Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)
1979-05-14 / 111. szám, hétfő
Comaneci volt a hsgeredmenvesebb Az olimpiai bajnoknő három aranyérmet nyert 0 Muhina és Saposnyikova egy egy szeren végzett az élen % A csehszlovák versenyzők közül Černá és Marečková remekelt Koppenhágában rendkívüli érdeklődés kísérte az idei női tornász-EB látványos küzdelmeit. Mindkét nap zsúfolt lelátók előtt került sor kontinensünk legjobbjainak erömérésére. Hála a tv közvetítésének, e sportág hívei az érdekes esemény nagy részének szemtanúi lehettek. Látnivaló akadt bőven, hiszen az éremre esélyesek remekbeszabott gyakorlatokat adtak elő, ha nem is minden esetben hibáktól mentesen. Hallatlanul érdekes és izgalmakban bővelkedő küzdelmet hozott az összetett verseny, melyben 21 ország 58 tornásznője szerepelt és amelynek második fele volt a színvonalasabb, mivel akkor következtek az elsőségnél és helyezéseknél számításba jövő tornásznők. Nyilvánvaló volt, hogy az ösz- szetett verseny győztese abból a csoportból kerül ki, amelyben Comaneci, Eberle, Muhina és Szaposnyikova indult. A sort az olimpiai bajnok Comaneci kezdte, aki a tavalyi strasbourgi VB óta jócskán lefogyott, ami meglátszott mozgásán és rugalmassága ellen kifogás nem lehetett. Talajon 9,75-tel kezdett. Akkor még senki sem tudta — ő maga sem —, hogy ebben a számban jóformán el is dőlt az elsőség sorsa. Saposnyikova kiszaladt a szőnyegről*-és Muhi- nát is túlvitte a lendület az előírt határon, így hiába adták elő jól felépített gyakorlatukat, a hibákért járó levonás érzékenyen érintette őket: a 9,55, illetve 9,65-ös rajt bíztatónak nem volt nevezhető. Persze Comaneci is ronthatott a későbbiek során, ő azonban kitűnő fjrmában, magabiztosan vette az akadályokat, jobban mondva a szereket. Fe lemáskorláton, lóugrásban és gerendán egyaránt 9,90 et kapott és már ünnepelhették is harmadik Európa-bajnokságát. Az őt követő Muhina ekkor már 10 pontot érő gyakorlattal se tudta volna befogni, mivel pedig talajfogását elrontotta, csak 9,45-re értékelték teljesítményét. Ezzel megnövekedtek Eberle esélyei, aki élt is a lehetőséggel, 9,8-at tornázott és ezzel ezüstérmet nyert. Saposnyikova azonban mindnyájukat felülmúlva, 9,95-tel a nap legmagasabb értékelésében részesült. A csehszlovák tornásznők már az összetett versenyben is legjobb oldalukról mutatkoztak be, Cerná a hatodik, Marečková a hetedik helyen végzett, s ezen felül hétszer szerepelhettek a szerenkénti döntőkben. A fiatal magyar versenyzők közül ez csupán Kalmár Zsuzsának sikerült. Az összetettt Európa-bajnok: Comaneci (román] 39,45, 2. Eberle (román) 38,85, 3. Saposnyikova (szovjet) 38,75, 4. Muhina (szovjet) 38,70, 5. Ruhn (román) 38,15, 6. Cerná 38,00, 7. Marečková 38,00. A szerenkénti döntők drámai jelenetekben bővelkedtek. Az első napi teljesítménye alapján a szakvélemény Comanecit akár mind a négy szeren aranyéremre esélyesnek tartotta. Nadia mindjárt a lóugrásban igazolta azokat, akik sikeres helytállást jósoltak neki. Első ugrására 9,95-öt kapott és ő volt az egyetlen, aki aznap ilyen magas értékelésben részesült. Természetesen ezen a szeren fölényesen szerzett aranyérmet. Maiusová ötödik, Cerná hatodik lett. Felemáskorláton Muhina szinte tökéletesen véghez vitt, eredeti elemekkel nehezített gyakorlatával megérdemelten végzett az első helyen. Comaneci, aki bámulatos magabiztosságáról nevezetes és ritkán szokott rontani, leesett a korlátról és érmet sem szerzett. Cérnát hasonló