Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1979-05-04 / 104. szám, péntek

Kongresszusra készülnek {Tudósítónktól) — A Cseh­szlovák Nőszövetség országos kongresszusára május 14—15- én kerül sor Prágában. A világ minden részéből meghívott 43 küldöttség közül a mai napig 21 jelentette be érkezéséi a kongresszusra, amelyen több mint ezer küldött és kb. 300 vendég, valamint 110 újságíró vesz részt. A tegnapi prágai sajtóérte­kezleten Marié Kabrbelová, a CSKP KB Titkárságának tagja, a Csehszlovák Nőszövetség KB elnöke, nőmozgalmunknak «z elmúlt időszakban kifejtett eredményes tevékenységét és legközelebb! feladatait Ismer­tette, — Célunk — mondotta — hogy a nők életszínvona­lunk további emelkedésére tö­rekedve, az eddiginél is na­gyobb mértékben vegyenek részt a párt gazdaságpolitiká­jába k meg va 1 ősi tásá ban. A csehszlovák nők a pollti kai, gazdasági és társadalmi életben való aktív részvételük­kel járulnak hozzá tejlett szó cialista társadalmunk tovább; te Í viragozta tásához. —km— NAGY AZ ÉRDEKLŐDÉS A PRÁGAI TAVASZ HANGVERSENYEI IRÁNT (Tudósítónktól) — A Prágai Tavasz nemzetközi zenei fesz­tivál történetében, a zenei rendezvények számát tekintve, az idei, sorrendben már a 34., felülmúlja az előző fesztivá­lokat. A május 12-én kezdődő és június 4-én véget érő ze­nei fesztivál műsorán Össze­sen 62 hangverseny és 15 ope­ra-, illetve balettelőadás sze­repel. — Arra törekszünk, hogy az Idei fesztivál tartalmával és hatásával magas színvonalon fejlessze tovább a több ndnt három évtizedes múltra visz- szatekintő és a nemzetközi ze­nei életben méltó helyet be­töltő Prágai Tavasz legjobb ha­gyományait — mondotta teg­nap Prágában újságírók előtt Jan Seidel professzor, nemzeti művész, a fesztiválbizottság el­nöke. A fesztiválon a hazai művé­szeken kívül sok külföldi ven­dég is fellép. A szocialista or­szágok művészein kívül fel­lépnek a Prágai Tavasz hang' versenyein pl. a finn, az an­gol, a japán, az NSZK, az osztrák, a brazil és a török zenei élet kiválóságai. A ven­dégzenekarok közt említjük meg a berlini, a hamburgi, a londoni BBC a moszkvai Rádió- zenekart, valamint a bolgár Állami Zenekart. Több neves külföldi karmester is vendég­szerepei a fesztiválon, például Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, Charles Mackeras és Kart Ma* aur. A közönségnek ismét al­kalma nyílik gyönyörködni Leonyid Kogan, Gidnn Kremer, Rudolf Kerer hangszeres szó­listák művészetében. A magyar zeneművészetet Beethoven-, Bartók és Brahms-művek elő­adásával a Bartók-vonósnégyes képviseli. Az idei fesztivált Leoš Janá­ček születésének 125. évfordu­lója jegyében rendezik meg. A nagy cseh zeneszerző több mű­ve felhangzik a hangversenye­ken, s a Nemzeti Színház ope­ratársulata csaknem valameny- nyi operáját felvette műsorá­ba. A Prágai Tavasz zenei fesz­tivál népszerűségét jelzi az is, hogy már most, egy héttel a megnyitó előtt, szinte vala­mennyi hangversenyre elkel­tek a jegyek. Ism) Átadták a CSSZK nemzeti díjait / Folytatás az 1. oldulról) fizika Vállalat önálló tudomá­nyos munkatársát, Otto Eckert szobrászt, nemzeti művészt, Emil Hlobil zeneszerzőt, érde­mes