Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-04 / 3. szám, csütörtök

Nogyszerü eredmény o junior jégkorong VB-n: Szovjetunió — Csehszlovákia 2:2 (1:1, 1:1, 0:0) A junior légkörűiig világbaj­nokságon ez a két csapat már a csoportmérkőzések során mérkőzött egymással* s az a találkozó a szovjet együttes megsemmisítő arányú, 9:l-es győzelmét hozta. A négyes dön­tőben ismét összehozta a sors e csapatokat, s ezúttal a cseh­szlovák együttesnek sokkal jobb napja volt. Minden tagja fegyelmezetten, nagy összpon­tosítással játszott, s a találko­zó folyamán mindkétszer a csehszlovák csapat vezetett. Első gólját František Cerný ütötte, a másodikat Rusnák A találkozó legjobbja a második ötös küzépcsatára, PaSek volt, aki a Slovan Bratislava játé­kosa, s akiről klubedzöje, La­dislav Horský még az idénv kezdete előtt kijelentette, hogy a csehszlovák jégkorongsporf egyik legnagyobb ígérete. Kí­vüle Rusnák nyújtott kiemelke­dőt. A csehszlovák együttes­ben a kővetkezők szerepeltek: flrabák — l. Cerný, Slanina, Píánovský, Kadlec, Rakš Ja&ko, Rusnák, A. Šťastný. Lála, Pasek, F. Cerný, Weissmann. Jerábek, Frýfcer. A négyes döntő második ta­lál Hozóján Svédország együtte­se 5:2 |2:2, 2:IJ 1:0j arányban győzött Finnország ellen. A táblázat állása a döntő- rsoporiba n: 1 Svédország ü Szovjetunió 3. Csehszlovákul 4. Finn ország 2 110 ti:3 3 2 1 1 0 6:4 3 2 0 2 0 3:3 2 2 0 0 2 4:9 0 Az 5 —8. helyért: Kanada — Egyesült Államuk 6:3, NSZK — Norvégia 8:0 5. Kanada 3 3 0 0 22:6 6 6. USA 3 2 0 .1 1H:13 4 7 NSZK 3 10 2 14:14 2 8 Norvégia 3 0 03 2:23 0 A MŰKORCSOLYÁZÓ BAJNOKSÁG ElÖTT LESZ OK DERŰLÁTÁSRA? Szombaton és vasárnap Urat is Iává ban rendezik Csehsxlovó- kia műkorcsolyázó bajnokságát. A seregszemle jó alkalom lesz arra. hogy lemérjük: hol is tart jelenleg ez a szebb napokat is megért sportág. Az elmúlt esztendőkben ugyanis nem kényez­tettek el bennünket műkorcsolyázóink, annak ellenére sem, hogy minden feltételük megvolt a jó teljesítményhez, tlgy líi- nik, most javulás várható. A Slovan rendezésében sorra kerülő országos bajnoikságem líz-tíz férfi és nói versenyző, három páros és hét jégtáncokét tős indul. Közlüik lesz a bajnoki rím minden védője: SoSka, Baierová, Spiegel testvérek | pá nos verseny) és ftebékővé, Drastich (jégtánc). A kétnapos verseny már pén­teken este 19.00 órakor az ün­nepélyes megnyitóval kezdődik, s utána sorsolás következük. Szombaton 7 órakor a férfiak es « nők kötelező gyakorlatá­ra kerül sor, 12.15 órakor pe­dig a párosok rövid programja, a kötelező táncok, a férfiak és a nők rövid programja követ­kezik. Vasárnap 10.00 órától láthatják a nézők a szabadon választott gyakorlatokat. Január 6-án és 7-én több eu rópai országban is lebonyolít jáik a bajnokságot. Az NSZK ban már szerdán jégre lépteik a műkorcsolyázók. Ez azt jelen­ti, hogy egyre jobban beindul a műkorcsolyázó idény. Nem is csoda, a zágrábi Európa baj noikság és a lw;t sí világbajnok- ság időpontja egvrt lobban ikö zieted iik. December totyamán japánban és Svájcban már bajnokokat avattak. A kél ország szövetsé­ge ki is jelölte a világbajnok ságon résztvevő versenyzőket, japán csapatában minden idei bajnok helyet kapott. Sóikat be­szélnek a 19 esztendős Watana- beről, aki az Egyesült Államok­ban tanul és az ismert Carlo Fassi az edzője. Bécsben az öt közölt szerelne végezni a nők mezőnyében. Egyébként Wata- nabe a svájci Biellmannt és a szovjet Vodorezovát tartja a női mezőny két nagy esélyesének. A férfiaik versenyében az újdon sült bajnok Maciimara és a Ka nadai Korcsolya győztese, Iga- rasi