Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1979-05-25 / 121. szám, péntek

A szép, kifejező beszédért AZ ALAP- ÉS KÖZÉPISKOLÁSOK KIEJTÉSI VERSENYÉNEK DÖNTŐJE Nagyon kedves színifoltja volt a X. Kazinczy Nyelvrnűve­lő Napoknak, hogy — ezúttal először — ennek keretében rendezték meg a szlovákiai magyar alap- és középiskolá­sok kiejtési versenyének orszá gos döntőjét. Magam mint a zsűri tagja és a döntő értékelője nagy vá­rakozással néztem e verseny elé. Kíváncsi voltam ugyanis, hogy milyen a legszebben be­szélő szlovákiai magyar diákok kiejtése, a magyarországiaké­hoz képest. Mielőtt azonban erre a ma­gamnak feladott kérdésre vála­szolnék, ejtsünk néhány szót a kiejtési versenyek jelentőségé­ről. Kétségtelenül nem teljes mértékben megalapozott az a lépten-nyomon hangoztatott ál­lítás, hogy a magyar nyelv — különösen hangoztatott formá­jában — állandóan romlik; hogy a televízióban és a rádió­ban milyen csúnyán beszélnek; hogy alig van olyan ember, akinek a beszéde követendő volna stb. De az tény, hogy minden fejlődésnek, változás­nak — a nyelvének is — van­nak vadhajtásai; hogy mai ro­hanó életünkkel együtt jár a beszédben is a sietés és ha­darás, aminek számos negatív következménye lehet (egyes hangok, sőt szótagok elnyelé­se; nem tiszta hangképzés; ál­talános elszíntelenedés); hogy — több oknál fogva a tömeg­kommunikációs eszközöknek le­het rossz hatása is; hogv ép­pen a demokrácia érvényesülé­se következtében előtérbe ke­rült beszéd, továbbá a nyelv­járások visszaszorulása nem csak pozitívumokat hozott... Éppen ezért a különböző szintű kiejtési versenyek — ha a diákság esetében iskolánként valóságos mozgalommá széle­sülnek, mint Szlovákiában is Bratis lávától Kiráilyhelmecig (Kráľovský Chlmec) — nem­csak felihívják a figyelmet a legkirívóbb kiejtésbeli hibákra, hanem bemutatják a szép be­szédet is, és a versenyzők mint a jövendő értelmiség tagjai so­kat tehetnek később is a szép, kifejező beszéd terjesztésében. Az elmondottakhoz még azt is hozzá kell tennem, hogy a mai nyelvtudomány a maga sajátos eszközeivel (kommunikáció­elmélet; szövegtani, szocioling­visztikai és retorikai, valamint fonetikai kutatások, továbbá mérési lehetőségek stb.) képes feltárni az egyes beszádsajá- tossáigokat, és meg tudja jelöl ni a hibák kijavításának a módjait is. A döntőn hat alap- és hat középiskolás diák vett részt. A jói kijelölt kötelező szöveg­nek, ma.jd a szabadon válasz­tott prózarészletnek a felolva­sása után — mondhatom öröm­mel — azt állapíthattuk meg, hogy a szereplők hangképzése, hanghordozása tiszta, beszéd­jük természetes, hangvételük megfelelő, és a sietés, hadarás is csak elvétve, valamint kis­mértékben fordult elő. Ez utób­biban mintha bizonyos fokig felülmúlnák a magyarországia­kat is. Ami most már a részleteket illeti, a következőkre mutatha­tunk rá. Egy versenyző beszéd­hibás volt; a többieknek a hangk épzésében két lényege­sebb hibát észleltem: az sz, s, c, f stb. hangképzését több esetben selypítő zörejek kísér­ték, továbbá egy-egy esetben a magán- vagy a mássalhangzót nem tisztán, a hosszúakat nem eléggé kitartva képezték. Saj­nos, bár nem nagy mennyiség­ben, Itt is észlelhető