Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-13 / 11. szám, szombat
AZ 1969. JANUÁR! ESEMÉNYEKRŐL A HATÁROZOTT MEGOLDÁS ELŐTT A jobboldal teljes mértékben felelős a válságos évek tragikus eseményeiért ..A novemberi plénum után a jobboldal tudatosította, hogy egyre jobban elveszti a talajt lába alól, fokozatosan leleplezik összeesküvéseiket és intrikáikat és ennek eredményeképpen felszámolják pozícióikat és befolyásukat közéletünkben. Ezért minden eszközt megragadott, hogy elhalassza bukását és a csehszlovák nép általi elitélését.“ S3 1979. I. 13. Ezekkel a szavakkal értékeli a Tanulságok az I960 decemberi és 1969 januári eseményeket. A jobboldali és ellenforradalmi erőket az jellemezte, hogy kockáztatták nemzeteink sorsát, miután a CSKP KB novemberi ülése a jobboldali veszélyt jelölte meg a konszolidálás időszakában a legnagyobb veszélynek. Valóban a novemberi határozat elfogadásától a helyzet nagyon veszélyesen alakult. Egyre jobban megnyilvánult, hogy a jobboldali erők augusztus után nem tanultak saját hibájukból, nem voltak hajlandók hozzájárulni a nehézségek leküzdéséhez. Ellenkezőleg, állandóan tovább élezték a helyzetet, újabb válságokat idéztek elő. A bizonytalanság és a félelem Időszaka után, amikor a jobboldal képviselői azt gondolták, hogy felelősségre vonjak őket ellenséges tetteikért, megállapították, hogy nem esett bántó- däsuk, s így folytatták tevékenységüket egyes szempontokból még veszélyesebb formában, céltudatosabban és ag- ressz/vabban, mint augusztus előtt. Elég lehetőségük volt ehhez. Még mindig többségben voltak a párt vezetőségében, még mindig kezükben voltak a tájékoztató eszközök és egyes hatalmi eszközük. A vezetőség egyes tagjai és a központi bizottság több tagja ebben a helyzetben megsértette a párt alapszabályzatát és azokat a határozatokat is, amelyeket az akkori szervek hoztak. Felléptek azok ellen a határozatok ellen, amelyeket maguk is jóváhagytak. „A kétarcú politika lett a platformjuk“ — állapítja meg a Tanulságok. Ennek a demagóg taktikának nagy mestere fán Smrkovský volt. A két év mezsgyéjén és az azt követő hetekben azért alakult ki veszélyes helyzet, mert a novemberi határozat világos megfogalmazása ellenére nem indítottak komoly eszmei és politikai harcot a jobboldali veszély ellen. Ellenkezőleg, a jobboldal minden alkalmat megragadott arra, hogy nyomást gyakoroljon, kampányokat szítson és permanens válságot idézzen elő az országon belül, valamint a szocialista szövetségeseinkhez fűződő kapcsolatainkban is. Arra törekedett, hogy a helyzetet állandóan forrponton tartsa, a közvélemény szüntelen feszültségben és idegességben éljen, amint ezt a Tanulságok is megállapítja. A jobboldalt teljes mértékben felelősség terheli mindezért, pártunk és társadalmunk válságáért, a zavarokért, a bizonytalanságért, az értékek bomlasztásáért, az emberek személyes tragédiáiért. • • • 1968 és 1969 mezsgyéjén már nyilvánvaló volt, hogy a jobboldali erők, amelyek között sok kimondottan szocialistaellenes, a kapitalista Nyugattal kapcsolatban álló egyén volt, készen állnak, hogy a hazai és külföldi reakció céljainak érdekében tovább rontsák a helyzetet, összecsapásokat idézzenek elő, amelyek tragikus vérontáshoz is vezethetnek. Amint a diáksztrájkok tanúsítják, attól sem riadtak vissza, hogy saját céljaikra használják fel a félrevezetett fiatalokat. A jobboldali erők céljaik megvalósítása érdekében kockáztatták mindazt, ami a köztársaság és a nép javát szolgálta, ami a szocialista állam stabilizálásának alapját képezte volna. Ez vonatkozott a nemzetiségi kapcsolatok igazságos rendezésére is a szövetségi államrendezés keretében, ami alapját képezte a csehek és szlovákok valóban egyenjogú együttélésének. A jobboldali erők veszélyes játékát tanúsítja az a kampány, amelyet az újonnan kinevezett Szövetségi Gyűlés elnökének megválasztásával kapcsolatban indítottak. Mint ismeretes, 1968 decemberében a Nemzetgyűlés befejezte tevékenységét. 