Új Szó, 1979. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1979-03-24 / 71. szám, szombat

A CSKP KB határozata a XII. pártkongresszus határozatainak teljesítésére!, a mezőgazdaság és az éhMszeripar további feladatairól / Folytatás a 4. oldalról) set, a Csehszlovák és a Szlovák Tudo­mányos Akadémia,' a felsőoktatási in­tézmények és <1 reszortok, főleg a gépipar és a vegyipar kutatási mun­kahelyeivel való együttműködés egybe­hangolását, a . Szakszolgáltatásokkal foglalkozó szakemberekkel való közre­működés javítását. Az eddiginél szo­rosabban kell együttműködni a szó cialista országok, főként a Szovjetunió kutatási és fejlesztési bázisával, s job ban keli hasznosítani a nemzetközi tu­domány ismereteit, ezen belül a li cenceket. 13. A mezőgazdaság és az élelmi­szeripar továbbfejlesztésével kapcso­latos feladatok teljesítese során to­vábbra is alkotó módon ki kelt hasz­nálni a Szovjetunió tapasztalatait, első­sorban a tudomány és a kutatás, a tu­dományos műszaki haladás területén kifejtett együttműködést kell elmélyí­teni, s ki kell terjeszteni a kölcsönö­sen előnyös kooperációt a gépek, a gépi berendezések és az agrokémiai eszközök szállítása terén. 14. A mezőgazdaság és az élelmi­szeripar hatékony fejlesztésével párhu­zamosan tökéletesíteni kell a terv­szerű irányítás rendszerét, az irányító munka módszereit és formáit minden szinten. Ez megköveteli a központi irányítás tervszerűségének és haté­konyságának erősítését azzal a céllal, hogy jobban kielégítsük a társadalmi szükségleteket. Meg kell szilárdítani továbbá a gazdasági szervezetek önál­lóságát, valamint a termelés fokozásá­ért és a tudományos műszaki haladás vívmányainak érvényesítéséért vállalt felelősségüket, gazdaságosabban ki kell használni az állóeszközöket, az anyagi és a pénzeszközöket, s csökkenteniük kell a veszteségeket. Tökéletesebben összhangba kell hozni a tervet a gaz dasági eszközökkel, a népgazdasági és a vállalati terveket, stabilizálni kell és távlatilag is fejleszteni kell a szál lítói-megrendelői kapcsolatokat. Évé gett: a) javítani kell a tervek minőségét, jobban összhangba kell hozni a terv egyes részeit a termeléskapacitási és a műszaki-gazdasági normák alapján. Hatékonyabban kell törődni a koncent­ráció és a szakosítás fejlesztésével, a tervfeladatok és a tervkeretek, vala­mint az egyes termelési szakaszok és vállalatok fejlesztési . koncepcióinak összhangba hozatalával oly módon, hogy idejében világossá váljon és sta­bilizálódjon a termelési szerkezet, az anyagi-műszaki alap, a gazdálkodás és a szociális fejlesztés távlati, de reális programja. b) A tervező szervek tevékenységét jobban kell összpontosítani a mezőgaz­daság és az élelmiszer fejlesztésével kapcsolatos reszortközi kérdések meg­oldásának egybehangolására, főleg az anyagi ellátásnak, valamint a bel- és a külkereskedelem szükségleteinek feladataival összefüggésben Egyidejű­leg erősíteni kell a mezőgazdasági és az élelmezésügyi minisztériumok befő lyását, valamint a tervezésért, s a me­zőgazdaság és az élelmiszeripar belső kiegyensúlyozottságáért vállalt felelős­següket. c) Tökéletesíteni kell a gazdasági eszközök rendszerét a hetedik ötéves tervidőszak kezdetéig, hogy növeked­jen a szervezetek anyagi érdekeltsége a termelés növelésében, hatékonyab­ban tudjuk befolyásolni jövedelmeik alakulását, nagyobb mértékben tudjuk támogatni a termelésben végrehajtandó szerkezeti átalakításokat, jobban ki tudjuk használni a termelőeszközöket és a pénzforrásokat, s meg tudjuk teremteni a feltételeket a reproduk­ciós folyamat bővítéséhez, a munka minőségének javításához és a terme­lés hatékonyságának növeléséhez. Ez megköveteli a termékek rentabilitásá­ban