Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-13 / 11. szám, szombat

mom) Mfy mini fops Tegnapi szamunkból a korai lapzárta miatt kimaradt a hír: csütörtökön összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy Kam­bodzsáról tárgyaljon — az új Kambodzsai Népköztársaság képviselőle nélkül. Összeült, bár Heng Samrin, a Kambod­zsai Népi Forradalmi Tanács el­nöke kedden táviratot küldött a BT elnökének, amelyben rá­mutat: a rendkívüli ülés Össze­hívását a PoL Pót — leng Sa- ry-féle k’.ikk kérte, az a kor­mány. amely ma már nem léte­zik. Éppen ezért a BT ülés nem jelentene mást. mint a Kam­bodzsa belügyeíbe való beavat­kozást, az ENSZ alapokmányá­nak megsértését. Ugyanezt az álláspontot képviselte csütörtö­kön este a Szovjetunió. Viet­nam, Kuba és hazánk képvise­lője. Oleg Trojanovszkij, a Szovjetunió állandó ENSZ-kép- viselője hangsúlyozta, országa határozottan elutasítja, hogy a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács küldöttének, — mely a kambodzsai nép egyedüli hiva­talos képviselője —, jelenléte nélkül tárgyaljanak Kambod­zsáról. A forradalmi erők már az egész Kambodzsa területén átvették a hatalmat, s az új kormányt már sok ország elis­merte. llja Hulinski/ hazánk ál­landó képviselője az ENSZ-ben hangsúlyozta, hogy a kambod­zsai események kizárólag Kam­bodzsa belügyét képezik. Ez, gondolom természetes, hi­szen a forradalmi erők Kam bodzsa területén harcoltak, egyetlen alkalommal sem lép­ték át a határokat. Az ülésen — mint a Pot Pót rezsim kép­viselője — felszólalt Norodom Szihanuk herceg, akit Peking ajánlására nagyhamar levették a félreállított politikusok pol cár ól. A herceg — a pletykák szerint egykori amatőr színját­szó, ez alkalommal előadta a nagy számát: Vietnamot, sőt a Szovjetuniót vádolta Kambod zsa-ellenes agresszióval. Nem titok: ismét Peking irá nyitja a háttérből a játszmát s ezt igazolta is a kínai képvise­lő felszólalása, aki megismé­telte a már említett rágalma­kat. Ezen nem lepődött meg senki, hiszen már azon csodál­koznánk, ha nem tenné. A játszma azonban eleve vesztés­re áll, korántsem meggyőző a felállítás, ha már a levitézlett herceg is jó Kínának arra, hogy szájába rágja, s így kür­tölje megszokott rágalmait. A világ előtt nem kétséges, hogy teljesen jogos, mondhatnánk a kambodzsai nép létérdeke volt a maoista Pol Pot-rezsim fel­számolása, hiszen az kiirtotta az ország lakosságának egyne gyedét, rémuralmat vezetett be. A kambodzsai menekültek ezrei éppen Vietnamban találtak menedéket az üldözések elől. Csodálkozni csak azon lehet, hogy akadnak egyesek, akik ha nem is hisznek neki, de kü­lönféle okokból megtapsolják a hercegéhez hasonló rosszízű előadásokat, miközben nem ve szik észre, hogy egyedül lap sóinak. A világ közvéleménye a ripacskodót is, a tapsold! is kifütyüli. (Maünák) SZABADON BOCSÁTOTTÁK A PERUI KB 30 TAGJÁT (CSTK) — A perui hatósá­gok szabadon bocsátották a kommunista párt 30 tagját, aki­ket a rendőrség Limában, a párt Központi Bizottsága szék­helyének megtámadása során tartóztatott le. A Perui Kommu­nista Párt a támadás ellen éle­sen tiltakozott. A letartóztatod tak között voltak Pedro Maita és Jaime Figueroa, a kommu­nista párt vezetőségi tagjai, Manuel del Priego, a Központi Bizottság sajtószervénak igaz­gatója és Carlos Bonino, a Perui Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának főtitká­A Perui Kommunista Párt a rendőri önkény áldozata lett, mert támogatta a perui dolgo­zók általános konföderációja által meghirdetett háromnapos általános sztrájkot. A szakszer­vezetek végül is megszakítot­ták a sztrájkot, hogy megvéd­jék a dolgozókat a hatóságok rendkívül kegyetlen megtorlá­saitól. Nyilatkozatot tettek köz­zé, amelyben követelik a rend­kívüli állapot megszüntetését és a letartóztatottak szabadon bocsátását. Figyelmeztetnek ar­ra, hogy folytatják a harcot a nép magasabb életszínvonalá­ért AZ NSZK NEM SZÁLLÍT FEGYVERT KÍNÁNAK HELMUT SCHMIDT SAJTÓÉRTEKEZLETE Kohl megőrizte pozícióját (CSTK) — Helmut Kohl, a nyugatnémet Keresztényde­mokrata Unió (CDU) elnöke, az uniópártok parlamenti frakció­vezetője és kancellárjélöltje si­keresen megvédte összes tiszt­ségét sa|át pártján belüli bírá­lóival és ellenfeleivel szemben. Ezzel az eredménnyel végző (lőtt a CDU kibővített elnöksé gének tanácskozása. Az erőpróbára azért került sor. mert Kurt Biedenkopf, az unió alelnöke és vesztfáliai te­rületi szervezetének elnöke me­morandumban javaslatot tett, hogy Kohl mondjon le frak­cióvezetői és kancellárjelölti tisztéről, mivel a funkciók megosztása azok jobb betölté­sét teszi lehetővé. Biedenkopf javaslatának valódi indoka azonban az, hogy az uniópár­tok sok vnzető politikusa Kohlt alkalmatlannak tartja a kan­ce 11 ár ír tölti tisztségre. kezdődhessen a tárgyalás a SALT-III. megállapodásról. A sajtókonferencia témája az Egyesült Államok, Franciaor­szág, Nagy-Britannia és az NSZK legmagasabb rangú kép­viselőinek a közelmúltban meg­tartott Guadeloupe szigeti ta­lálkozója volt. Tekintettel a megbeszélések bizalmasságára Schmidt nem közölt részleteket a tárgyalásokról. Schmidt kancellár a sajtó- konferencián állást foglalt a fegyverexport alapvető korlá­tozása mellett és kijelentette, hogy az NSZK nem fog fegy­vereket szállítani Kínának. Az egyik kérdésre válaszolva, el­utasította a brit kormány dön­tésének kommentálását, mely­nek értelmében hadianyago­kat fog szállítani Kínának. NÉHÁNY BRÜSSZELBEN a csehszlovák nagykövetség a Cedokkal együttműködve vitával egybe­kötött filmestet rendezett ifjú szocialisták részére ERICH HONECKER, az NSZEP KB főtitkára az NDK Államta­nácsának elnöke tegnap befe­jezte ötnapos indiai látogatását és hazautazott. A SZOVJETUNIÓ a világűr további kutatása céljából Föld körüli pályára küldték a Koz­mosz 1070 jelzésű mesterséges holdat. krónika , 1979.1.13. A NAP kel — Nyugat Szlovákia: 7.40, nyugszik: 16.19 — K3zép-Szlovákia: 7.32, nyug­szik: 16.11 — Kelet-Szlovákia: 7.24, nyug- szik: 16.03 órakor Névnapjukon szeretettel höszöntjiik VERONIKA és RASTISLAV nevű kedves olvasóinkat 0 1804-ben született Paul Ga­JÍÄRNI írancia grafikus ( + 1866) f 9 1864 ban született Wilhelm i WIEN Nobel díjas német fizikus (+19281 • 1889 ben született Va- szi 111 Grigorjevlcs FESZENKOV szovjet asztroflzlku~, akadémikus. IDÔJÄRAS Felhős lesz az idő Szlovákia északi és keleti részén, másutt szórványosan havazásra számítha­tunk. illetve változóan felhős vagy derült időre. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínus* 1 és mínusz 5 fok között alakul. A DUNA VÍZÁLLÁSA Előrejelzés 1979. január 13-ra: Bratislava: 160, apad Medvetfov: 155, árad Komárno: 145, változatlan Sturovo: 150, apad Drégely László kiállítása Prágában (Tudósítónktól) — A prágai magyar kulturális központban tegnap 'kiállítás nyílt Drégely László érdemes művész festmé­nyeiből és kisplasztikáiból. Az Európa-szerte ismert és megbe­csült művész prágai kiállítása egy sokoldalú és változatos, lí­rikus hangvételű művészetbe nyújt bepillantást. A megnyitón jelen, vo'lt Var­ga Ferenc, a magyar nagykö­vetség első titkára, s megjelent a külügyminisztérium, a CSSZK Kulturális Minisztériuma, és a Cseh művészeti ólét számos képviselője. (ét) NYERŐSZÁMOK Csütörtökön kisorsolták a Cseh szlovák Állami Sorsjáték 208. hú­zásának nyerőszámait. 100 000 koronás főnyeremény: ľ 015 632. . 50 000 koronás nyeremény: A 035 962, O 060 086. 20 000 koronás nyeremények: A 055 358. B 055 732, ö 053 504, H 025 78G. K 026 000, L 059 717, M 063 0:11, N 026 052, O 049 603, P 004 031, S 049 704, T 006 395. 10 000 koronás nyeremények: A 044 873, B 039 397, D 029 692, H 032 287, K 085 986, L 042 526, M 033 940, N 016 488, O 056 714, P 092 451, S 001 297, T 004 724. 500U koronás nyeremények: A 045 944, B 088 816, D 000 094, H 086 267, K 088 971, L 019 845, M 063 013, N 060 776, O 075 466, P 029 449, S 010 111, T 017 510. 3000 koronás nyeremények: A 028 305, B 047 481, D 042 472, H 043 113, K 015 903, L 053 564, M 029 206, N 069 349, O 049 565, P 024 873, S 030 051, T 043 572. 2000 koronás nyeremények: A 097 292, B 020 645, D 039 774, H 015 710, K 006 066, L 024 815, M 059 565, N 037 423, O 040 766, P 052 795. S 040 114, T 032 402. 1000 koronát nyertek valameny- nyi sorozatban a következő szá­muk: 003 024, 008 835, 018 094, 025 155, 051 642, 055 548, 060 772, 070 095. 075 476. 077 067. 077 316. 500 koronát nyertek valamennyi sorozatban a következő számra végződd sorsjegyek: 200. 100 koronát nyertek valamennyi sorozatban a következő számokra végződő sorsjegyek: 058, 190, 210, 320. 478 592, 663, 728. 876. 958. 50 koronát nyertek valamennyi sorozatban a 70 és a 70 számokra végződő sorsjegyek: 088, 138, 289, 350, 467, 536, 649. 781. 842, 921. 20 koronát nyertek valamennyi sorozatban a 74 és a 70 számokra végződő sorsjegyek. 10 koronát nyert az 5 ás a 8 számra végződő valamennyi sors légy. (A szerkesztőség a számok he­lyességéért nem vállal felelőssé' get.) Mi Hol 9 Mikor ■ SZOMBAT BRATISLAVA # HVIEZDA: A fekete kalóz {olasz) 15.30, 18, 20.30 * SLO­VAN: A Maxim bár portása (fran­cia) 15.30, 18, 20.30 # POHRA­NIČNÍK: Kaszkadőrök (amerikai) 14.30, 17, 19.30 ® PRAHA: A ja­víthatatlan (francia) 11, 13.30, 1&. 18.30, 21 • METROPOL: A néma dosszié (magyar) 15 30, 18, 20.30 # DUKLA: Valakinek meg kell halni (NDK) 15.30, 18. 20,30. KOŠICE # DRUŽBA: A fekete kalóz (olasz) » ÚSMKV: Különös örök­ség (olasz) # TATRA: Sebzett madarak (szovjet) Q PARTIZÄN: R. A. S. (francia) 9 SLOVAN: A benzinkutasok botrányai (cseh). # SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Felsült szerelmesek (19) # HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Vigyáz­zatok az angyalokra (19) # KIS SZÍNPAD: A Föld és a Nap. ne­vében (19J a Oj SZÍNPAD: Jož­ko Púčik karrierje (19) # STÚ­DIÓ SZÍNPAD: Inkognitóban (19) # IRODALMI SZÍNPAD: Metafora (19) ® koSicei Állami szín­ház: Vigyázzatok az angyalokra (19) # MATESZ (Alsószeli — Dolné Sallby): A hazug (19) • THÁT.1A f Boly - Bof): Szerelem (19) Magyar adás ja 295, .1 méteres hullámonI: 8.00: Szombat reggel. 