Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1979-05-18 / 115. szám, péntek

A szovjet válogatott eflenáüt o lengyelek témocfásónok 0 Drogon (NDK) nyerte az idöfutomot, Trevetlin (Olaszország) a 8. útszakaszt £ Klasa a második helyem vég­zett 0 Ma a leghosszabb útszakasz vár a versenyzőkre Csütörtökön két útszakaszt tettek meg a ke­rékpáros Békeverseny résztvevői. Délelőtt Mowy Saczban a 29 km hosszú idóíulamra került sor, majd délután a 165 km hosszú Nowy Sacz—Rze- szow útszakasz következett. Az időfutam során a lengyel válogatott támadást indítóit a Szovjet­unió elsősége ellen, de hiába végzett a legjobb tíz közölt öt lengyel kerékpáros, a csapatverseny­ben nem Indiák megelőzni a szbornát. Ahogy az várható volt, délután nem nagy küzdelmet hozott az útszakasz, az esélyesek vigyáztak egymásra. Mivel az itfóf u- tam folyamán joT szerepeltek az. NDK-beli kerékpárosok, az ösz- Hzetett csapatversenyben megelőzték Ceshszlovákiát. Nagyon igényes, hegyes dom­bos vidéken tették meg a ke­rékpárosok az iilőlutamot. A lengyel rendezők versenyzőik képességeinek megfelelően vá­lasztották ki a szakaszt, s ez az eredményeken is megmutat­kozott. Ráadásul 26 fokos hő­ségben kellett rajthoz állniuk a kerékpárosoknak. Amint már említettük, a lengyelek min­dent elkövettek, hogy csapat­versenyben befogják a Szov­jetuniót, ám a versenyben ve­zető Szuhorucsenkov jó szerep­lésének köszönve a szovjet csa­pat továbbra is tartja előnyét. Mindenki azt várta, hogy az időfutamot lengyel vagy szov­jet versenyző nyeri, de az NDK­beli Drogan kei eszlülhúzla szá­mításukat. A 7. útszakasz eredményei: I. Drogan (NDK-beli) 41:09, 2. Szuhorucsenkov Iszovjet) —18 mp, 3. Jankiewicz -54, 4. Mýt­nik | lengyelek ) —1:10 p, 5. Stojka j lengyel I —1:13, 8. Krawczyk (lengyel) —1:20, 7. Petermann (NDK-beli) —1:28, 8. Láng (lengyel) —1:44, 9. Pikkuiis (szovjet) —1:52, 10. Hartnick (NDK-beli) —3:57... 12. Ferebauer —2:2b. 13. Klasa — 2:26, 20. Benáéek —3:05 p. Csapatverseny: 1. Lengyelor­szág 2:06:43, 2. NDK —9 mp, 3. Szovjetunió -134. 4 Cseh­szlovákia — 4:4 3. Az időiutam mfám az, egyéni Fogadás a min i s z terei nők nel Rohamosan közeledik a jubi­leumi, 20. Pravda—Televízió— Slovnaft nemzetközi atlétikai verseny időpontja. Mint isme­retes, e jelentős sporteseményt június 8—9-én az Inter Brati­slava stadionjában rendezik. A csehszlovák atlétika eme ünne­pe alkalmából Peter Culotka, a CSKP KB elnökségének tagja, az SZSZK miniszterelnöke fo­gadta a rendező bizottság, va­lamint a védnökségi üzemek küldötteit. Köztük Bohuš Tráv- nifceket, az SZLKP KB titkársá­gának tagját, a Pravda főszer­kesztőjét, Miloš Markót, a Szlo­vák Televízió igazgatóját, Jo­zef Borókait, a Pravda Sajtó­kombinát igazgatóját, valamint Viktor Rothot, a Slovnaft igaz­gatóját. A miniszterelnök érdeklődött az előkészületek felől és nagy figyelemmel hallgatta Jozef Valternek, a P-T-S rendező bi­zottsága elnökének beszámoló­ját. A jubileumi verseny két­ségtelenül az atlétika ünnepé­nek ígérkezik, hiszen nemcsak Európa, hanem a világ legjobb atlétái találkoznak majd az In­ter tiirlánpályáján. Peter Colot- ka miniszterelnök elismerését fejezte ki a rendezőknek azért az igyekezetért és becsületes munkáért, amelyet a 20. P—T—S sikeres lebonyolításának érde­kében tesznek. SAKK A „sakkcsillagok“ montreali tornáján — különösen a második menetben, szinte külön versenyt látott az elsőségért Karpov volt világbajnok és honfitársa, a ,,másodvirágzásban" lévő