Új Szó, 1979. április (32. évfolyam, 78-100. szám)

1979-04-26 / 98. szám, csütörtök

Jót s jól! Ebben óll o nagy titok" A X. Kazinczy Nyelvművelő Napok mérlege m-y elmúlt hét végén le- AZ, zajlott X. Kazinczy Nyelvművelő Napokat a geszto­rok — a CSEMADOK nyelvi szakbizottsága és a kerületi pedagógiai intézetek — a ju­bileumhoz méltó színvonalon készítették elő és rendezték meg. Azon túl, hogy a rendez­vény küldetésének megfelelő és időszerű tematikájú előadá sokat iktattak be a műsorba s neves, szakterületüket alapo­san ismerő előadókat hívtak meg, azon igyekezetük révén, hogy a jubiláló nyelvművelő napokat a nagy névadó, Ka­zinczy Ferenc és a nyelvújítás szelleme hassa át, még stílsze­rűek is voltak. E stílszerűség jegyében fogalmazódott már dr. György Istvánnak a CSEMA­DOK központi Bizottsága nevé­ben mondott ünnepi beszéde is, melyben méltatta Kassa (Ko­šice) városnak (a nyelvművelő napok otthonának) a nyelvújí­tó mozgalomban betöltött törté­nelmi szerepét. A nyelvújítás vezéralakjának szellemét azon­ban igazán dr. Szathmári Ist­ván budapesti egyetemi tanár idézte meg Kazinczy életműve és a magyar nyelv fejlesztésé­ben végzett munkája című nagyszabású és gondolatgazdag előadásában. „Mit nyere álta­lam a nyelv, mit nemesedett általam az ízlés, ezt kérdi ko­runk, ezt kérdi egykor a ma­radék, ezt kérdem minden gon­dosabban leírt sorom mellett magam.. “ — írja 1826-ban Kazinczy. Neki volt bátorsága föltenni — önmagának és kor­társainak címezve — e kemény kérdést. Nem lenne időszerűt* len, ha a csehszlovákiai ma­gyar szellemi élet képviselői — különösen az írók, újságírók — is újra és újra í'öltennék ön­maguknak ugyanezt a kérdést. És meg is próbálkoznának új­ra és újra a válaszadással, minthogy nyelvünk állapota s nyelvhasználatunk nem mond­ható éppen megnyugtatónak. Az irodalom s ál­talában az írott szó — akárcsak Kazinczy korában — ma is nyelvte- remtő, -megőrző és -tisztító, ízlés- formáló erő. Az író ilyen irányban is hatni tud, ha van hozzá szíve, értelme, bátorsá­ga. „És ha most — hangsúlyozta az előadó — több mint 150 év távla­tából mi, a »mara- dék« nyugodt lé­lekkel és jogos büszkeséggel meg­állapíthatjuk, hogy Kazinczy Ferenc nemcsak hatott társai közt a nem­zetre, hanem az elsők között is el­ső volt — hisz »végigvezényelte« és győzelemre vit­te a nyelvújítási harcot. Amit ránk hagyott, nemcsak hevíti mindazok szívét, akiknek kedves az anya­nyelvűk, hanem hogy ebben a te­kintetben ma is példaképünk.“ Szathmári István professzor nemcsak Kazinczy sokoldalú egyéniségét állította plasztiku­san a hallgatóság elé, hanem a nagy neológusnak a nyelv­újító mozgalomban, az irodalmi nyelv létrehozásában vitt sze­repéről, csodálatosan sokirányú tevékenységéről is pontos ké­pet adott, meghatározva az iro­dalmi nyelv fogalmának miben­létét és összefoglalva a nyelv­újítás eredményeit. Szathmári professzor a nem- zettéválás. a nyelvújítás és az irodalmi nyelv találkozásáról beszélve többek között leszö­gezte: a nyelvújítás és az iro­dalmi nyelv közötti legfonto­sabb érintkezési pont az, hogy mindkettő társadalmi indíttató- sú, vagyis — a társadalom tá­masztja az igényeket egy egy­séges nyelvtípus létrehozására. A kétnapos