indul. Denisa Biellmannt már évek óta a jelenlegi legjobb műkor­csolyázónak tartják a világon, de csak most nyert először svájci bajnokságot. A (kőtelezőik után ugyan csak második volt, de a rövid program bemutatá­sa után az élre került és csaik- mem nyolcpontos előnnyel lett első. SPORTHfRADÓ 1979. I. 4. • A winterthuri nemzetközi férfi kézilabdatornán a Škoda Plzeň együttese a negyedik he­lyen végzett. Győzött a Pogon Zabrze csapata 8 ponttal a Win terthur (5) és a Budapesti Va­sas (4) előtt. A legutóbbi ered­mények: Plzeň — Winterthur 16: lti, Plzeň — Vasas 14:19. • A PAP lengyel távirati iro­da ankétja a szovjet Jascsenkot kiáltotta ki Európa legjobb sportolójának 151 ponttal. 2. Simenoni (olasz) '144, 3. Borg (svéd) 142, 4. Koch |NDK- beli) 124, 5. Stenmark (svéd) 119, 6. Bardauskiene (szovjet) 73, 7. Muhina 53, 8. Andrianov 44, 9. Szalnyikov (mind szov­jet) 36, 10. Luszczek (lengyel) 29 pont. • Phhramban a szocialista tábor női jnnior kosárlabda- csapatainak tornáján az első mérkőzésen Csehszlovákia A- válogatottja 90:36 (52:21) ará­nyú győzelmet aratott Csehszlo­vákia B-csapata fölött. • A washingtoni női nemzet­közi tenisztorna legutóbbi ered­ményei: Smith — Stove 6:7, 7:5, 6:3, Jausovec — Ornsein 6:2, 6:3, Shriver — Durr 6:2, 6:4, Casals — Walsh 3:6, 6:3, 6:3, Teeguarden — Vermaak 6:0, 6:4. • A francia L’Equipe sport­láp ankétja alapján 1978 leg­jobb sportolóinak sorrendje a következő: 1 Rono (kenyai — atléta), 126. 2. Kempes (argen­tin — labdarúgó) 110, 3. Jas­csenko (szovjet — atléta) 82, 4. Borg (svéd — teniszező) 70, 5. Caulkins |amerikai — úszó) 53, 6. Simenoni Iolasz — atlé­ta) 51,5. 7. Koch (NDK-beli — atléta) 41,5, 8. Hinauld (fran­cia — kerékpározó) 33, 9. Ed­wards (angol — rögbi) 27, 10. Moser (olasz — kerékpározó) 23 pont. • Ausztrália teniszbajnoksá­gát a férfiaknál az argentin Vi­las nyerte miután a dönlőben 6:4, 6:4, 3:6, 6:3 arányban le­győzte az ausztrál Marshot.. A nőknél Neil 6:3, 7:6 -ra verte az amerikai Nagelsent és vég­zett az első helyen A férfi pá­ros döntőjében a Fibak, War­wick kettős 7:6, 7:5 re győzött a Kronk Letcher páros ellen. • A Kanadában vendégsze- repló Dinamó Moszkva jégko- rongegyültese Ed m on ton ban 4:2 (2:1. 0:1, 2:0) arányú vere­séget szenvedett a WHA válo­gatottjától. • Észak-Amerikahan purtyá- zik a Krija Szovjetov jégko­rongcsapata. Legutóbbi találko­zóján Philadelphiában 4 4 (0:1, 2:0, 2:3) es döntelleni ért el a helyi Flyers ellen • Gröningenben a junior sakk E'irópa-bajnokság 11. for­dulójában a csehszlovák Gažík legyőzte a magyar Károlyit, Van dér Wiel Pedersent, Dol­matov pedig Hawelkót. A 11. lorduló után Van dér Wiel ve­zet 9 ponttal a .szovjet Dolma­tov 18,5) és az angol Plaskett (7) előtt. TENISZEZŐINK KA BECSBEN KEZDENEK Ma Bécsben Ausztria—Csehszlovákia teniszmérkőzésre kerül sor az úgynevezett Király Kupa A-csoportjában. Ez­zel ki&pcsiulatban azt a hírt kaptuk, hogy a legjobb osztrák játékos, Peter Feigi, aki Ausztrália nemzetközi bajnoksá­gán nagyon jól szerepelt, még nem áll a válogatott rendel­kezésére, de Chrudimban. a visszavágón már elfoglalja helyét az osztrák együttesben. Az osztrák—csehszlovák találkozó érdekességéhez tartozik az a tény is, hogy Auszt­ria együttese ezúttal első alkalommal szerepel a csehszlo­vák csapat ellen csehszlovák edző, Jan Kukal irányításá­val. A csehszlovák csapat a következő játékosokkal ké szült és utazott Bécsbe: Tomáš Smíd, Ivan Lendl (képün­kön), Havel Složil. Edzője Petr Huťka. Az-Ausztria—-Cseh­szlovákia találkozón kívül még a következő erőpróbák lesznek műsoron: Svédország—Franciaország, Nagy-Britan- nia—Magyarország, Spanyolország—NSZK. (ČSTK felv.) Mi v a r cis z t a I i tenis zez ai n le re? Az elmúlt év második felében elsősorban a válogatott tag­jai értek el jelentős eredményeket asztaliteniszezőink köziil. A válogatott a Szuper Liga küzdelmei során 4:3-ra győzött Svédország, 5:2 arányhan a Szovjetunió, majd ugyanilyen arányban Franciaország és Anglia ellen. Sikeresnek mondható legjobbjaink szereplése a Franciaországban. Jugoszláviában, Angliában és Svédországban sorra került nemzetközi torná­kon is. Ebből kifolyólag adódik Orlowski nagyon előkelő he­lyezése a Nagydíj sorozatban. Az asztalitenisz-idény újabb részének nyitánya csehszlovák részről a Bernben január 7— 8- án sorra kerülő országok kö­zötti két találkozó lesz. Erre a szövetség a következő játé­kosokat nevezte: Milan Orlow­ski, Jindŕich Panský. Josef Dvo- ŕáCek, Dana Dubinová, Marie Hrachová és Jarmila Navaro- vá. Az edzőtáborozás január 2- án kezdődött, s a keret tagjai a hét végén utaznak Svájcba. Az említett erőpróbák után út­juk Brightonba vezet, ahol Ang­lia nemzetközi bajnokságán vesznek részt. Angliából visz- szatérve öt asztaliteniszezónk Magyarországra folytatja útját (Orlowski, Pánský, DvoráCek, Uhlíková, Dubinová), Szolno­kon január 17-én kerül sor a Szuper Liga első helyének sor­sát eldöntő Mapyarország— Csehszlovákia találkozóra. Egyébként az első negyedév­ben még további két Szuper Li­ga-találkozója lesz Csehszlová­kia együttesének. Február H-án Príbramban az NSZK, március 8-án pedig Komáromban (Ku márno) Jugoszlávia együttesét fogadja. A csehszlovák asztalitenisze­zők rajthoz állnak a hagyomá­nyos „TOP 12“ létraversenyen is, amely a svédországi Kris- tianstadtban február 16—18 között kerül sorra. Lesznek csehszlovák részve­vői az NDK nemzetközi bajnok­ságának (Shihl, február 2—4), Wales (Cardiff, február 9 — 11), Bulgária | Rusze, március 3—5) és az NSZK (junior nemzetkö­zi bajnokságának is) (Wolfs­burg, március 14—16). 8 A Sao Panlóban megren­dezett atlétikai verseny ered­ményei 3000 m: Kozmanovics (jugoszláv) 8:14,01, 1500 m: Parreiras (brazil) 3:35,08, 5000 m: De Araujo (brazil) 14:26,01, 2. Fava folasz) 14:29. 09. 10 000 m: Palmares (mexikói) 28:50,07, Nők — 3000 m: Dominguez (mexikói) 10:17,06. SÍFUTÓK A VILÁG KUPÁÉRT A hét végén a sífutók Világ Kupa versenysorozata Kavgo- lovban (Szovjetunió) folytatódik a férfiak 30 kilométeres és a nők 10 kilométeres összecsapásával. Ezen a csehszlovák spor­tolók is indulnak. Tegnap délelőtt a Szovjetunióba utazott Fa- leŕková, Svobodová, Jeriová, Beran, Kohout és Zahourek. A férfiaknál ez lesz a Világ Kupa második összecsapása. Az amerikai Telemarkban megren­dezett 15 kilométeres verseny után a Világ Kupa állása a kö­vetkező: 1. Aunli (norvég) 26, 2. De Zolt (olasz) 22, 3. Erik- sen (norvég) 19, 4. Wassherg (svéd) 17, 5, Luszczek (len­gyel) 16 pont. A nőknél két szám után az élen a következő a helyzet: 1, Spencer (amerikai) 40, 2. Myr- mäl (noryég 38,3 3. Szmetanyi- na (szovjet) 26, 4. Johansson (svéd) 22, 5. Amoszova (szov­jet), Kvell (norvég), Bancroft (amerikai) 19 pont. Az NDK sífutóbajnokságát 50 kilométeren a kligenthali Hess- ler nyerte 2:27:21 órás idővel Kraus (2:28:27) és Schlott (2:28,51) előtt. A nőknél 20 kilométeren Petzold 1:01:15 órás idővel nyerte a bajnoki címet Schmidt (1:02:09) és Büchner (1:02:44) előtt. Az Egyesült Államokat az Európában megrendezett Világ Kupa versenyein Koch, Diimmk- lee. Calamus, Caldwell és Peter­son képviseli. Rajtolnak január 11-én Castelrotteben, január 