1969. január 1-én megalakult a kétkamarás Szövetségi Gyűlés. A szlovák elvtársak jogosan követelték, hogy számarányosan képviselve legyenek a legfel- sflbb szervekben, és jogosan követelték a Szövetségi Gyűlés elnökének tisztségét. Smrkovský megsértette a CSKP KB Elnökségének döntését és csoportjával együtt kampányt indított addigi politikai pozíciójának megőrzéséért. Ez a kampány, vagy amint a jobboldali erők nevezték, a „Smrkovský- ért folytatott harc“ veszélyes országos válsággá nőtt. Január 3-ról 4-re virradó éjjel összeült a központi bizottság elnöksége, hogy megoldja ezt a mesterségesen előidézett válságot. A döntést csak január 4-én, szombaton reggel fogadták el, s így erről a sajtó csak január 6-án, „hétfőn adhatott számot. A nyilatkozat visszautasította az ultimátumszerű követeléseket, amelyeket azoik a határozatok tartalmaztak, amelyekét Smrkovský embereinek megrendelésére az üzemekben gyártottak. Felhívta a figyelmet a kialakult helyzet veszélyességére. Elítélte a Szövetségi Gyűlés elnöki funkciójával kapcsolatos kampányt és figyelmeztetett, hogy a kampány teret nyit a szélsőséges erők tevékenységének, amelyek félrevezethetik a becsületes embereket is. „Szükségesnek tartjuk leszögezni — áll a nyilatkozatban — hogy az utóbbi időben olyan írások jelennek meg a tájékoztató eszközökben, amelyek ellentétben állnak küldetésükkel. A sajtóban, a rádióban és a televízióban a CSKP KB novemberi és decemberi plénuma határozatainak támogatása helyett olyan kapmányok folynak, amelyek megbontják a párt és a társadalom egységét. Így ismét olyan helyzet alakul ki, mint tavaly a központi bizottság áprilisi és májusi ülése után. A novemberi határozatot a legkülönbözőbb módon diszkre- ditálják, mesterségesen ellentétbe állítják az akcióprogrammal — és egyben megfontoltan kijelentések bonyolítják kapcsolatainkat szövetségeseinkel. Ha nem javul rövidesen a helyzet, ez súlyosan kiélezheti a politikai válságot országunkban.“ Nőm kell külön hangsúlyoznunk, hogy a nyilatkozat az elnökség azon tagjai elvhű állásfoglalásának és harcának eredménye volt, akik a vezetőségben a marxista—leninista irányvonalat képviselték. Miután a jobboldali erőiknek nem sikerült Smrkovskýt megválasztatniuk a Szövetségi Gyűlés elnökévé (Peter Colotka elvtársat választották meg), figyelmüket a szakszervezeteikre összpontosították arra törekedve, hogy pártellenes ellenzéki erővé változtassák őket. Befejezték a szakszervezeti mozgalom bomlasztását, megkezdték működésüket a különböző szeparatista szövetségek, így pl. a fémmunkások, a mozdonyvezetőik stb. szövetsége. XXX Országunk minden becsületes állampolgára előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a helyzet nagyon komoly, hogy igazi harcot kell indítani, eszmei és politikai küzdelmet kell folytatni. Ebben az időszakban nemcsak a becsületes kommunisták, de a becsületes pártonkívüli állampolgárok és a Nemzeti Front többi pártjának tagjai is feltették a kérdést — mi a kivezető út az akkori helyzetből? A