volt az éneklés, a szóvégek indokolat­lan fel kapása. Viszonylag nagyobb a baj az úgynevezett mondatfonetikai eszközökkel: egyrészt nem he­lyesen alkalmazzák őket, más­részt nem élnek e tekintetben a nyelv adta lehetőségekkel. Nem ritka a rossz hangsúly (pl. a jelzett szót hangsúlyoz­zák a jelző helyett: „ősi em- lékek“ helyesen: ősi emlékek“; vagy a jelzőt a rá vonatkozó határozó helyett: „egyre sú­lyosabb állapotok“, helyesen: „egyre súlyosabb állapotok“). Viszonylag gyakori, hogy nem a megfelelő helyen tartanak szünetet (pl. „latin // száza­dok“, helyesen: „latin száza­dok“, vagyis egybeejtve: „A francia irodalmi nyelvről // tudjuk ...“, helyesen: „... nyelvről tudjuk ...“, vagyis a jelzett helyen nem kell szüne­tet tartani; „az angol start szó“, helyesen :„az angol // start II szó“, vagyis itt meg a start szó előtt és után szünet szükséges). Sokan nem tudták megfelelően érzékeltetni a köz­FIATAL MŰVÉSZEK A PRÁGAI TAVASZON A május 12-e óta tartó Prá­gai Tavasz — a csehszlovákiai zenei élet legjelentősebb ese­ménye — az eltelt három és fél évtized alatt nagy nemzet­közi tekintélyt vívott ki magá­nak. A rendezők a zeneművé­szet értékes alkotásaiból úgy állítják össze a fesztivál műso­rát, hogy az ne csak a szak­emberek szűk köréhez, hanem a legszélesebb nyilvánossághoz is szóljon. A 24 napig tartó zenei fesz­tivált, a hagyományoknak meg­felelően, az idén is Smetana Hazám című szimfonikus költe­ményével nyitották meg. Ez a mű mintegy végigvezeti a hall­gatót a cseh tájon, a cseh nép történetén és mondavilágán. A szülőföld ünneplése a nemzeti hagyományok élesztése, Smeta- nának a cseh nép szabadságá­ba és boldogságába vetett ren­díthetetlen hite adja a mű esz­mei töltését. A Hazám ciklus gondolati gazdagsága, megany- nyi zenei szépsége, ünnepélyes hangulata kiválóan érvénye­sült, Václav Smetáček nemzeti művész vezényletével, a Cseh Filharmónia méltó előadásá­ban A prágai zenei fesztiválon, a neves előadóművészeken kívül minden évben bemutatkoznak új, fiatal tehetségek is. A fesz­tivál rendezői az idén nemzet­közi vonósnégyes- és orgona­versenyt hirdettek, verseny­számként pedig jelentős cseh zeneszerzők műveit jelölték meg, amivel nagyban hozzájá­rultak a cseh zenei értékek külföldi népszerűsítéséhez. A győztes ifjú előadóművé­szek a zenei fesztivál első nap­jaiban koncerten mutatkoztak be a prágai közönségnek. A vo­nósnégyesek versenyében a Prágai Zeneművészeti Főiskola diákjaiból álló Pražák-vonósné- gyes nyerte az első, a Prágai Konzervatórium diákjainak Hav- lík-együttese pedig a második díjat. Az orgonaversenybe 16 ország mintegy 50 fiatal elő­adóművésze jelentkezett. A Prá­gai Tavasz nemzetközi zsűrije az első díjat nem adta ki, a három második díjat az ameri­kai John Kubbi, a csehszlovák Jan Popelka és a romániai Ur­sula Componyi-Philippi kapta, a harmadik díjat pedig Elekes Zsuzsa magyarországi, Jan Tú­rna és Imrich Szabó csehszlo­vákiai versenyzők között osz­tották meg. MOLNÁR ANGÉLA KULTURÁLIS HÍREK ■ Szabadkai művészek sike­rével fejeződött be a vajdasá­gi hivatásos színházak Verse- cen megtartott 29. szemléje. A bíráló bizottság döntése sze­rint a legjobb előadás a Sza­badkai