Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)
1979-05-15 / 112. szám, kedd
A Csehszlovák Noszövetség tevékenysége és feladatai a CSKP XV. kongresszus után (Folytatás az 1. oldalról) a tevékenység minden területén, megnőtt szövetségünk tekintélye a társadalomban, a Nemzeti Frontban és a nemzetközi demokratikus nőmoz- galomban. A Csehszlovák Nőszövetség politikailag, eszmeileg és szervezetileg megszilárdult, erősítette sorainak egységét, és kibontakoztatta társadalmi küldetését. Döntő sikernek tekintjük, hogy jelentősen növeltük az alapszervezetek és a tagság aktivitását. Elmélyült a nők bizalma szervezetünk iránt. A fiatalabb, illetve az iparban és a mezőgazdaságban dolgozó nők javára javult a szervezet tagjainak életkor szerinti ösz- szetétele. Nagy létszámú önkéntes aktívánk van, amely megértéssel, nagy áldozatkészséggel és lelkesedéssel fogadja, valamint teljesíti közös föladatainkat. Több tízezer tisztségviselőnkkel valóban öröm dolgozni. Az alap-, a járási, a város- kerületi és a városi szervezeteknek, a két nemzeti szövetségnek e kongresszusi tanácskozás elő terjesztett eredményei feljogosítanak bennünket arra — tisztelt elvtársak —, hogy büszkén bejelentsük, a Csehszlovák Nőszövetség 1974- ben megtartott kongresszusán kitűzött feladatoknak becsülettel eleget tettünk. A legmegbízhatóbb alap, amelyen a csehszlovákiai nők széleskörűen érvényesülhetnek, a népgazdaság. Hazánkban magas fokú a nők gazdasági aktivitása. ök teszik ki az összes dolgozó 48,2 százalékát. Éppen ez a nagy hányad meggyőzően tanúskodik egyenjogú helyzetükről a szocialista társadalomban. Értékét emeli a nők magas fokú műveltsége és szak- képzettsége. A népgazdaságban dolgozó szakemberek 49,3 százaléka nő. A nők műveltségében és szak- képzettségében bekövetkezett mélyreható minőségi változásokat bizonyítják az alábbi adatok: míg a 60 éven felüli nőknek csak 3 százaléka rendelkezik teljes közép- vagy főiskolai képesítéssel, az 50—55 évesek korosztályában pedig mintegy 10 százalékuk, addig a 30—35 évesek esetében hozzávetőleg 30 százalékuk és a 25—30 évesek korosztályában 50 százalékuk. Az utóbbi években a lányoknak nem egész 7 százaléka illeszkedik bele közvetlenül a munkafolyamatba az alapiskolából. Mindez abban tükröződik, hogy a nők nagyobb számban és magasabb képesítéssel vesznek részt a termelés és a munkahelyek közvetlen irányításában. Ez leginkább a munkakezdeményezés sokrétű formáinak fejlesztésében, valamint a szocialista munkabrigádok mozgalmában való részvételükben nyilvánul meg. A 200 000 ilyen kollektíva tagjainak löbb mint a felét teszik ki a nők. Mind nagyobb a részvételük a komplex racionalizációs brigádok tevékenységében, az ésszerűsítő és az újítómozgalomban. A Csehszlovák Nőszövetséget különösképpen erős kötelékek fűzik a mezőgazdaságban dolgozó nőkhöz, a falu életéhez és munkájához. A mezőgazdaság előtt álló igényes feladatok jóval nagyobb követelményeket támasztanak szövetségünk munkásságával szemben is, és szükségessé teszik az elmélyültebb és tárgyszerű együttműködést a szövetkezeti földművesek szövetségével. Szervezetünknek a falusi nők iránti viszonyát nemcsak a történelmi fejlődés alapozza meg, hanem az a felelősségér- ‘zet is, amely a szövetség lakóhelyi tevékenységéből következik. Hiszen a községekben működik 8 ezer alapszervezetünk, ez az összes alapszervezet 77 százaléka, s a mezőgazdaságban dolgozó nők 30 százaléka tagja szövetségünknek. A népgazdaság dinamikus fejlődésének szerves része az úgyszintén rohamosan