9.00: Jubilánsok műsora. 10.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés, sajtószemle. 10.15: Szimfonikus hangverseny 11.00: Tudomány és technika 11.20: Tánczene. 12,00: Hírek. 12.1-0: Magyar nóták és né­pi muzsika. 12.55: Anyanyelvűnk. 13.00. Fiatalok a mikrofon előtt. 14.00: Tíz perc irodalom. 14.10 Szórakoztató zene. 1500: Napi krónika. - * BRATISLAVA 18.00: Gyermekműsor 18.35: Esti mese 18.45: A nézők levelei rötött 18.55: Műsorismertetés 19.00: Tv-hiradó 19.30: Kisfilm 19.45: Az ötletesebb nyer- Vetél­kedő 20,25; Váltatom, főnök Gsen film­vígjáték 22.00: Sporthírek 22.10; igaz történetek az életből (Á műsor végén a MATES számainak húzásai II műsor 18.00: Tanodátok 18.40: Kisfümek 19.30: A nők összeesküvése. Angol tévéjáték 20.25: Világjáró kamera Ázsia szívében, szovjet dokumen­tumfilm 20.50: Zenés műsor 22.05: A stromskSrt lány Finn té« véfllmsorozat BUOAPEST 7.53: Tévétorna (sz.) Jism.j 8.00; Iskolatévé 8.55: Mese, mese. mátka. Fiira* összeállítás gyerekeknek 9.20: Iskolatévé 10.00: Párbaj alkonyaikor. Angol film (sz.) (ism.) 11.15: Játék a betűkkel (ism.) 14.42: Cimborák figyeleml Pályá­zati eredménvhlrdetés (sz.) 15.10; Belgrádi fiúk. Jugoszláv filmsorozat. 2. rész: A ga­rázs 16.00: Kukucskálás Kisdobosok műsora 16.25: Hírek 16.30: Évforduló után Rtportfilm 17.15: Reklámműsor 17,20: Parabola 17.50: ..Hogy nálam különb le­gyen.“ V. rész; A szavakon Inuen és túl 18.25: Főzőcske — de okosan (sz.) 18.50: Reklámmüsor 10.55: Egymillió fontos tiangiegy (sz.) 19.10: Cicavízió (SZ.) 19.20: Tévétorna (sz.) 19.30: Tv-híradó 20.00: Gusztáv féltékeny. Magyar rajzfilm (sz.) 20.05: Szegény Dániel. Bűnügyi komédia í rész (sz.) 20.50: Pillangókisasszony a Mar­gitszigeten. Puccini operá­jának keresztmetszete (sz.’i 21.35: Marcello Mastrolannl-soro- zat. Utolsó Leó. Angol film (18 éven felülieknek!! 23.15: Tv-híradó 3 II. műsor 17.33: Caligula helytartója Szín házi közvetítés felvételről (ism.) 19.30: Tv-híradó hír mozaik 20.00: A hatalom játékai. Svájci tévéfilm 21.30: így játsszák a Regtime-t. Kanadai zenés film (sz.) vasárnap BRATISLAVA ® HVIEZDA. A fekete kalóz (olasz) 15.30. 18, 20.30 * SLO­VAN: A Maxim bár portása (fran­cia) 15.30, 18. 20.30 « POHRA­NIČNÍK: Kaszkadőrök (amerikai! 14.30, 17. 19.30 # PRAHA: A ja­víthatatlan (francia) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 # DUKLA: Valakinek meg kell halni (NDK) 15.30, 18. 2030 & METROPOL: A néma dosszié (magyar) 15.30, 18, 20.30. KOSICE • SLOVAN A benzinkutasok bot­rányai (cseh) ® DRUŽBA: A fe­kete kalóz (olasz) # ŰSMF.V: Si­mon és Máté a Riviérára utaznak (olasz) TATRA: Sebzett mada­rak (szovjet) ® PARTIZÁN: R. A. S. (francia), # SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Szünnap fi* HVIEZDOSLAV SZÍN­HÁZ: Szarvaskirály (19) # KIS SZÍNPAD: Áciárn és Éva (19) <9 Űj SZÍNPAD: Ježko Púčik karrier­je (19) @ STŰD10 SZÍNPAD: Szünnap $ IRODALMI SZÍNPAD: Szünnap @ KOSICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Marlca grófnő (19) ® MATESZ (Ipolyszakállas — Ipeľs­ký Sokolec): A hazug (19) $ THÁLIA: Szünnap. Magyar adás (a 295,3 mélcrefc bullámon): 7.00: Hírek, időjárás* műsorismertetés. 7,10: Ismert vo­nószenekarok műsorából. 7.5S: Hírek. 8.00: Barangolás Zeneor­szágban. 8.30: Mese. 8.45: Ismert dallamok. 9.00: Rádlóegyetem* 9.15: Operettről — operettre. 10.00: Egy hazában. 