nyelvművelő ta­nácskozás műsorán Teleki Ti- borné főiskolai adjunktus A földrajzi nevek gyűjtésének kérdései, dr. Dénes Imre A mű- és szakfordítások elméleti kér­dései és dr. Fábián Pálnak, a budapesti Eötvös Lóránd Tudo­mányegyetem docensének A csehszlovákiai magyar széppró­za nyelvi arculata című elő­adása szerepelt még. Noha a maga nemében vala­mennyi előadás érdekes volt és megfelelt a rendezvény céljai­nak, dr. Szathmári István meg­emlékező értekezésén kívül el­sősorban dr. Dénes Imre tudo­mányos igénnyel megszerkesz­tett, ötletgazdag előadását emelném ki. Ez az előadás is tanúsítja, hogy a csehszlovákiai magyar tudományos élet erőfe­szítései nem hiábavalók, előbb- utóbb meghozzák várt gyümöl­csüket, ha a tehetséghez szor­galom, ésszerű energiafelhasz­nálás és — nem utolsósorban — kellő támogatás és biztatás is párosul. A számos gyakorlati példával illusztrált előadása bevezetőjében dr. Dénes meg­állapította: A fordításelmélet a másodlagos kommunikációs te­vékenységet vizsgáló tudó* mányágak közé tartozik s kom1- paratisztikai (összehasonlító) jelleggel bír. A továbbiakban kifejtette, hogy a mű- és szak- fordítás elmélete is az eredeti s a fordított szöveg vizsgála­tára épül, és komplex képet igyekszik adni mind az elsőd* leges, mind a másodlagos kom­munikációs folyamatról. A mű­fordítás legalapvető kérdései közé tartozik az ekvivalencia (egyenértékűség) kérdésköre (adekvát tolmácsolás, stílusel­tolódások, a fordító stílusújító szerepe, egzotizálás, magyarí­tás, modernizálás stb.). A má­sodik lényeges kérdéskör: ho­gyan épülnek bele a fordított művek az eredeti irodalom esz­mei, nyelvi és stilisztikai kon­textusába. A kettő együtt jelen­ti valamely nemzeti irodalom számára azt a szintézist, me­lyet világirodalomnak, más Tavaszy Noémi linómetszete szemszögből nézve tág horizon­tú irodalmi műveltségnek ne­vezünk. „E szintézis — állapí­totta meg dr. Dénes — mindig bizonyos korhoz kötődik, függ a korigényektől és magán vi­seli az alkotási és befogadási normák jegyeit.“ E z előadásból az is kide­rült, hogy míg a ma­gyar műfordítás-elméletnek gazdag irodalma van (Radó An­tal alapozta meg 1909-ben meg­jelent A fordítás művészete cí­mű munkájával), addig a ma­gyar szakfordításnak mindmáig nem dolgozták ki az elméletét. (Angol, orosz, szlovák stb. nyelven már születtek ilyen tárgyú művek.) A szakszövegek stílusáról beszélve az előadó megjegyezte, hogy attól álta­lában „semlegességet“ követel­nek meg: az ilyen szöveg nyel­vi felépítése akkor funkciós, ha nem hívja fel magára a fi­gyelmet. Személytelen jellegű, nivellizált, semleges stílusje­gyeket hordoz. A szakszöveg­gel szemben támasztott legfőbb követelmény az érthetőség. E követemény rovására megy, ha az idegen nyelv terminológiája, nyelvi szerkezete negatívan be­folyásolja a célnyelv terminoló­giáját és szerkezetét. (Ehhez magam csak annyit fűznék hoz­zá, hogy a szakfordító is lehet egyéniség — kell is hogy az legyen! —, így a fordításon — épp úgy, mint a fordított szép­prózai művön — mindig ott lesz a fordító kézjegye.) Dr. Fábián Pál a csehszlová­kiai magyar széppróza nyelvi arculatát többek között Duba Gyula ívnak a csukák, Ordódi Katalin Az idegen, A keske­nyebb