Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1979-05-23 / 119. szám, szerda

Sikeres szakszervezeti együttműködés Szlovákiában a CSKP KB 1969 áprilisi és májusi ülése után A szakszervezetek forradalmi jelegének megújítása és elmélyítése írta: Ladislav Abrahám, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának elnöke Ezekben a napokban emlé­keztünk meg a CSKP KB 196!> áprilisi ülésének 10. évfordu­lójáról. Visszatekintve, a tíz év elteltével, egyre nyilvánvalóbb ennek az eseménynek a törté­nelmi jelentősége. A párt élé re Gustáv Husák elvtársat vá­lasztották meg. Végleges ér­vénnyel megindult Csehszlová­kia Kommunista Pártja marxis­ta—leninista jellege visszaállí­tásának folyamata. Kialakultak a feltételek a pártban és a tár sadalomban mutatkozó mély és hosszan tartó válság leküzdé­sére, s megkezdődött a döntő támadás a jobboldali opportu­nista és antiszocialista erők ellen, amelyek a társadalmat válságba taszították. A párt és az állam életében történelmi mérföldkő ez az ülés, mellyel megindult a harc a társadalmi-politikai viszonyok konszolidálásáért, megkezdő dött a sokoldalú fejlődés a csehszlovák társadalom életű­nek valamennyi területén, A CSKP Központi Bizottsága 1969 áprilisi tanácskozásának eredményei és a Központi Bi­zottság 1969 májusi ülésén ho­zott végrehajtási irányelv a Forradalmi Szakszervezeti Moz­galomban is kiindulási alapul szolgáltak a döntő és határo­zott magatartáshoz. A CSKP KB 1972 februári ülésén, amely elemezte a Forradalmi Szak­szervezeti Mozgalomnak és a szakszervezetekben dolgozó kommunisták munkájának problémáit és feladatait a CSKP XIV. kongresszusa után, meg lehetett állapítani, hogy u szakszervezetek Szlovákiá­ban a szakszervezetek osztály­os forradalmi jellege folyama tos és céltudatos elmélyítésé nek, a szocialista elvek és ér­tékek megújításának útjára lép tek, ami összhangban volt a szakszervezett mozgalom fon­tos társadalmi szerepével szo­cialista társadalmunkban. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom 1969, de főként a CSKP KB 1972 februári ülése után ismét visszaszerezte te­kintélyét s egyre teljesebben és hatékonyabban érvényesíti kiterjedt hatás- és jogkörét a termelés irányításának, a szo­cialista verseny szervezésének, a bérrendezéssel kapcsolatos kérdések megoldásának, a munkavédelmi és biztonsági in tézkedőseknek, a dolgozók tör­vényes jogai biztosításának es szociális szükségleteik kielégí tésének területén. A CSKP politikájának a támogatása A szlovákiai szakszervezetek 1972. évi kongresszusán a tag ság egyértelműen kiállt a CSKP politikája mellett. A VIII. or­szágos szakszervezeti kongresz- szus határozataiból és a For­radalmi Szakszervezeti Mozga­lomnak a IX. országos szak- szervezeti kongresszuson kitű­zött fő céljaiból kiindulva kezdték kidolgozni és teljesí­teni a szocialista szakszerve­zetek összes feladatait. A For­radalmi Szakszervezeti Mozga­lom a párt vezetésével ismét a szocialista demokrácia meg­valósításának egyik legfonto­sabb eszközévé lett, ismét ki­alakultak a feltételek ahhoz, hogy a szakszervezetek kereté­ben a dolgozók aktívan részt vehessenek a társadalom irá­nyításában és igazgatásában, s a szakszervezetek mindenkit aktívan szerveznek erre az egyén és az egész társadalom számára fontos társadalmi te­vékenységre. A párt vezető szerepe érvé­nyesítésének alapján a szak­szervezetek tevékenységében fokozatosan megerősödött a szakszervezeti szervek osztály-, szociális és életkor szerinti összetétele. Sikerült biztosíta­ni a tisztségviselők szükséges stabilizálását és célszerű díja­zását. Tervszerűen megkezdő­dött politikai és szakmai szín­vonaluk emelése, s ez tovább folytatódik, és kétévenként rendszeresen komplex módon értékelik munkájukat. Megújult és tovább bővült a szakszervezeti munkaszakaszok és a szakaszbizalmiak funk­ciója