10.20: Az ope­ra kedvelőinek. 11.00: Társadal* műnk időszerű kérdései. 11.10: Vasárnapi randevú. 12.00: Hírek. 12.05: Vasárnapi randevú folyta­tása. 12.30: Magyar nóták és né* pl muzsika. 13.00: Szívesen hall* gattuk. 14.00: Zenés fejtörő, BRATISLAVA 18.00: Gyermekműsor 18.45: Esti mese 18.55: Műsorismertetés 19 00: Tv-híradó 19.30: Vasárnapi vers 19.35; I. Garlš: A Merkúr Jegyé ben. Tévéfilmsorozat 2. rész 20.30: Sporthírek 21.00: Teleyarleté. Szórakoztató műsor 22.15: J. Jesenský: A bunda. Tévé­játék II. műsor 16.00: J. Chalúpka: A tizenhárma* dlk órában. Tévéjáték 18.55: A Bolgár Televízió szóra­koztató műsora 19.30: Felhívás táncra. Balettfilm 21.00: Ahogy Vince kezdte. Tévé­film BUDAPEST 8.05: Tévé torna (sz.) (ism.) 8.10: Mindenki iskolája (ism.) 9,15: Óvodások filmműsora. Kis- film-összeállítás 9.35: Játsszunk együttl Macska­bölcső (ism.) 9.45: Magyarország állatai. Tér* mészetfilm-sorozat. 2. rész: A vaddisznó (sz.) 9.55: Pengető. Zenés-verses mű­sor gyerekeknek (Ism.) 10.10: Tizenkét hónap. Szovjet me­sefilm. I. rész (sz.) (Ism.) 11.15: Hírek 11.20: Itália múzeumaiban. Olasz filmsorozat. III. rész: A Ve­ronai Nemzeti Múzeum (sz.) 11.45: Déli muzsika (sz.) 14.08: Gusztáv féltékeny. Magyar rajzfilm (sz.) (ism.) 14,1.5: Pedagógusok fóruma 14.50: Mogador lakói. Francia filmsorozat. 10. rész (sz.) 15 35: Magyar tájak. Őrség (sz.) Ifi.00: Alberto Juantorena Danger. Portréfilin a kubai olimpiai bajnok atlétáról 16.30: Magyarország —Anglia Ki­rály Kupa Teniszmérkőzés 17.30: Műsorainkat ajánljuk 17.55: Reklám 18.00: Most mutasd meg! Társas­játék 18.30: Reklám 18.35: A Közönségszolgálat tájé­koztatója 18.40: Esti mese (sz.J 18.50: Tévétorna (sz.) 19.00: A HÉT 20.00: Hírek 20.05: Szegény Dániel. Bűnügyi komédia két részben. II. (sz.) 21.00: Zene — szóval. Fiatal mű­sorvezetők debütálása a Tv Zenei Klubjában (sz.) 22.00: Hírek 2&.05: Telesport: — 1. Sporthírek 2. Magyarország—Anglia Ki­rály Kupa Teniszmérkőzés (Műsorváltozás lehetséges!! Kicdjo Szlovdklo Kommunlstc Pórt|c Központi Bizottsőgo Szerkeszti o szerkesztő ölzotlsőg Főszerkesztő Ot ftotvoy Zo*tőn CSe. Helyettes lőszerkesztők Szerkó '8tvűj' 6* ' ___ Csető János Szerkesztőség 893 18 Brotislovo Gork'ého '’0 Telefon 109 131? 52 tőszerkesztő 532-20, tltkd^söc, 550 18 sportrovat 505 29 gozdosóp Ogyek 506 Tővlrő: 1í 09 2308 Pravde — Kiadóvóiloiot Bratislovc Volgogradské 8 Nyomie a Provdc oz SZLKP nyomdovállaiolo - Pravdo NyonidoQzemo Bratlsfovo StOrovc 4 Mirdetőirodc Vajon­(?■ ^ského nábrežie 15.. tt emelet, telefon: 551 83 544 51 A? 0< Sző előfizetési dlic hovonto — o vasőrnopl szőmmoi ogyC.tt — 14.70 korona A* Oi Sző vosőmopi szomonofc külön előfizetése negyedévenként 13 korona Teriesztl c Posto Hi^'opszoigőiot. Előf'zetéseket elfogod minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Ustreqnfl expedíció Inaex 48 011 ° dovoi ttaCo, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo námest o 6 A SÜTI regisztrációs szdmo 5/2, í CSTK J — Helmut Sehmidt, az NSZK szövetségi kancellár­ja tegnapi -sajtókonferenciáján Bonnban reményét fejezte ki, miszerint a Szovjetunió és az Egyesült Államok mielőbb alá­írják a hadászati támadófegv- perek korlátozásáróf szóió megállapodást (SAĽT-II.), és hogy ezt az egyezményt az Egyesült Államokban rövid időn belül ratifikálják, hogy meg-

Next

/
Thumbnails
Contents