Új Szó, 1979. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1979-03-16 / 64. szám, péntek
A nők kezdeményezésének eredményei Értékelték a Mindent az emberért mozgalmat # Gyermekintézményeket létesítettek # Új vásárlási, szolgáltatási formák A Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága 3977 januárjában meghirdette a Mindent az emberért mozgalmat. A CSKP XV. kongresszusa határozatainak és a Nemzeti Front választási programja alapján elsősorban a dolgozó nők élet és munkakörülményeinek javí tását akarták elősegíteni. Az előző hasonló akció, A jo ötlet aranyat ér mozgalom eredményeiből indultak ki. Az első évet a föladatok kijelölésére, a lehetőségek keresésére, a jó ötletek összegyűjtésére, ezek feldolgozására es a választási programokba való besorolásukra használták ki. Mivel a programok nyíltak, lehetőséget nyújtanak a széles kö jrű kezdeményezésre, a helyi tartalékok feltárására. A két év alatt népszerűvé vált mozgalomba bekapcsolódott az SZSZK Belügy-, Oktatási, Egészségügyi és Kemske- delmi Minisztériuma, valamint a fogyasztási és ipari szövetkezeteik. A nőszövetség szervezetei értekezleteken közösen értékelték az eredmények erf, és újabb intézkedéseket foganatosítottak a mozgalom kiszélesítésére. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a Szlovákiai. Nőszövetség tagjai nemcsak ötleteket adtak, hanem a lakosság széles rétegeit is meggyőzték arról, hogy meg kell keresni és ki kell használni a helyi tartalékokat. Elsősorban a gyermekintézmények számát kívánták növelni, mivel ez jelenti a dolgozó nők legégetőbb problémáját. Indo kolt volt ez, hiszen a 6. ötéves tervidőszak kezdetén 39 000 óvodai és 29 000 bölcsődei elintézetlen kérvényt tartottak nyilván. Az iskolai étkezdék hálózatának bővítése is elengedhetetlen követeimény. Nagyon sok helyen, városokban és községekben, üzemekben és szövetkezetekben, tárták fel a tartalékokat. Ezt mutatják az alábbi adatok is: 128 óvodai osztályt nyitottak az alapiskolák összevonásával felszabadult termekben. így a Cadcai járásban 11 osztályt 310, a lévai l Levice) járásban pedig 8 osztályt 231 gyermek részére. Átalakítással 82 tantermei nyertek, ahol 2479 gyermeket helyeztek el. Például a trnavai járásban 11, a losonci (Lučenec) járásban pedig 7 osztály nyílhatott meg. A vállalatok és a szövetkezetek hozzájárulásával 1925 gyermeket sikerült elhelyezni. Spišská Nová Vesben és Rardejovban régebbi, átalakított épületekben a. cigánygyermekek számára külön osztályokat létesítettek a meglevő óvodák mellett. Szép eredmények születtek más gyermekintézmények bővítésével is: a napközi otthonokban a férőhelyek száma 8221- gyel növekedett és 10 új iskolai klub létesült. Az elmúlt két év alatt 170 sportpálya, közlekedési park és játszótér, valamint 14 tornaterem épült. A nőszövetség tagjainak kezdeményezése nemcsak a lehetőségek keresésében és a javaslatokban nyilvánult meg. Rendszerint ott találjuk őket az építkezéseken, az udvarok és a környezet rendezésekor. További bizonyíték a gyermekekhez való őszinte, baráti viszonyuk. Jelenleg 1339 nő vezet különböző pionírszakkört. Említésre méltó, hogy a mozgalom eredményeképpen terven felül 720 bölcsődei férőhely áll ma már a kicsik rendelkezésére. Ez elsősorban a topoíčanyi, a senlcai, a duna- szerdahelyi (Dunajská Streda), a zvoleni és a bardejovi járás érdeme. A kezdeményezés és a példamutatás hatására újabb 45 mikrobölcsődét létesítettek, és így számuk ma már 65. A mozgalom további célja a kereskedelmi és az étkeztetési problémák megoldása. jó ötletnek: bizonyult, hogy ahol nincs iskolai étterem, ott megszervezik a tanulók étkeztetését a vendéglátóipari üzemekben. Jelenleg 11620 tanuló étkezik ily módon. Nem született meg a várt eredmény a tej és péksütemény házhoz szállításának megszervezésében. Az eladásnak ezt a formáját Bratislaván kívül, ahol szintén nincs kellőképp elterjedve, csupán 17 járásban valósították meg. Nem vált be az előrendeléses bevásárlás sem, csupán 37 üzemben és 294 üzletben alkalmazták. Ezt a szolgáltatást nem ártana kiszélesíteni, ugyanis az ilyen bevásárláshoz nincs szükség több eladóra, az árut a délelőtti órákban elkészíthetnék. Ez főképp most időszerű, mivel a munkaidő végre kitolódott. Ezt a szolgáltatást elsősorban az üzemek közelében levő boltokban, vagy a többségben nőket foglalkoztató vállalatokban kellene bevezetni. Nem sok javulás észlelhető a félkész ételek választékában sem. További figyelt terület a szolgáltatások. Ezen a téren is akad dicséretre méltó eredmény. A nemzeti bizottságokkal és a helyi gazdálkodási üzemekkel való együttműködés alapján Bratislaván kívül a galántai, a komáromi (Komárno), a nitrai, a senicai és még néhány járásban a gyermekruhá- kal és a helyi gazdálkodási felár nélkül tisztítják. A vártnál kisebb visszhangra talált a pelenkamosás és kölcsönzés bevezetése. Állítólag nincs érdeklődés. Kérdés azonban, hogy a helyi gazdálkodási üzemek megtettek e mindent a szolgáltatás propagálásáért és az is, hogy a minőség megfelel-e a követelményeknek. Jó eredményeket könyvelhetünk el a megrendelő lakásán történő szőnyegtisztításban és egy új, jól bevált szolgáltatásban — az otthon mosott fehérnemű vasalásában. A Mindent az emberért mozgalom keretében az élet és a munkakörülmények javításába is bekapcsolódtak a nőszöve*t- ség tagjai. Tevékenységük elsősorban a lépcsőházak rend- bemtartására, a balkonok virággal való díszítésére, és arra irányul, hogy felkeltsék az emberek érdeklődését környezetük szépítése iránt. Erre a lakótelepeken van a legnagyobb szükség. DEÁK TERÉZ Kommentáljuk A közérdek képviselői A polgári bizottságok nagy társadalmi erőt képviselnék, alkalmat adnak arra, hogy a lakosság beleszóljon a közügyek intézésébe, a környezet alakításába. A nemzeti bizottságok választott aktívájaként fontos szerepet töltenek be: a lakosokat tájékoztatják a nemzeti bizottságok határozatairól, megnyerik a falu- és városszépítésben való részvételre, bevnnják a közéletbe, elősegítik a szocialista együttélést és ugyanakkor tolmácsolták a lakosok jogos követeléseit és javaslatait, vagyis összekötő kapocsként működnek a nemzeti bizottságok és az állampolgárok között, segítői a kölcsönös tájékozódásnak. 1977 márciusában és áprilisában választottuk meg a Szlovákiában működő 2506 polgári bizottság csaknem 23 000 tagját. Milyen munkát végeztek a két év alatt, hogyan képviselték a lakóterületek közösségeinek érdekeit? A kerületekben és Bratislavában szerzett tapasztalatok közös tanulsága: alkalmasabbá, tervszerűbbé vált a bizottságok munkája. Általában szoros a kapcsolatuk a nemzeti bizottságokkal, a képviselőkkel, rendszeresen együttműködnek s tömegszervezetekkel és az utcai pártszerveze tekkel. A közérdek hatásos képviselete tekintélyt adott a pol gári bizottságoknak. Egyre többen fordulnak panasszal, javaslattal a bizottságokhoz lakásügyben, felhívják a figyelmet a szocialista együttélés szabályainak ^megsérté- sére, a veszélyeztetett kiskorúakra, az egyedül élő, segítségre szoruló idős emberekre, az áruellátás zavaraira, az üzletek nem megfelelő nyitvatartására és más közérdekű kérdésre. Csupán a Žiar nad Hronom-i járásban 1167 ész revétslt tolmácsoltak másfél év alatt a polgári bizottságok. Külön keli szólnunk arról a segítségről, amelyet a választási programok teljesítésében nyújtanak, elsősorban a társadalmi munka szervezésével. így például a dimaszer- dahelyi f Dunajská Streda) járásban, a kisabonyi (Maié Blahnvü) polgári bizottság tagjai személyesen beszélték meg a lakosokkal a legfontosabb teendőket. Ennek ered ményeképpen 230 egyéni szocialista felajánlás született és az elvállalt 2895 óra társadalmi munka helyett több mint 3000 órát dolgoztak a lakosok a falu szépítésén. A bizottság rendszeresen foglalkozott a társadalmi tulajdon védelmével, a közrend és az ellátás kérdéseivel és a polgár- védelmi felkészítésben is segítséget nyújtott. A tejfalusi (Mliečno) polgári bizottság jó munkáját dicséri a művelődési ház környékének rendezése, az >új gyermekjátszótér és a szépen karbantartott zöldsávok. Természetesen nem dolgozott az összes bizottság egyformán eredményesen és kezdeményezően. Az eredmények közötti eltérések arra utalnak, hogy bőven akad még kihasználatlan lehetőség. Nagyon sok függ a bizottságok vezetőinek rátermettségétől, hozzáértésétől, ezért több közéleti tapasztalattal rendelkező embert kell bevonni munkájukba. A városi életforma negatívumaira utal az a tapasztalat, hogy általában a bizottságok sokkal eredményesebben dolgoznak a falvakon, mint a városokban. Vitathatatlan, hogy a falusi lakosság zártabb közössége jobb feltételeket teremt a szervezőmunkához, mint egy több ezer lakosú lakótelep, ahol az emberek nem is ismerik egymást. Azonban éppen a polgári bizottságoknak kell segíteniük abban, hogy az új negyedek lakosai is bekap csalódjanak környezetük szépítésébe, az életfeltételeik javításába. A városi, helyi és városkerületi nemzeti bizottságok irányitó és szervező munkáján is múlik, hogy a polgári bizottságok tevékenysége egyre gyümölcsözőbbé váljon. CSIZMÄR ESZTER FIATALOK TAKARÉKOSSÁGI MOZGALMA ORVOSI TANÁCSADÓ •: -ív-'': ' ~ A bratislavai Hydrostav vállalat építkezésszerelési üzemének SZISZ alapszervezete egy időközönként megjelenő közlönyt ad ki. „Az ifjúsági fényszóró“ című cikkben a következő állt: Valószínű, mindnyájan tudják, hogy világviszonylatban is hazánkban a legolcsóbb az ivóvíz. Hiszen a vízvezetékből kiengedett egy köbméternyi víz csupán 60 fillérbe kerül, ami elenyésző összeg a tőkésországok Ivóvízáraihoz viszonyítva. Manapság világprobléma az ivóvíz, szerencsére mi azonban ezt nem érzékeljük. Ez nem azt jetie-nti, hogy a vizel: pazarolhatjuk. Az említett üzemben a fentiek érteimében ellenőrizték az összes vízvezetékeket. Amit az ellenőrzés során megállapítottak, az bizony nem válik a vízvezetékek karbantartásáért felelős dolgozók becsületére. Megállapították ugyanis, hogy egy meghibásodott vízvezetékből naponta teljesen feleslegesen több száz liternyi ivóvíz folyik el. Az ilyen veszteségek több ezer koronára tehetők, emellett a javítás nem igényes, az idővel, sőt az anyaggal szemben sem. Minek is javítanák meg a vízvezetéket, hiszen csak víz folyik. Ám ha csak egy percre is leállítják a vizet, akkor már mindenki elégedetlen. Mindnyájan tudatában vagyunk-e ennek? — zárja le cikkét az író. —mí~s— ..... ' A Prága-motoli Kórház gyermekrendelő intézetében az orvosok korszerű diagnosztizálási és terápiái módszerek alkalmazásával naponta csaknem 600 beteget kezelnek. A képen: a rendelőintézet ideggyógyászati osztályán Marie Procházková ápolónő elektro- encejalográf segítségével egy kislányt vizsgál (Felvétel: Z. Humpálová — ČTK) ERRŐL IS BESZÉLNI KELL A nemi betegségekkel kapcsolatos problémáknak társadalmunk külön figyelmet szentel. Szocialista egészségügyünk e téren is sikeres megelőzési tervet dolgozott ki és jelentős eredményeket ért el. A frissen fertőzött szifiliszesek és a gonoreában szenvedők számának csökkenése nem vezethet ahhoz a tévhithez, hogy a nemi betegségek problémája már megoldott, hogy már nincs szükség a beteg és az egészségügyi dolgozók együttműködésére. A probléma alapos elemzése arra utal, hogy az általános megelőzés terén felmerülő nehézségek oka egyértelműen a betegek részéről tanúsított hanyagság. A betegeknek jobban kellene együttműködniük az egészségügyi dolgozókkal. Miért nincs ez így? A betegek egy része nem elég tájékozott a nemi betegségek kérdésében. Nem ismerik a betegség összképét, tüneteit. Némely nemi betegség tünetei kezelés nélkül is megszűnnek, ezért: a beteg gyó- gyultnak tekinti magát, és az orvosi rendelő felkeresését feleslegesnek tartja. így aztán a betegség, anélkül, hogy felfigyelnének rá, további személyekre terjed. A betegek másik része ismeri a tüneteket, orvosi segítséget azonban nem kér, mivel baját szégyenli, esetleg kisebbségi érzésben szenved. Mások pedig „bűnnek“ tartják és legfeljebb önkezeléssel próbálkoznak, habár tudják, hogy ez eredményhez nem vezet. A betegek utolsó csoportja szintén ismeri a tüneteket, de az egészségügy segítségét elveti, különböző ismerősökhöz folyamodik, akik szaktudás és a modern tudomány vívmányai nélkül próbálják a helyzetet orvosolni. A legnagyobb fogyatékosságok a nemi kapcsolatok és a fertőző források felkutatása terén mutatkoznak. A betegek csupán kis része hajlandó részt venni ebben a folyamatban és tájékoztatni a nemibeteg-gon- dozó hálózat nővéreit, akik arra hivatottak, hogy a további fertőzött személyeket felkutassák, és kezelésre beutalják. Kevés beteg van tudatában annak, hogy segítsége, megfigyelései segítenek az újabb betegek felkutatásában és gyógyításában. Ez a szoros együttműködés tulajdonképpen a jó embertársi viszonyt tükrözi, mivel az adatok továbbításával olyan embertársakon segítünk, akik betegségükről nem is tudnak. Ezt a kötelességet még az a tény is alátámasztja, hogy olyan egyénekről van szó, akikkel a beteg előtte intim, több esetben szoros érzelmi kapcsolatban volt. Abhoz, hogy az együttműködés a beteg és az egészségügyi dolgozók között jó és eredményes legyen, feltétlen fontos, hogy minden felnőtt ember ismerje a nemi betegségek alaptüneteit. Csehszlovákiában ma két' nemi betegség létezik: a szifilisz és a gonorea. A szifilisz első jele a kemény fekély. Ez egy kis, fájdalommentes kiütés, többnyire porckeménnyé válik, és azon a helyen található, ahol a szifilisz okozója a beteg testébe hatolt, természetesen legtöbbször a nemi szerveken. A betegség további szakaszában 9 kiütések testszerte szétszórtan találhatók. Nem fájdalmasak, nem viszketnek, a betegnek különösebb nehézséget nem okoznak. A gonorea jellegzetes tünete a folyás, férfiaknál a húgycsőből, nőknél a hüvelyből. Mivel mikroszkopikus vizsgálatok nélkül az orvos sem tudja biztonsággal megállapítani a folyás okát, szükséges, hogy a betegek, főleg a nők minden gyanús esetben sürgősen orvoshoz forduljanak. Végezetül még arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a nemi partnerek gyakori cserélése az említett betegségeken kívül még egyéb fertőzések oka is lehet. A betegségeknek ezt a csoportját nemi érintkezéssel átvitt betegségeknek nevezzük. Ide tartoznak némely bőrbetegségek, de egyebek is, mint pl. a fertőző májgyulladás, tuberkulózis, influenza. Továbbá vírusos bőrbetegségek, mint például a szemölcs (egyik fajtája a kezet és a lábat támadja, másik az egész testet) vagy a herpesz. Átvihető még a rüh, a tetű és a bélparaziták. Felléphet a húgyvezeték és a nemi szervek fertőződése különböző baktériumokkal, mikroorganizmusokkal, trichomoniával, ami szintén gyakoribb akkor, ha a partnerek száma több. , Az elmondottakból kitűnik, hogy a nemi betegségek problémája mindig időszerű. Az orvosoktól és a többi egészség- ügyi dolgozótól fokozott figyel- grassa met, a betegség gyors megái- lapítását és gyógyítását, az újabban fertőzött betegek fel- keresését és az összes megélő- 1979. zési lehetőség kihasználását igényli, a betegek részéről pe- m. 10. dig a nagyobb megértést és együttműködést. Dr. EUGEN HEGYI DrSc. ^