elmélyülő gondoskodás az emberek életének és munkájának feltételeiről, környezetéről. A nők nagyra becsülik, hogy az utóbbi években jelentős pozitív változások következtek be a munkafeltételek színvonalában, mégpedig azokban az ágazatokban is, amelyek korábban nem rendelkeztek , elegendő’ anyagi eszközzel a dolgozókról való komplex gondoskodásra. Ezekben az években új gépekkel szereltek fel és korszerűsítettek több tízezer munkahelyet, tökéletesítették az üzemek és vállalatok szociális, higiéniai, egészségügyi, gyógykezelési, üdültetési és kulturális berendezéseit. Sok minden javult a munkavédelem, az üzemi étkeztetés, a munkahelyek tekintetében. Viszont az összehasonlítható vállalatok között még gyakran előfordulnak indokolatlan különbségek. A nők egyes munkahelyeken joggal mutatnak rá arra, hogy a fogyatékosságokat nem küszöbölik ki eléggé gyorsan, jóllehet ez nem kíván meg beruházásokat. Nem lehetünk elégedettek az üzemi éttermek és a szolgáltatásaikat igénybevevők számával sem. Az üzemben nem eléggé rugalmasan vezetik be az olyan szolgáltatásokat, amelyek a családoknak megkönnyítik a háztartási munkát, helyenként lassan oldják meg az emberek munkába és munkából való szállításának problémáit. Következetesebben és nagyobb mértékben kell bevezetni a termelésbe, amint azt a CSKP Központi Bizottságának 13. ülése hangsúlyozta, új félkészárukat és készételeket. Anyagi eszközöket és nagy pénzösszegeket fordítunk gyermeklétesítmények építésére. Napjainkban a bölcsődei férőhelyek száma lehetővé teszi a 3 éven aluli gyermekek 15 százalékának elhelyezését. Óvodába jár a megfelelő korú gyermekeknek 75 százaléka. Ezzel túljutottunk azon a célon, amelyet 1980-ra tűztünk ki. A kedvező fejlődés ellenére az ilyen intézmények teljes egészében nem elégítik ki a gyermekek elhelyezésével kapcsolatos követelményeket. A lehetőségek továbbra is elmaradnak a népesedés gyors növekedése mögött, mivel az utóbbi években ebben a vonatkozásban 1000 lakosra számítva az élve született gyerekek számával az európai ranglista élére kerültünk. Ezért a Nőszövetség segítsége a továbbiakban is abban fog megnyilvánulni, hogy megfelelő objektumokat keres, amelyek nagyobb beruházások nélkül szolgálhatják ezeket a célokat. Az elmúlt kongresszus óta megszilárdult a Csehszlovák Nőszövetség helyzete társadalmunk politikai rendszerében. Növekedett részvételünk a Nemzeti Front tevéknységében, s mindez megteremti munkánk ketivező feltételeit. Értékeljük azt, hogy az ösz- szes társadalmi szervezetben elmélyült a nők körében kifejtett céltudatos tevékenység. Ezekben a szervezetekben az utóbbi évtizedben rendkívül megnőtt a női tisztségviselők száma, amely lényegében megközelíti tagságukban a nők hányadát. így pl. a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban a női tisztségviselők hányada 43 szazalék. Az 1976-ban megtartott legutóbbi választások során a különböző szintű nemzeti bizottságokba megválasztott képviselők 29 5 százaléka volt nő. A Szövetségi Gyűlésben, a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanácsban a képviselők 28 százaléka nő. További 250 000 nő fejt ki tevékenységet a nemzeti bizottságok egyes bizottságaiban, valamint a polgári bizottságokban és 2032 nő tölti be a nemzeti bizottsági elnök, alelnök vagy titkár funkcióját. Az a körülmény, hogy az előző kongresszus óta soraink 350 000 taggal gyarapodtak, s ma milliós szervezet vagyunk, amelynek összetétele a fiatalabb nők javára alakul, hiszen tagjaink 30 százaléka 35 éven aluli, arra kötelez bennünket, hogy még mélyrehatóbban és differenciáltabban gondolkodjunk el főleg a fiatal nők körében kifejtett tevékenységünkön. Lakótelepi tevékenységünk ts mindinkább szövetségünk fi-* gyeimének homlokterébe kerül, Minden járásban, illetve városkerületben nem kevés alapszervezetünk jó, sok közülük pedig kiváló eredményeket ér el. Ebben a folyamatban azonban még sok az ösztönös- ség. Számos lakótelepen tevékenységünket megnehezíti a munkánk fejlesztéséhez szükséges helyiségek hiánya is. Kongresszusunkon az eltelt öt esztendőben kifejtett munka gazdag eredményeit értékeljük, fontolóra vesszük tevékenységünk problémáit, igényes feladatokat és merész célokat tűzünk ki. Ezeket azonban sikeresen csak úgy érhetjük el és fejleszthetjük alkotó építőmunkánkkal, csak úgy biztosíthatjuk a családok elégedett életét és az anyák boldogságát, ha a jövőben is felhőtlen lesz békés egünk, ha megőrizzük az egész emberiség alapvető jogát — a békés élethez való jogát. Ennek útját jelzi a Szovjetuniónak, a szocialista közösség országainak békepolitikája. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének 1978 novemberi moszkvai ülésén elfogadott nyilatkozata a testvéri szocialista országok vállve-- tett igyekezetét a békeharc reális és megvalósítható legidőszerűbb feladataira orientálja. Teljes mértékben támogatjuk a Szovjetunió és a többi szocialista ország javaslatait, mivel a problémák mélyéne hatolnak, hatásos lépéseket javasolnak a fegyverkezés csökkentésére, valamint a nemzetközi feszültség enyhítésére. Az utóbbi években világszerte jelentősen megnőtt a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség befolyása és tekintélye. A szövetségnek napjainkban a világ 114 országában 129 szervezete van, és együttműködése a nemzeti szervezetekkel mind szorosabbá és folyamatosabbá válik. Boldogok vagyunk, hogy ez a mozgalom elválaszthatatlanul összefonódik az emberiség haladásával, bizonyítja, hogy szilárd és cselekvő része a világ haladó, demokratikus, békeszerető erőinek és hogy szövetségünk hozzájárul ehhez a sikerhez. A csehszlovákiai nők nagyra becsülik barátságunkat a Szovjetunióval. Büszkeséggel és megelégedéssel tölti el őket a Csehszlovák Nőszövetség gyümölcsöző, szoros együttműködése a Szovjet Nőbizottsággal, bensőséges barátságunik a szovjet nőkkel. Készek továbbra is hozzájárulni az együltiműiködés megszilárdításához és alkotó fejlesztéséhez. Éppen ebben az esztendőben, a nemzetközi gyermekévben az egész világ előtt büszkén felmutathatjuk, hogy társadalmunk milyen magas szinten, sokoldalúan és szeretettel tö- rőd'iik Ie g f ia ta la b b p o 1 gá ra in k- ika.1. Gyermekeink boldog, zavartalan élete arra kötelez beran ünkeit, tegyünk meg mindent aziért, hogy a jövőben ugyanilyen szép legyen világszerte minden gyermek élete. Az ez év szeptemberében Moszkvában megrendezésre kerülő, a gyermekekkel foglalkozó világkonferencia nyilván felhívja majd a világ figyelmét arra a szükségszerűségre, hogy sürgetően oldják meg a legfiatalabb nemzedék létfontosságú problémáit. Mi, csehszlovákiai nők, a nemzetközi gyermekév sikeréhez erőnk teljéből hozzájárulunk. TISZTELT ELVTÁRSAK! Mi, a Csehszlovák Noszövetség kongresszusának küldöttei önöknek és Önök útján hazánk minden kommunistájának szívből jövő elvtársi üdvözletünket küldjük. Nagymértékben hálásak vagyunk a pártnak a nőkkel szemben tanúsított céltudatos mindennapi figyelemért és gondoskodásért. Csak a szocialista társadalomban tudja a nő érvényesíteni egyenrangú szerepét, csak szilárd lét- és szociális biztonságban tudja teljesíteni munka- és állampolgári feladatait, betölteni nemes küldetését. Ezért egész szövetségünk, a nők milliói nagy tisztelettel és hálával emlékeztek meg a CSKP KB 1969. áprilisi ülésének 10. évfordulójáról, amely ülés új pártvezetőséget választott Gustav Hii- sák elvtárssal az élen. Őszintén nagyra becsüljük mindazt, amit a párt az elmúlt 10 esztendőben a szocializmus sokoldalú fejlesztése terén, az ember jólétéért és boldogságáért, nyugodt alkotó munkánkért és békés életünkért tett. Különösen nagyra értékeljük azt a gondoskodást, amelyben a CSKP vezetésével az egész társadalom a gyermekeket részesíti. Ezért elsősorban önöknek, kedves elvtársak és egész kommunista pártunknak forró köszönettel tartozunk. A Szovjet Nőbizottsággal és a többi szocialista ország nőszervezeteivel őszinte barátságban és alkotó együttmüködésben hozzá akarunk járulni a szocialista közösség erősítéséhez, amely közösség a Szovjetunió vezetésével a világbéke, a nemzeti biztonság, az együttműködés és a haladás legfőbb támasza. Biztosítjuk önöket arról, kedves elvtársak, hogy nincs számunkra megtisztelőbb és örömtelibb feladat, mint az, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével hozzájáruljunk drága hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felvirágoztatásához. E cél szolgálatába állítjuk minden erőnket, képességünket. tudásunkat és szívünket. A CSEHSZLOVÁK NÖSZÖVETSÉG KONGRESSZUSÁNAK KÜLDÖTTEI (ČSTK) — A CSKP KB meghívására többnapos munkaláto- gatásra Bratislavába érkezett az MSZMP Központi Bizottságának küldöttsége Karakas Lászlónak, az MSZMP KB tagjának, a KB osztályvezetőjének vezetésével. A magyar vendégek tapasztalatcserét folytatnak a pártszervezetek gazdálkodásának, ellenőrző munkájának és beruházásainak kérdéseiről. A délutáni órákban a delegációt az SZLKP KB székhazában fogadta Ján faník, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és Miloslav Boďa, az SZLKP KERB elnöke. (Folytatás az 1. oldalról) A kitüntetettek nevében Amália Hinerová, a žillnai Avia vállalat mun.kásnője, a CSKP KB póttagja, a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottságának tagja mondott köszönetét. Kiemelte, hogy a magas kitüntetés bizonyítja azt a figyelmet és gondoskodást, amelyet Csehszlovákia Kommunista Páxt ja fordít a nőkre, elismerése a nők munkájának és a társadalmi elkötelezettségének, valamint anyai hivatásának. A kitüntetetteket ez a megbecsülés arra kötelezi, hogy a jövőben még áldozatkészebben fáradozzanak szocialista hazánk felvirágoztatásán. Gustáv Husák elvtárs, valamint párt és állami szerveink más tisztségviselői ezután szívélyes és baráti beszélgetést folytattak a találkozó résztvevőivel. A Csehszlovák Nőszövetség országos kongresszusa alkalmából Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök a következő kitüntetéselkelt adományozta: A MÜNKAÉRDEMRENDET Božena HoleCkovának, a Cseh Noszövetség Központi Bizottsága tiszteletbeli alelnökének; AZ ÉPÍTÉSBEN SZERZETT ÉRDEMEKÉRT kitüntetést Božena Pšurikovának, az Ústí nad La bem-i Állami Gazdaság j uhgondozó jának; A KIVÁLÓ MUNKÁÉRT kitüntetést Alena Bajerovának, a Mníchové Hradišté-i LIAZ Vállalat munkásnőjének, Marié Bartuňkovának, a Sepekovi | píseki járás) Efsz munkásnőjének, Helena Bergerovának, a partizánske! Augusztus 29. Vállalat munkásnőjéneik, Anna Bre- zuiovának, a Brrnói Állatorvosi Főiskola munikásnőjének, Libu- Äe Burgerovának, a Prágai Fűtőanyag és Energiagazdálkodási Kutatóintézet szakelőadójának, Božena Cechovának, a Ždár nad Sázavoui Tokoz Vállalat munkásnőjének, Matilda Daná&ovának, az egyik bratislavai alapiskola igazgatónőjének, Jaroslav Fnjtovának, a Kurimi S ze r szá mg yá r sza ke 1 őad ó já na k, Jirina Fori&kovának, a Cseh Nőszövetség Uherské Hradišté-i járási bizottsága titkárának, Rozália Gugovának, a Trenčíni Ruhagyár osztályvezetőjének, Amália Hinerovának. a Žilinai A v ia vá 1 la la t m u niká sn ő jétnek, Viera Hinerovának, a Dubnica nad Váhom-i Gépipari Vállalat vegyészének, Jindta Hornová- nak, a rakovníki Autófékgyár műhely vezet ő jén ek, Bo h u m i la Laštíivkovának, a Cseh Nőszövetség šumperki járási bizottsága titkárának, Anežka Lesnia- kovának, az Ostravaí Klement Gottwald Űjkohó munkásnőjének, Anna Medzihradskának, a Szlovákiai Noszövetség Žiar nad H rono m-i járási bizottsága titkárának, Jaroslava Paráková- nak, a prostéjovi Jednota Fogyasztási Szövetkezet vezető könyvelőjének, Éva Parákovanak, az egyik, liandlovái alapiskola pedagógusának, Margita Plištilovának, a bratislavai Pravda szerkesztőjének, Jolana Po lá ková nak, a Trikót a vállalat Šaštín-Stráže-i (serai cai járás J üzeme munkásnőjének, Veronika Pribulovának, a Hraničná* (Kosice — Kassa-vidéki járás) Efsz tagjának, Jifrina Slukové- nak, a Csehszlovák Néppárt Plzeň-déli járási bizottsága titkárának, dr. Marie Štarková- nak, a Moravská Trebová-i kórház gyermekosztálya főorvosának, Lndmila Tenciánovának, az Olomouci Járási Egészség- ügyi Intézet tüdőgyógyászati osztálya főm ő véré nek, Božena Ulmanová nyugdíjasnak, a Cseh Nőszövetség Hrádok nad Nisou-i alapszervezeto elnökének, Alžbeta Vargovának, a Trebišovi Jednota Fogyasztási Szövetkezet egyik vendéglátó- ipari üzeme vezetőjének, Éva Vdovjákovának, a Poprádi Jnb népi ellenőrző bizottsága elnökének, Éva Walterová alapiskolai tanítónőnek, a Cseh Nőszövetség Prága 7. városkerületi bizottsága elnökének, Vlasta Zatloukalovának, a kroméŕíži Pal Magneton vállalat mechanikusának, dr. Jarmila Zcmanová kandidátusnak, a Bra tisla val Orvosi- és Gyógyszeripari Intézet gyógyszeripari technológiai tanszéke vezetőjének. Hazánkban magas fokú a nők gazdasági aktivitása (Folytatás az 1. oldalról) A kongresszus tárgyalása ezután vitával folytatódotj. Hana Pešková, a náchodi járás nö- szövetségi szervezeteinek aktivitásáról, Magda Mlýnková pedig a közép-szlovákiai kerületben élő lányok, asszonyok elkötelezett munkájáról beszélt. Ezután Alois Indra, a CSKP KB, a szövetségi kormány és a Csehszlovák Nemzeti Front KB C küldöttségének vezetője szólalt fel. Beszédét gyakran szakította félbe a jelenlevők tapsa. A kongresszus délután vitával folytatta munkáját. Alena Rajerová,a Mníchovo Hradišté-i Liaz Vállalat munkásnője beszámolt arról, hogy a prágai várban Gustáv Husák elvtárs fogadta a kongresszus küldöttségét. Egyúttal tolmácsolta Gustáv Husák jókívánságait a kongresszus résztvevőinek. A szovjet nők nevében Va- lentyina Tyereskova-Nyikolaje- va, a Szovjet Nők Bizottságának elnöke köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Nagyra értékelte a szovjet és a csehszlovák nőszervezet szüntelenül mélyülő együttműködését. Rámutatott arra, hogy a szovjet nők tevékenyen részt vesznek a kommunista társadalom alapjainak építésében és a békés egymás mellett élés lenini poli tikájának megvalósításában A kongresszus ma folytatja munkáját. eríszá 1979 V 15. t Levél a CSKP Központi Bizottságának Rendkívül nagyra értékeljük a nők áldozatkész munkáját Bratislavába érkezett az MSZMP KB küldöttsége