és jelentős szerepe, ami által kialakultak a szakszerve­zeti szervek és a tagság min­dennapos szilárd kapcsolatá­nak feltételei. Meg növekedett, a szakszervezeti szervek és az alapsz&rvezetek részvétele a párt gazdasági, szociális és kulturális politikájának meg valósit ásóban, valamint a Nem­zeti Front választási program iának teljesítésében. Osztály- és internacionalista elveken kibővült a szakszerve­zetek nemzetközi tevékenysé­ge, tovább mélyültek és szilár­dultak a barátság és az együtt­működés szálai a szovjet szak- szervezetekkel és a többi szo­cialista ország szakszerveze­teivel. A szakszervezeti szervek és lisztségviselőik, tudatában a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom együttes felelőssé­gének a népgazdaság fejleszté­séért, igyekeztek kiszélesíteni a dolgozók részvételét a ter­melés fejlesztésében és irányí­tásában. Hangsúlyozták, hogy az egyetlen út, melyen ie le­het küzdeni a nehézségeket és a fogyatékosságokat a gazda­ságban és a dolgozókról való gondoskodásban — a becsüle­tes munka. A dolgozók kezde­ményezésének szervezésével — ez a kezdeményezés a nép­gazdaság fejlesztésének támo­gatására irányult — jelentős eredményeket értünk el már a CSKP XIV. kongresszusának előkészítése és Csehszlovákia Kommunista Pártja megalaku­lása 50. évfordulója előkészí­tésének idején. A szakszervezetek az irányí­tó gazdasági szervekkel együtt kibontakoztatták e jelentős események tiszteletére a „Min­denki szocialista módon* moz­galmat, amely nemcsak az ál­lami népgazdasági terv felada­tainak megvalósítására irá­nyult, hanem abban a tekin­tetben is jelentős volt, hogy ál­tala tovább mélyült a dolgo­zók nevelése és megszilárdult felelősségérzetük az egész tár­sadalom sokoldalú fejlesztésé­ért. A „Mindenki szocialista mó­don“ mozgalom élén az első vonalban a szocialista munka- brigádok álltak, amelyek a munkafeladatok és a munkán kívüli feladatok teljesítéséhez való viszonyukkal példaként szolgálták és szolgálnak jelen­leg is a többi dolgozó számá­ra. A szocialista munkabrigá­dok, a feltalálók és az újítók, a százezresek mozgalmának és a komplex racionalizálási bri­gádoknak tagjai igen nagy mértékben kivették részüket az elmúlt években az eredmé­nyek eléréséből. 1973-ban pél­dául, amikor kezdett kibonta­kozni a Szakszervezeti milliárd elnevezésű mozgalom, kivették részüket a nyers- és alapanya­gok, a fűtőanyagok és az ener­gia megtakarításából s hozzá­járultak ahhoz, hogy a szlo­vákiai iparban abban az évben több mint százmillió koronás költségmegtakarítást sikerült elérni. Igen nagy mértékben megnövekedett különösen a szocialista munkabrigádok tag­létszáma. Míg 1970-ben a szo­cialista munkabrigád megtisz­telő címért folyó versenybe 6 ezer kollektíva kapcsolódott be és több mint 6800 rendel­kezett már ezzel a címmel, 1977 végén már ötször annyi vett részt a versenyben. Ma több mint 776 ezer dolgozó vesz részt a mozgalomban, kö­zülük csaknem 330 ezer sze­rezte meg a bronz, több mint 83 ezer az ezüst és több mint 3200 az arany szocialista mun- kabrigád-jelvényt. Ez is a szo­cialista munkabrigádok nagy­fokú munkában való, politikai és társadalmi elkötelezettségét tanúsítja. A szakszervezeti szervek és szervezetek politikai szervező és nevelő munkája a IX. orszá­gos szakszervezeti kongresszus határozatának megfelelően ar­ra irányul, hogy minden ter­melő, kutató és tudományos kollektívában kialakuljon az alkotó kezdeményezés, a mű­szaki és a tudományom kon­zerva tivizmussal való meg nem aikuvás atmoszférája. Fokozott figyelmet szentelnek 'a felta­láló és az újító mozgalom ki­bontakoztatásának. Ezeknek az erőfeszítéseknek az eredmé­nyeit a mozgalom mennyiségi és minőségi kibontakozásával dokumentálhatjuk. Míg 1970- ben Szlovákiában hozzávetőle­gesen 20 ezer volt a bejelen­tett újítási javaslatok száma, s ezek 270 millió korona meg­takarítást eredményeztek, 1977* ven már több mint 60 ezer újí­tási javaslatot nyújtottak be. Társadalmi hasznuk, amelyet 1973 óta kísérnek figyelemmel, 1 milliárd 420 millió koronát tesz ki, A termelés hajtómotorjai A kutatás—fejlesztés—terme­lés—felhasználás ciklus fel- gyorsításán sikeresen munkál­kodik több mint 3500 komplex racionalizálási brigád 42 ezer tagja. Örvendetes, hogy ezek­ben a brigádokban a techni­kusokon, feltalálókon és újító­kon kívül a tagok 30 százalé­ka munkás. A társadalom válságos idő­szakában felszámolták a ter­melési értekezleteket. Ma ezek az értekezletek ismét fontos feladatot teljesítenek, hozzá- járulnak ahhoz, hogy a dolgo­zók egyre nagyobb mértékben kivegyék részüket a termelés irányításából. 1970-ben csak 55 ezer termelési értekezletet tartottak, számuk ma ennek csaknem a tízszerese. 1970 ben a termelési értekezleteken 53 ezer javaslatot és észrevételt terjesztettek elő, 1977-ben már 414 ezret. Ennek csaknem 82 százalékát megvalósították. Értékeljük azt a tényt, hogy nem maradtunk meg a szocia- ■ lista verseny és a dolgozók műszaki alkotó kezdeményezé­sének csak hagyományos for­mái mellett. A munka kollektí­vák és az egyének egyre gyak­rabban alkalmazzák és terjesz­tik a csehszlovák és a szovjet újítók haladó munkamódsze­reit és formáit. Fejlődőben van — noha egyelőre még nem ki­elégítő mértékben — az önel­lenőrzés szaratovi módszere és a minőség komplex irányítá­súnak Ivovi módszere. Az ön­álló elszámolás Zlobin-módsze- rét a Szlovák Szocialista Köz­társaság építőipari vállalatai­nak több mint 9500 dolgozót tömörítő több mint 330 kollek­tívája alkalmazza. A szakszer­vezeteknek a dolgozók műszaki alkotó kezdeményezése kibon­takoztatásában tanúsított teljes elkötelezettsége összhangban van a szocialista demokrácia megvalósításával. Tovább növekedik a dolgo­zók kezdeményezése és aktivi­tása. Szembeötlően megnyilvá­nult ez az idei év első hónap­jaiban, amikor a kedvezőtlen fűtőanyag-energetikai helyzet következtében be kellett hozni a lemaradást a tervteljesítés terén, a népgazdaságnak csak­nem valamennyi ágazatában. A szlovákiai szakszervezeti szervek és szervezetek, tuda­tában felelősségüknek a nép­gazdaság fejlesztéséért, a pártszervek vezetésével erőfe­szítéseiket arra összpontosít­ják, hogy mozgósítják az em­bereket a hatodik ötéves terv negyedik évi, prioritást élvező feladatainak teljesítésére. Tisztségviselőink nem vitatkoz­nak arról — ahogy az valaha történt —, hogy vajon hatás­körükbe tartozik-e törődni a termeléssel, hanem öntudato­san, a CSKP KB 11., 12. és 13., valamint az SZLKP KB 1978 márciusi, valamint az idei már­ciusi ülésének határozataival összhangban, teljes mértékben támogatják a pártnak, az álla­mi és a gazdasági szerveknek a jelenlegi nehézségek leküz­désére irányuló erőfeszítéseit. Aktívan részt vesznek e nehéz­ségek leküzdésében. A Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa és valamennyi alacso­nyabb fokozatú szakszervezeti szerv évente lebontja a Forra­dalmi Szakszervezeti Mozga­lom tevékenységi tervében ki­tűzött feladatokat és kidolgoz­za saját terveit e feladatok végrehajtására. Az 1979. évi intézkedések tervében is áz el­ső helyen, tehát az érdeklődés homlokterében a népgazdasági terv teljesítésével, a termelés hatékonyságának fokozásával és a munka minőségének javí­tásával kapcsolatos feladutok állnak. Erre irányul a szakszer­vezeti szervek minden igyeke­zete és a dolgozók kezdemé­nyezése, ami a Szlovák Nem­zeti Felkelés 35. és Csehszlo­vákia felszabadulása 34. évfor­dulójának tiszteletére vállalt szocialista kötelezettségekben nyilvánult meg. A népgazdasági tervek fela­datainak teljesítésére irányuló erőfeszítéseknek természetesen nem szabad gyöngíteniük a szakszervezetek figyelmét, amely a dolgozókról, anyagi, munka- és életkörülményeikről, a jog- és szociális biztonságuk érvényesítéséről való komplex gondoskodás állandó tökélete­sítésére irányul. A szakszervezetek ezért az irányító állami es gazdasági szervekkel együtt fokozott fi­gyelmet szentelnek a dolgo­zók egészségvédelmének és munkabiztonságának. Évről év­re csökkent az üzemi balese­tek száma. Ehhez kétségtele­nül nemcsak a 24 ezer önkén­tes munkavédelmi és bizton­sági felügyelő, hanem a szin­tén szakszervezeti vonalon te­vékenykedő több mint 19 ezer munkabiztonsági járőr is hoz­zájárult. Annak ellenére, hogy az utóbbi években fokozott fi­gyelmet fordítottunk a dolgozó nőkről való gondoskodásra, né­hány alapvető problémát még nem sikerült teljes megelége­dettségre megoldani. Részered­ményeket sikerült elérni a gyermekintézmények létesítése terén. Csak az elmúlt két év folyamán 40 üzemi bölcsődét és 24 üzemi óvodát adtak át ren­deltetésének. A jelenlegi tem­pó azonban nem felel meg a szükségleteknek. A dolgozókról való gondos­kodás kérdéseinek kiiiönös fi­gyelmet szentelt a Szakszerve zetek Szlovákiai Tanácsának VI. plenáris ülése. A Szakszer­vezetek Központi Tanácsa idei februári 6. plenáris ülésének határozatával összhangban a szlovákiai szakszervezeti szer­veket abba az irányba vezet­jük, bogy tevékenységüknek ezen a területén sokkal több történjék, mint eddig. A dolgozókkal a dolgozókért Még sokat kell tenni a dől gozókról való gondoskodás éh a dolgozók szocialista szelle­mű nevelése érdekében. Ezért a saját szakszervezeten belüli tevékenység és ennek haté­konysága további fontos terü­lete a szakszervezeti szervek és szervezetek munkájának. Tekintettel arra, hogy az utóbbi években tervszerűbben és céltudatosabban folyik a te­vékenység több mint 66 000 szakszervezeti szakaszon, a felsőbb szakszervezeti szervek, különösen azonban a műhely* és az üzemi bizottságok foko­zott figyelmet szentelnek ezek­nek. Egyre mélyül a dolgo­zók nevelése a szakszervezeti szakaszokon. A szakszervezeti tagoknak csaknem 80 százalé­ka vesz részt tömeges oklatá- son, és több mint 7550 szocia­lista munkaiskolában 198 000 tag vett részt az utóbbi időben oktatáson. Emelni kell azon­ban a nevelés tartalmi színvo­nalát. Ehhez még intenzíveb­ben kell a tömeges oktatás számára megnyerni új tapasz- tait és bevált előadókat és fel­készíteni őket. A CSKP Központi Bizottsága Gustáv Husák elvtárssal az élen különösen jelentősnek tekinti a szakszervezetek szerepét a fejlett szocialista társadalom építésének jelenlegi időszaká­ban. A szakszervezeti munká­val megbízott kommunistáknak lehetőségük van rá, hogy tel jes mértékben érvényesítsék kezdeményezésüket és alkotó módon alkalmazzák Csehszlo­vákia Kommunista Pártjának irányvonalát a Forradalmi Szákszervezeti Mozgalom tevé­kenységében. Érvényesíteni a szakszerve­zetek egységét, elmélyíteni ak­cióképességüket és növelni tar­tós aktivitásukat — ez minden szakszervezeti tag fő célja. A szakszervezetek érvényes alap­vető dokumentumaival, a de mokratikus centralizmus és a szakszervezeteken belüli de­mokrácia elveivel összhangban fogjuk tovább fejleszteni a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom egész tevékenységét, hogy érvényesüljön a kritikai elemzés és igényesség módsze­re Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresszusa irány­vonalának megvalósítása cél­jából; ezt az irányvonalat ma­gukban foglalják a IX. orszá­gos szakszervezeti kongresszus határozatai. : /’V'-.. 1979. Több mint 2,5 millió tonna szenet fejtettek az év első négy hó­napjában a prievidzai Szén- és Lignitipari Konszern bányászai, y 23. s tervüket csaknem 300 000 tonnával túlteljesítették. Nagyban hozzájárultak e sikerhez a Cíget Bánya dolgozói. A képen a bánya két kiváló dolgozója, Jozef Gavač és Ján Schvarter művezető lát­ható lFelvétel: T. Babjak — CSTK).

Next

/
Thumbnails
Contents