Új Szó, 1979. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1979-02-06 / 31. szám, kedd
Berlinben fontos dokumentumokat hagytok jóvá A világ közvéleménye a fegyverkezés megállítását követeli Meg kell szüntetni o lojüldözés minden formáját (ČSTK) — Tegnap, a Békc-világtanáca rendkívüli berlini ülésszakának utolsó napján 97 ország békemoxgalmának és 32 nemzetközi szervezetnek képviselői nyilatkozatot fogadtak el a Dél-Afrika népeinek felszabadító harcával való szolidárisáról. Leslie Harriman, az ENSZ apartheidellenes különbizottságának elnöke a vitában úgy értékelte a Béke-világtanácsol, mint a nemzeti felszabadítási mozgalmaik rendkívül jelentős szövetségesét. Határozottan sífc- -aszállt a fajüldözés és a faji megkülönböztetés valamennyi formájával szemben. Zimbabwe és Namíbia békeszervezeteinok képviselői elítélték az imperialista köröknek és hazai kiszolgálóiknak a bennszülött lakossággal szemben alkalmazott terrorját. A plenáris ülés résztvevői magnószalagról meghallgatták Ben Chavis börtönbe vetett amerikai polgárjogi harcosnak ez üzenetét, aki köszönetét mondott a békeerők támogatásáért és szolidaritásáért, amelyet a „wilmingtoni tízek“ tag jainaik nyújt. Lennox Hinds, a Nemzetközi Demokratikus jogász Szervezetnek az ENSZ-hez delegált állandó k pviselője zel kapcsolatban kijelentette, hogy az Egyesült Államokban az összes haladó erők üldözésével lábbal tapossák az alap vető emberi jogokat. A fegyverkeaési verseny ellp- ni gyakorlati akcióik kérdéseivel foglalkozó bizottság zá ró jelentése megállapítja, hogy a világ közvéleményének növefk-/ szik az eltökéltségé, hogy szembeszáll ezzel a veszélyes fejlődéssel. A jelentés határozottan tiltakozik n neutron bomba gyártása ellen. A többi öt bizottság dokumentumaiban rámutat az imperialista államok katonai-ipari komplexumának arra az igyekezetéin, hogy elejét vegye a fegyverkezés korlátozásának, és megzavarja a feszültség enyhítésének folyamatát. A dokumentumok a lehető legsürgősebben az olyan leszerelési intézkedésekhez való áttérést követelik, amelyek következményeikben lehetővé tennék jelentős pénzösszegek kiadását békés és hu- mánus célokra, valamint a fejlődő országoknak nyújtandó gazdasági segítségre. A bizottságok ugyancsak elítélték a nyugati tömegtájékoztatási eszközök béikeellen*s és uszító kampányának felerősödését és az egyes tőkésországokban folyó háborús propagandát. A BVT rendkívüli ülésszakának plénuma a bizottságok által beterjesztett jelenségeket rígyliangúlag jóváhagyta. Tovább szilárdulnak a szocialista országok ifjúsági szervezeteinek kapcsolatai Hozónkba érkezett az Össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának hivatalos küldöttsége (ČSTK) — A Szocialista II júsági Szövetség Központi Bi zottságánaik meghívására tegnap Prágába érkezett az Össz- szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának hivatalos küldöttsége Borisz Pasztuhovuak, az SZKP KB póttagjának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége tagjának, a Komszo snol KB első titkárának vezetésével. A Ruzynöi repülőtéren a szov jet vendégeket Miloslav Dorkái, a SZISZ Központi Bizottságának elnöke, továbbá a SZISZ KB Elnökségének tagjai és a SZISZ KB titkárai, valamint a Nemzetközi Diákszövetség képviselői fogadták. Jelen volt Vlagyimir Mackevics, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. A SZISZ Központi Bizottságának székhazában ezután Miloslav Do Cical, a SZISZ KB elnöke találkozott Borisz Pasztuhov- val, a Komszomol KB küldöttségének vezetőjével. A találkozón Dočkal elvtárs méltatta a Komszomol tapasztalatainak jelentőségét ifjúsági szervezetünk számára és tájékoztatta őt a SZISZ jelenlegi feladatairól. Válaszában Borisz Pasztuhov az ifjúság marxista—leninista szellemű nevelésével és osztály- öntudatának formálásával foglalkozott. Leszögezte, hogy tovább kell szilárdítani a szocialista országok ifjúsági szervezeteinek kapcsolatait a nemzetközi demokratikus ifjúsági