Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-10 / 8. szám, szerda

Teheráni levél n.) KIJÁRÁSI TILALOM Az Iran Air Athén felöl érke­ző Boeing járatának utasai né­miképpen idegesen nézegették óráikat, mert a gép késett. A szomszédom meg is kérdezte a légikísérőt: — Hány órakor érkezünk Te heránba? — Éjféltájban — hangzott a válasz. Mindenki, aki a gépen ült, tudta, hogy Irán fővárosában éj­félkor kezdődik a kijárási tila­lom. Magam meg már elkép­zeltem, hogy a repülőtéren éj­szakázunk majd. Egy órakor még végigfekhetünk a padokon. De ahogy sorra érkeznek a já­ratok, egyre kevesebb s így ki­sebb lesz a hely. Akkor, a nyárspolgárian békés Athénből jövet ez volt a gondunk ... Bár gyorsan ki lehetett száll­ni s nem is akadékoskodtak a formaságokkal, mégis jóval el­múlt éjfél, amikor az épület előtt egy különleges papírokkal felszerelt taxisofőr gondjaiba vett. — Tartsa készenlétben az út­levelét — mondta. Kísértetvároson vágtatunk ke­resztül. Csak a nagyobb útke­reszteződéseknél álltak és kér­ték papírjainkat a szuronyos katonák. — Milyen nyugodt most a vá­ros — mondtam a taxisnak, esakhogy megtörjem az idege­sítő csendet. — Holnap ... menni... Rezu Sah Avenue... — válaszolta tört angolsággal s még jobban belelépett a gázba. A nappali város A rossz ízű éjszakai utazást másnap teljesen kiverte fejem­ből a nappali város. A hatmil­liós Teherán ott is, ahol a gaz­dagok élnek, vagyis a lejtős északi részen s a lapos déli nyomornegyedekben is élte a maga megszokott mindennapi életét — hömpölygő autó — és emberáradattal. Mintha nem is tegnap gyűlt volna össze több tízezer ember a temetőben, a Dzsaleh-téri vérfürdő áldozatai­nak sírjánál... S ha az ember nem tudná, hogy olyan város­ban jár, amely történelmi napo­kat él át, az utcakép alapján azt hihetné, hogy Teheránban a legteljesebb nyugalom és béke uralkodik. A taxisra gondolva elmentem a Reza Sah Avenue-re. Vajon miért kellett idejönnöm? A ma­gyarázatot gyorsan kitaláltam. Egyre több hevesen gesztikulá­ló fiatalember jött szembe. Lá­nyok is, fekete csadorban, s a földig érő köpönyeg-fátyol alól kivillanó farmerben. Jó lenne most beszámolni ar­ról, hogy segítségükkel bejut­hattam az egyetemi campusra és végig is hallgathattam, mi­ről vitatkoztak a diákok a ke­rítés mögött, a hatalmas parko­sított területen. De akkor még ott álltak a kapukban azok a hivatalos cerberuszok, akik az „egyetemi autonómia“ védelmé­ben megtagadták az idegenlől- külfölditől a belépést. így a kerítés mögül figyeltem a campus népét. Kisebb-na- gyobb csoportokba verődve vi­tatkoztak. Khomeini, párizsi emigrációban élő vallási vezető nevét világosan fel lehetett is­merni. Ilyenkor mindig akad alkal­mi fordító. Miután tisztáztuk, hogy nem vagyok amerikai, s hogy újságíró vagyok, az isme­retlen lefordította a diákok kö­veteléseit. Azt kiabálják, mond­ta, hogy Irán a mi országunk és Khomeini a vezérünk. A má­sik jelszavuk: Khomeini, leszá­molunk ellenségeiddel. — Ügy-e tudja, hogy kire gondolnak?! — kérdezte félre­érthetetlen hangsúllyal isme­retlen ismerősöm. — Elegük van, elegünk van a diktatúrából —- tette hozzá, aztán biccentett és elment. Mi számított lázadásnak? Az jutott