Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1979-05-31 / 126. szám, csütörtök

CSEHSZLOVÁK FELSZÓLALÁS AZ ENSZ KÖZGYŰLÉS NAMÍBIA VITÁJÁBAN (ČSTK) — Az ENSZ felújított 33. közgyűlésén, amely az af­rikai országok kérésére a namlbiai helyzetről tárgyalt, kedden több mint 30-an szólaltak fel. Túlnyomó többségük elítélte a Dél-afrikai Köztársaság Namíbiával szembeni megszálló politi­káját. A vitában felszólalt a cseh­szlovák küldöttség vezetője, ha­zánk állandó ENSZ-képviselője, Ilja Hulínský is. Határozottan elítélte a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaságot, amely a Délnyu­gat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) tagjai elleni terror-* ral és a szomszédos független afrikai országok elleni agresz- szív támadások fokozásával új- gyarmatosító bábrezslmat akar létrehozni Namíbiában. Elítélte egyes nyugati országok folyta­tódó, széles körű, politikai— gazdasági és katonai együttmű­ködését is a törvénytelen meg­szálló rezsimmel. A csehszlovák képviselő hangsúlyozta, hogy az igazsá­gos namíbiaí rendezést csak az erre vonatkozó ENSZ-határoza- tok következetes teljesítésével lehet biztosítani. Továbbá kije­lentette, hogy támogatja az af­rikai országok javaslatát, akik a pretóriai fajüldöző rezsim teljes elszigetelését és az ENSZ alapokmánya alapján a Dél­afrikai Köztársaság ellen hatá­rozott szankciókat követelnek. Támogatta azt a javaslatot is, hogy bővítsék a sokoldalú po­litikai, anyagi és katonai segít­séget a namíbiai gépnek, amely a SWAPO vezetésével harcol szabadságáért és való­di függetlenségéért. BOTHA FENYEGETŐZIK A dél-afrikai kormány semmilyen eszköztől sem riad vissza (ČSTK) — Pieter Botha, a dél-afrikai kormány elnöke nyi­latkozott a BBC televíziónak, és nyilatkozatának fő gondolata az volt, hogy a Dél-afrikai Köz­társaság fajüldöző rezsimje minden eszközzel — a katonai­akat is beleértve — támogatni fogja Muzorewa püspök báb­kormányát Rhodesiában. Botha nem titkolta, hogy a Dél-afrikai Köztársaság figye­lemmel kíséri a rhodesiai fejle­ményeiket, és sokoldalúan tá­mogatja az ottani rezsimet. Mu­zorewa kormányának várható kinevezésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Rhodesiá­ban kaotikus helyzet kialakulá­sa esetén a dél-afrikai parla­ment dönteni fog a szükséges intézkedésekről. Hasonlóan nyilatkozott a dél­afrikai kormányfő a namíbiai kérdésről is, amikor kijelentet­te, hogy a Dél-afrikai Köztár­saság nem Ijed meg az ENSZ szankcióitól. A dél-afrikai miniszterelnök végül kimondta azt a monda­tot, amely talán leginkább jel­lemzi a fajüldöző rezsim gon­dolkodásmódját. Kijelentette: ha megpróbálják megdönteni a dél-afrikai rezsimet, ez a har­madik világháború kitörését fogja jelenteni. , Szovjet—ausztráliai parlamenti tárgyalások (ČSTK) — A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldött­sége, amelyet Pavel Gilasvili, a Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek elnökhelyettese vezet, teg­nap befejezte ausztráliai láto­gatását és tovább utazott Új- Zélandba. A szovjet küldöttség, amely az ausztráliai parlament meg­hívására tartózkodott Ausztrá­liában, találkozott a kormány képviselőivel, az ellenzék ve­zéreivel és az ausztráliai parla­ment tagjaival. E találkozók alkalmából mindkét fél kifejez, te érdeklődését a sokoldalú ka peso la ťok fejlesztése iránt. Súlyos helyzetben a diktátor-rezsim (ČSTK) — A Sandinista Nem­zeti Felszabadítási Front (FSLN) tagjai öt irányból tá­madnak, és a Somoza-rezsim nagyon súlyos helyzetbe került, így jellemezte a nicaraguai helyzetet tegnapra virradó éj­szaka Julio Quintana nicara­guai külügyminiszter. A legsúlyosabb