Tál volt világbajnok. Mert a csupa élvo­nalbeli nagymesterből álló. rend­kívül kiegyenlített mezőnyben másfél ponttal megelőzni a har­madik helyezettet (Portischtj — nem mindennapi teljesítményi Be­mutatjuk a győztesek egy-egy játszmáját, melyek érdekessége, hogy mindkettőben sötét bábok­kal szerezték meg a két pontot és hogy mindkét játszmában a h2 mezőn hozott tisztáldozat dön­tött: Vezérindiai védelem Világos: Szpasszkij — Sötét: Tál 1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. H13 b6 4. e3 Fb7 5. Fd3 d5 6. b3 Fd6 7. 0—0 0—0 8. Fb2 Hbd7 9. Hbd2 Vo7 10. Bel (jobbnak látszik 10. Ve2 majd Bfdl és Bacl | 10. ... Badö 11. Vc2 c5l 12. cd5: (12. Vbllg) 12. ... ed5 13. dc5: bc5: 14. Vc3 (szeretné „szemügyre venni“ a meggyöngült vezérszár­nyat, de szabad kezet ad ellen­felének a középen) 14. ... Bte8 15. Bfdl d4! 16. ed4: cd4- 17. Va5 Kgl Hg4 és világos feladta, Vb4 ellen nincs orvosság. Angol megnytta*. Világos: Timman — Sóiét Katpov 1. c4 HI6 2. Hr3 <5 3 H13 Hc6 4. e3 Fe7 5. d4 ed4 6. Hd4: 0—0 7. HcB: bc6; 8. b3 Ve7 II. Fb2? (11. cd5: sem jO Ve5 miatt) 11. ... dc4: J 12. be 4. bbfe 13. Vei Hg4 14. g3 (Fg4 sem segít, vilá­gos már siralmasan áll) 14. ... beH! 15. Hdl (ravasz lépés, de a világbajnok tovább számított) 15. ... Hh2:l 16. c5 fez lett volna a megdöntés, csakhogy...) 16. Híl.l 17. t db: Hg3:l (ezzel t holland nagymester nem szá­molt, fenyeget Hi+) 18. Ig3: Vd6: 19. Kf2 Vh6! (a többi már könnyű] 20. Fd4 Vh2+ 21. Kel Vg3:+ 22. Kd2 Vg2 23. Hb2 Fa6 24. Hd3 Fd3: 25. K<13: Bbd8 26. FII Ve4 + 27 hc3 <51 28. Fc5: Vc6 29. Kb3 Bhb-t- '3il. Ka3 Be5 31. Fb4 Vb6 és világos leladta. ttO). sst. fejtörő F. M. K o f na a n I „Szmena“ 1937, I. díj) Világos indul és 2 lépésben mat­tot ad 12 pont) —"| Ellenőrző jelzés: Vilá­gos: Klfi. V>:8. Bb6 és d8, Hb7 és eb. Fc3N és e2, gv; 17 és £4 (10 báb). Sötét: Kéri, Va3, Bbl, Hd3, Fc2 és h2, gy: c5, e7, 16 és h5 {10 báb). A megfejtés beküldésének határideje május 28. A I megfejtések az Oj Sző szerkesztőségének elmé­iig re küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes m megfejtést beküldők kö­zül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, ■•m lovábbá állandó lél­!M éves megfejtési létraver­senyt vezetőnk. Az J099. sz. lejtörő (Grabowski) helyes meg- fejtése- 1. Hc4H Az r. heti nyertesek' Angyal László, Čeč. Pôtoň. Komorová Eri­ka. Brezno. Üzenet: Korim ). LuCenc: 1. V16? r Vh6) véd OfcLMÁR GÁBOR 1979. V. 18. IpfP 'fii f|||p t ­I*íjp ■ i m É! \..ň ílfcj ô ill mm, 'mm ^ Wm. mt TMfo'wm. wm m m*m (17. Vd4: nem megy Hc51 miatt és 17. Hd4: sem csábító 17. . . Fe5! miatt) 17 ... He5 18. He5: Fe5: 19. Hc4 Bd5! (a bástya be­avatkozása gyorsan dönt) 20 Vd2 Fh2: + | 21. Kh2: Bh5+ 22. összetett versenyben továbbra is a szovjet Szuhorucsenkov áll az. élen 241:38:39 órás idő­vel. 2. Jankiewicz —5:48, 3. Sujka —6:29, 4. Sztajkov [bol­gár) —6:39, 5. Krawczyk —b:48, 6. Petermann —6:49, 7. Pik- jkuus —7:02, 10. Novák —8:39. Csapatversenyben ez volt az állás az időíutam után: 1. Szovjetunió, 2. Lengyelország, 3. NDK. 4. Csehszlovákia. 