mozgalom minden szervezetével. JELENTŐSEN NÖVEKSZIK AZ IPARI TERMELÉS Baráti találkozó /Folytatás az 1. oldalról) jó alkalom arra, hogy rámutassunk, mit tesz szocialista társadalmunk az anyákért és a gyermekek egészséges fejlődéséért. Az SZNT továbbá megvitatja a tavalyi zárszámadást, foglalkozik a szocialista törvényesség helyzetével és az életkörr- nyezet védelmével. — Egész tevékenységünkkel — hangoztat ta Viliam Šalgovič ráakti- runk mutatni a .szocialista rendszer előnyeire, az emberi Jogok szavatolásában, a Szlovák Nemzeti Felkelés hagyaté kának teljesítésében elért eredményekre. Befejezésül köszönetét moa- datt az újságíróknak eddigi munkájukért, és kifejtette meggyőződését, hogy a jövőben is Jól és rugalmasan tájékoztatják az olvasókat az SZNT Cs veinek munkájáról, / — r^Peter Colotka elvtárs az SZLKP KB és a szlovák kormány nevében köszönetét mondott a járás dolgozóinak munkaeredményeikért. Colotka elvtárs ezután virágcsokrot helyezett el a losonci Lenin emlékművön, majd a kassai (Košice) Kerámiaipari Vállalat új losonci üzemébe látogatott, amelyet tavaly augusztusban adtak át. üzem vezető gazdasági dolgozóival, valamint párt-, szakszervezeti és Ifjúsági szervezetének tisztségviselőivel. Nagyra értékelte, hogy az üzem dolgozói a termelés hatékonyabbá tételére törekszenek. Gejza Langer, a kassai Kerám iái pari Vállalat igazgatója rámutatott a fűtőanyag és az energiafogyasztás terén fellelhető tartalékok felbe sináIásanak lehetőségeire. Ismertette a vállalat dolgozóinak e téren tett kezdeményezéseit. Peter Colotka elvtárs köszönetét mondott a vállalat dolgozóinak aktivitásáért és hangsúlyozta, hogy ugyanúgy, mint a mezőgazdaságban, minden szemért, az energiaellátás terén is miaden kilowattóráért harcot kell vívni. Ezt követően a vendegek Szlovákia legrégebbi pamutgyá- lába, az opatovái Pofana Ölembe látogattak. Bázel az üzemlátogatással Peter Colotka elv* tár* befejezte látogatását a testűid járásban. Mikuláš Benő szovjet vendéget fogadott (ČSTK) — A CSKP Központi Bizottságának meghívására tegnap munkalátogatásra hazánkba érkezett Genn»gyij Andreyev, az SZKP KB szakosztályvezetője. A délutáni órákban a vendéget Mikaláí Benő, a CSKP KB firkára fogadta. Magas kitüntetés f ČSTK) — Dr. Zdenék Češ- kának, a Károly Egyetem rektorának, a prágai városi párt- bizottság elnöksége tagjának 50. születésnapja alkalmából áldozatos politikai és közéleti tevékenységéért a köztársasági elnök a Munkaérdemrendet adományozta. A magas kitüntetést tegnap Prágában Anfpnfn Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára adta át a jubilánsnak. Jelen volt Milan Vond- riiska cseh oktatási miniszter. Alois lndra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap fogadta az 50. születésnapját ünneplő Zdenék ČeSkát, a Károly Egyelem rektorát, a Szövetségi Gyűlés képviselőjét, a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája alkotmányjogi bizottságának elnökét. Jókívánságait fejezte ki a jubilánsnak születésnapja és a Munkaérdemrenddel való kitüntetése alkalmából és átnyújtotta a Szövetségi Gyűlés üdvözlő levelét. A fogadáson részt vettek a Szövetségi Gyűlés további vezető tisztségviselői: Ján Marko, Dalibor Hanes, Bohuslav Knfte- ra és Richard Nejezchleb. WEHmM — BOHUSLAV C1INOUPEK külügyminiszter táviratban fejezte* ki jókívánságait Brian Kdivarrf Tal- boysnak, Üj-Zéland kfilügyminiszterének és tengerentúli kereskedelmi miniszterének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. — RUDOLF ROHLICKK, szövetségi miniszterelnök-helyettes tegnap Moszkvába utazott, hogy részt tegyen a Szojuz gázvezeték építése terén kifejtett együttműködéssel foglalkozó kormányközi bizottság 5. ülésén. — VLADIMIR REMEK őrnagy, az elsó csehszlovák ttrliajós tegnap Prágában találkozott a bolgár nagykövetség dolgozóival. Jelen volt Hriszto Sanov, Bulgária csehszlovákiai nagykövete. — VIKTOR GREKOVOT, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házának