művészt és a Janáfcek-kvar- teltet. A kitüntetettek nevében Ottó Eckert nemzeti művész mon­dott köszönetét. Ezt követően a kitüntetettek kötetlen, szívé­lyes beszélgetést folytattak a jelenlevő közéleti és politikai szemé 1 y iségekko 1. MEGKEZDŐDÖTT A IV. DUNAMENTI TAVASZ A biztonságos közlekedésért (CSTK) — Ülést tartott teg­nap Bratislavában a szlovák kormány közlekedésbiztonsági bizottsága. Megvitatta a közúti közlekedés biztonságosabbá té­telére tett intézkedések tavalyi eredményeit. A tanácskozást Stefan Lazar szlovák belügyi miniszter, a bizottság elnöke vezette. A bizottság megállapította, hogy a járművezetők ismere­teivel szemben támasztott igé* nyék növelése és a gépjármű-1 vek műszaki állapotának javí­tása megteremti a feltételeket a balesetek számának csökken­téséhez. Ezzel összefüggésben a résztvevők a „Szlovákiai köz- biztonsági hőnap“ akció poll-i tikai és szervezési előkészüle­teivel is foglalkoztak. Ez az akció az idén a gyermekek vé-* delmének jegyében zajlik le. A továbbiakban a bizottság jelentést vitatott meg az egész­ségügyi nevelésnek és a közle­kedési balesetek számának összefüggéseiről. A jelenlevők ezt követően jelentést vitattak meg arról, hogyan készült fel a kereske­delem az idei autósidényre. A vendéglátóipari vállalatok az Idén 65 000 hektoliter alkohol­mentes üdítőitalt árusítanak, 150 000 hektoliterrel többet, mint tavaly. Ezenkívül átadnak 42 új vendéglátóipari létesít­ményt. dr. Rá ez Olivér, a CSEMADOK országos alelnöke, a Kulturális Minisztérium, valami int a járási, városi párt- és állami szervek több képviselője. Az éléséit hő­sök emlékművének megkoszo­rúzása után, a Városi Műva ő- dési Ház színháztermében dr. Rácz Olivér nyitotta mag a fesztivált. Ünnepi beszédében kiemelte a találkozó jelentősé­gét és szerepét jelenünk és jö­vőnk alakításában. A kulturális műsorban versek hangzottak el, magyar és szlovák nyelven, és fellépett a Városi Művelődé­si Ház gyermekkara, Ag Tibor karnagy vezetésével. Ezután a dióspatonyi (Ore­chová Potôň) gyermekek lép­tek színpadra; Móricz Zsig- mond Légy jó mindhalálig cí­mű darabját mutatták be a gyermekközömségnek. Délután a naszvadi (Nesvady) színját­szóktól láttuk Illyés Gyula Tű- vétevők című darabját, a szen­ei (Senec) színjátszók előadá­sában pedig Vadnay Dezső A táncos csizma című mesejáté­kát. (br) 34 ÉV MÚLTÁN (ČSTK) — 1L—2 típusú szov­jet harci repülőgép pilótájának és lövészének csontvázát és a gép roncsait szabadították ki tegnap, 34 év elteltével a mo­csárból a Hlučín (opavai já­rás) melletti BohusLavice tele­pülés közelében. A gépet felte­hetően az ostravaí hadiművelet idején lőtték le, nedves terep­re zuhant, és elnyelte a mo­csár. Talajjavítási munkák so­rán nemrég találták meg a pi­lóta csőn tmarad ványait és ko­ponyáját, tegnap pedig a gép fedélzeti fegyvereire, piszto­lyokra, okmányokra, fegyverze­ti tartozékokra, ejtőernyőre és a Nagy Honvédő Háború Ér­demrendjére bukkantak. Az ér­demrend nyilvántartási száma megkönnyíti a pilóta és a lö­vész személyazonosságának megállapítását. KÖZÉLET — ALOIS INDRA, a HSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyíitas elnöke tegnap fogadta Alexander Vengláŕt, Csehszlová­kia újonnan kinevezett banglade­si nagykövetét tisztségének el­foglalásával kapcsolatban. — FRANCIS JOHN MKKHAN, az Amerikai Egyesült Államok ii| rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete tegnap megérkezett hazánkba. A nagy­követet Jimtricli Titcek, a Kül­ügyminisztérium diplomáciai pro­tokollfőnöke Fogadta. — A NEMZETKÖZI KAPCSOLA­TOKAT Ápoló Csehszlovák Társa­ság északi tagozata és Dánia csehszlovákiai nagykövetsége teg­nap a Dán Királyság nemzeti ün­nepe alkalmából filmestet rende­zett. Az ünnepi beszédet Jaros­lav Havelka, a tagozat elnöke, a szövetségi ninnka- és szociális­ügyi miniszter helyettese mon­dotta. |elen volt Bent M. Ilaa- konsen, Dánia csehszlovákiai nagykövete is. — VILIAM KOZlK, a Szakszer­vezetek Központi Tanácsának tit­kára tegnap fogadta a Libiai Arab Szocialista, Népi Állam Szakszervezeti Szövetségének két­tagú küldöttségét. Baráti beszél­getésen tájékoztatták egymást szakszervezeteik együttműködésé­nek elmélyítéséről, feladatairól. — A SZLOVÁK NEMZETI FEL­KELÉS 35. évfordulójának tiszte letére Bratislavában. a Bolgár Kulturális Központban tegnap délután kiállítást nyitottak. Á ki­állítás bolgár állampolgároknak a felkelésben való részvételét do­kumentálja. EMIL MLADENOV, n Bolgár Népköztársaság bratisla- vai konzulja, a központ igazga­tója a megnyitóünnepségen szívé­lyesen üdvözölte kulturális és közéletünk képviselőit és a Szlo­vák Nemzeti Felkelés közvetlen résztvevőit. Jelen voltak a bra­tislavai konzuli hivatalok veze­tő képviselői is. Napirenden a környezetvédelem (ČSTK) — Július Hanuus szlo­vák miniszterelnök-helyettes vezetésével ülést tartott tegnap Bratislavában a szlovák kor­mány környezetvédelmi taná­csa. Jelentést vita tolt meg a Jaslovské Bohunice-i atomerő­művek építésével és üzemelte­tésével kapcsolatban tett kör­nyezetvédelmi i n tézkedé se k rő 1. Ezután foglalkozott a szlová­kiai üdülőközpontok létesítésé­nek környezetvédelmi előírásai­val és a levegő tisztaságának védelme téréin elért eredmé­nyekkel. Ezt követően megtár­gyalta a Szlovák Magnezitipari Vállalat kohóipari hulladékai likvidálásának helyzetéről és lehetőségeiről szóló jelentést. Ezután a prievidzai és a Žiar nad Hronom-i járásban tett k ö nn v ezé t vé de lm i i n té zike dé se k te 1 jesí lésé ne k e 1 le n ő rzé sé r ő 1, valamint az ipari szennyeződés helyzetének alakulásáról szóló jelentés szerepelt a tanácsko­zás napirendjén. A nemzetközi*szakszervezeti szolidaritás nyomására április 29-én a The Times angol nevű újság kiadóhivatala — az újság a nyomdászok sztrájkja következtében már 1978 no­vember óta nem jelenik meg — kénytelen volt feladni azf a tervét, hogy a lapot legalább hetilap formájában Majna — Frankfurtban nyomassa és onnan szállíttassa Nagy-Britan- niába. A frankfurti nyomdászuk nem voltak hajlandók ki­nyomtatni a lapot, s a nyomdát, amellyel a tárgyalások folytak, sztrájk ň rségget vették körül IKéptávírón érkezett: CSTK) WASHINGTONBAN TÁRGYAL A JAPÁN KORMÁNYFŐ Maszajosi Obira japán kor mányfő tegnap az első hivata­los washingtoni látogatását megnyitó fehér házi ünnep sér gén Japán „pótolhatatlan ba rátjának és szövetségesének“ minősítette az USA-t, egészsé­gesnek és szilárdnak a két or­szág viszonyát. Mindenesetre arról is beszélt, hogy „súlyos kereskedelmi problémák" van­nak a két fél között, bár bízik azok megoldásában. Carter el­nök megfogalmazásában csak „bizonyos“ gazdasági gondok merültek fel a két ország kö­zött. (Ismeretes, hogy Japán 1978-ban — előzetes becsléseik szerint — 11,5—13 milliárd dol­láros többletet szerzett az Egyesült Államokkal folytatott kereskedő tané bői.) Carter és Ohira a fogadtatás után megkezdte tanácskozásait, amelyeket az esti díszvacsorán is folytattak. Közben Obira és « kíséretében levő Szonoda (külügyminiszter Vanue ameri­kai külügyminiszterrel is meg­beszéléseket tartott. Felhívás az ontiimperialista harc fokozására (ČSTK) — A Dél-Amerikai Szakszervezeti Központ felhí­vást tett közzé a venezuelai fő­városban, Caracasban, s az an­ti impéria lista harc fokozására szólította fel a néptömegeket. A nyilatkozat elítéli, hogy a több La fin-amerikai országban hatalmon levő népellenes rend­szereik a külföldi monopóliu­mok és a helyi oligarchia ér­dekében a dolgozók kárára lej tik ki politikájukat. A Szlovák Képzőművészeti Alap nyereménysorsolása (ČSTK) — Bratislavában teg­nap kisorsolták a Szlovák Kép.- zőmfivészetl Alap 16. tárgyi sors­játéka első húzásának nyerőszá­mait. Az első díjat — lakberendezési tárgyakat, két személyre szótő franciaországi társasutazást, Sko- da-120 GLS személygépkocsit, 200 000 korona összegben — az 0 sorozat 094 169 száma nyerte. öt díj — lakberendezési tár­gyakat 30 000 korona értékben a következő számok nyertek: A 151 050, B 090 410, C 175 869, D 015 991, E 073 001. Húsz díj — saját választás sze­rinti eredeti képzőművészeti tár­gyakat 5000 korona értékben a következő számok nyertek: az A sorozatban 071 066, 051 712, 141 659, 081 019. A B sorozatban 056 256, 072 756, 005 480, 117 422, A C sorozatban 071 540, 083 237, 084 430, 090 883. A D sorozatban 061 638, 107 498, 163 696, 162 926. A E sorozatban 169 788, 039 703, 087 729, 141 475. Valamennyi öt sorozatban az alábbi számok nyertek: Ebből 40 díj — saját választás szerint eredeti képzőművészeti tárgyakat 1000 korona értékben a következő számok nyertek: 129 561, 078 854, 118 756, 027 370, 153 489, 010 101, 135 148, 027 246. Ezer díj — saját választás sze­rint eredeti képeket illetve máso­latokat 100 korona értékben az alábbi számokra végződő sors­jegyek nyertek: 0702, 1984, 2209, 3676, 4148, 5714, 6272, 7548, 8905, 9261. Harmincezer díj — saját vá­lasztás szerint másolatokat 50 korona értékben a következő számokra végződő sorsjegyek nyertek: 0918, 0494, 1125, 1309, 2632, 3342, 3840, 4336, 4929, 5442, 5407, 6292, 6395, 7136, 7328, 8482, 8793, 9706, 9161. és a következő számokra vég­ződő sorsjegyek: 145, 865, 680, 084, 269, 210, 220, 614, és a 47 és a 30 számokra vég­ződő sorsjegyek. Harminc társasutazást a Szov­jetunióba 5000 korona értékben a következő számú sorsjegyek nyertek: az A sorozatban — 105 068, 080 383, 055 288, 170 969, 105 919. 035 233, A B sorozatban — 042 141. 