eszembe, hogy va­jon egy évvel ezelőtt is ki mondta volna a nyílt utcán, egy vadidegen előtt ezt a tömör vé leményt? Nos, akkor még bör­tön járt minden lázadásért és lázadásnak számított már az is, hogy ha valaki egy tiltott köny­vet elolvasott. Mindenütt, az utcán, a hivatalokban, az üzle­tekben ott voltak a titkosrend­őrség ügynökei, aki pedig a SAVAK börtöneit megjárta ... Persze nem volt nehéz aztán egy egyetemistát is szóra bír­ni... Az ismerősöknek mindig vannak ismerősei s Teheránban ma az embereknek sok monda­nivalójuk van. — Hogy mit akarunk? — kérdezte vissza az orvostanhall­gató — Azt prédikálták ne­künk, hogy megteremtik a nagy civilizációt. Hát megteremtet­tékI Minden harmadik olajdol­lárt fegyverre költünk, mintha bárkitől is félni kellene. Atorji- erőműveket vásárolunk, a fal vakban pedig úgy élnek az emberek, már aki ott maradt, mint 200 évvel ezelőtt. Aztán hatalmas gyáróriásokat is vásá roltunk. Árjegyzékből, mint ahogy Európában a mosógépet vagy az autógumit veszik. Ami­kor megjöttek a gépek, ki sem bontották a ládákat, mert nem volt, aki felépítse a gyárat... Csupa blöff ... szép szavak a gazdagságról, a fejlődésről meg amit akar... De csak annak jutott a jólétből, akik a húsos fazék közelében van! — Dehát a nagy célok — mondtam. — Azt egy csomó város hatá­rában kőbe vésve olvashatja, de utána menjen be a városokbaf — Teli vannak az üzletek — vetettem közbe. — De az árakat is nézze. Egy év alatt legalább harma­dával nőtt mindennek az ára. — És tulajdonképpen mit akarnak? A lista rövid, de határozott. — Először is a rendkívüli ál­lapot azonnali megszüntetését, aztán az összes politikai fogoly kiszabadítását. Több katona mint villanykörte Nyugodtan elutaztam hát vi­dékre, utánanézni, mennyire igazak azok a vádak, amelyek az ipar, a mezőgazdaság dol­gozóitól terjednek. Az uralkodó születésnapja előtti estén ér­keztem csak vissza Teheránba. Azt mondják, tavaly, tavaly­előtt ilyenkor fényárban úszott a város. Most alig TSgy-két köz­épületet borítottak be a színes villanykörték. És a városban több volt a katona, mint a vil­lanykörte. Másnap a televízióban meg­néztem a Golesztan palotában rendezett ceremóniát. Megtört, fáradt ember fogadta a gratu­lálni érkező minisztereket, tá­bornokokat és kereskedőket. Rövid beszédok hangzottak el és rövid válaszok. A kamera pedig árgus szemmel figyelte, az idős miniszterelnök, a sok- csillagos tábornok s a bazár dúsgazdag milliomosa hagyomá­nyos kézcsókkal jelzi-e szolgai alázatát és tiszteletét. Nos, volt, aki megcsókolta az ural­kodó meg sem rezdiilő kezét. Volt, aki csak a kéz fölé ha­jolt és tíz centiméterrel fölötte a mozdulat lelassult, majd meg­állt. Az utca másként „köszöntöt­te“ a császárok császárát. Mi­után végignéztem a közvetítést, lementem a Pahlavi Avenuen a város központjába. A Fer- döwski téren már leállt a for­galom. A tömeg foglalta el az úttestet. Kisebb csoportok be­szaladtak a környező üzletek­be, letépték a falról az uralko­dó képét, aztán a keretet ösz- szetörték és a papírlapot elé­gették. Egy másik képet, Kho­meini ayatollah képét viszont a magasba emelték. A tömeg aztán elindult a Reza Pahlavi Avenuen. Táblák