igazgatóját prágai megbízatásának befejezése alkalmából a Küllőiddel Baráti Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság „A Csehszlovákiával való barátság és együttműködés fejlesztésében szerzett érdemekért“ ezüstérmével tüntették ki. A kitüntetést tegnap Prágában |osef Svagera, a társaság elnökségének tagja. cseh kulturális miniszterhelyettes adta át Grekov elvtársnak. — MEGÉRKEZETT TEGNAP HAZÁNKBA Aszeni Eliy, az Uganriai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete, akinek állandó állomáshelye Moszkva, és Fűti Agbenozan Tettekpoe, a Togói Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete, moszkvai állandó állomáshellyel. A repülőtéren a két új nagykövetet lindrich Tucek, a Külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke fogadta. — BOHUSLAV CHNOUPKK külügyminiszter tegnap a prágai Cer- nin-palotában fogadta dr. Ludwig Steiner követet, az általános csehszlovák—osztrák vegyes bizottság osztrák tagozatának elnökét, s eszmecserét folytatott vele néhány fontos' kérdésről. Khomeini kinevezte az ideiglenes kormány elnökét Baktiar még nem nyilatkozott f ČSTK) — Khomeini ajatollah, az iráni vallási ellenzék vezére tegnap délután Teheránban sajtókonferencián bejelentette, hogy tanácsadóját, Mehdi Bazargant kinevezte az ideiglenes kormány elnökévé. E kormány feladata Iránban az „iszlám köztársaság“ megvalósítása. Khomeini ismételten felszólította Sapur Baktiart, akit még távozása előtt a sah nevezett ki miniszterelnökké, hogy mondjon le. Amint a Reuter iroda jelenti, Baktiar az ellenzéki ideiglenes kormány elnökének kinevezésével kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozott, s lapzártáig nem is kaptunk bővebb hírt erről az eseményről. A Reuter hírügynökség az egyik legutóbbi helyzetelemzésében megállapítja, hogy nem lett kisebb Khorneini és Baktiar közölt az eddigi alapvető elleniét. A sahellenes ellenzék köreiben úgy vélik, a jelenlegi helyzetben Baktiar számára a legjobb megoldás a lemondás lenne, különben a viszonylagos nyugalom után újabb súlyos összecsapásokra kerülhet sor. Khomeini közeli munkatársai ennek ellenére optimisták és úgy vélik', vér nélkül is megoldhatják a jelenlegi válságot. Nem tartják kizártnak, hogy az ideiglenes ellenzéki kormány összetételét Khomeini egy bélen, de legkésőbb tíz napon belül közzéteszi. Továbbra is feszült a helyzet az iráni fegyveres erőkön belül. A légierő az ajatollahot támogatja. Khomeini hívei feltételezik, hogy idővel a fegyveres erők 80 százaléka a sah ellenzőinek oldalára áll. Az iráni sajtó vasárnap közölte, hogy két volt miniszter letartóztatása után, akiket korrupcióval vádolnak, őrizetbe vették Gholam Reza Dzsijanpur volt tájékoztatásügyi minisztert is. Az AP amerikai hírügynökség tegnap megerősítette, hogy Irán felmondta 12 milliárd dollár értékű amerikai íegyver- niegrendelését, és felszólította az amerikai kormányt, hogy csökkentse Iránban az amerikai katonai tanácsadók számát. A Reuter jelentése szerint az amerikai hadügyminisztérium képviselői és iráni kormány- tisztviselők között vasárnap este létrejött megállapodás értelmében az eddigi ezer amerikai katonai tanácsadó helyett csak 250 marad Iránban. Az Egyesült Államok .úgyszintén leállítja az Ománi-öbölben a Csah Bahar haditengerészeti támaszpont építését. Stansfield Turner, a CIA igazgatója elismerte, hogy az Egyesült Államok továbbra is igyekszik befolyásolni Irán bel- iigyeit. Televíziós nyilatkozatában elmondotta, hogy az amerikai kémszervezetek Iránban aktivan tevékenykednek, és az Egyesült Államok most „nagyon jó hírt" kapott tőlük az ország helyzetéről, „amely rendkívül szükséges a politikai döntés szempontjából“. A kapcsolatok sokoldalú fejlesztésére törekszünk ! Folytatás az 1. oldalról) Ezt megelőzően a csehszlovák miniszterelnök a repülőtér szalonjában rövid interjút adott a Líbiai Sajtóiroda képviselőjének. Mint mondotta, véleménye szerint, mindkét ország politikája azonos, vagy (CSTK) — A kelet-szlovákiai folyókon az elmúlt három napban tovább tartott a lassú apadás. Megszüntették a harmadfokú árvízvédelmi készültséget a Latorcán és a Tiszán. A Bodrog szombat óta naponta átlagosan 20 cm-t apad, de még mindig érvényben van a harmadfokú árvízvédelmi készültség. Az árvízvédelmi központ jelentése szerint \rárliató, hogy ma már csak másodfokú árvíz- védelmi készültség lesz érvényben. A többi szlovákiai folyón árvízveszély nem fenyeget. fontos kérdéseik megoldása tekintetében igen közeli. Látogatásának és Dzsallud őrnagy- gyal folytatandó megbeszéléseinek célja véleményt cserélni arról, hogyan lehet hozzájárulni több kérdés megoldásához, elsősorban a komoly közel keleti probléma rendezéséhez az arab és a palesztin nép érdeké-ben. Ľubomír Štrougal a továbbiakban hangsúlyozta, hogy az utóbbi években szépen fejlődik a csehszlovák—líbiai együttműködés. „Igen hasznosak voltak a Moammer Kadhafi líbiai államfő tavaly csehszlovákiai látogatása alkalmából folytatott (megbeszélések. Az akkor elfogadott nyilatkozat több olyan feladatot tartalmaz, amelyeknek teljesítéséről most tárgyalni fogok barátommal, Dzsallud ezredessel“, mondotta interjújának végén a csehszlovák miniszterelnök. Helyi idő szerint délután öt órakor megkezdődtek a hivatalos csehszlovák— líbiad tárgyalások. Berlinguer a nemzeti egységkormány megalakítását sürgeti ICSTK) — Az olasz kormány- válságot csak nemzeti egységkormány létrehozásával lehet megoldani, amelyben részt venne valamennyi olasz demokratikus párt a kommunistákat is beleértve, jelentette ki Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára vasárnap a Cagliari olasz városban rendezett nagygyűlésen. ,,A demokratikus és a népi szervezetekkel való együttműködés pártunk tartós célja, és a parlamenti többségből való kilépés, amelv támogatta a ke* resztény demokrat a kisebbségi kormányt, nincs ellentétben az OKP stratégiájával. A válságmegoldás áthidalása szempontjából azonban szükséges, hogy a kereszténydemokraták változtassanak álláspontjukon, amely* Ível akadályozzák a széles demokratikus rétegek közti együttműködést“ — mondotta az OKP főtitkára. Enrico Berlinguer elítélte egyes nyugati országok próbálkozásait, hogy beavatkozzanak Olaszország belügyeibe. „Elfogadhatatlan, hogy egy idegen kormány döntsön arról, melyik párt alakítja meg az olasz kabinetet“, hangsúlyozta Enrico Berlinguer. A Portugál KP bírálja a kormány politikáját (ČSTKj — Mota Pinto kormányfő pártonkívüli portugál kormánya a napokban a politikai pártok növekvő nyomása alá került. A kormány politikáját ismét bírálta a Portugál Szovjet—lengyel külügyminiszteri tárgyalások (ČSTK) — Andrej Groniko szovjet külügyminiszter tegnap Moszkvában találkozott Emil Vojtasxek lengyel külügyminiszterrel, aki hivatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. A szívélyes baráti légkörű eszmecserén elemezték a két ország barátsága és minden oldalú együttműködése elmélyítésének lehetőségeit, valamint sort kerítettek azokra az időszerű nemzetközi problémákra is, melyek megoldásában mindkét fél érdekelt. Kommunista Párt, és taktikai okokból a jobboldali pártok is bírálják. A portugál sajtó a kormány szempontjából kulcsfontosságú momentumnak tartja a tervről és a költségvetésről szóló vitát. A PKP sajtóban közzétett jegyzéke emlékeztet arra, hogy a nép elégedetlen a kormány legutóbbi intézkedéseivel: azzal 'hogy 18 százalékra korlátozta a béremelést, (tavaly 25 százalékos volt az áremelkedés) új adót írt elő, emelte a viteldíjat, és korlátozta az állam ák lal szubvencionált termékeket. 1979 11. 6. 2 Apadnak a folyók /Folytatás az 1. oldalról) szusának előkészületeiről, a mezőgazdaság legfontosabb leiadatairól és a járás iparának fejlődéséről is beszámoltak. Elmondották, hogyan érvényesülnek a losonci járásban a nemzetiségi kérdés rendezésének lenini elvei, ugyanis a járás lakosságának 24 százaléka ma gyár nemzetiségű. Colotka elvtárs találkozott az