108 340, 049 221, 094 163, 020 659, 155 191. A C so­rozatban — 004 194, 108 230, 155 200, 133 403, 060 558, 010 684, A D sorozatban — 017 467, 062 470, 108 700, 107 078, 018 177, 184 916. Az E sorozatban — 030 727, 115 363, 021 873, 014 184, 066 859, 102 998. Harminc társasutazást Francia- országba 12 000 korona értékben a következő számú sorsjegyek nyertek: az A sorozatban — 134 056, 186 150, 153 504, 121 744, 086 653. 070 690. A B sorozatban — 086 274, 026 795, 012 381, 179 061, 128 296, 188 677. A C so­rozatban — 020 906. 077 132, 081 796, 020 263, 072 454, 030 131. A D sorozatban — 136 494, 169 020. 174 179, 098 976. 167 639, 066 894. Az E sorozatban — 167 783, 029 267, 158 408, 132 224, 100 460, 046 161. Kisorsoltak összesen 31 126 df- jat és prémiumot 2 mtlliő 600 ezer korona értékben. (A számok helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelős­séget.) A Dél-Amerikai Szakszerveze­ti Központ felhívja az egész szubkontinens dolgozóit, hogy erősítsék harcukat a szabad­ságért és az igazi demokráciá­ért, az emberi jogok tisztelet­ben tartásáért, valamint a »o* litikai foglyok és a menekültek általános amnesztiában részeví- téséért. A SZÍRIÁI—CSEHSZLOVÁK BARÁTI TARSASÄG meghívásá­ra tegnap Damaszkuszba érke­zett a Nemzetiközi Kapcsolato­kat Ápoló Csehszlovák Társa­ság küldöttsége, Emi lián Ha- merniiknak, a társaság arab bi­zottsága elnökének, cseh mun­kaügyi és szociális miniszter­nek vezetésével. RUDOLF KIRCHSCHLÄGEK, osztrák köztársasági elnök je­lenlétében tegnap az Osztrák Tudományos Akadémia bécsi székházában ünnepélyesen át­adták az idei Gottfried Herder- díjakat. A hét kitüntetett kö­zött van Pavel Trost profesz- szor, csehszlovák nyelvtudós is. A NYUGATNÉMET Bad-Go­desbergben kedden tartották az ország új politikai pártja ala­kuló kongresszusát, melyet Pol­gári Pártnak (BPA) neveztek el. Elnökéül a párt fő kezde­ményezőjét, Hermann Freders- dorfot, a szövetségi parlament képviselőjét, az SPD egykori tagját választották meg. EGY IL—76 TÍPUSÚ szovjet repülőgép szerdán megérkezett Phnom Penhbe élelmiszerekkel és más fontos cikkekkel, ame­lyeket a szovjet szakszerveze­tek ajándékoztak a kambod­zsai népnek. Púja Frigyes indonéziai látogatáson (ČSTK) — Púja Frigyes ma­gyar külügyminiszter indonéz kollégájának, Mohtar Knsn- maatmadjnak meghívására teg­nap négynapos indonéziai láto­gatásra megérkezett Djakartá- ba űj szó 1979 V 4. A magyar külügyminiszter Djakartában találkozik Suharto ^ elnökkel és más indonéz veze Jr tőkkel. (Tudósítónktól) — Tegnap délelőtt Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) megkezdő­dött a IV. Dunamenti Tavasz gyermekfesztivál, a csehszlo­vákiai magyar báb- és színját­szó csoportok, gyermekirodal- mi színpadok, valamint a vers- és prózamondók országos ver­senye. Az ünnepélyes megnyi­tón jelen volt dr. Rabay Zol­tán CSc, az SZLKP KB póttag­ja, az Oj Szó főszerkesztője, KURT WALDHEIM JAPÁNBAN (ČSTK) — Kurt Waldheim ENSZ-íőtitkár ázsiai körútja során tegnap a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból egynapos látogatásra megérke­zett Japánba. Ma tovább utazik Dél-Koreába.

Next

/
Thumbnails
Contents