megoldást a kommunista kivezető út jelentette, amelyért a pártban kialakult egészséges, szilárd, bolsevik mag küzdött, A CSKP KB Elnökségének nyilatkozata bizonyos megnyug vást eredményezett, A központi bizottság január 16 ra és 17-re összehívott ülésének kelleti volna elvi álláspontra helyez kednie a helyzettel és a politi kai légkörrel kapcsolatban. Gustáv Husák elvtárs, az SZI.KP KB ülésén néhány nappal ezelőtt így jellemezte az akkori robbanásveszélyes légkört: „A jobboldali opportunista erők újból arra törekednek, ugyanúgy, mint a CSKP KB májusi plénuma után, hogy megkerüljék a novemberi plénum határozatát, különböző akciókkal arra kényszerítsék a pért és az állam vezetőit, hogy meg- hátráljanak a novemberi határozat pozícióiról ... Alkalmazzák az augusztusi előtti opportunista jobboldali erők módszereit, újból kampányokat szerveznek a párt tudta nélkül és a párt vezetőség céljaival ellentétben ... Különböző jelszavakat találnak ki a kabinetpo- litikáról, rémhíreket terjesztenek az ötvenes évek visszatértéről mindennemű alap nélkül, visszaélnek az emberek, elsősorban a fiatalok nemzeti öntudatával és ezt az irányzatot, próbálják érvényesíteni részben az üzemek dolgozói között is.. A jobboldali erőik jogosan úgy vélekedtek — erről tanúskodott a CSKP KB Elnökségének szokatlanul határozottan megfogalmazott nyilatkozata —, hogy a központi bizottság ülése megerősíti a novemberi plénum határozatait és ez határozott lépést jelent majd az országban uralkodó viszonyok normalizálásához. Helyesen vélekedtek, mivel a központi bizottság marxista—leninista erői készen álltak, hogy a párt legfelsőbb szervében határozott harcot indítsanak a jobboldali erők ellen a válság kommunista megoldásáért. A jobboldal ezért ebben a döntő fontosságú pillanatban úgy határozott, hogy megpróbálja gyengíteni a CSKP KB ülésének eredményeit, eltereli az embereik figyelmét, új feltételeiket teremt ellenforradalmi tervei megvalósításához. Gyalázatos cselekedetre határozta el magát, amelyet már hosszabb ideje készített elő. Azt a pillanatot, amely jelezte, hogy a politikai légkör a CSKP KB ülésének eredményeképpen megnyugszik és kialakulnak a feltételek a normalizáláshoz és a konszolidáláshoz, a reakció és jobboldal ki akarja használni saját céljára — már a november 17-i diáksztrájk alatt megalakult a prágai főiskolások öttagú csoportja „halálötös“ névvel. Célja az volt, hogy egy rendkívüli eseményt készítsen elő, esetleg egy ön- gyilkosságot, amely „felrázná a nemzet lelkiismeretét“. 1969. január 14-én ez a csoport a kampányok jobboldali rendezőinek utasítására úgy döntött, hogy a CSKP KB ülésének előestéjén tüntetést szervez egy égő fáklyával Prága legforgalmasabb terén, a Nemzeti Múzeum előtt. Sorsolással döntöttek arról, hogy ki lesz az élő fáklya. így esett a választás J6a Palach bölcsészhallgatóra. Palach először ellenezte az akció megvalósítását. A csoport többi tagjának hosszas rábeszélése után végül beleegyezett, de azzal a feltétellel, hogy megtartják ígéretüket, s az a vegyszer, amellyel leöntik, ún. hideglánggal ég majd, és így nem okoz halálos égési sebeket. január 15-én, szerdán O. Bernik, az akkori miniszterelnök a televízióban kijelentette, hogy a helyzet „megnyugodott.