mutatkozó indokolatlan különbsé­gek felszámolását, mindenekelőtt a szarvasmarha-tenyésztés rentabilitásá­nak támogatását. Árdifferenciálással és prémiumokkal kell ösztönözni a mezőgazdasági nyersanyagok minősé­gének javítását, főként a végső fel- használás szempontjából, a differen­ciált földjáradék hatását növelő esz­közök jobb felhasználásával hozzá kell járulni az egyes vidékek és vállalatok jövedelmeinek kiegyenlítéséhez, fo­kozni kell a szubvenciós és a dotációs politika hatékonyságát, egységesíteni kell a munka jutalmazásának rendsze rét a mezőgazdaság mindkét szektorá­ban, s ezzel fel kell számolni a különb­ségeket a munkaerő-reprodukció költ­ségeiben, továbbá nagyobb mértékben kell hatni a tömegtak.irmányok jobb hasznosítására és fogyasztásuk csök­kentésére á felvásárolt takarmány árá­nak módosítása útján. A CSKP Központi Bizottsága utasítja a szövetségi kormányban dolgozó kom­munistákat, hogy ezeknek az elveknek a tiszteletben tartásával módosítsák a gazdasági eszközöket. Dolgozzák ki to­vábbá. a mezőgazdaság és az élelmi­szeripar tervszerű irányítása tökélete­sítésének javaslatát a hetedik ötéves tervidőszakra vonatkozóan, s a javas­latot még az idén terjesszék megvíta- lás végett a CSKP KB Elnöksége elé. 15. A CSKP Központi Bizottsága sür­getőnek tartja, hogy emelkedjen az országos, a csehországi, a szlovákiai, a szakágazati és a területi mezőgazda- sági és élelmiszeripari irányító szer­vek munkájának színvonala. A minisz­tériumoknak törekedniük kell a ter­melés tervszerű és hatékony fejlesz­tésére. az elfogadott koncepciók meg- valósítására, a bürokratizmustól és a dupiicitástól mentes hatékony koordi­nálásra és igényes ellenőrzések meg­valósítására. Az eddiginél nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a kerü­letek és járások termelési eredményei között mutatkozó különbségek felszá­molásához, javítaniuk kell az állami gazdaságok és az élelmiszeripar, fő­ként a beruházások irányítását. Na­gyobb nyomatékkai kell érvényesíteni, megszervezni és anyagilag támogatni a progresszív termelési technológiák bevezetését, a beruházások átadását, a termelőeszközök kihasználását, a tudományos műszaki haladás vívmá­nyainak érvenyesítését; e célból javí­tani kefl az irányítást, és jobban ki kell használni a reszortszolgáltatáso- kat, a tudományos kutatási alap po­tenciálját. Nagyob figyelmet kell szen­telni a szakemberek képzésének és el­osztásának. A CSKP Központi Bizottsága nagy fontosságot tulajdonit a kerületi és a járási mezőgazdasági igazgatóságok munkájának. E szervezetek fő felada-" ta az, hogy a mezőgazdasági vállalato­kat a társadalmi szükségletek kielé­gítésére, a tartalékok, hatékony mozgó­sítására, a termelés hatékonyságának növelésére és minőségének javítására ösztönözzék. Fontos feladat, hogy jól lebontsák a tervet a termelés koncent­rációjával és szakosításával összhang­ban, tekintetbe véve a természeti adottságokat. Törekedniük kell a ter­melési eredmenyek és a vállalatok gazdálkodása között mutatkozó indo­kolatlan különbségek felszámolására. El kell mélyíteniük a szakemberekkel való munkát, gondoskodniuk kell a szakemberek képzéséről és elosztásá­ról, meg kell szervezniük a dolgozók képzettségének növelését. Javítaniuk kell a mezőgazdasági vállalatok és a szolgáltató szervezetek együttműködé­sét. Bővíteniük kell együttműködésü­ket a nemzeti bizottságokkal és a tár­sadalmi szervezetekkel. Az áliami gazdaságok és a földmű­vesszövetkezetek kötelesek a termelés szervezését és az irányítás szerkezetét a nagv termelőegységek feltételeihez alkalmazni. Nem szabad megengedni, hogy a vállalatok irányító szervei men­tesüljenek a közvetlen szervező mun­kától a földeken és a gazdaságokban, elhanyagolják a termelésben dolgo­zókkal való mindennapos kapcsolatu­kat. A sajátságos körülmények figye­lembevételével tökéletesíteni kell a vállalati tervezést, és következetesen kell érvényesíteni a hozraszcsot-elve- ket, a kollektív és a személyi érde­keltséget az adott üzemegység, terme­lőközpont és az egész vállalat terme­lési és gazdasági eredményeiben, s tö­rődni kell a dolgozóknak az irányítás­ban való megfelelő részvételével. Kö­vetkezetesen kell érvényesíteni az ér­demek szerinti jutalmazás elvét, erősí­teni kell a mozgó prémiumrendszer szerepét a teljesítmények növelése, a munkaminőség javítása, a takarékosság fokozása, az állóalapok, az anyagok és az energia jobb hasznosítása céljából, elő kell mozdítani az önköltségek csökkentését és a hatékonyság növelé­sét. 16. A koncentráció és a szakosítás folyamatának elmélyítése során a je­lenlegi időszakban a figyelmet a meg­levő gazdasági egységek belső megszi­lárdítására és stabilitására kell össz­pontosítani a vállalati és a vállalaton belüli szakosítás céljaival összhangban. Egyidejűleg tovább kell fejleszteni a kooperáció és az integráció vállalat- közi formáit, amelyek lehetővé teszik a termelőalapok, a munkaerők és a mezőgazdaság fejlesztésére fordított összegek minél hatékonyabb hasznosí­tását. Folytatni kell egyes termelőegy­ségek és tevékenységek kiemelését a közös mezőgazdasági vállalatokban, s ezeket a vállalatokat beruházásokkal és anyagi szükségleteik fedezésével kell támogatni. Meg kell szilárdítani e vállalatok és anyavállalataik szer­vezési és gazdasági kapcsolatait oly módon, hogy támogassuk a földműves- szövetkezetek, az állami gazdaságok és a többi szervezet azon érdekeit, ame­lyek a kooperáció e formájának fej­lesztéséhez fűződnek. További közös vállalatokat kell létrehozni segédüze­mek formájában is, valamint a nehéz­gépek kihasználása terén. 17. Külön figyelmet kell fordítani az állami gazdaságokra. Az irányító szerveknek a központtól egészen a vállalatok szintjéig meg kell oldaniuk az állami gazdaságok fejlesztésének problémáit, törődniük kell azzal, hogy az 1980. évi tervelőirányzatot és a he­tedik ötéves tervet teljesítsék, tekin­tetbe véve az állami gazdaságok ter­mészeti adottságait, s ettől függővé té­ve műszaki és beruházási fejlesztésü­ket. E munka részeként intézkedéseket kell tenni a munkaerő-stabilizálásra és az állami gazdaságok új káderek­kel való megerősítésére. A Pénzügyminisztérium a mezőgaz­dasági és élelmezésügyi minisztériu­mokkal közösen köteles megteremteni az előfeltételeket ahhoz, hogy az ál­lami gazdaságok érvényesítsék és el­mélyítsék a hozraszcsot-módszereket, s a gazdasági eszközöket e szerint kell módosítani. Ez megköveteli a vállala­ton belüli és a vállalatokon fölüli irá­nyítás tökéletesítését, a tervteljesítés­nek, valamint az erőforrások és az eszközök kihasználása hatékonyságá­nak ellenőrzését s megfelelő intézke­dések tételét a gazdaságosság és a fe­lelősség hiánya esetén. 18. A mezőgazdasági termelés iparo­sítása, valamint elmélyülő szakosítása és koncentrációja, továbbá a kooperá­ciós kapcsolatok szükségessé teszik, hogy ne lankadjon a földművesszövet- kezetí tagok részvétele a szövetkeze­tek irányításában és igazgatásában. A földművesszövetkezetekről szóló tör­vénnyel és a földművesszövetkezetek' alapszabályzatával összhangban követ­kezetesen kell érvényesíteni* a föld­művesszövetkezeti demokráciát, meg kell szilárdítani a választott szervek helyzetét, fokozni kell a taggyűlések jelentőségét és a revíziós bizottságok tevékenységét. 19. A tudományos-műszaki forrada­lom folyamata további követelményeket támaszt a politikai és a szakmai fel- készültséggel szemben. A mezőgazda- sági előtermelésben a dolgozók szá­mának további csökkenése következté­ben jelentős változások fognak végbe­menni a dolgozók szakmai összetétele és szakképzettsége terén. 1985-ig a szakképzett munkások számarányának a mostani 40 százalékról 50 százalékra kell növekednie, a főiskolai és közép­iskolai végzettségűek számaránya pe­dig eléri majd a 20 százalékot. Az élel­miszeriparban a szakképzett munkások számaránya 45 százalékra, a főiskolai és középiskolai végzettségű kádereké pedig 17 százalékra fog növekedni. Az oktatási, valamim a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumoknak e követelményekhez kell alkalmaz­niuk az iskolai nevelést és a szakmun­kásképzést, tökéletesíteniük kell a ve­zető és a műszaki-gazdasági dolgozók továbbképzésének, valamint a munká­sok és a földművesszövetkezeti tagok képzettsége növelésének rendszerét. 20. A tartalékok mozgósítása és a feladatok teljesítése fontos előfeltéte­lének kell tartani a dolgozók kezde­ményezését. A párt, a szakszervezetek, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége és a SZISZ szervezetei, valamint a ve­zető dolgozók kötelesek törődni azzal, hogy kiküszöböljék a formalizmust ,a szocialista munkaversenyből, a szocia­lista munkabrigádok és a komplex ra­cionaiizációs brigádok tevékenységé­ből, azzal, hogy a szocialista munka­verseny a termelőeszközök jobb ki­használását, nyersanyag- és energia­megtakarításokat, a veszteségek elle­ni harcot, az önköltségek csökkentését eredményezze. A Szövetkezeti Földművesek Szövet­sége és a szakszervezetek irányító szerveinek, de főként a vállalatok ve­zetőségeinek nagyobb gondot kell fordítaniuk a munka- és az életkörül­mények javítására, a munkavédelemre és a nyugdíjasokról való gondoskodás fokozására. A nemzeti bizottságokkal együttműködve elő kell segíteniük a választási programok teljesítését, tevé­kenyebben részt kell venniük a Z-ak- cióban, üzemi étkezdéket, bölcsődéket, egészségügyi létesítményeket, lakáso kát kell építeniük és korszerűsíteniük. 21. A mezőgazdaság és az élelmiszer­ipar előtt a hatodik ötéves tervidőszak hátralevő éveiben és az azt követő időszakban álló feladatok megkövete­lik a párt vezető szerepének további elmélyítését, a párt politikai-szervező, nevelő és ellenőrző munkája haté­konyságának növelését. A mezőgazda- sági és élelmiszeripari vállalatoknál, a szolgáltató szervezeteknél, a kutató- intézetekben. és a kivitelező vállalatok­nál működő pártszervezeteknek szer­vező és tömegpolitikai munkájukat a kitűzött feladatok teljesítésére, az összes erőforrások maximális haszno­sítására, a nyersanyagok jobb felhasz­nálására, a tartalékok feltárására, a technológiai és a munkafegyelem meg­tartására, a társadalmi tulajdon vé­delmére kell összpontosítaniuk Meg kell teremteni a bírálat és az önbírálat légkörét, mert ez a fogya­tékosságok leküzdésének pótolhatatlan értékű módszere, hatékonyabban kell érvényesíteni az ellenőrzési jogot. A pártalapszervezetek bizottságai a je­lenlegi időszakban kötelesek behatóan foglalkozni a földművesszövetkezetek IX. országos kongresszusát megelőző vita során elhangzott észrevételekkel és javaslatokkal. Céltudatos kádermun-. kát kell végezniük, és támogatniuk kell azokat a gazdasági dolgozókat, akik következetesen és alkotó módon teljesítik a reájuk bízott feladatokat. A párttagjelöltek felvétele során szem előtt kell tartani a párttagállomány megerősítését, főként az állattenyész­téssel foglalkozó munkahelyeken. A/ igényes feladatokkal összhangban tó rődni kell azzal, hogy a kommunistá­kat a döntő munkaszakaszokra osszák be. A mezőgazdaságban működő párt­szervezetek új szervezési szerkezeté­ben jobban kell érvényesülniük a párt­csoportoknak, beleértve az ideiglenes pártcsoportokat is. A földművesszövet­kezetek és az állami gazdaságok párt* alapszervezeteiben tömörülő kommu­nistáknak tevékenyebben hozzá kell járulniuk lakóhelyeiken, a községekben a problémák megoldásához, segíteniük kell a falusi pártszervezeteket, és részt kell venniük lakóhelyük életfel­tételeinek javításában. A párttagkönyv- cserét arra kell felhasználni, hogy növeljék a kommunistáknak a felada tok teljesítésére irányuló aktivitását. A kerületi és a járási pártbizottsá­goknak erőfeszítéseiket a párt agrár- politikájának megvalósítására, a párt­szervek és szervezetek magatartásának egységessé tételére kell összpontosíta­niuk. Az alapszervezetek munkáját hatékonyabban kell irányítani, s dif­ferenciált segítséget kell nyújtani ne­kik. Fokozni kell a vezető dolgozók munkájával szemben támasztott igénye­ket, s tevékenységüket az elért ered­mények alapján kell értékelni. A szük­ségletekkel összhangban nagy figyel­met kell szentelni a káderek kiválasz­tásának, kiképzésének és elosztásának. Céltudatosan kell befolyásolni a Szö­vetkezeti Földművesek Szövetségének tevékenységét. Arra kell ösztönözni e szervezetet, hogy fokozza hozzájár- rulását a párt gazdaságpolitikájának megvalósításához, a . földművesszövet­kezeti demokrácia érvényesítéséhez és a földművesszövetkezeti tagok szociál- ökonómiai és életkörülményeinek javí­tásához. A CSKP Központi Bizottsága meg van győződve arról, hogy a mező- gazdasági termelést és a falu életét közvetlenül érintő minden kérdéssel behatóan foglalkozik majd a föidmü- vesszövetkezetek IX. országos kong­resszusa és a kongresszust megelőző széles körű vita eredményeinek fel- használásával olyan határozatokat fo­gad el, amelyek a XV. pártkongresz- szus és a CSKP KB határozatainak szellemében előmozdítják a szocialista mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom további fejlődését. A CSKP Központi Bizottsága elvárja, hogy a mezőgazdaság és az élelmi­szeripar feladatainak teljesítéséhez je­lentős mértékben hozzájáruljon a dol­gozók kezdeményezéseinek fejlődése, valamint a nemzeti bizottságok, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége, a szakszervezetek, a nőszövetség és más társadalmi szervezetek munkája. A szocialista országépítés három év­tizede során a mezőgazdaság és az élelmiszeripar által elért eredmények nagy megbecsülést érdemelnek. Jelen­tősen hozzájárultak az egész társa­dalom fejlődéséhez, a nép életszínvo­nalának emeléséhez. A CSKP Központi Bizottsága elismerését fejezi ki a le­nini szövetkezeti eszme úttörőinek, a földművesszövetkezetek megalapítói­nak, az állami gazdaságok és a trak­torállomások építőinek, a parasztság­nak, a munkásságnak, a pártszervek, a nemzeti bizottságok és a társadalmi szervezetek sok^izer tagjának és tiszt­ségviselőjének, hőknek és fiataloknak, mindazoknak, akik részt vettek a fa­lu szocialista átalakításában. Lelkese­désük, rendkívüli áldozatkészségük és hősiességük lerakta a mai fejlett me­zőgazdaság és élelmiszeripar alapjait. Igényes feladatok várnak azonban a mezőgazdasági és az élelmiszeripari dolgozók jelenlegi és felnövekvő nem­zedékére is: egyre jobban és maga­sabb szinten kell biztosítaniuk a köz­élelmezést. Ez pártunk politikájának fő feladata. A CSKP Központi Bizottsága kifejezi azt a szilárd meggyőződését, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar dől- - gozói a kivitelező ágazatok hatékony támogatásával, valamint az 1079. és 1980. évi feladatok sikeres teljesítésé­vel s a mezőgazdaság és az élelmi­szeripar továbbfejlesztésével jelentős mértékben hozzáiárulnak a fejlett szo­cialista társadalom építéséhez.

Next

/
Thumbnails
Contents