5. Bulgária. Csehszlovákiának több mint három perc a hátrá­nnyá az NDK val szemben, míg a bolgárokat csak 50 mp-eel előzi meg. A délutáni útszakaszon so­káig együtt haladt a mezőny. A 82. kilométernél a svéd Asplund es Dumeyre (francia) elhúzott a mezőnytől. Nem na­gyon törődtek velük, úgyhogy a két kerékpáros hosszú kilo­métereken át egyedül hajtott. Tizenhárom kilométerrel a cél előtt egy héttagú csoport be­fogta a szökevényeket. Ebben e csoportban volt Kiasa is. A lobbi csehszlovák kerekpáros nem tudott csatlakozni az él­bolyhoz, mivel Bartolšicnak kerékpárt kellett cserélnie. A szakaszgyózelem csak a sta­dionban dőlt el, itt az olasz TreveMin minimális előnnyel haladt át a célon Klasa előtt. A további sorrend: 3. Láng ílengyel), 4. Guszajnov (szov­jet ), 5. Vogel (NDK beli), G. Asplund (svéd), 7. Szuhoru­csenkov (szovjet). A 8. útszakasz után nem tör­téntek lényegesebb változásuk sem az egyéni, sem a csapat- versenyben. Ma a leghosszabb útszakasz (Sandomierz — Varsó, 208 km) vár a 95 tagú mezőny­re. | tv 1 0 Az athéni férfi kosárlabda EB-selejtezo néhány eredmé­nye: Törökország — Ausztria 88:67, Franciaország — Len­gyelország 75:69. Magyarország — Görögország 62:61. B. Bystrica — Ostrava 1:1 (0:0) Az 1. labdarúgó-liga elma­radt mérkőzésén a vendégeik szerezték meg a vezetést az 50. percben Šrubáŕ révén, a ven­déglátók a 80. percben egyen­lítettek, miután Kolkus bizto­san értékesítette a tizenegyest. A mérkőzés gyenge iramú já­tékot hozott, a hazaiak mintha tartottak volna ellenfelüktől, akik gyors ellentámadásokra építetlbk taktikájukat. A talál­kozót 700D néző előtt Jiimek ve­zette. Az Ostrava ezzel a dön­tetlenjével továbbra is a táblá­zat második helyén áll 2 pont­tal lemaradva a Dukla Praha mögött, de hárommal megelőz­ve a Zbrojovkát. A B. Bystrica helyet cserélt a 10. helyezett S lovannal. Nyertsseiük Az Új Szó olvasója tippel so­rozat 10-es számú szelvényének nyertesei: 300 korona: Kiss Norbert, Ér­sekújvár (Nové Zámky) 300 korona: Berkula János, Pa­lást (Plášťovce) LÁTVÁNYOS JÁTÉK UTÁN A BARCELONA NYERTE A KEK-ET Bázelban 59 000 néző előtt lejátszották a labdarúgó Kupa­győztesek Európa Kupájának döntőjét, amelyet hosszabbítás után a spanyol CF Barcelóna nyeirt meg 4:3 (2:2, 2:2) rányban a Fortuna Düsseldorf ellen. A spanyolok tehát tíz év után megszerezték az értékes trófeát, amelyet 1969-ben ugyanebben a stadionban a Slovan Bratislava vitt el előlük. Jó iramú, változatos és látvá­nyos játékot vívott a két együttes. Mindennemű spekulá­ció és taktikázás nélkül futbal- joztak, egyetlen cél lebegett szemük előtt, hogy minél egy­szerűbben, és gyorsabban és bátrabban kerüljenek gólhely­zetbe. Sok volt a kapura lövés, a kapusoknak nemegyszer kel­lett védeniük a váratlan bom­bákat. A mérkőzés első gólja az 5. percben született, amikor Asensi szellemes átadását Sanchez értékesítette. Két perc­cel később T. Allots volt ered­ményes. A 12. percben tizen­egyeshez jutott a spanyol csa­pat, ám Rexach gyengén helye­zett lövését Daniel kapus ki­védte. A 35. percben Dániel csak kiütni tudott egy labdát, amelyet Asensi a hálóba kül­dött. Nagyszerű helyzetfelisme­résről tanúskodik Seel gólja: a 41. percben átvett egy kereszt- labdát és a kifutó kapus mel­lett jobb külsővel a hálóba gu­rította. Szünet után csaknem egy félórán keresztül a Düsseldorf irányította a játékot, levegőben llógott a gól, ám a mérkőzés a rendes játékidőben 2:2-re vég­ződött. A szabályok értelmében kétszer 15 perces hosszabbítás következett. A 102. percben Neeskens labdáját Rexach lát­ványos mozdulattal lőtte a nyugatnémet kapuba, majd a 311. percben Krankl értékesí­fi SPÖRTFOGAOftS HÍREI A SAZKA 21. játékhetének párosítása I. labdarúgó-liga 1. Jednota Trenčín—Sparta Pra­ha, 2. Sklo Union Teplice — Baník Ostrava, 3. ZŤS Košice — Tatran Prešov, 4. Slávia Praha — Inter Bratislava Slovnaft, 5. Slovan