Népszínház magyar együttesének Antigonéja volt, ezzel a Szophoklész-előadással érdemelte ki Szabó István a rendezői díjat, kiváló színészi teljesítményéért )ónás Gabriel­la és Korica Miklós kapott ki­tüntetést. ■ A Zenés bábművészet idő­szerű kérdéseivel foglalkozik a drezdai nemzetközi ünnepi játékokon a npmzelközá tudo­mányos kollokvium. bevetéseket, a kiemelést, a ket­tőspontot; a pontos vesszőt, az idéző mondat, továbbá az idé­zet kezdését és végét sto. Ez utóbbi már átvezet a szö­veg értelmezéséhez, illetőleg össze is függ vele. Még a sza­badon választott szöveg felol­vasása közben is előfordu.t, hogy a versenyző igazában nem értette meg, vagy csupán nem tanulmányozta, értelmezte eléggé a maga számára. Isme rétes, hogy a kifejezett gon dolat maga is gyakran bonyo­lult; hogy a leírt forma nem­egyszer többféleképpen érthe­tő; hogy az írásjelek csak igen elnagyoltan „közvetítik“ az értelmeket stb. Ezért a felol­vasásnak, az előadónak miinde nekel őt t meg kell értenie a szöveget, s ez hozzáértést, időt, türelmet igénye! ... A szöveg hűséges tolmácsolása anélkül el k ép zel .hetet 1 en. Végül a nyelv járási as be szédről, illetőleg egyes hangok táji ejtéséről. A zárt e hangot több esetben hallottuk, és en­nek csak örülhetünk. Kodály Zoltánra, Bárczi Gézára is gon­dolva, ezt nem számítjuk nyelvjárási hangnak. Kötelező­vé — sok oknál fogva — már aligha lehetne tenni, de aki­nek a beszédéljen megvan, azok éljenek vele, éppen a változato­sabb hangzás érdekében. Az eggyel, erre szavak hosszú mássalhangzóját röviden ejtve hallottam valamelyik versenyző felolvasásában. Ez vagy a Kas- S0 (Košice) környéki nyelvjá­rás sajátsága, vagy az ettől függetlenül terjedő tendenoia eredménye. Az utóbbi esetben veszélyesebb, de ha az első esetről van szó, akkor sem il­lik az irodalmi nyelvi kiejtés be. Egyébként annak ellenére, hogy Szlovákiában több nyelv­járás él a Csallóköztől a il 3J • rogközig és valójában nincs egy irodalmi nyelvi központ, a nyelvjárások hatása szinte alig érződött a versenyzők kiejté­sén. Majdnem azt mondanam, hogy több regionális köznyelvi szín elkelt volna a szlovákiai magyar diákok felölvasásábam. Végezetül: e versenyek haöz nosak, tanulságosak mind a résztvevőknek, mind a bírálók­nak, mind pedig a beszélők­nek. Csak így tovább! Dr. SZATHMÄRI ISTVÁN egyetemi tanár Zuzana Mináčová Jelvétele Egy alkotó élei köszöntése Palotai Boris hetvenöt éves A Nagyváradon született, if­júságában Kassán újságírósko dó Palotai Haris írói pályáját a,z akkoriban Körívéi yesen (Hrušovce) élő . Iesznaii Anna támogatásával kezdte meg, é«s fiatalon, még a húszas években azoknak a kisebbségit sorsiKin élő, haladó szellemű szlovákiai magyar íróknak élsorába ju­tott, akik egy emberibb világ, egy igazságosabb rend megite remtéséért küzdöttek. Lírikusként indult: első kö tete, a Tavaszi áradás (1926| Kassán, a második a Vailarni- nek a végén (1929) Budapes len jelenít meg. A Nyugat no­vella pályázatán Instruktor kis­asszony című művével díjat nyert, s a versírást abbahagy- va három ifjúsági regényt írt: Péter (1934), Juliké (1937), fűlika és az ötödik osztály (1939). Ezek a löbb nyelvre lefordított kötelei új