kerültek elő és a szavalókórus szüntelenül követelte az uralkodó távozá­sát. Szemben feltűntek a kato­nák. Kövek repültek ... Sortűz a levegőbe... A többség azon­ban haladt tovább. Aztán azt láttam még, hogy elindultak a páncélkocsik a fiatalok felé ... Este újra végig néztem a csa­tateret. Füstölgő autók, ideges kiskatonák, felszaggatott köve­zet. És másnap minden kezdő­dött elölről. ONÜDY GYÖRGY (Folytatjuk) —— I Kommentáljuk j "—*-----­ŕ Me gelőzhetők a takarmányozási gondok Az egységes loidinűvesszövetkezutek IX. kongresszusá­nak vitaanyaga hangsúlyozza, hogy a növénytermesztésben az állattenyésztés szükségleteinek megfelelően kell szer­kezeti változásokat eszközölni. Alapvető fordulatot kell elérni az évelő takarmányok termesztésében. Nagyon idő­szerűvé vált a lucerna, a lóhere, a köztes növények, és a burgonya termosz tó körzetekben még a takarmányrépa termőterületének növelése is. Előtérbe kerül a rétek és legniűk hozamának növelés.;. Az áprilisban ülésező kongresszus vitaanyaga nem vé­letlenül hívja fel a figyelmet a szálas takarmányok, és általában a tömegtakarniányok termelésére. A lévai (Le­vice ) és más járásokban végzett felmérések bizonyítják, hogy a téli időszakban azért fogyasztanak túl sok kon­centrált takarmányt az állatok, mert nincs elég és jó minőségű szálas, illetve silútakarmány. Egyes gazdaságok­ban egy liter tej előállításához 35—40 dekagramm kon­centrált takarmányt is felhasználnak. Ez nagyon sok, mert ha megfelelő minőségű tnmegtakarmányt adnának az állatoknak, akkor jóval kevesebb is elég lenne. Ezt bi­zonyítja például a Füleki (Fiľakovo) Állami Gazdaság pél­dája is, ahol kiváló minőségű a tömegtakarmány, és ezért általában kevés koncentráltat használnak fel az állatok etetésére. Náluk egy liter tej előállításához mindössze 28 dekagramm koncentrált takarmány szükséges. Az elemzé­sekből az is látható, hogy túl sok szemes takarmány felhasználásával hizlalják a szarvasmarhákat. A kísérletek viszont azt igazolják, hogy bizonyos súlycsoportig a nö- vcmdékállatok tömegtakarmánnyal is hizlaihatók. Mondhatnánk azt is, hogy számos mezőgazdasági üzem- pen pazarolják a takarmányt. Ehhez a megállapításhoz azonban hozzá kell fűznünk, hogy nem fedi teljesen a valóságot. Inkább az az igazság, hogy kénytelenek több koncentrált takarmányt adni az állatoknak, ha a téli idő­szakban is megfelelő tejhozamot, súlygyarapodást akarnak elérni. Igen, kénytelenek, mert az eső áztatta szénának, a rosszul tárolt silókukoricának és más tömegtakarmány­nak kevés a tápértéke, ezért több szemes takarmányt kell feletetni az állatokkal, annak ellenére — és ezt minden mezőgazdasági vezető tudja —, hogy nincs belőle elég. Bár a búza és az árpa általában nagy hozamot adott, de a kukoricának körülbelül egyharmada néni ért be időben, és ezért le kellett silózni. Tehát a szemes takarmánnyal is takarékoskodni kell. Nagyok a takarmányellátási gondok. Ezért kiutat kell keresni, fontolgatni a lehetőségek jobb kihasználását, in­tézkedéseket tenni a takarmány gazdaságosabb felhasz­nálására. Helyes megoldás, hogy számos mezőgazdasági üzemben aránylag rövid idő alatt — még a téli időszak­ban takarmánypogácsázót — helyeznek üzembe. Más me­zőgazdasági üzemekben takarmánykeverő, ízesítő közpon­tokat létesítenek. Szintén ígéretes, hogy ahol lehetőség van rá, felhasználják az élelmiszeripari üzemek hulladé­kait az állatok takarmányozására. Sörgyári hulladékot etetnek a tehenekkel az üzemi konyhák és húsfeldolgozó üzemek hulladékait pedig a sertésekkel. Kielégítő megoldásokat találhatunk tehát a takarmány- keverékek, illetve a koncentrált takarmányok pótlására. A jövőben azonban a növénytermesztés szerkezeti válto­zásával el kell érni, hogy az állatállománynak elegendő fehérjedús szálas takarmányt termeljünk. Épp most, a téli időszakban, a tervezgetés közben kell számot vetni, illetve számbavetni, milyen nagy az állatállomány és miként lehet annyi tömegtakarmány termelni, hogy még 10—15 száza­lék tartalék is maradjon. BALLA JÓZSEF PÉLDAMUTATÓ ÖSSZEFOGÁSSAL A MUNKAKÖRÜLMÉNYEK JAVÍTÁSÁRA TÖREKEDNEK Miközben ismerkedtem a galsai (Holiš) Május 1 Efsz egyik javítóműhelyével, Ru- bunt Józsefnek, a szövetkezei pártelnökének szavain tűnőd­tem, aki többek között ezeket mondta: — Csak a jól és idejében el­végzett munka által gyarap­szik a szövetkezet és vele együtt az ország is. De ehhez biztosítani kell a jó feltétele­ket és körülményeket. E téren sajnos még van mit tennünk a szövetkezetben. Itt félbeszakadt a beszélge­tés, telefonhoz hívták az iro­daházba. Dósa Béla gépesítési csoportvezető javasolta, amíg a pártelnök visszajön, nézzünk szét az egyik javítóműhelyben. Ugyanis a szövetkezet egyesü­lése óta még nem volt anyagi lehetőségük egy új, korszerű és nagy kapacitású javítómű­hely felépítésére. így a javítás három helyen folyik, s tegyük hozzá, elég mostoha körülmé­nyek között. A drága gépek többsége szabad ég alatt áll. — A három műhelyben mind­Tudomány os diókkörök A mongol diákok jelentős ré­sze kapcsolódik be a tudomá­nyos kutatómunkába. Főiskolás és egyetemista diákok ezrei te­vékenykednek a tudományos diákkörökben. Munkájukat a Tudományos Diákszövetség irá­nyítja. A diákkörökben a fiata­lok nemcsak jövendő hivatá­sukra készülnek fel alaposab­ban, de részt vállalnak az or-* szág előtt álló feladatok meg­oldásában is. 1974 óta évente aranyérem­mel tüntetik ki a tudományos diákkörökben legjobb munkát végzőket. Eddig ötvenen nyer­ték el az aranyérmet. A hazai sikereken felbuzdulva a mon­gol főiskolások nemzetközi diákversenyekre is beneveznek. ^ (Budapress — Moncame) össze 19 javító és szerelő dol­gozik hasonló körülmények között, mint itt — mondja Dósa Béla. — És a gépek száma? — Harminckét traktorunk és tíz tehergépkocsink van. Ezen­kívül a kombájnok és egyéb munkagépek, melyek többsége már régi, és így gyakori a meghibásodás. A 19 javító pe­dig kevés, még legalább hat kellene. Ezért télen a traktoro­sok is besegítenek. — S miért nincs több javító és szerelő? — Nehéz ilyen körülmények között itt tartani az embere­ket, Inkább elmennek a közeli gyárakba, pedig szövetkeze­tünkben jóval több a kereset. Amíg nem teremtünk jobb munkafeltételeket, addig a munkaerőhiányt se tudjuk meg­oldani. Közben megállunk egy Sko- da-180-as traktor mellett. Öt szerelő siirög körülötte. Mitter János, György Béla, Agócs Ist­ván, Vászulják János és Berze István, ök a szövetkezet egyik szocialista munkabrigádjának tagjai, rövidesen megkapják az ezüst fokozatot. — Egyébként mind a három műhelyben szocialista munka­brigád dolgozik, s nekik kö­szönhetjük, hogy a javításban a mostohább körülmények el­lenére sincs komolyabb fenn­akadás. Vállalták, hogy min­den gépet jól és idejében meg­javítanak. Például február 15-ig nemcsak a traktorokat, hanem a tavaszi munkákhoz szükséges összes gépet üzemképessé te­szik — tájékoztat a gépesítési csoportvezető. Lenyűgöző látvány itt a mű­helyben ez a gépóriás. — Mi a baj vele? — kérde­zem a javítóktól. — Megrepedt a pakolás — feleli Mitter János brigádveze­tő. — Mikorra készül el? — Ha lenne a raktárban új pakolás, akkor még ma rend­behoznánk. De sajnos új nincs, így a régit kell használhatóvá bütykölnünk. Ez pedig eltart két napig is. Tudja, a legna­gyobb gond az alkatrészhiány. Persze, a javítóműhely is kicsi, a felszerelés sem korszerű. Alig fér el benne egy ilyen nagy traktor. Kint pedig, mí­nusz tízfokos hidegben, nem lehet dolgozni. Most értem meg igazán, amit a pártelnök a munkakörülmé­nyekről mondott beszélgeté­sünk, elején. Közben ő is visz- szajött, s elindultunk egy má­sik javítóműhely felé, ahol a kombájnokat javítják. Útközben megmutatta az 50X12 méteres nyitott gépszínt is. Ezt szeret­nék átalakítani egy korszerű javítóműhellyé. — Csak ehhez pénz is kell. Hatszázezer korona elég lenne a körülfalazáshoz, a szociális helyiségek felépítésére is bő­ven jutna belőle. A tervet már el is készítettük, csak a kivi­telezése húzódik évről évre — mondja kissé kesernyés hangon a pártelnök. — De hát hatszázezer koro­na nem olyan nagy összeg, amelyet ne lehetne előterem­teni. — Nekünk ez is sok pénz, hiszen jelenleg a szövetkezet gazdálkodása még nem nyere­séges, így az anyagi támoga­tást a járástól kértük, s eddig még nem kaptuk meg. Végül is elhatároztuk, hogy többé nem panaszkodunk, most már cselekedni kell, a magunk ere­jéből építjük fel a műhelyt. A három szocialista munkabri­gád, a traktorosok és az építő- csoport tagjai vállalták, hogy felépítik társadalmi munkában az új műhelyt, csak biztosít­suk az építőanyagot. Azt is ígérték, hogy ez év október el­sejéig át is adják — mondja bizakodó hangon a pártelnök. Rövid hallgatás után még hoz­záteszi: — Van egy régi mondás: Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel. Hát a mi embereink is így gondolkodtak, amikor felajánlották a segítséget. Hi­szen a munkakörülmények megváltoztatása lényegében mindannyiunk ügye. S itt elő­tolakszik bennem egy fényesre koptatott közhely: A szövetke­zet a jjiiénk, magunknak dol­gozunk benne, s nem mindegy, hogy a munkát milyen körül­mények között és hogyan vé­gezzük el. Meg aztán csak azt oszthatjuk szét, amit megter­meltünk ... Helybenhagyólag bólintok, mert valóban harminc egyné­hány éve építjük az új, közös­ségi, szocialista társadalmat, melyben minden az emberért történik. S ha vannak nehéz­ségek is, a cél világos, s min­dig van elég cselekvő erő a problémák legcélszerűbb meg­oldására, mint azt a galsni-^k példája is mutatja. TŐRÜK ELEMÉR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents