Új Szó, 1979. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1979-02-08 / 33. szám, csütörtök
VILÁG PROLETÁRJAI. egyešOueteki SZLOVÁKIA KOMMÜ NISTA PÁRTJA KÖ Z P 0 NTI BIZ OTTSflGÁNAK NAPILAPJA 1979. február 9. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA a XXXH. ÉVFOLYAM 33. szám Ára 59 fillér CÍIIINK: A LAKOSSÁG EEÉGEDEJISÉ6E Társadalmunk egyre nagyobb gundot fordít a szolgáltatások minőségére, gyorsaságára és választékára. A szolgáltatások javítása hozzájárni ahhoz, hogy egyre több időnk jusson a művelődésre, az aktív pihenésre, hogy lerövidítsük a háztartási munkákra fordított időt. Ezért a szolgáltatásoknak jelentős küldetésük van a szooialista életmód kialakításában. A CSKP XV. kongresszusa határozatában leszögezte, hogy a szolgáltatásokat gyors ütemben kell fejleszteni. Az ötéves terv Szlovákiában a helyi gazdálkodási üzentek teljesítményének 30 százalékos növelését irányozza elő. Az ötéves tervidőszak negyedik évébe léptünk, és így telte hetjük a kérdést, mit sikerült eddig elérnünk ezen a téren. Ezekben a napokban még nem rendelkezünk a pontos tavalyi eredményekkel, de reális alapunk van annak feltételezésére, hogy három év alatt a helyi gazdálkodási üzemek szolgáltatásokból eredő bevétele 19 százalékkal növekedett, ami lehetővé teszi, hogy elérjük az öt évre előirányzott 32.7 százalékos növekedést. A lakosság számára végzett építőmunkák, a kertészetek által nyújtott szolgáltatások és az elektromos készülékek javítása terén már hozzávetőlegesen elértük az egész ötéves tervidőszakra előirányzott növekedést. Csupán a mosodák teljesítményével nem lehetünk elégedettek, a várható növekedés csupán 3,1 százalék, ami kevés ahhoz, hogy elérjük a célt — a 15,4 százalékos növekedést. Bővült a szolgáltatóhálózat anyagi-műszaki alapja annak ellenére, hogy számos beruházás átadása késik. A nyugat-szlovákiai kerületben a helyi gazdálkodási üzemek az utóbbi két év alatt 79 új termelési kapacitással gyarapodtak, és a begyüjtőhelyek száma 45- tel növekedett. A kelet-szlovákiai kerületben csaknem 100 áj üzemet és 21 begyűjtőhelyet adtak át. Leszögezhetjük tehát, hogy a szolgáltatások fejlődése ál találtait összhangban áll a 6. ötéves tervvel annak ellenére, hogy ezen a területen is számos problémával találkozunk Így például az új lakótelepeken még mindig megkésve adják át a szolgáltatóüzemeket, és nem sikerül javítani a mosás minőségét. A helyi gazdálkodási üzemek vezetői sokszor azzal érvelnek, hogy a lakosság nem tanúsít érdeklődést a mosás líránt, mivel a háztartások többségében van mosógép. Két- légteleii, hogy ez is szerepet játszik, de sokkal nyomosabb ok az a tapasztalat, hogy nem egy esetben a rossz mosószerek megrongálják a ruhát, és a mosás minősége sem kifogástalan. 8z már hosszabb ideje tapasztalható fogyatékosság, de eddig még nem sikerült kiküszöbölnünk. A CSKP KB 7. ülésének határozatait szem előtt tartva, meg kell állapítanunk: nem a megfelelő ütemben teremtik meg a lehetőségeket ahhoz, hogy a vidéki lakosság nagyobb mértékben vehesse igénybe a szolgáltatásokat. A rádió- és tévékészülékek, a hűtőszekrények és mosógépek lakásban történő javításának részaránya növekszik, de az egyes járások között nagyon nagyok az eltérések. Figyelembe kell venni azt is, hogy a helyi gazdálkodási üzemek bevételének nagy része az általuk gyártott termékek eladásából származik. Tavaly sem ériünk el javulást a szolgáltatóüzemek építésének átadasában. Háromnegyed év alatt az ilyen jellegű «pit kezeseken csak a feladatok 50 százalékát teljesítetlek. Ko moly lemaradás tapasztalható a Spišská Nová Ves-i, fcadeai, malackyi. Nové Zámky-i, Banská Bystrica-i mosoda és tisztító, a Žiar nad Hronom-i, ružomberokí szolgáltatóház, a koSicei, a Banská Bystrica-i autószerviz stb építésén. Nem lehetünk elégedettek a nemzeti bizottságok helyi üze mernek munkájával sem. Összesen 11000 alkalmazottuk van, ami lehetővé tenné a vidéki szolgáltatóhálózat bővítését, de bevételi struktúrájuk orról tanúskodik, hogy csak 21,5 százaléka származik a közvetlenül a lakosságnak végzett munkákból. Ez komoly figyelmeztetés a nemzeti bizottságok számára. A röviden felsorolt problémák is azt tanúsítják, hogy a helyi gazdálkodási üzemek aránylag bonyolult helyzetben kezdték meg az új évet. A még mindig előforduló fogyatékosságok fokozott igényeket támasztanak az irányító munkával, az ellenőrzéssel szemben. Az ötéves terv negyedik éve a szolgáltatóüzemek számára 1,2 milliárd koronás bevétel elérését irányozza elő, ami az elmúlt évhez viszonyítva 5,8 százalékos növekedést jelent. A helyi gazdálkodási vállalatok bevételének hat százalékkal kell növekednie. Nem lesz könnyű valóra váltani ezeket a feladatokat, különösen, ami a lakosság szükségleteinek jobb kielégítéséi, a szolgáltatások minőségét, gyorsaságát és választékát illeti. A szolgáltatóvállalatoknak gondosan elemezniük kell az ötéves terv feladatait, hogyan tudják kielégíteni a lakosság igényeit. A nemzeti bizottságoknak ís fokozott figyelmet kellene szentelniük ennek a területnek. A kerületi nemzeti bizottságoknak fokozatosan meg kell szüntetniük az egyes járások közti aránytalan ultéreseket. A közép-szlovákiai kerületben a szolgáltatóvállalatok az egy főre eső bevételt 10,60 koronával, a kelet-szlovákiai kerületben pedig 12 koronával növelik, ami lényegesen nagyobb növekedés, mint amit az idén elértek. A helyi gazdá'.kodási üzemek már évek óta jogosan panaszkodnak a csak lassan javuló anyagi-műszaki ellátásra. A helyzet nem javult a kerületi és a szlovákiai elosztóközpun- tok megalakítása óta sent. Továbbra is időszerű az a bírálat, amelyet Štrougal elvtárs a központi bizottság ülésén hangoztatott, miszerint, „a helyi gazdálkodási üzemek jogosan panaszkodnak az anyag és pótalkatrész ellátására, ami egyik oka a szolgáltatások lassúságának. Ezen a téren a népgazdaság illetékes ágazatainak jobban kell teljesíteniük kiiteles- ségeikel.“ Valóban rengeteg kihasználatlan lehetőségünk van még an^ nak elérésére, hogy a lakosság elégedettebb lehessen a szolgáltatásokkal. Az ezzel kapcsolatos terveket, elképzeléseket mindenütt kezdeményezően kell megvalósítani. jPravda) Köztársaságunk elnöke új nagyköveteket fogadott Sikeres együttműködést feit ki a tíeži Atomenergia kutató Intézet az Obnyinszki (Szovjet- uniói Fizikai Intézettel, az atomenerqtakutatás területén. Konkrét eredményeket értek el például annak vizsgálata során, hogyan haladnak át a neutronok a vegytiszta vason. A mérési módszerek kifejlesztéséhez VVRS típusú reaktort használ' nak, amely u képen a háttérben látható. Felvételünkön: Mi lan Marek mérnök, fifi Burián kandidátus és Bohumil Janský mérnök a roaktorcsurnokban méréseket végez {Felv,: J. Vrabec ~ ČTKJ (ČSTK) — Gustáv Husák. köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Aszen* Ellyt, az Ugandái Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét, A nagykövet nagyra értékei te azt a támogatást, amelyet Csehszlovákia nyújt a gyarmatosítás és a faji megkülönböz tetés ellen harcoló afrikai né pék felszabadító mozgalmainak, a csehszlovák fél pedig nagy ra értékelte az Ugandái népnek a társadalmi haladás és a gaz dasági függetlenség űnegszilár dítására irányúi ló törekvéseit. A felek megállapították, tiogy a kölcsönösen előnyös együttmfí ködés mindkét nép Jáváit és * világbéke ügyét szolgálja. Szintén átadta megbízó leve lét Roland A. Garcia, a Píilöp szigetek rendkívüli és mégha ta Imazott csehszlovákiai nagy követe. A felek megállapították, hogy a kel ország kapcsolatai a diplomáciai Kapcsolatok 1973-ban történt felvétele óta sikeresen fejlődnek Ugyancsak tegnap adta át megbíz óleve léi 'köztársaság unk Mttoi is takarékoskodnunk kell az energiával Ülést tartott a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége (ČSTK) — Ülésezett tegnap Bratislavában a Szlovák Nem zeti Front Központi Bizottságának Elnöksége. A tanácskozást JOZEF LEN ÁRT, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, a Szlovák Nemzeti Front KB elnöke vezette Az Elnökség nagyra értékel te a bányászoknak a közieke dési ós energia ipari dolgozók nak, az üzemek munkásainak és technikusainak, a társadalmi szervezetek tagjainak, a nem zeti bizottságok dolgozóinak, a katonáknak és az egész lakosságnak kezdeményzését és ál dozatkészségét, amellyel a CSKP KB Elnökségének és a szövetségi kormánynak felhívására válaszolva igyekeznek felszámolni az év elején beköszöntött rendkívül hideg időjárás kedvezőtlen következnie nyelt. Az elnökség kifejezte meggyőződését, hogy a Szlovák Nemzeti Front szervei és szervezetei továbbra is az állami terv termelési feladatainak teljesítésére fogják ii ztönozni tagjaikat, s nagy gondot fordítanak a fűtőanyag és az energiatakarékosságra a munkahelyeken és a háztartásokban. A továbbiakban az elnökség jelentést vita tolt meg arról, ho- gyan vetlek részi a íiziovák Nemzeti Front szarvei és szervezetei az Októberi Forradalom 61. évfordulójának és a csehszlovák—szovjet barátsig hó Vállalati rekord (CSTK) — A Ivengyelország által megrendezett Halemba nevű nemzetközi szocialista munkaverseny tavalyi győztese a Februári Győzelem Bánva 1- es számú üzemében dolgozó Josef Mosa vezette szocialista munkabrigád lett. Ez a kollek tíva tegnap vállalati rekordot állított fel a folyosóhajtásban a Februári Győzelem 31. évfordulója tiszteletére. A munka- csoport tagjai december 29-e óta 208 méter bánva folyosót hajtottak, s dolgozónként és műszakomként 38,5 cm-es teljesítményt értek el. napjának ünnepségein és ren dezvényein. Megállapította, hogy e rendezvények sikeréhez nagyban hozzájárult a Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtit kára. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vezette szovjet párt- és kormányküldöttség tavalyi látoga tása, továbbá a CSKP és az (Folytatás a 2. oldalon) elnökéinek toli Agbenozan Tet« tekpoe, a Togói Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete. A felok hangsúlyozták, hogy a csehszlovák—togói kapcsolatod a barátság, a kölcsönösen ető- nyös együttműködés, a kölcsönös tisztelet és az egymás bel- ügyeibe való be nem avatkozás elvein alapulnak. Adottak a fel< tételek a kapcsolatok sokolda* lű fejlesztéséhez. At új nagykövetek fogadásán részt vett Bohuslav Chüoupek külügyminiszter és Pranti&ek Salda, a köztársasági elnök irodájának vezetője. Befejeződött a Barátság '79 Mgyakorlat fCsTKj — A Neinzetvédelmt Minisztérium közlése szeriül február 7-én befejeződött a csehszlovák néphadsereg és a szovjet, hudsereg katonáinak Barátság ‘79 fedőnéven megrendezett közös hadgyakorlata, amelyet Csehszlovákia terüle* tőn, Plzeň, České Budéjovice, Hradec Králové és Česká Lipa térségében tartottak meg. A hadgyakorlat befejeztével, céljaik teljesítése után, a katonák visszatérnek alakulataikhoz. A párttagkönyvcsere előkészületeiről tanácskoztak (ČSTK} — A CSKP KB székhazában tegnap szemináriumot rendezett a CSKP KB propaganda és agitációs osztálya az idei pá v ttagkön y vese re el őké szüle* tőiről. A tanácskozáson mint* egy 250 pártelőadó vett részt, Vitaindító beszédet Vladimír Kozic a CSKP KB politikait szervezési osztályvezető helyet* tese tartóit. A SZISZ és a Komszomol barátsága megbonthatatlan Jozef Lenárt és Viliam ŠalgoviČ találkozott Borisz PasztuhovvaJ (ČSTK) — Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában fán janiknak. az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának és üaniel Futejnak, az SZLKP KB osztályvezetőjének jelenlétében fogadta a Komszomol Központi Bizottságának hivatalos kül döttségét, amelyet Borisz Pasz- tuhov, az SZKP KB póttagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná csa Elnökségének tagja, a Komszomol KB első titkára ve zet. A delegációt a fogadásra elkísérte Miloslav Dočkal, a SZÍSZ KB elnöke, Michal Zozu fák, a SZISZ Szlovákiai Köz ponti Bizottságának elnöke, az SZLKP KB Titkárságának tagia, és Nyikolaj Guncsarov, a Szov jetunió bratislavai főkonzulja A szívélyes és elvtársi lég körben lezajlott találkozón Jo zef Lenárt elvtárs a szlovákiai SZISZ-tagságnak a XV. párt kongresszus programja és a 6 ötéves terv feladatai teljesítő sében való jelentős részvételé ről beszélt. Kiemelte a SZISZ és a Komszomol tapasztalatcse réjének fontosságát, a termelés hatékonyságának növeléséért és minőségének javításáért, a progresszív munka módszerek terjesztéséért, valamint a tudomány és a technika vívmányainak gyakorlati felhasználásáért vívott küzdelemben. A szovjet komszomolisták nevében Borisz Pasztuhov elvtárs biztosította a jelenlevőket arról, hogy a két testvéri ifjúsági szervezet megbonthatatlan barátságát a szovjet ifjúság a jövőben is ápolni fogja. /Folytatás a 2. oldalon/ Bratislava fejlesztéséről (ČSTK) — Ülést tartott teg-< nap Bratislavában a szlovák főváros fejlesztésének koordináj iásával foglalkozó szlovák kormánybizottság. A tanácskozást Karul Martinka szlovák miniszterelnök helyettes, a Szlovák Tervbizottság elnöke vezette A résztvevők megvitatták a bratislavai beruházások idei feladatait és értékelték az építőipari munkák tavalyi tervé-i nek teljesítését.