Bratislava — Dukla Praha, 6. Dukla Banská Bystri­ca — Lokomotíva Košice, 7. Bo­hemians Praha — Spartak TAZ Trnava, 8. Zbrojovka Brno — Skoda Plzeň, Labdarúgó CSNL 9. Uránové Bane Prihrám — LIAZ Jablonec n. N. 30. ČSAD Benešov — T2 Tfinec. Labdarúgó SZNL 13. Slovenský Hodváb Senica — Plastika Nitra, 12. Slavoj Trebišov — ZVL Žilina. PRÉMIUMNYEREMÉNYEK Az olimpiai sport lottó 4. húzásának nyerőszámai: 13 14 17 25 28 34 Egyúttal kisorsolták a sportlottó prémiumnyereményeit — társasutazáson az 1980-as moszkvai olimpiára a következő szelvények tulajdonosai vehetnek részt: Gyűjtőhely: sorozat és szám: sorszám: TJ Jednota TrenCin C 119 163 575 TJ Vítkovice C 495 601 6261 TJ VOKD Ostrava — Poruba C 349 103 20 096 TJ Červená Hviezda Bratislava H 508 103 2184 Pošta Chrastava, übereci járás I 582 549 90 260 TJ Strojár Malackv A 109 677 478 PoSla Žarnovica, Žiar nad Hro­nom-i járás C 613 216 205 Pošta Karviná 8 F 558 859 43 Pošta Cáry. Senica nad Myja­von-i járás F 901 205 5 Pošta Rýmaŕov, bruntáli járás C 240 810 34 Nyernek a színészek? A szlovákiai magyar sport- közvélemény minden évben felteszi ezt a kérdést a ha­zai magyar színészek és új­ságírók labdarúgó-mérkőzése előtt. Aztán mindig azok örülnek, akik a tollforgatók- nak szurkoltak, mert a szí­nészek hosszú évtizedek óta nem tudnak nyerni az újság­írók ellen. Most viszont minden mel­lettük szól: új igazgatót ka­pott a társulat, megváltozott a premizálási rendszer, a mérkőzés délelőtt lesz, nem jog esni az eső és várhatóan nézők is lesznek. Eddig ugyanis az volt a kifogás a vesztes találkozók után, hogy esőben, szélben, hideg­ben, üres nézőtér (lelátó) előtt egyszerűen képtelenek játszani. A város sportvezef tői, élükön Ölvecky Ferenc­cel, meg is értették lelkivi­lágukat és készségesen ren­delkezésükre bocsátották a stadiont. Utóvégre is szín- társulatukról van szó. Ám hozzátették: játszani nem fognak helyettük! Majd ők. Holocsi István például azért nem vállal az utóbbi időben főszerepet, meri már hónapok óta az összecsapásra koncentrál, Kmeckó Mihály dramaturg pedig naponta 20 000 métert gyalogol, jut, túrázik, hogy minél jobb erőnlétben le­gyen. Mert tőle várják a gó­lokat ... Az ellentáborban Rodnár Gyula kritikus alig-alig hal­latja a hang iát az Új Szó hasábjain, minden szabad idejét játéktudása csiszolá­sára fordítja, Batta György pedig egy időre abbahagyta a drámaírást, mert nagyon szeretne drámai pillanato­kat szerezni a színészeknek — a futballpályán. És még nem szóltunk a csapat osz­lopáról. Szilvássy Józsefről, a fürge és mozgékony Kö- vesdi fánosról, a szélvész- gyors Szigeti Lászlóról .. . Tehát minden adva van a nagy mérkőzéshez. Holnao délelőtt 10.00 órakor kezdőd­het a sokadik színészek — újságírók összecsapás. (T.V.J 32. kerékpáros Békeverseny A kerékpáros Békeverseny hatodik útszakaszát nagy meglepetésre az olasz Clivati nyerte (CSTK-íelv.) tett nagy nyugalommal egy helyzetet. A németek még 4:2-es spanyol vezetésnél sem adták fel, s a 116. percben Seel 4:3-ra állította be a vég­eredményt. A két csapat a következő összeállításban játszott — CF Barcelona: Artola — Zuviria, Mí- gueli, Costas (70. p Martinez), Albaladejo (60. p) De La Cruz — Neeskens, Asensi, Sanchez — Carrasco, Krankl, Rexach. Fortuna Düsseldorf: Daniel — Köhnen, Zewe, Zimmermann |84. p Lund), Baltes — Brel (13. p Weikl), Schmitz, Bom- mer — Thomas és Klaus Al- lofs, Seel. A mérkőzést a ma­gyar Palotai Károly vezette. (is)

Next

/
Thumbnails
Contents