út és más írók müveinek nyelvi-stilisztikai vizsgálata ál­tal kísérelte meg fölvázolni, bő szemelvényanyaggal támasztva alá mondanivalóját. „A nyelv­nek a prózában is ragyognia kell a szóképek által“ — mon-? dotta. Főként Duba Gyula em­lített regényének természeti le­írásaiban látta e követelmény teljesülését. De általában szép­nek, tisztának ítélte a vizsgált művek nyelvezetét, amit egy­részt íróink, másrészt a Ma­dách Könyvkiadó gondos és fe­lelősségteljes munkájának javá­ra írt. Az egyes írók stílusát ele- mezve nyelvfejlődési szempont­ból jó eredményként említette, hogy az itteni magyar művek­ben már szinte alig találhatók tájjellegű, nyelvjárási elemek. Nézetem szerint e megállapítás visszatetsző. Én éppen fordítva, sajnálatos ténynek tartom, hogy prózaíróínk nyelvéből las- san-lassan teljesen kivesznek tájaink sajátos hangulatát, jel­legzetességeit megörökítő — külső és belő — népnyelvi for­mák. Sűrűbben kellene meríte­niük nyelvjárásaink még buzo­gó, de már kiapadóban levő forrásaiból. A Kazinczy-napok műsorán szerepelt még Zalabai Zsig- mond kritikus A csehszlovákiai magyar költészet nyelvi arcu­lata című előadása, melyre azonban az előadó távolmara­dása miatt nem került sor. A téma mindenképpen megérde­melte volna, hogy szó essen róla e fontos kulturális ren­dezvényen. H a a Kazinczy-epigramma címül választott első sorának mértékével és igényé­vel akarnánk értékelni a tize­dik jubileumi nyelvművelő na­pokat, megállapíthatjuk, hogy a nyelvi szakbizottság tárgy- és szakszerűség tekintetében is megkísérelte a jót. Más kérdés a hogyan — a jól — kérdése. Sajnos, erre nem adhatunk egészen igenlő választ. Persze, hogy a jószándék nem valósult meg minden vonatkozásban ma­radéktalanul, az már inkább az — eljött és távolmaradt — elő­adókon és hallgatókon múlott, mint a rendezőkön. Noha a résztvevők nem tanú­sítottak is oly nagy aktivitást, mint tavaly, néhány értékes hozzászólás most is született. Jól kiegészítette például Mak­rai Miklósnak, a terminológiai bizqttság tagjának korreferátu­ma dr. Dénes előadását. Ugyan­ilyen értékes volt dr. Szathmári István vitafelszólalása, aki dr. Fábiánnal ellentétben úgyszin­tén kevesellte prózánkban a belső tájnyelvi formákat, a táji és népi sajátosságokat rögzítő nyelvi elemeket. Dr. fakab Ist­ván számos rosszul használt ki­fejezésre és az idegen nyelvi elemeknek a nyelvhasználatun­kat csúfító hatására hívta fel számos példával a figyelmet. A legélénkebb vitát egyéb­ként dr. Dénes Imre és dr. Fá­bián Pál előadása keltette. Ör­vendetes, hogy a vitában a diá­kok is hallatták hangjukat. A tizedik Kazinczy-napok az idén is hozzájárult nyelvkultú­ránk fejlesztéséhez, de ha jó­val nagyobb számban részt vet­tek volna rajta íróink és újság­íróink is, ha a hallgatóság le­sokszorosítva előre megkaphat­ta volna az előadásokat, mun­kája még eredményesebb lehe­tett volna. KÖVESD! JÁNOS „Édesanyán, virágosat álmodtam" Tóm pa Mihály, M i ksz a ti j Kálmán, Győri Dezső városá­ban keresőm azokat, akik ha­gyományt őrizve, hagyományra építve szocialista kultúránk munkásai, továbbfejlesztői. így jutok el Rimaszombaton (Ri­mavská Sobota) a Šrobár utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alap­iskolába. Csend van az ódon épületben, folyik a tanítás. Az az első érzésem, hogy üres az épület, pedig termeiben 659 diáik készül a jövőre. Az iskola igazgatója Papp László, akit a közelmúltban tüntettek, ki a közép-szlovákiai kerület fejlesztésében végzett munkáért. — Elsőrendű feladatunk a nevelés — mondja az igazgató öl v társ. — E céL eléréséhez rengeteg út vezet. Nem lehet megkövesedett szabályok sze­rint készíteni fel diákjainkat az életre. Állandóan keresni, kutatni kell az új módszereket, ez egész iskolarendszerűink feladaita. Iskoláink pedagógusai becsülettel helytállnak mind az iskolában, mind az iskolán kívül. Fontos szerepe van a ta­nulók politikai és esztétikai nevelésének. A napokban vol­tak a felvételi vizsgák. Ez az időszak mindig nagy izgalom­mal jár, hiszen ilyenkor nem: csak a diák, hanem a tanító is vizsgázik. Az eddig beérke­zett eredményekkel elégedettek lehetünk. Az egyik osztályból 17 tanuló jelentkezett gimná­ziumba, ma tudtuk meg, hogy mind felvették. Jó eredményt értek el azok a tanulók is, akik szlovák nyelvű középisko­lákba jelentkeztek. Külön büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk egyik tanulója, Csi­szár Andrea, a fiatal vegyészek kerületi versenyének népes mezőnyében az első helyen végzett. A kulturális tevékenységről Csomós Sámáné magyar—szlo­vák szakos pedagógust, az iro­dalmi színpad vezetőjét kérde­zem. — Csoportunk három évvel ezelőtt alakult, főleg hatodikos diákokból. Másodszor veszünk résat a Dunámén ti Tavaszon. Tavaly az „Édesanyám virágo­sat álmodtam“ című összeállí­tással szerepeltünk, most „Az időfa“ című műsorral készü­lünk a rangos versenyre. Kol­légáim segítsége nélkül nehe­zen tudnám megvalósítani ter­veimet. Nagy segítséget nyújt Földi Andrásné pionírvezető. A szövegkönyv összeállítása, a versek válogatása Poór János munkája, a zenei betéteket Lé- vay Tibor kollégám válogatta, a díszletek tervezésében és el­készítésében segítenek a kép­zőművészet szakosok is. Tehát kollektív munka ez. — Hogyan fejlődött a cso­port? — Kezdetben csupán versek szerepeltek műsoron, ezúttal már mozgásit is vittünk az elő­adásig, zenével és énekkel. Sok a tehetséges rajzoló isko­lánkon, az a tervünk, hogy őket is bevonjuk az irodalmi színpad munkájába, az előadás alatt rajzaikkal illusztrál ják az összeállítást. — Miként készült a forgató­könyv? — kérdezem Poór Jót- nőstől. — Magyarszakos vagyok, szeretem a verseket, keresem a feldolgozásra alkalmas anya­got. így került kezembe a Móra kiadónál megjelent „Körhinta“ című kötet. Ez adta az ötletet „Az időfa“ című műsor össze­állításához. Az évszakok válto­zását, az élet változását és körforgását igyekszünk műso­runkkal bemutatni. — Iskolánkon bőven vannak jó vers- és prózamondó diákok — folytatja Csomós Barnáné. — Ezek alkotják az irodalmi színpadot. Rendszeresen bekap­csolódunk a város kulturális életébe. A társadalmi munka közösséget alakít ki, növeli és elmélyíti a gyerekekben a fe­lelősségtudatot, irodalomszere- tetre nevel, megszokják a közös­ség előtti szereplést, önbizal­mat nyernek. Ezek a gyerekek nem lesznek gátlásosak, ha például a SZÍSZ-gyűléseken fel akarnak szólalni. Megtanulják azt is, hogy gondolataikat sza­batosan, érthetően közöljék társaikkal. A „nagyok“ irodalmi színpa­dán kívül az ötödikesek is ké­szülnek, „Gömöri gyermekjáté­kok“ címmel mutatják be mű­sorukat a zselízi népművészeti fesztiválon. Szót kell ejtenünk a nehéz­ségekről is. A város egyetlen iskolája, ahol még nem siké- rült megszüntetni a két (sőt három) műszakos oktatást. Az eredmények alapján is keres­hetnék az illetékesek a megol­dást. A másik égető kérdés, hogy jól sikerült műsorukat nincs hol bemutassák. A fővá­rosnak nincs művelődési háza. Épülni épül, immár 22 éve. Egyedüli megoldás: a mozihe­lyiségben szerepelni, de azért 500 korona a használati díj, és a kisdiákoknak még nincs költségvetésük. A felvételi vizsgák izgalmai után az iskola minden diákja és pedagógusa a dunaszerda­helyi jó helytállásiért izgul. Nem győzni akarnak, hanem jól szerepelni, kedves emléket hagyni a nézőkben Gömör hí­res városáról és iskolájáról. Csőm ós Barnáné fogalmazta meg így mindnyájuk vágyát a nagy feladat előtt. Munkájukat a felsőbb szervek is nagyra értékelik. Eddigi kulturális munkájáért Csomós Barnáné és Földi Andrásiné tíz napos Szov- jetunióbeli üdülésen vehet részt. FECSÖ PÁL Időt állá alkotások Honoré Daumier életműve Honoré Daumier halálának 100. évfordulójára grafikáinak egy töredékéből — 1840—64 közötti kőnyomataiból — kiál­lítást rendezett a Szlovák Nem­zeti Galéria. „A művésznek ko­rát kell kifejeznie“ — vallotta Daumier. Mi ma is közösséget érzünk alkotásaival, hiszen eszményei: a béke, a haladás, és a szabadság. Művei a való­ságban gyökereznek s ennek utolérhetetlen formában adott kifejezést. Alkotása a 19. szá­zad osztályharcaival forrott együvé és egészében átfogó képét mutatja a század társa­dalmi átalakulásának. Korának hűséges és érző krónikása, biz­tos szemű, lelkiismeretes tol­mácsol ója. A század legkiválóbb karika- turistája. A karikatúra a dol­gok valódi lényegét domborítja ki. Daumier monumentális jel­lemzője a szociális fejlődés ta­lán legellentmondásosabb, leg­el lenszenvesehb jelenségeinek. Nyomon követte a polgár fej­lődését, és különleges érzékkel reagált sokféle és ellentétes tulajdonságaira. A Caricature és a Charivari című politikai la­pokban éveken át jelentek meg gúnyrajzai, a polgári osztály átütő erejű, sokrétű kifejezői. Ő volt addig a műfaj leg­szenvedélyesebb és legtehetsé­gesebb harcosa. Rendíthetetlen republikánus hite, fölényes al­kotó készsége, termékeny kép­zelete formálta művészetét oiy hatékonnyá. A Párizsi típusok, az Aktualitások, a Párizsi váz­latok, az Emberi komédia cí­mű sorozatokban a nagy-, és kispolgárság bűneit, ferdeségeit támadja. Maró szatírával lec­kézteti a pénzarisztokrácia kérkedő képviselőit. A kisem­berek gyöngéit, elnéző, részt­vevő iróniával, vagy megértő nevetéssel bírálja. A páratlan fiziognómiai ismerettel jellem­zett emberi alakok tökéletes művészi megnyilvánulások. Rajztudása félelmetesen nagy­szerű. A yesébe lát. S amit lát, hajszálpontosan tudja ábrá­zolni. Műveinek mély eszmeisége azok közé a kevesek közé eme­li, akik a lüktető élet folyton áradó megn vitatkozása it időt álló képbe rögzítették. BÄRKÄNY JENÖNÉ IV. 26. 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents