Új Szó, 1979. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1979-03-09 / 58. szám, péntek
Lírai emlékképek OZSVALD ÁRPÁD ÚJ V E R S E SKÖT ETÉ ROL Felelősséggel a világért Politikai plakátok Negyvenhárom vers, három ciklusba osztva — a számok nyelvén ez Ozsvald Árpád új kötete, a Vadvizek, amely hét év termését betakarítva követi a költő korábbi versgyűjteményét, az 1971-ben megjelent Szekerek balladáját. Az új és a régi kötet között nem észlelhetünk lényeges különbségeket; a hangvétel, az életérzés, a tematika alapjában véve változatlan maradt, legföljebb az időélmény átéléséből fakadt csöndes rekviemek, elégikusra hangolt versek száma nőtt meg a korábbihoz képest. A már ismerős ozsvaldi jegyeket viseli magán a gyűjtemény stílusa, motívumkészlete is; új irányba fordulásról, kísérletezésről, poétikai területhódításról aligha beszélhetünk a Vadvizek kapcsán. Az 1969-ben megjelent költői összegezés, a Galambok szállnak feketében című, válogatott verseket tartalmazó gyűjtemény megjelenése óta az ozsvaldi világkép alaprajza lényedében nem módosult. Állandóság és viszonylagos megái lapodottság jellemzi ezt a lírát; ebből fakadnak erényei is, gyöngeségei is. Mert azzal, hogy a költő hű marad önmaga korábbi szintjéhez, s látványos fordulatok és kockázattal is járó kísérletek nélkül, a jól bevált, korábban sajátjává avatott eszközökkel épít! világát, módja nyílik arra, hogy összegező, részeredményeket szintetizáló versek sorát alkossa meg, árnyaltabbá tegye, finomítsa az előző köteteit jellemző lírai világképet. Ugyanekkor: a tematika és a kifejezőeszközök állandósága magában rejti a mono- tómia, az elszürkülés, az önismétlés veszélyeit, a már ismert, tehát csökkent információs értékű vershelyzetek, mo- tívumtömbök, hangulatok zsákutcáit is. A főbb vonalaiban változatlan Ozsvald-lira a Vadvizekben, magában hordozva a fönti kettősséget, egyaránt kínál példát a költői paletta árnyalódására is, fakulására is. A versek egyik vonulatát az elégiák évadának korába lépő Ozsvald Árpád alkotta. Múló Ifjúság, egymásra torlódó évek, fondorlatosán támadó betegség, az ifjúság tündéri taván ringatózó szerelem — ezek azok a témák, melyek önmagukban állva is, egybe- fonódottan is a leghangsúlyo- zottabban ebben az Ozsvald- kötetben kapnak helyet. „Nádak hegyes tőre“ként fájdalom járja át a meg- és elkopó testet, a csontokban „megbolydult évszakok“, a hajdan „tél fehér lepkéi — hópihék“ (A 'fiagy sási kígyó; a férfi mögött „a gyermekkor üszkös hidjai“ Eayediil; a játszani, régi kedvvel, gyermekmondó kákra hangolt biztatása mit sem ér, semmivé foszlatja a fölismerés: majd egyszer elszánok a madarakkal“ (Majd egyszer...). Mert „sokasodnak a fájdalom évgyűrűi“, s a szemben, amely immár nem a jövőt kémleli, hanem a voltat, csupán „az emlékek fekete salakja“ rakódik le (Évgyűrűk. — Az elégikus hangoltság fölerősödése új vonásnak számít Ozsvald Árpádnál. Csak bizonyos megszorítással nevezhettük őt eddig alanyi költőnek; kJ?vet- lentil ritkán szólt önmagáról. A mostani kötet első és második személyben írott versei (melyek tulajdonképpen az önmegszólító verstípust képviselik), arról tanúskodnak, hogy lírájában fölerősödött a reflexív jelleg, a „belső monológ.“ Megőrizte persze az áttételes, a lírai alany érzéseit tárgyiasítva kifejező verstípust is. A Vízöntő, a Gorsium, az Ez a fa című költemény kommentároktól mentes érzékle- tesség, tiszta képi látvány, amelyben a rész-képek egymáshoz való viszonyából bomlik ki a jelentés, a mondanivaló. Ahol a látvány nem erőteljes, mert nem egyénített, mert nem újszerű, ott halványabbnak bizonyul maga a vers is. Példaként a Szobor a parkban-1 hozhatjuk föl; szokványos jelzős szerkezeteinek („zöld moha“, „ őszi falevél“) esztétikai hírtartalmából hiányzik az újszerűség, az expresszív erő. Viszont jellegzetes (és egyre inkább finomodó) vonásokat kölcsönöz ennek a lírának az ti módszer, amellyel Ozsvald Árpád a tár- gyias verstípust a népi mitológia kifejezőeszközeivel gazdagítja. beépítve szövegeibe a népmesék, népballadák, gyermekmondókák, babonák, hiedelmek motívumait. Az effajta versépítésre a költő korábbi pályaszakaszából is hozhatunk föl példákat, többnyire azonban csak egy-egy elszigetelt vers erejéig (Változatok — népmesékre stb.) A folklórból vett utalások, egyre tökéletesedve, valójában ebben a gyűjteményben váltak gyakori, az Ozsvald lírának szinte az egészét átszövő kompozíciós elemmé. Az időélmény által ihletett, elégikus versek csoportjában a fönt említett nyelvi-szerkezeti jegyeket a Rekviem, a Hát elbújtál újra, a Játszani, régi kedvvel és a kitűnően megírt A nagy sási kígyó című költeményekben fedezhetjük föl. A Cédrusfa-álmaim című ciklus az emlékezés jegyében született. Ezt is, akárcsak az elégiák csoportját, az időélmény átélése váltotta ki, ugyanakkor nyilvánvaló a két versvonulat közötti különbség is. A versek tárgya itt már nem(csak) a szubjektum — inkább az egykori falu, az ifjúkori szülőföld világa. A Glóbus technictzált, távolságokat köny- nyen legyőző korunk emberének kettős életérzését fogalmazza meg: érezzük „a kontinensek lüktetését, (az egyenlítő ful- lasztó páráit. / a jeges sarkok hidegét, / a kék tengerek keserű, sós ízét“, de a hajdan volt szülőföld „pont nélkül lebeg a végtelenben.“ Szétfosz- lott a Legenda minor: a „kenderföldek hűvöse“, a cséplés után holdvilágnál fiirdőző asz- szonysereg. A „magot zúzó kőmozsár“, a „balladák világa“, a „kivarrt tulipán“, a „hamuban sült pogácsa (Énekj e! süllyedt mélyében az időnek. Mégis: „jelek mágiája“ kíséri a költőt (Cédrusfa-álmaim), a „virágos tányérokat“, „csecses korsókat“ emlékezetében hordót, a „természet-anyánk“ szárnyai alá kívánkozót (Hajnalban). aki hol nosztalgikusan, hol meg szenvtelen pontossággal méri föl az életforma változásait, keresve köztük a maga helyét, „szelíd lelkű, boldogsághívó vámőreként kutatva a gyermekkor „naiv világáét, mint „paraszti mágusok ! az elapadt kutak vizét.“ (Óda az Önarckép-hez). — Cédrusfa-álmaim című ciklus, amely a kötet legkiegyensúlyozottabb része, az Ozsvald- líra jól ismert témakörét folytatja. Ezen a helyen a népi mitológiára való utalások funkcionális értékkel szervülnek bele a szövegekbe, olyan költeményeket hozva létre, mint a remek Fragmentum, az Ének. A legtöbb hiányérzetet a gyűjtemény első ciklusa hagyta bennem. Akad itt is jó vers; ilyen az OszKypfő című látványvers, az irodalmi-történelmi hagyományt idéző Detrekő, a népi mitológiából bőven merítő, veretes Gyermekkori víziók. A rövidebb költemények azonban (Hol az a gyöngy?, Labirintus, Szalamandra) stílusértékben szegényebbek, mint általában a java Ozsvald- szövegek; zavar bennük az is, hogy a költő csak a kérdezésig jut el (van-e az életnek igazgyöngye?; mivégett bolyong az ember a világ útvesztőiben? stb). Ezek a létfilozófiai, történelemfilozófiai kérdések önmagukban azonban túlságosan is elvontak, túl általánosak; reális feszültséggel akkor töltődnek föl, ha a költő átélte volna (s olvasóiba is beleszuggerálta volna) a XX. század nagy ellentmondásait, dilemmáit. Ez az átélés azonban csak két költeményben sikerült, a természeti környezet pusztulását riasztó képzuhatag- gal ecsetelő Ha meghal a tengerben és a háborús emlékképet fölelevenítő In memóriámban, amely viszont esztétikai értékben halványabb, mint Ozsvald java versei. Ez a két szöveg érzésem szerint nem elegendő ahhoz, hogy a (csupán érzelmi) világérzé/ce- Zást egy megfoghatóbb (történelmi-szociológiai tapasztalatokat kifejező) világ értelmezés- sel, gazdagabb gondolatisággal töltse föl. (Ez az észrevétel csak ennek a kötetnek az esetében jogosult — ha jogosult? —; az Ozsvald-opus egészében ugyanis olyan korábbi költemények hatálytalanítják, mint az atomháború, a gépiesedés veszélyeit erőtel ies képekben kifejező Kőkor, Árnyék, Pinkas zsinagóga, Merengés, Laterna magica stb. De: egy újszülöttnek minden verskötet új — a szerkezeti egyensúly megteremtése végett az említett költemények egynémelyike indokoltan kaphatott volna helyet a Vadvizekben is). S a gondolati háttér — ismétlem: e kötetbeli — halványságát nem ellensúlyozzák az olyan ars poeticák, programversek sem, mint a rutinszerű Költészet vagy a tételes Búzaszem. „Szolid“ szövegek váltakoznak hát emlékezetesen szép versekkel a Vadvizek című gyűjteményben. Az utóbbiak alapján joggal várhatjuk a költőtől: lankákat mellőzve arra vegye útját, amerre a csúcsok magaslanak. ZALABAI ZSIGMOND A Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének bratislavai Gorkij utcai kiállító helyiségében huszonhét festő és grafikusművészünknek mintegy hatvan politikai plakátját tették közszemlére. A politikai plakát nagy erejű és nagy befolyású eszköz, amelynek fontos szerepe van az emberi tudat formálásában. Közösségi műfaj, amely hangsúlyozó, eleven, sőt olykor kiáltó formájával és színeivel. rövid és pontos felirat tál fejezi ki az eszmét. Ezért is lényeges, hogy első látásra mindenki észrevegye és meg értse jelentését. A politikai plakát a kor szellemi arcát fejezi ki. Napjainkban á béke védelme a legfontosabb. Ezért látni itt oly nagyszámban háborúellenes plakátot. Emil Bačík magabiztos munkái szuggesztív erővel szólítanak fel a fegyverkezés meg szüntetésére. Megdöbbentő a neutronbombákból formált koponya. Annál megnyugtatóbb a két kéz védelmezte földgolyó, ahol a boldogító béke honol. Milan Spál fasizmusellenes plakátja jelképes fogalmazásával a közösség tudatát formálja. Robert Brol és Jozef Bórik szilárd meggyőződéssel tiltakoznak a neutronbomba ellen, szembeállítják vele a pozitív jelentésű kiterjesztett szárnyú galambot. A világot alapjaiban megrengető Nagy Októberi Szocialista Forradalomra több falragasz emlékeztet. Juraj Šutovský meg idézi Lenin alakját, áz Aurórát és a fegyveres pétervári katonát. Ondrej Zimka és Franti'sek Ondro munkáit a Szlovák Nem zeti Felkelés szelleme hatja át Štefan Štefka szellemes grafikai megoldással, néhány villogó, fekete tusvonallal — köztük az egyik bombát formáz — veti papírra a négy betűt: KÍNA. Milan Vavro és Vladimír Dur- koth félreérthetetlen vizuális eszközökkel éreztetik az embertelen, romboló indulatot, amely annyi pusztulást okozott és okoz Chilében. 1979: nemzetközi gyermekév. A kérdésre tré<fásan-komo- lyan ezt szoktam válaszolni: önmagamou. Ez azt jelenti, hogy gyakran napokat töltök el ötletek lejegyzésével, vázlatok készítésével, koncepciók megragadásával és csiszolgatásával. Ügy gondolom, természetes folyamat, hogy úgy harmincöt-negyven évig a koncepciók, az elméletek vannak fölényben a tulajdonképpeni munkával, a rutinnal szemben. Az írás paradoxona aztán az, hogy az „isteni szikrát“ kuli- inunkának kell követnie. Az ilyen koncepciózus munkáról persze nem könnyű beszélni, pedig meg kellene tanulnunk beszólni róla, meg kellene egyszer próbálkoznunk ezzel is, hisz a szellemi életben nemcsak a megvalósult műveik a fontosak, hanem a tervek, az álmok, a koncepciók is, mert termékenyítően hathatnak a kortársakra. Ez azon- bain más lapra tartozik. A távlati tervek és koncepciók mellett a konkrét munkát további két csoportra, aktuálisra és hosszabb távúra osztom. Rövid távon — tehát most és az elkövetkező két-három hónapban — a következő dolgokkal foglalkozom. Mostanában fejeztem be egy tanulmányt Humor és szatíra a csehszlovákiai magyar irodalomban címmel. Pillanatnyilag a Nagyvilág című irodalmi folyóirat utóbbi tíz évfolyamáinak drámatermését derítem fel, és vizsgálódásaimról egy áttekintő beszámoló tanulmányban A falragaszok zöme ezzel a szép. mindannyiunkhoz közelálló témával foglalkozik. A felnőttekhez és gyermekekhez szóló közérdekű művek mondanivalójukat mind a nagyok, mind a kicsinyek nyelvén jól fejezik ki. Božena Augustinová anyai gyöngédséggel érzékelteti a sárgapihés, csipogó madárfiókák meleg otthonát, a szerető gonddal épített nagy fészket, Virágok nyílnak körülötte, pillék lebegnek fölötte. A boldogság és biztonság légköre övezi. Marta Balážiková átérzéssel elbájoló formákkal hiteti el, hogy az anya számára a gyermek, a gyermek számára pedig a béke jelenti a legnagyobb boldogságot. Peter Cibulkánál sem üres szólam, hanem meggyőződés, hogy gyermekeink békés jelenéért és jövőjéért harcolnunk kell minden törekvésünkkel. Ivana Hanáková plakátjának nyíló virágai közül a világ minden tájáról való gyermekek arca mosolyog reánk. Hinnünk kell, hogy a felettük szárnyaló békegalamb jóvoltából ezt a mosolyt sohasem fogják keserves könnyek fölváltani. Adela Jakabová gyermekszívet és szemet boldogító, csábítóan szép játékokat fest egyik falragaszára. A következőn egy új városnegyed nagy lakótömbjei közé gyermekkocsit állít. Ľubomír Longau- er az elnyomott gyarmatok színes bőrű, satnya testű és tartá- sú, szomorú arcú gyermekeit ábrázolja. Oto Lupták a sok megpróbáltatást szenvedett vietnami gyermekek hazája felé irányítja a fehér galambot. Dominik Turanský fényképes plakátján megindító szeretettel öleli át egymást két gyermek. Még sok színvonalas technikával kivitelezett, a világ valamennyi gyermekének békét és boldogságot kívánó plakátot láthatunk itt, amelyeket a személyes hit és a meggyőződés őszinte ereje hívott életre. Bízzunk benne, hogy nem maradnak hatástalanok, s hogy az 1979-es év, meg az utána következő esztendők gyermekéveinknek békét és biztonságot hoznak. BÁRKÁNY JENÖNÉ szerelmék tudósítani. Ez után pedig gyermekirodalmunk és ifjúsági irodalmunk helyzetéről, lehetőségeiről és távlatairól szándékoztam tanulmányt írni. Szeretném továbbá még a tavasszal befejezni egy korábban elkezdett tanulmányomat, melyben a drámaíró Dávid Te- rézről igyekszem pályakép- vázlatot készíteni. Hosszabb távon pedig mindenekelőtt a kandidátusi disz- szertációmat kell befejeznem, melynek a tematikáját jól kifejezi a munka címe: A regis- terek és katalógusok szerepe az információs rendszerek integrációjában. Közben szeretném folytatni a munkát az Egri Viktor életét és munkásságát tárgyaló monográifiámon is. Meggyőződésem ugyanis, hogy irodalmunk, irodalomkritikánk számára egyre időszerűbb feladattá válik az egyes életművek komplex felmérése (Fábry és Győry - után tehát például Egri, Forbáth, Szabó, Csontos, Dávid, Bábi és mások kerülhetnének sorra), hisz ezt a munkát senki más nem végzi el helyettünk. Végezetül pedig szeretném megjegyezni, hogy a Min dolgozik? sorozatnak csak úgy lenne igazán célja és értelme, ha nem akadna el, ha úgy egy év múlva mindenkire újból sor kerülne. Ezek a ciklikus, rövidke beszámolók aztán kitűnő visszajelzésként szolgálnának nemcsak az egyes alkotók számára, hanem egész irodalmunk és kulturális életünk számára is. kásszinház (Divadlo pracujúcichj Kaukázusi krétakör című előadásáról. Brecht drámáját Alois Hajda rendezte, a hatásos, a korszerű színház követelményeinek megfelelő díszletet Ladislav vychodil tervezte. Mészáros LászSó