sors érte, nyolcadik lett, míg Marečková az ötödik helyen végzett. Gerendán Saposnyikova a várakozásnak megfelelően remekelt. Amit ő produkált, arra jelenleg senki sem képes a világon. Comaneci bizonytalankodott, két súlyos hibát vétett, hajszál híján leesett a szerről, de még így is bronzérmet nyert. Marečková leesett a gerendáról, hetedik lett. A magyar Kalmár negyedik helye elismerésre méltó. Talajon a szerenkénti döntő résztvevői kivétel nélkül dupla szaltót iktattak gyakorlatukba. A szovjet lányoknak itt sem sikerült Comaneci győzelmét megakadályozni. Muhina kétszer hibázott, Saposnyikova ezúttal is kilépett. Az utolsónak induló olimpiai bajnoknő viszont szép kört adott elő és az idei EB n harmadik aranyérmét nyerte. Marečková és Cerná a hatodik helyen osztozott. A szerenkénti döntő érmesei: Lóugrás: 1. Comaneci 19,755, 2. Gnauck (NDK-beli) 19,550, 3. Saposnyikova 19,525. Felemáskorlát: 1. Muhina 19,70, 2. Eberle 19,65, 3. Gnauck 19,60. Gerenda: 1. Saposnyikova 19,85, 2. Eberle 19,60, 3. Comaneci 19,25. Talaj: 1. Comaneci 19,60, 2. SaDOsnvikova és Muhina 19,20. (kollár) AZ ARSENAL NYERTE AZ ANGOL KUPÁT Londonban a Wembley-sta- dionban az Angol Kupa döntőjében az Arsenal 100 000 néző előtt 3:2 (2:0) aránybain győzött a Manchester United ellen. Az Arsenal góljait Talbot, Stapleton és Sunderland lőtte, míg a vesztes csapat részéről McQueen és Mcllroy volt eredményes. Az angol liga elhalasztott mérkőzéseinek eredményei: Aston Villa — West Bromwich Albion 0:1, Middlesbrough — Liverpool 0:1, Queen’s Park Rangers -1- Ipswich Town 0:4. Két eredmény a skót ligából: Partiok Thistle — Aberdeen 1:2, St. Mirren — Celtic Glasgow 0:2. Az NSZK-ban a bajnokság 31. fordulójának mérkőzéseit bo- nyították le: Werder Bremen — FC Köln 1:1, Eintracht Braunschweig — Stuttgart 2:2, MSV Duisburg — Borussia Dortmund 0:0, Schalike 04 — Hamburger SV 1:3, Eintracht PRÉMIUMOK A Športka 19. játékhetének rendkívüli prémiumnyereményei — 17 társasutazás hajóval a Szovjetunióba, 4 repülőút Kubába. Gyűjtőhely sorozat és szám sorszám Hajóutak a Szovjetunióba TJ NHKG Karviná sp 554 560 3 54} TJ Autoškoda Mladá Boleslav sn 839 646 854 Pošta Radím u Kolína, kolíni járás Ne 980 905 90 047 Pošta Nové Zámky 1. su 891 786 15 531 TJ Slávia SVŠT Bratislava m 671 289 1 157 Pošta Komárov u Hoŕovic, berouni járás Mu 642 664 214 Pošta Horné Obdokovce, topoľčanyi járás sv 148 659 97 TJ Moravská Slávia Brno Nh 569 305 4 217 TJ Slávia Univerzita Komenského Bratislava rf 438 784 30 328 TJ Klatovy tn 392 135 59 Pošta Chodov u Karlových Var 1, sokolovi járás Mp 071 044 305 Pošta Vrbatuv Kostelec, chrudimi járás pt 010 940 29 TJ Gottwaldov La 746 011 7 056 TJ Škoda Plzeň sa 228 816 13 256 Pošta Zubŕi, vsetiní járás Kz 709 833 251 TJ Dukla Banská Bystrica pd 722 487 1086 Tf Tŕinpckvch Železiarni VOSR Kx 736 727 6 278 Repülőutak Kubába Pošta Rokycany 1 Nh 938 218 203 TJ Lokomotíva Praha tn 082 061 1177 T| Slovácka Slávia úherské Hradišté rr 600 3*15 1 103 Pošta Polepy, litoméŕicei járás Nh 901076 88 Frankfurt — Fortuna Düsseldorf 3:2, Arminia Bielefeld — FC Nürnberg 2:0, Bayern München — FC Kaiserslautern 1:0, Borussia Mönchengladbach — Darmstadt 3:1, Bochum — Hertha 1:0. — Vezet 46 ponttal a Hamburger SV a 44 pontos Stuttgart és a 42 pontos Kaiserslautern előtt. Két eredmény a Szovjetunió bajnokságából: Dinamó Tbiliszi — Krilja Szovjetov 3:1, Lokomotív Moszkva — Baku 0:0. Az NDK-ban a 21. forduló mérkőzéseivel folytatódott a bajnokság: Wismut Aue — FC Jena 0:1, Chemie Ha lie — Union Berlin 0:0, Kari Marx- Stadt — Sachsenring Zwiökau 3:0, Chemie Böhlen — Lokomotíve Leipzig 3:1, Dynamo Dresden — Stahl Riesa 6:0, FC Magdeburg — Bansa Rostock 1:1, Dynamo Berlin — Rottweiss Erfurt 5:3. — Az élcsoport állása: Dynamo Berlin 39, Dynamo Dresden 31, Carl Zeiss Jena 28 pont. A Skót Kupa döntőjében a Glasgow Rangers Hibernians találkozó meghosszabbítás után is gól nétiküli döntetlennel végződött. A kupadöntőt május 16-án megismétlik. Egyiptom labdarúgó-válogatottja Kairóban l:0-ra győzött az Everton ellen. Három eredmény a spanyol bajnokság 31. fordulójából: Zaragoza — Barcelona 1:1, Valencia — Sevilla 2:0, Espanol — Las Palmas 2:1. A belga bajnokság két eredménye: Boringen — Beveren 0:0, Anderlecht — Winterslag 1:2. — A Beveren már megnyerte a bajnokságot, mert két fordulóval a befejezés előtt 7 pontos előnye van. Európába készül az argentin labdarúgó-válogatott. Az argentinok május 16-án utaznak Buenos Airesből Madridba és innen az első találkozó színhelyére, Svájcba. Érdekesség, hogy az argentinok először Bernben lépnek pálvára. Hollandiával május 22-én. Olaszországgal 26-án, Írországgal 29-én mérkőznek és európai portyájuk utolsó találkozójára június 2-án kerül sor Glaspow- ban, ahol Skócia lesz az ellenfél. VÉGET ÉRT AZ ÖKÖLVÍVÓ EB HÉT ARANYÉRMET NYERTEK A SZOVJET ÖKÖLVÍVÓK A Szovjetunió képviselői voltak a legeredményesebbek a 23. ökölvívó Európa-bajnokságon Kölnben. Mérlegük imponáló: 7 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérem. Csehszlovákia képviselői közül csak Rostislav Usička szerzett bronzérmet a 71 kg-<os súlycsoportban. A magyar ökölvívók a vártnál jobban szerepeltek, x egy ezüst- és 2 bronzéremmel térhettek haza. Eredmények Papírsúlyban a szovjet Sabi- ruv 4:l-es pontozással győzött az NDK beli Geillich ellen. Légsúlyban a lengyel Sred- nicki pontozással győzött a ro mán Radu ellen. Harmatsúlyban a szovjet Hrapcov 4:1 es pontozással győzött a bolgár Pehlivanov ellen Pehelysúlyban a szovjet Ribakov az első menetben kiütötte a iKilgár Andrejkovszkit. Könnyűsúlyban a szovjet Demjanenko pontozással győ zött az NSZK-beli Weller ellen Kisváltósúlyban a szovjet K«- nagbajev 4:l-es pontozással legyőzte az olasz Oliviát. Váltósúlyban az NSZK beli Müller 5:0 ás pontozással győ zött a jugoszláv Mikmvics el len. Nagyváltósúlyban a jugoszláv Perunovics 3:2-es pontozással bizonyult jobbnak a szovjet Szavcsenkónál. Középsúlyban a finn Uusivir- ta fölényes pontozással győzött a romániai Szilágyi ellen. Félnehézsúlyban a szovjet Nyikoljan 5:0-ás pontozással győzött a jugoszláv Kacar ellen. Nehézsúly ban a szovjet Gorstkov 4:l-es pontozással győzött az NDK-beli Kőcímert ellen. Szupernehéz súlyban a Német A sportfogadás hírei A Športka 19. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 11 13 32 42 45 47 Prémiumszáin: 39. A II. húzás nyerőszámai: 9 16 24 27 37 42 Prémiumszám: 40. SZK-beli Hussing pontozással legyőzte a magyar Somodit. Éremtáblázat arany ezüst bronz Szovjetunió 7 1 2 NSZK 2 1 2 Jugoszlávia 1 2 0 Lengyelország 1 0 2 Finnország 1 0 1 NDK 0 2 5 Románia 0 2 5 Bulgária 0 2 1 Magyarország 0 1 2 Olaszország 0 1 1 Csehszlovákia 0 0 1 Svédország 0 0 1 Írország 0 0 1 Másodszor is győzelem Csehszlovákia — Argentína 89:82 (41:38) Prágában a csehszlovák férfi kosárlabda-válogatott az Interkontinentális Kupa keretében az amerikaiak után az argentin csapat ellen is győzelmet aratott. Ezúttal azonban az együttes teljesítménye sok kívánnivalót hagyott maga után. Főleg az első félidőben a hazaiak gyengén védekeztek és a támadásba való átmenet is lassúnak, körülményesnek bizonyult. A második félidőben a hazaiak fokozatosan játékba lendültek, elsősorban Brabenec és Kröpilák jóvoltából sikerült biztosítani a győzelmet. A csehszlovák csapat legeredményesebb játékosai: Brabenec 25, Kropilák 17, Skála 12 pont. A vendégek közül Gonzáles 30, Ferello 18 pontot szerzett. Az Interkontinentális Kupa állása: 1. Franciaország 4, 2. Szovjetunió 4, 3. Csehszlovákia 4 pont. fyy ® fippeliioký~[ 20. FOGADÜHÉT I. LABDARGGŰ-LIGA 1. Teplice — Sparta. A tavaszi fordulóban eddig a Sparta szerepelt sikeresebben. Tippünk: 2, 0. 2. ZŤS Košice — Jednota Trenčín. Egyik csapat sem várhatja nyugodtan a bajnokság hajráját. A kiesés elleni küzdelemben minden pont aranyat ér. Tippünk: 0, 1. 3. Slávia Praha — Baník Ostrava. A Slávia általában érvényesíteni tudja a hazai környezet előnyét. A bányászcsapat gyengébben játszik, mint ősszel. Tippünk: 1. 4. Slovan Bratislava — Tatran Prešov. A bratislavai együttes egyre lejjebb csúszik a táblázaton. Lehet, hogy kiesési gondjai lesznek. Tippünk: 0 1. 5. B. Bystrica — Inter Bratislava. A legutóbbi fordulóban a katonák mérsékelt teljesítmény után Prešovban hagyták a pontokat. Tippünk: 1, 0. 6. Bohemians — Dukla Praha. A fővárosi rangadónak már hagyományodon nincs kimondott esélyese. Érzésünk szerint az éllovas Dukla sikere valószínűbb. Tippünk: 2. 7. Zbrojovka — Lokomotíva Košice. Egyre jobb formába lendül a bajnok Brno, legutóbb a Dukla pályáján szerzett pontot. A Lokoniotívát a nemrég kiharcolt kupa dicséri. Tippünk: 1, 0. 8. Plz 4ö — Trnava. A Plzeň otthonában ritkán veszít pontot. Tippünk: 1. LABDARÚGÓ CSNL 9. Kolín — Pribram. A táblázat szerint a vendégek képviselnek nagyobb játékerőt. Esetleges győzelemmel versenyben maradhatnak az elsőségért folyó küzdelemben. Tippünk: 2. 10. Bohumilí — Olomouc. A vendégek nagyobb rutinja dönthet. Tippünk: 2. LABDARÚGÓ SZNL 11. Kys. Nové Mesto — Žilina A vendégeiknek már nem sok esélyük van megelőzni az éllovas Nitrát. Tippünk: 0. 1. 12. Michalovce — Pov. Bystrica. Mindkét csapat a táblázat kiesési zónájában tanyázik. Tippünk: 0. í *Í7H V 14. t Külföldi atlétika Nehemiah kirobbanó formában A Kingstonban rendezett nemzetiközi versenyen az amerikai Nehemiah, a 110 méteres gátfutás újdonsült világcsúcs- tartója, a világon elsőiként jutott a bűvös 13,00 mp-es határon belül, de ideje, 12,80 mp, nem hitelesíthető, mivel kézzel mérték. A további sorrend: 2. Foster 13,00. A 400 méteres férfi síkfutást a kubai Juantore- na nyerte 45,77 mp-cel. 100 méteren honfitársa, Leonard győzött, ideje 10,11 mp. A nőknél Ashord a 100 méteres síkfutásban 11,07 mp-re javította az amerikai csúcsot. A norvég Hjeltnes 69,50 méterrel, a világ idei legjobb teljesítményével nyerte a férfi diszkoszvetést a kaliforniai Mo- destóban rendezett versenyen. Ez az eredmény egyben új norvég cúcs. A férfi súlylökésben a finn Stahlberg 21,27 m-rel győzött. Párizsban a hazai Vigneron 542 cm-re javította a rúdugrás junior Európa-csúcsát. Az eddigi rekordot 1970 óta honfitársa. Tracanelli tartotta 540 cm- rel. A versenyen győztes Hou- vion 555 cm-es eredménye új francia csúcs. A román Nadia Comaneci a Koppenhágában rendezett női tor- oász-EB legsikeresebb részvevőjének bizonyult — három aranyérmet szerzett. Gerendán azonban nem tudta megvédeni Europa- bajnoki címét jČSTK-felv J