színit je­lentetitek a magyar ifjúsági re­gén yirodalomban. A felszabadulás után öl évig a Népszava munkatársa, elbe­széléseket ír a Dunai Vasmű dolgozóinak éleiéről, és hama­rosan filmszinopszisok és for­gatókönyvek szerzőjeként válik jócsengésűvé a neve. Első nagy filmsikerét a Dunaújvárosban lejátszódó Kiskrajcár című filmjével aratta, amelynek ren­dezője az akkori évek legruti­nosabb filmese, Keleti Márton volt. Az Én és a nagyapám, majd az Ünnepi vacsora után jött az első igazi nagy siker, a Nappaii sötétség, amelynek rendezője Fábri Zoltán volt és Locarnóban elnyerte a kritiku­OSSZEGEZO TARLAT Jozef Kollár alkotásairól A nyolcvanéves Jozef Kol­lárt köszöntötte a Bratislavai Kultúra Házában megrendezett tárlat, amely a nemzeti művész mintegy négy évtizedet (1934 — 1972) átölelő pályájának alko­tásait veszi számba. A több mű­fajú és mégis egységes tárlat zömét a tájképek adják. Tájké­pek, amelyek mindenekelőtt a művész szülőföldjét tárják elénk. Banská Stiavnicában született 1899-ben. Atyja bányász és nép­művész volt. Tőle kapta az el­ső ösztönzéseket, a szép sze- retetét, a művészet becsülését. Érettségi után Kassán (Košice) Halász-Hradil Elemér volt a mestere, de tanulmányainak folytatásába beleszólt az első világháború. 1920-ban már Mün­chenben tanult, majd Pesten, Rudnay Gyulánál. Rudnay irá­nyította a fiatal Kollár művé­szi törekvéseit s hatott képző- művészeti szemléletére. Sikeres indulása ellenére Is hazavágyik. 1929-ben Banská Štiavnicán telepszik le. A meghitt otthoni környezetet, az életet figyeli, ecsetjével törek­szik megfogalmazni a világot. S ha kezdeti művein érződik is a mesterének vallott Rudnay regényes pátosza, alkotásait már ekkor áthatja a szlovák haza szeretete. Kassai tárlata idején, 1931- ben nyolc hónapra terjedő ösz­töndíjat kap. Olaszországba utazik. Korai vásznait (Szoba- belső, Falusi utca, Banská Štiavnica-i városkép, Tájak J homályos tónusok, sötétbar­nák. zöldek, tompa fényű sár­gák jellemzik. Ám az olaszor­szági napfény, a ragyogó szín­élinények hatására palettája derűsebb lesz. A népélet ese­ményei iránt fogékony mester frissen felrakott, üde színek­kel és formáló kedvvel veti vá­szonra a mozgalmas vásári je­leneteket, a fehér sátraknál nyüzsgő tömeget és a falusi mulatság táncoló párjait. Korán elnyűtt falusi asszo nyok, s egy-egy férfi portré fes­tői megoldása belsőséges em­berismeretről és érzékenység­ről vall. Mellettük szinte har­sányan virítanak a népviselet­be ötözött, kerek, nevető arcú szlovák gyereklányok. Biztonsággal kezelt eszközök­kel jeleníti meg Banská Štiav­nica panoramatikus képét, a jellegzetes tornyokat, az egy­másra támaszkodó házak tetőit. Az ötvenes évektől fogva teljes mesteri felkészültséggel, s a természethez hű ember ragasz­kodásával rendszeresen festi a tájat. Különböző év- és napsza­kokban ábrázolja a balladai szépségű hegyek sötétkékjét, a domboldalakat. A művész a hetvenes évek­ben már összegez. A szép kom- pozíciójú, remek színkezelésű Szél, a Hegyes tájak, a Tavasz­elő és az Olvadás szép össz­hangba csendülnek. Lírai hoz­záállással festi a Tavaszi kert fehér és rózsaszín pompába öl­tözött gyümölcsfáit. Ezek és a Mezei