harcok Rivas mellett folynak. A Somoza-re- zsim itt légierőt és harckocsi­kat vetett be a sandinisták el­leni harcba. Rivas az ország déli részének legfontosabb, 50 ezer lakosú városa. A NATO-ORSZÁGOK KÜLÜGYMINISZTEREINEK KÉTNAPOS ÜLÉSE Napirenden a további fegyverkezési program jóváhagyása (ČSTK) — Hágában tegnap megkezdődött az Észak-atlanti Paktum minisztertanácsának külügyminiszteri szintű kétna­pos ülése. A miniszterek a Nyugat-Eu- rópában elhelyezett atomfegy­vereik „korszerűsítéséről“ tár­gyalnak. E jelszó alatt akarják jóváhagyni a további fegyver­kezési programot, amelyet nem­régen Brüsszelben a NATO hadügyminiszterei tárgyaltaik meg. A minisztertanács továbbá jóváhagyja a Törökországnak nyújtandó sürgős gazdasági és főként katonai segítséget, és állást foglal a hadászati táma­dófegyverek korlátozásáról (SALT—II.) hamarosan aláí­randó második szovjet—ameri­kai megállapodáshoz. A L’Humanité szerdai számá­ban a „Washington—Bonn—To­kió tengely Brüsszelen át hú­zódik'' című brüsszeli tudósítá­sában rámutat, hogy a minisz­tertanács ülésének fő témaköre a Nyugat—Nyugat kapcsolatok lesz, „vagyis az a törekvés, hogy szorosabbá tömörítsék a Nyugat erőit, és elmélyítsék Nyugat-Európa szerepét egy olyan, még jobban felfegyver­zett integrált tömbnek a kiala­kítása során, amely kész volna teljesíteni Washington akaratát. A cikk hangoztatja, hogy a NATO most a Washington— Bonn—Tokió tengely kialakítá­sára törekszik, s emellett Nyu­gat-Európa az amerikai impé­rium függvényévé válna. Ez a tengely a Közös Piac brüsszeli bizottságán át „húzódik“. KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS AZ USA-BAN A többség a fegyverzetek csökkentése mellett (ČSTK) — Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok nyilvános­sága szeretné, ha az Egyesült Államok sikeresen fejezné be a bécsi tárgyalásokat a közép­európai fegyveres erők és fegy­verzet csökkentéséről, és ezt az amerikai kormány egyik fon­tos feladatának tartja. így kommentálta George McGovern szenátor annak a közvélemény­kutatásnak az eredményeit, me­lyet az Egyesült Államok kül­politikai szövetsége rendezett. A véleménykutatás eredmé­nyei megmutatták: a megkér­dezettek 53 százaléka követeli, hogy a kormány a bécsi tár­gyalások sikeres befejezését elsőrendű feladatának tekintse, a többi 47 százalék pedig új nukleáris fegyverek fejleszté­se és a NATO-hadseregek ilyen fegyverekkel való felszerelése ellen foglalt állást. A gyermek nem tud jogaiért harcolni Harminc évvel ezelőtt hirdet­ték meg a nemzetiközi gyer­meknapot, és húsz esztendővel ezelőtt hagyták jóvá a gyerme­ki jogok deklarációját. A világ tehát immár egy jó negyedszá­zada hivatalosan is tudatában van, hogy a gyermeknek joga van a különös gondos kod ási\n és figyelemre, joga van a leg­jobb nevelésre, művelődésre. E negyedszázad pedig eléggé hosszú idő ahhoz, hogy az idei nemzetközi gyermekévben megvonhassuk a földkerekség legvédtelenebb teremtményei,a gyermekek jogai érvényesítésé­re irányuló erőfeszítések ered­ményeinek mérlegét. A június l-ére eső nemzet­közi gyermeknap arna emlékez, tét, hogy a gyermekek számá­ra megkezdődik, vagy hamaro­san kezdetét veszi a szünidő, és a felnőttieknek egyre több gondot okoz a gyermekek üdül­tetése. A Szovjetunióban pl. ez évben 200 új pionírtáborral bő­vül e létesítmények hálózata. A mintegy 50 000 pionírtábor­ban csaknem 12 és fél millió gyemnek tölti el szünidejét. Ér deklődésüknek és kedvteléseik­nek megfelelően válogathatnak a táborok között a fiatal tech­nikusok, az önkéntes fiatal tűz­oltók, az ifjú sportolók, a könyvek, a zene kedvelői stb. Ahogy a szocialista ország gokban természetessé vált a gyermekek egészséges és öröm­teli pihenéséről való gondosko­dás, éppen úgy a gyermekek szociális és egészségügyi gon­dozása biztosítva van már a születésük előtt — majd pedig az iskolaköteles kor előtti ne­velés során. Beható viták foly­nak arról, hogyan lehet a leg­jobban egy be hangolni a család körél>en való nevelést a böl­csődéik és az óvodák munkájá­val. A kötelező iskolalátogatás tíz évre való meghosszabbítá­sát a legkülönbözőbb kísérletek kísérik. Ezek célja, hogy meg­találjuk a legjárhatóbb utat azoknak a szakembereknek a neveléséhez, akik a harmadik évezred kezdetén kapcsolódnak he majd a munkafolyamatba. A gondtalan gyermekkor biz­tosítása sok gondot okoz a leg­képzettebb szakemberek egész seregének. A dolgozóknak a közvélemény legszélesebb kö­reivel együttműködve sikerült megoldaniuk olyan bonyolult feladatokat is, mint amilyen pl. a gyerekek balesetvédelme. Lengyelország joggal dicseked hét azzal, hogy a „Stop! Gyer­mek az úton!“ akció eredmé­nyeképpen teljes hét százalék kai csökkent a közúti balese tek következtében elhalálozott gyermekek száma. A gyermek nem tud jogaiért harcolni. Az ENSZ Gyenmek- a lapja (UNICEF) igazgatójá­nak, Henry Labouisse-naik a je­lentése szerint világszerte több mint 15 millió öt éven aluli gyermek hal meg azért, mert semmilyen egészségügyi gon­doskodásban sem részesül. La- tin-Amerikában percenként meghal alultápláltság követ­keztében egy négy éven aluli gyermek. A hat-tizenegy éves gyermekek egyharmada, vagyis 121 millió még egyszer sem ült iskolapadban. A legfejlettebb tőkés országban — az Egyesült Államokban — a gyermekek 60 százalékának nincs alkalma ar­ra, hogy akár csak egyszer is felkeresse a fogorvost. Világ­szerte csaknem 52 mil'lió gyer­meket k i zsák mányo Inaik — mint a legolcsóbb munkaerőt. Az USA egyes államaiban a tör­vény megengedi a 10 éven alu­li gyermekek alkalmazását. A világszervezet képviselőjének ezek az adatai ékesszólóan bi­zonyítják, hogy a gyermekek jogaiért annak a társadalom­nak kell harcolnia, amelyben a gyermek születik. (C) ÍJHÍÖJBI p?*\ EEZÉZ2ĽI GENFBEN tegnap megtartot­ta soron levő ülését a hadá­szati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. KEDDEN a késő esti óráik ban kétnapos ausztriai Iá toga tá sáról hazatért Budapestre Lo sonczi Pál, a Magyar Népköz társaság Elnöki Tanácsának el. nöke, aki Rudolf Kirchschlá- ger osztrák államelnök vendé­ge volt Bécsben. PETR MLADENOV bolgár kiil ügyminiszter tegnap befejezte hivatalos baráti látogatását az NDK-ban és hazautazott Szó­fiába. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK Okinawa japán sz ige te n állo­másozó fegyveres erőinek pa­rancsnoksága közölte, hogy teg­nap megkezdődött a légierők és a tengerészgyalogság had­gyakorlata a szigeten. „EL A KEZEKKEL VIETNAM TÖL!“ jelszóval kedden hatal­mas tüntetést rendeztek Helsin­kiben a Finn—Vietnami Társa­ság és az ország más haladó szervezetei, Kína Vietnammal srembem agresszív politikája ellen. AZ OLASZ rendőrség tegnap reggel Rómában letartóztatta Valerio Moruccit és Adriana Fa randát, a Vörös Brigádok terrorista szervezet két tagját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek Aldo Moró- nak, az Olasz Keresztényde­mokrata Párt elnökének elrab­lásában és meggyilkolásában. ÁPRILISBAN 8,7 százalékkal emelkedtek az árak Izraelben, ami nagy nyugtalanságot kelt a lakosság körében. Az idén évi átlagl>an 90 százalékos ár­emelésekkel lehet számolni, ami a tavalyinak a kétszerese, írja tegnapi számában a Le Ma-i tin de Paris. Új SZÓ 1979. V. 31. 