“ A párt központi bizottságának tagjai január 16-án csütörtökön 9-kor ültek össze. A Nemzeti Múzeum előtt röviddel 15 óra után meggyulladt a borzalmas fáklya. A türelmetlenül várt előre rendezett jelzés utat nyitott egy valóban egyedülálló hisztériának. A jobboldal az el- lenforradalmár alvilággal együtt mozgásba lendült, A jobboldali újságírók újból kör bejárták az üzemeket, lázítot- ták a dolgozókat. A jobboldali erőknek válságra volt szüiksé gük, hogy meghiúsítsák a CSKP KB ülését. Ezt a tragikus cselekedetet hidegvérrel provokálták ki és gondosan időzítették. Elő is idézte azokat a következménye két, amelyeket rendezői elváltak. A Frankfurter Allgemeine Zeitung ezt cinikusan be is ismerte: „Az bizonyos, hogy a tervezett hatást elérték ...“ Jan Palach levelében a jobboldali erők céljainak megfelelő követelményeket fogalmazott meg és ötnapos ultimátumot szab meg ezek teljesítésére. El lenkező esetben egy újabb fák lya gyullad ki. Egy nappal az ultimátum letelte után, január 22-én öngyilkosságot követ el Blanka Nachazelová 18 éves diáklány, aki olyan búcsúlevelet hagyott maga után, amelyet ma se tudunk felindulás nélkül elolvasni, anélkül, hogy ne vetnénk meg a jobboldali erőik vezetőit, akik a főiskolások kö zött olyan légkört teremtettek, amely az ilyen öngyilkosságokhoz vezetett. Ezért teljes mértékben őket terheli a politikai és erkölcsi felelősség. „Szeretteim — írja Blanka szüleinek. — Amikor ezt a levelet olvassátok, én már nemi élek. Higgyétek el, hogy amit tettem, nem meggyőződésbői tettem, hanem rámkényszerí- tettek. Nem voltam olyan bátor, mint ]án Palach, és azért ily módon hatok meg, ez sokkal könnyebb, de számomra borzasztó kegyetlen, mivel nagyon szeretnék élni!“ Ezek az események egy újabb párt- és szovjetellenes kampány előidézését eredményezték, amellyel a világ előtt mozgósítani akarták az erőket a nyuga lom és a rend megteremtése ellen. A két öngyilkosság, ugyanúgy, mint egy további áldozat — fan Zajic diák, nem volt egyedülálló 1968 és 1969 ellenforradalmi időszakában. Már 1968 márciusában húsvét hétfőn öngyilkosságot követett el faroslav Holub, a Kdynei Gépgyár igazgatója, akit búcsúié' vele szerint azoik kényszeritet- tek erre a tettre, akik „vérrel és erőszakkal akarnak újból félelmet teremteni“. Hasonló sors várt csaknem 50 kommunistára, akiknek az wlt a „bűnük“, hogy áldozatkészen harcoltak a szocializmus felépítéséért hazánkban. Az ötvenes évek terrorista gyilkosságai után, amelyeket az ellenforradalmárok követtek el a pártfunkcionáriusok, a köz- biztonsági szervek, az egységes földművesszövetkezetek és a neipzeti bizottságok tisztségviselői ellen, a „megújhódás“ hulláma újabb szemléltető példája volt az osztályharc könyörtelen terrorista formájának, amelyet országunkban az ellenforradalom érvényesített a jobboldali opportunisták aktív támogatásával. Václav černý professzor úr Procházka íróval folytatott ismert beszélgetésében a harc távlatairól beszélve azt jósolta, hogy szóhoz jutnak a „lámpavasak“ is. A professzor úr útmutatása borzalmas következményekkel járt, amikor egy ellenforradalmi banda megkísérelte meglincselni Kassán (Košice) a csehszlovák néphadsereg egyik tisztjének feleségét. Az összes erőszakos tettért és öngyilkosságért, Palach, Nachazelová és Zajic diákok személyes tragédiájáért teljes mértékben a jobboldal vezetőinek kell vállalniuk a politikai és erfcölrsi felelősséget. Borzalommal tölt el bennünket, ha visz- szaemlékezünk arra, hogy Pach- man, aki élen járt a diákok közti pánik terjesztésében, szégyentelenül krokodiluskönnye- bet hullatott a tévé képernyőjén azoknak a diákoknak a sorsa fölött, akiket ő és a hozzá hasonló politikai kalandorok csaltak lépre. Könnyeket hullatott az, aki .megrendezte ezt a borzaWias gyilkosságot. Més jBbboldaii vezetőkkel együtt közvetlenül ő felelős a fiatalok; haláláért. Pachman „a megújhódás harcosa“ valódi arcát, néhány évvel később leplezte le, amikor a Német Szövetségi Köztársaságban a leggyalázatosabb nyugatnémet reakcióhoz csatlakozott. Erkölcsi hanyatlásában olyan mélyre jutott, hogy, a Pelikán típusú társai is meg-i vetik. A kiélezett feszültség légkör rében fejeződött be a CSKP KB januári ülése. Az ülésen megvitatták a Szövetségi Gyűlés küldetését és feladatait és a szükséges káder és más jellegű intézkedéseket, ami rendkívül fontos volt a szövetségi rendezés szempontjából. Abban a helyzetben, amikor újból sú* lyos politikai problémák vetődtek fel, melyek a Szövetségi Gyűlés elnöki funkciójával kapcsolatos vita során keletkeztek, a központi bizottság újból megerősítette az 1968 novemberi és decemberi határo-* zalainak érvényességét. Nyilatkozata megállapítja:' „A párt és az egész társadalom erőit továbbra is a CSKP KB novemberi és decemberi plénuma határozataiban kitfi* zott feladatok gyakorlati meg* fridására kell összpontosítás ul... A CSKP KB legutóbbi plenáris üléseinek határozatai képezik továbbra Is minden szinten a pártmunka fő tártál'* mát, irányvonalat jelentenek a kommunistáknak a párton ki* vüli szervekben és szervese* tekben kifejtett tevékenységét illetően.“ A CSKP KB januári ülése teli #t megerősítette a novemberi és a decemberi ülés határozatát, s ezeket a dolgozók több' sége is egyetértéssel fogadta. Ezekben a dokumentumokban látták azt a kivezető utat, amelyet a dolgozók maguk is ke* restek. A januári ülés azonban nem hallgatta el, hogy az or« szágban a helyzet továbbra is súlyos, hogy a jobboldal nemi ül ölbe tett kézzel. A jobboldal még erősnek érezte magát an-* nak ellenére, hogy képviselői a február által megdöntött szocialistaellenes erőkből, kispolgárt képviselőkből és a jobboldali revizionista erőkből tevődött össze. Csupán egyben voltak egységesek — az anti- kommunizmusban és az anti* szovjetizmusban. A januári ülés után minden józanul gondolkozó ember szá-- mára világos volt, a normalizálás elsősorban azt követelt meg, hogy minden egészséges erőt az ellenforradalom elleni harcra összpontosítsanak. Min- den becsületes ember azt akar-! ta, hogy az országban nyugalom legyen, nyugodtan dolgozhasson, alkothasson és gyara- píthassa hazáját. Visszautasította a káoszt, a bomlást. Saját tapasztalatai alapján felismer-' te, hogy mit akarnak a jobboldali opportunista és az ellen-1 forradalmi erők. „Az 1969 márciusi jégkorong- világbajnoksággal kapcsolatos ismert események megmutatták, az ellenforradalom minden eszközt megragad, hogy megakadályozza a helyzet konszolidálását és végre meg kell szüntetni azt, hogy társadalmunk állandó válságokban éljen, amelyek katasztrofális helyzetet teremthetnek. Annak érdekében, hogy döntő fordnlatot érjünk el, elsősorban meg kellett oldani a helyzetet Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetőségében, itt kellett megkezdeni a radikális változásokat. Alexander Dubftek távozása szükség- szerű volt ahhoz, hogy a párt és a társadalom ne maradjon továbbra is a válságok bűvös kÄvében.“ (A CSKP XIII. kongresszusa óta a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai.) A határozott döntés pillanata közeledett. A Szovjetunióval és a többi szocialista országgal együtt a marixsta—leninista párt vezetésével tovább haladtunk és haladunk a mar^ xtemus—leninizmus fttján. Ü&I STANO