14-én Reit iin Wilklben és 19- én Le Brassusban. A Krasznogorszkban megren­dezett szovjet biatlonistf’K válo­gató versenyét 10 kilométeres távon Krulov nyerte 30:27 ner- ces idővel Barnasov és Alikin előtt. A kirándulás elmaradt Csak a fele utat tette meg a Slovan Bratislava labdarúgó- csapata, amelynek Hollandié, ban kellett volna a közeli na­pokban portyáznia. A portya inlézője összeköttetésbe lépett a Slovan csapatának vezetősé­gével és a leküzdhetetlen köz­lekedési akadályokra hivatkoz­va lemondta a vendégszerep­lést. A Dukla nem játszott A keddre tervezett MSV Würzburg — Dukla Praha ba­rátságos labdarúgó-mérkőzés az NSZK-ban uralkodó ítéletidő miatt elmaradt. Egyébként a prágai katonacsapat Heusens- tammban edzőtáborozik, ahol 10 fokos a hideg, de ennek elle­nére naponta szerepel a műso­ron erdei futás és labdagyakor­lat a pályán. Szerdán az edzé­sen kívül a Dukla játékosai megismerkedtek a rüsselsheimi sportcsarnokkal, amely csütör­tökön és pénteken teremfut- ball-torna színhelye lesz. A Duklán kívül a csehszlovák labdarúgást ezen a sorozaton a Zbrojovka Brno is képviseli. A Zbrojovka labdarúgói kedden utaztak el e torna színhelyére. Velük tartott Zdenék Nehoda, aki az ugyancsak sérült Gajdű- šekkel együtt nem utazhatott el társaival az NSZK-ba. Nehoda már meggyógyult, Gajdäšeket még kezelik. Ma a teremfutball-tornán há­rom mérkőzés lesz. A Dukla Praha 20.00 órai kezdettel a Rlisselsheim csapatával mérkő­zik, azután a Zbrojovka Brno — Kickers Offenbach, majd a Rüsselsheim — Kickers Offen­bach találkozóra kerül sor. Pénteken a nyitó mérkőzésen a Dukla a Zbrojovkával, majd a folytatásban a Zbrojovka a Rüsselsheim együtesével, s a befejező mérkőzésen a Dukla az Offenbach csapatával méri össze erejét. Újabb labdarúgó-ranglista Párizsban a France Football című sportszaklap ismét közzé­tette európai ranglistáját. Eb­ben a következő sorrendben követik egymást földrészünk válogatottjai: 1 Hollandia, 2. Olaszország, 3.-4. Anglia és Lengyelország, 5.-6. Spanyol- ország és Franciaország, 7. NSZK, 8.—9. Ausztria és Portu­gália, 10. Szovjetunió, 11. Cse i- szlovákia, 12.—13. Skócia és Svédország, 14. — 15. Wales Észak-lrország, 16. —17 NDK és Belgium, 18. Írország, 19. Ro-. mánia, 20.—21. Görögország és Jugoszlávia, 22. Dánia, 23. Ma­gyarország, 24. Svájc, 25. Bul­gária, 26. Finnország, 27. Nor­végia, 28. Törökország, 29. Iz- land, 30.—31. Ciprus és Luxem­burg. KA INNSBRUCKBAN FOLYTATÓIM A négysáncverseny első két összecsapása jó néhány megle­petést hozott. A vártnál jóval gyengébben szerepelt az NDK nyolctagú gárdája. Az első számú esélyesnek tartott Danneberg 2,2 pont­tal marad el a 346,8 pont­tal vezető finn Kokkonen- töl. Duscheknek 11 pont a vesz­tesége. Kellemes meglepetés Tánczos negyedik. Škoda hete­dik helye. A négysáncverseny ma az innsbrucki olimpiai sáncon folytatódik, Jiŕí Raška derülátó és reméli, hogy Tánczos, Škoda és Samek is folytatja eddigi jó szereplését. Felix nem tud ma­gára találni. Az innsbrucki sán­con a 19. versenyen Hubáé győ­zött Raška előtt és a harmadik helyet ugyancsak csehszlovák versenyző. Höhl szerezne meg. A sánccsúcsot 106 méterrel až NDK-beli Weisspflog tartja, s ezt tavaly érte el. A négysáncverseny szomba­ton, január 6-án Bischofshofen- ben ér véget. A 108 méteres sánccsúcsot 1976-ban az oszt­rák Innauer ugrottá, ő azonban az idén sérülés miatt nincs a résztvevők között. • A Junge Welt napilap dí­jáért megrendezett hatnapos kerékpáros verseny első napján a Mortag—Wiegand kettős győ­zött 1:36:25,1 órás időveL

Next

/
Thumbnails
Contents