3 O leg Anyicskin, a TASZSZ kommentátor ja írja: A szovjet—amerikai kapcso­latok pozitív fejlődésének, va­lamint a Salt—11. szovjet—ame­rikai megállapodás ellenségei többek között azt hangoztatják, hogy a hadászati támadófegy­verek korlátozásáról kötendő második megállapodás jelentős előnyöket nyújt a Szovjetunió­nak, míg az Egyesült Államok stratégiai szempontból károso­dik. És jobb ügyhöz méltó buz­galommal igyekeznek azt a gondolatot kelteni, mintha a Szovjetunió stratégiai fölényre törekedne. Ki tudja már hányadszor in­dítottak propagandakampányt „a szovjet katonai veszélyről“. Ezt az úgynevezett „érvet“ a leggyakrabban a volt táborno­kok és a stratégiai problémák különféle „szakértői“ ismétel­getik. Igen ügyesen manipulál­nak a bonyolult kifejezésekkel, és az egyszerű polgárra, akt nehezen hatolhat el a problé­ma lényegéig, ez néha valóban hatást gyakorol. nak katonai lehetőségei alap­ján. Ezért hamisítványokat és torztásokat alkalmaznak. A szovjetellenes mítoszok szerzői igen gyakran figyelmen kívül hagyják — vagy úgy tesz­nek, mintha nem vennék ész­re —, hogy mennyire ellenke­zik a logikával az „érvelésük“. A nyugati katonai tényezők és államférfiak igen gyakran mi­nőségi katonai fölényről beszél­nek, arról, hogy az Egyesült Államokat a katonai potenciál tekintetében senki sem múlja felül. De hol van akkor a lo­gika, ha „kelet felől jövő ve­szélyt“ hangoztatnak? Az elfo­gulatlan emberek jól tudják: a „szovjet veszélyről“ terjesztett mítoszok célja, hogy igazolják a katonai költségvetések növe­lését, új fegyverrendszerek ki- fejlesztését és a fagyverkészle. tek felhalmozását. Az Egyesült Államok politikai életében ez a mítosz különféle csoportokat, különböző érdekeket és célokat szolgál, s minden egyes eset­ben a konkrét helyzet szerint módosítják. A „szovjet veszély“ hirdetői nem értenek egyet a szovjet—amerikai Salt—II. meg­állapodással, mert nem akar­nak belenyugodni a két fél ka­tonai erejének megközelítő egyensúlyába, és fölény meg­szerzésére törekszenek. Az állítólagos „szovjet ve­szélyről“ terjesztett hírverés mögött a katonai fölény eléré­sének szándéka húzódik meg. Ez az eljárás szükségszerűen aggodalmat kelt, mert a fegy­verkezési hajsza további foko­zódásához és veszélyes katonai kalandokhoz vezethet. zét vé na­pót 1972. június 64n Stockholmban, a környezetvédelmi kérdésak- kel foglalkozó nemzetközi értekezleten. Azóta június 5. minden évben környezetvédelmi világnap. Felvételünkön: Japán orvosok a kadmimn-vegyületek okozta „itaj-itaj“ betegség egyik áldozatát kezelik. A mérgezést a rizs okozta; ezt olyan rizsföldön termelték, amelyet a Dzsincu folyónak egy horganygyár által szennyezett vizével öntözték (ČSTK felv.4 HEVES HARCOK CHORRAMASAHRBAN (ČSTK) — Iránban, Huzesz- tan tartományban Chorrama- sahr kikötővárosban tegnap reggel heves utcai harcok tör­tek ki, közölte a teheráni rá­dió, A hivatalos hír szerint a harcokra azt követően került sor, hogy támadást imtéztek a város rendőrállomása ellen. A támadók ellen bevetették az iszlám forradalmi gárda tagja­it, akik húsz támadót letartóz­tattak. A kikötőben katonai erősítést küldtek. A város kulcsfontosságú pontjait elfog­lalták az iráni nemzeti hadse­reg és az iszlám forradalmi gárda tagjai, s kihirdették a rendkívüli állapotot. Nyugati hírügynökségek sze­rint a tegnapi harcok a szun- nita arab kisebbség és a per­zsa lakosság hosszú ideje tartó össz e c sa pá sa i na k e re d mé n ye. Ha megfigyeljük ezeknek a „szakértőknek“ a módszereit, amelyekkel „a szovjet katonai veszélyt“ igyekeznek bizonygat­ni, közös a nevezőjük: a Szov­jetuniónak valamiféle rosszin­dulatú szándékot tulajdoníta. Mítoszok és tények

Next

/
Thumbnails
Contents