virágcsokor című csend­élete a művész egyéniségén át­szűrt objektív valóságot tükrö­zik. Kollár munkásságának, ké­peinek egyöntetű jellemzője a valósághoz, a természethez va­ló hűség. BÁRKÁNY JENÖNÉ sok díjáit. Ugyanakkor nem hanyagolja el a prózát, az 1958-ban megjelent Keserű mandulában már megtalálja a maga teljesen egyéni hangiét. Az új iránt szenvedélyesen ér­deklődő riporter és forgató­könyvíró ekkor válik bátor hangú, esztétikai tekint etben kifogástalan vérbeli elbeszélő­vé. A madarak elhallgattak (1962) és A férfi (1964) című regényei kiforrott emberábrá­zoló tehetségről tanúskodnak. Eszmei világa elmélyül, írói eszközei fajsúlyosadba válnak, s minden újabb művél»en na­gyobb hitellel, esztétikáikig is ki fogásta la nabbul tud számot adni a háború, a fasizmus, az embertelenség malomkövei köat őrlődő bőseiről. A Zöld dió című regén yél*w» a legteljesebb írói vértezetl>en áll elénk. A benne felvetett probléma forrón aktuális: va­jon a válások, a felbontott há­zasságok következtében széleső családi élet miféle válságokat okoz a felnövekvő Ifjúság éle­tében ľ De nem csupán a Zöld dióban, hanem minden további prózájában észlelhetjük gazdag élettapasztalatait, okosságát és ötletességét. Egyik legsikere­sebb könyvéiből, A férfi című legényéből nyugatnémet kop- rodukciós film készült, Ruttkay Évával és Latinovits Zoltánnal a főszerepben. Novellatermése javát Pokróc az ablakon címmel több tízez­res példány számban adták ki. Egy másik gyűjteménye, a Szerelmespár, amely addigi négy évtizedes írói pályájának legjobb novelláit tartalmazza, talán minden könyvénél meg­győzőbben igazolja, hogy ko­rántsem könnyed hangú cseve­gő, hanem az élet hétköznap­jaiban megmutatkozó kisebb- nagyobb drámákra érzékeny szívvel reagáló írásművész, akit mindenekelőtt á férfi és nő együttélése, a házasságtörések mellett a megunás és elfáradás foglalkoztat. Nőíróról lévén szó, többnyire a férfit marasz­talja el, ám egyetlen esetlen sem vethetünk elfogultságot a szemlére. Drámai tévé-játéka, a Nő a barakkban a monte-carlói fesz­tiválon a Grand Prix-t és az Arany Nimfa díjat nyerte el. Színműírással is próbálkozott. Nívódíjas Szigorú szerelmesek című darabját a Nemzeti Szín­ház mutatta be. Nálunk is lát­szották Nyitrán (Nitra), Prágá­ban Burian színházában, Gott- waldovban és további hat cseh színpadon. Lengyel színházak is sikerrel játszották eddigi egyetlen drámáját. Vitathatatlan nagy népszerű­ségét annak köszönheti, hogy írásművészetének invei megia- lálják munkáiban a napjaink problémáit )ól ismerő, a lélek belső világát értően feltárni tudó írónak erényeit: a fordu­latosságot, a cselekménybo­nyolítás érdekességét és az alaktermő képesség mellett a képzelet szárnyaló szépségét. Valamennyi mai írása olyan üdén friss, szellemes és hite­lesen korszerű, hogy alig tud­juk hinni: egy fél évszázad óta szól hozzánk töretlen szín­vonallal, az elkötelezett írás­művész minden erényével. Mun­kái gazdag érzelmi és gondo­lati töltésének köszönheti, hogy kétszer tüntették ki Jó­zsef Attila díjjal, és híromszor a Munkaérdemrenrt nranyfoko- zatával. EGRI VIKTOR 1979. V. 25. t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents