakov jelentése 0 Konsztantyin Kotusev tájékoztatója a határozatok tejesítéséről $ Megkezdődött a vita (CSTK) — A KGST 33. ülés­szakának tegnap délelőtti ülé­sén beszédet mondott Nyikolaj Bajbakov, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnöke, a KGST tervezési együttműködési bizottságának elnöke. Előadta a hosszú távú együttműködési célprogramok javaslatairól szó­ló jelentést. Ezek a programok a KGST-országok racionális szü k ség 1 e teinek kielégítésére irányit Inaik az ipari közszükség­leti árucikkeik terén, valamint a KGST-országok közlekedésé­nek fejlesztésére. A jelentés to­vábbá tartalmazta <az említett programokban foglalt iintézke­dések megvalósításához szüksé­ges gépek és berendezések szállítására vonatkozó javasla­tokat N y i kola j Ba j ba.kov je len tésé !»en megállapította, hogy a programok fő célja a lakosság racionális igényeinek teljesebb kielégítése az alapvető ipar: közszükségleti árucikkek te rén. A program Intézkedéseket tartalmaz szövetek, konfekció ipari termékek, cipő, bútor, szőnyeg, porcelán edény és rá diókészülékek kölcsönös szállí- fásainak kibővítésére. E prog ramok ugyanakkor feltételezik az áruválaszték kibővítését, mi­nőségének javítását és a gyárt­mányfelújítást. Olyan intézke déseket határoznak meg, ame­lyek alapján biztosítanák. a közszükségleti árucikkeket gyártó ágazatok megfelelő nyersanyag- és alapanyag , via­la mint segédanyag-ellátását. A közlekedés fejlesztésére irányuló hosszú távú progra­mok megvalósítása lehetővé te szí a KGST országok szükségle télnek fedezését a kölcsönös teher és utasszállításban. A közlekedési hosszú távú prog­ram javaslatát egvbehangolták az anyagi termelés más terüle­tein folytatott együttműködés célprogramjaival. Nyikolaj Bajbakov jelentésé ben hangsúlyozta, hogy a hosz- szú távú célprogramokat sok­oldalú és kétoldalú megállapo dásoik útján valósítják meg. Egyes megállapodásokat már előkészítettek, a továbbiak ki­dolgozásán a KGST szervei munkálkodnak. Tadeusz Wrzaszczyk, Lengyel ország képviselője a KGST ter­vezési együttműködési bízott ságában az ülésszak résztvevőit tájékoztatta a hosszú távú cél­programodba foglalt intézkedé­(Folytatás a oldalon/ Gottwaldovban a dolgozók nagygyűlésen találkoztak a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttségével A Szovjetunió a béke zászlóvivője ALOIS INDRA ÉS VASZILIJ KUZNYECOV BESZÉDET MONDOTT (CSTK) — A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldött­sége Vasziiij Kuznyecovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjának, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnöksége első elnökhelyettesének vezetésével tegnap Kunovicébe érkezett, ahol a vendégeket Karéi Neu- bert, a CSKP KB tagja, a dél- morvaországi kerületi pártbi­zottság vezető titkára, valamint a dél-morvaországi kerület, a A kommunista erkölcs elvei szerint élő és cselekvő embereket akarunk nevelni Tegnap folytatódott a csehszlovák szovjet ifjúsági barátságfesztivál (CSTK) — FolyHatódott teg­nap a csehszlovák—szovjet if jnsági barátságfesztivál. Ban* ská Bystricában szemináriumot tartottak, amelyen a SZISZ és a Komszomol tagjainak a CSKP XV. és az SZKP XXV. kong­resszusán elfogadott liatároza tok teljesítésében való részvé teléről volt szó. Jozef Bajčiííäk, a közép-szlovákiai kerületi SZISZ bizottság titkára a kö «ép szlovákiai fiatalok kezde­ményezésével és munkaakti vi fásával foglalkozott. Elmondot­ta, hogy a Szlovák Nemzeti Fel kelés és hazánk felszabadulá­sának 35. évfordu.'ja tisztele­tére több mint 144 000 fiatai 411 millió korona értékű köte­lezettséget vállalt. Vjaeseszlav Koszarev. a szovjet küldöttség vezetője a tulai komszomolis ták munkasikereiről számolt be Brnóban is szemináriummal folytatódott a barátságfesztivál t.uhouiir Turek, a kerületi párt­bizottság titkára „ a fiatalok szellemi életének és 'a világné­zeti meggyőzésért vívott ideo­lógiai harcnak a problémáiról beszélt. Oj típusú embert, sok oldalúan művelt, a kommunista enkölcs elvei szerint élő és cselekvő embert akarunk ne vélni — mondotta. Közölte, bogy a SZISZ politikai oktatá sálban a kerületben évente 7— 10 ezer olyan fiatal vess; részt* aki nem tagja a SZISZ-nek, A Szovjetunió voronyezsi te­rületéről érkezett Komszontol- kuldöttség megtekintette a Brnói Húsipari Vállalat Jurij Gagarin Szakmunkásképző in­tézetéi és ellKiSzélgetett a szakmunkástanulókkal. A szov­jet vendégek ezután Luliačovi- oébe látogattak. Az Idei ba r á t s ág f es z ti v á 10 n részt vevő Komszomol-küldött- ség vezetősége Vagisz Guszej- novval, a Komszomol KB titká­rává! az élen tegnap délelőtt Prágában megjelent „A cseh­szlovák és a szovjet ifjúság részvétele a CSKP XV. és az SZKP XXV. kongresszusán el­fogadott határozatok teljesíté­sében11 című ideológiai konfe­renciáit. A tanácskozás beveze­tő részében Ján Lipiansky, a SZISZ KB Elnökségének tagja, a KB titkára hangsúlyozta, hogy <i SZISZ egyik legfonto­sabb feladata a fiataloknak a szocializmus szellemében tör­ténő nevelése. Az e téren elért ere dm é n vek meg n y i 1 vá nulna k a SZISZ tagok mindennapos munkájában. Ifjúsági szerveze­tünk tagjai felhasználják a Komszomolnak és a többi szo­cialista ország ifjúsági szerve­zeteinek gazdag tapasztalatait. Ezután Vagisz Guszejnoy, a szovjet küldöttség vezetője be­számolót tarto tt „A Komszomol hozzájárulása a fiatal nemze­dék kommunista neveléséhez“ címmel. Behatóan foglalkozott a komszomolistáknak a nép­gazdaság fejlesztéséhez való hozzájárulásával. Az ifjúsági építkezéseken csaknem 120 ezer Komszomol-tag dolgozik és sokan vesznek részt az újí t ó m o zg a 1 ómba n. Az ideológiai konferencia ezután a Komszomol-küldöttség tagjainak és a SZISZ képvi­selőinek vitafelszólalásaival folytatódott. A barátságfeszti­válon rész vevő Komszomol- küldöttség vezetősége tegnap délután Žilinába utazott. gotiwatdovi és az Uherské Hradiste-i járás tisztségviselői fogadták. A delegációt elkísér­te Alois Indra, a CSKP KB El­nökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Dalibur Háncs, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a Nemzetek Kamarájának elnö­ke, valamint u párt- és állami szervek több más tisztségvise­lője. Ott volt Vlagyimir Macke- vies, a Szovjetunió csehszlova kiai nagykövete és Vasziiij Mai­ja vko brnói szovjet főkonzul. A szovjet küldöttség a Ler vállalatba látogatott, és tájéko­zódott az L-410 L típusú repü­lőgépek gyártásáról. A vendégek ezután hazánk legnagyobb cipőgyárába, a gottwaldovi Svit vállalatba mentek. Megismerkedtek a gyár dolgozóinak munkájával Ezután Gottwaldovban, a dolgozók színházában a járás dolgozói találkoztak a Szovjet unió Leg 1 elsőbb Tanácsának küldöttségével. A két ország himnuszának elhangzása után a nagygyűlés résztvevőit pionírok köszöntőt ték. Az ünnepséget Karéi Neu bért elvtars nyitotta meg Ezután Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Sző vetségi Gyűlés elnöke mondott beszédet, majd Vasziiij Kuz nyecov, az SZKP KB Politikai A csehszlovák-szovjet ifjúsági liarátságfesztivál kedves vendé­gei j jobbról) Vladimir Remek. Alekswsj Gubarjev űrhajósuk és Zsao**«Han Gyeinjejev, a Sseocialista Munka Hóse (Tetefoto CSTK j Bizottságának póttagja, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének első elnökhelyette ;e köszöntötte a találkozó résztvevőit. Alois Indra elvtárs bevezető ben megállapította: nagy meg­tiszteltetés Csehszlovákia Kom­munista Pártja, a Nemzeti Front, a Szövetségi Gyűlés és hazánk népe számára, hogy vendégül láthatja a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának, a test véri szovjet nép demokratiku­san megválasztott képviselői­nek' küldöttségét. A Szövetségi Gyűlés nevében köszönetét mondok a kerületi pártszorvek nek, a Nemzeti Front szervei­nek és a nemzeti bizottságok-1 nak ezért, hogy lehetővé tét-' ték a vendégek számára a dél-> morvaországi kerület dolgozói­(Folytatás a 2. oldalon/ Köztársaságunk elnöke új nagyköveteket fogadott (CSTK) — Gustáv Husák köz­társasági elnök tegnap a prá­gai várban fogadta Armando Monteirát, a Bemini Népköztár­saság rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetét, aki átadta megbízó levelét. A felek hang­súlyozták, hogy adottak a fel­tétetek a két ország kapcsola­tainak további sikeres fejlesz­téséhez a barátság, az egyen­jogúság, a kölcsönös tisztelet és az egymás belügyelbe való be nem avatkozás elvei alap ján Ugyan utunk átadta megbízóle­velét (köztársaságunk elnöké­nek Li Ting-huan a Kínai Nép- iköztársaság rendkívüli és még­ha ta In i a z« it t ese 1 iszlo vá k iá i nagykövete. A felek megállapí­tották, hogy mindkét ország né. pe javára fejleszteni kell a kölcsönös elönyötkön és az egyenjogúságom alapuló állam­közi kapcsolatokat a békés egy­más mellett élés erősítése cél­jából

Next

/
Thumbnails
Contents