Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-29 / 24. szám, hétfő
Hogy könyvolvasó társadalomban élünk-e vagy sem, arra egyöntetű igennel merészség lenne válaszolni. Mindenesetre: törődünk a könyvvel, törődünk azzal, hogy a hatalmas állami támogatással kiadott szellemi termék eljusson rendeltetési helyére: az olvasóhoz. A társadalom törődése, figyelme és ösztönzése magában véve azonban még kevés ahhoz, hogy a családba eljutott könyv ne dísztárgyként, hanem segédeszközként és Ismert-kedveit barátként álljon a könyvespolcon. Persze, ehhez az egyén olyan szellemű hozzáállása szükségeltetik, amelyet nem lehet máról- holnapra megteremteni. Türelemmel és alapos népszerűsítő munkával lehet csak a könyv — ma még egy kicsit formális — szeretetét természetes szellemi szükségletté alakítani. Mindennapi szükségletté, mert líem szalía'd elfelednünk, bogy a könyv nem kizárólagosan szórakoztató eszköz, hanem a nevelés, az önművelés leghatékonyabb segítője. Századunkban egyetlen társadalom sem képzelhető el könyv nélkül. A könyv — tárház. Gondolatok, hitek, eszmék, tudományos felfedezések, érzelmek és érzések tárháza. Ha nem létezne, a mindenkor törékeny, de küzdő, lényegével mindig újrakezdeni képes embernek nem lenne miből feltöltődnie baljóslatú pillanataiban, nem lenne miből merítenie tudásának bővítéséhez. Nélkülözhetetlen tápanyag tehát a jó könyv, az emberiség napjainkig felhalmozódott ismereteinek őrzője. A szépirodalomé, a természet- és társadalomtudományoké, az embert segítő, az ember méltóságát hangsúlyozó gondolatoké. Havonként jelentkező rovatunkban a könyv megbecsüléséről, szocialista társadalmunkban betöltött szerepéről, jelentőségéről kívánunk szólni. Nem hagyva figyelmen kívül majd írönyvkiadásunkat, könyvtáraink, könyvesboltjaink, könyvhálózatunk helyzetét, a könyvellátás és a könyvpropaganda problémakörét, és természetesen, írók, tudósok, kutatók bemutatását sem. A természet- és társadalomtudományok szerepének könyvkiadásunkban különös súlya van, mi- 1 velhogy a fejlett szocialista társadalom építése, a szocialista ember tudatának, világnézetének formálása elképzelhetetlen a tudományos Ismeretterjesztő irodalmak népszerűsítése, meg- kedveltetése nélkül. Ebből a vélekedésből kiindulva reméljük hasznos lesz, ha szépirodalmi művek mellett népszerű természet- és társadalomtudományi kiadványokra is felhívjuk olvasóink figyelmét. A könyvet, bár árusítjuk, nem szabad egyszerű árucikké degradálni, hangsúlyozta Marx. Vélekedését tovább göngyölítve írjuk ide: igaz, hogy a szervezett könyvkiadás anyagi érdekeltségekhez való kötöttsége miatt árujellege van a könyvnek, mégis szem előtt kell tartanunk az intelmet: a könyv nélkülözhetetlenségét ne csak azzal bizonyítsuk, hogy olykorolykor megveszünk egy-egy könyvet — mert van rá pénzünk —, hanem azzal, és első sorban azzal, hogy a könyvet mindennapi barátunkká tesszük. Hogy megbecsüljük. A könyvet pedig csak egyetlen módon lehet megbecsülni: ha elolvassuk. A világban pedig csak egyetlen módon tudunk otthon lenni: ha látóhatárunkba igyekszünk belevenni mindazt, ami benne van. S ehhez a könyv valóban a legmegbízhatóbb segítőkész barát. S ha így te szünk, az idők múlásával talán majd határozott igenlő választ adhatunk a kérdésre: könyvolvasó társadalomban élünk-e vagy nem? SZIGETI LÄSZLÔ Elsőosztályosok Ajándékkönyve Sokszor elmondtuk, sokszor leírtuk már: a könyv a legjobb barát. S mivel az örök igazságok arányát nem kell féltenünk kopástól, fakulástól, mielőtt mondandóm lényegére térnék, figyelemfölkeltésül, jó tanácsként szülőknek és pedagógusoknak, majdani olvasónemzedékeink nevelőinek, hadd ismétlem még újfent: a könyv a legjobb barát. Ez a meggyőződés vezette — ötlettől a tettig — a Madách könyvkiadó szerkesztőit és könyvterjesztőit, s nemkülönben a komáromi (Komárno) Steiner Gábor utcai könyvesbolt csupa szív dolgozóit, amikor — a köz érdekében — egyezséget kötöttek, hogy útjára bocsátják az Elsőosztályosok Ajándékkönyve sorozatot. Bizonyára nem szorul magyarázatra sem a szülők, sem a pedagógusok előtt, hogy micso da mély, egész életre szóló élményt jelent a kisgyermek számára az a pillanat, amikor először lépi át az iskola — a csupa újat, ismeretlent rejtő iskola — küszöbét. Akad gyermek, aki úgy tekint az iskolára, mini az „ígéret földjére“ ahol tudást lel, betűt és könyvet; könyvet, amelyben már nemcsak a képek, a színek beszélnek. hanem azok az apró. fekete firefuraságok kriksz ló hajdani leporelló, amelyből különben nagyszerű várfalakat is emelhetett a metaforásdit játszó képzelet... — Akad viszont, még mindig akad — sajnos — olyan gyermekris, akit családja körében nem fogott meg a betűtisztelet, a tudásvágy; számára az iskola legföljebb fegyelmezőtelep, „ahol majd rendre tanítanak .. Akár így, akár úgy: feszült pillanatok sűrűsödnek egybe az első iskolai napban, s a gyermek könnyebben küzdi le őket, ha félénkségét, bizonytalanságát, gátlásait szülő és pedagógus együttes erőfeszítése egy kis kedveskedéssel, figyelmességgel oszlatja szét. Ehhez szeretne hozzájárulni a Madách kiadó, amely a Szól a rigó kiskorában című, népi monďókákat és kiolvasókat tartalmazó, tavaly megjelent nagysikerű könyv után az idén egy gyermekvers-antológiát ad ki az Elsőosztályosok Ajándékkönyve sorozat újabb köteteként, remélve, hogy a pedagógusoknak hasznos segédanyagot szolgáltat, a gyermekeknek pedig örömet szerez a Labdarózsa, nyári hó című gyűjteménnyel. Szerkesztőként is, gyermekeit olvasásra nevelő gyakorló apaként is nagy élvezettel foglalkoztam a hét szlovákiai magyar költő — Dékötettel, amely természetesen nem hagyja figyelmen kívül az irodalmi szöveg gyermekszem- pontjait: a hatévesek sajátos világlátását, gondolkodásmódját, érdeklődési körét. Az antológia igyekszik átfogni a gyermekvilág mikrokozmoszát, szól az iskolai élet komoly és derűs pillanatairól, a játék öröméről, tücsökről és bogárról, madárról és virágról, a képzeletben már sokszor beutazott Afrikáról; a csodálatos cirkusz még csodálatosabb bohócáról; s nem hiányoznak belőle természetesen — talán éppen a kis elsősök valamelyike csöppent bele a könyvbe?! — a vásott Áronok, a fire-fura lekenyei legények, de még a rosszcsont Lacik sem, akik attól sem riadnak vissza, hogy egy óriással lenyelettessék az — iskolát! Persze az iskola azóta szerencsésen újraépült, s remélhetőleg szeptemberben is állni fog, Dél-Szlovákia-szerte, a Csallóköztől a Bodrogközig, kis nebulói tehát, megfejtve a betűk titkát, élvezhetik majd a Labdarózsa ... vidám versikéit, melyek különben alkalmasak arra is (s ezt már a pedagógusok figyelmébe ajánlom), hogy gyermek irodalmi színpadi műsor, bábjáték-szövegkönyv készüljön belőlük. — A verseket Tur- csan László színes illusztrációi teszik még hangulatosabbá. A legjobb baZuzana Mináéoyá felvétele krakszok is, melyek szóra bírásával ez a könyv immár más minőségre tesz szert, mint a vonatként vagy kígyóként siknes György, (Cál Sándor, Kulcsár Ferenc, Tóth Elemér, Tóth László, Varga Imre és Zs. Nagy Lajos —• verseiből összeállított rát: a könyv. A legszebb ajándék: a könyv. Ne legyen — mert nem lehet — számunkra közömbös, olvasó emberré, könyvbaráttá válnak-e gyermekeink. A lehetőség: adott. A többi már az ügy nemességét átérzö pedagógusokon, a gyermekük ér- telmi-érzelmí-íz- lésbeli fejlődését szívükön viselő apákon- anyákon, a szülői munkaközös ségek tagjain múlik. Szerezzenek örömet valamennyi kis elsősnek, rendeljék meg számukra {a komáromi, Steiner Gábor utca 37. sz. alatti könyvesbolttól) a Madách kiadó ajándékkönyvét, melynek címe — ne feledjék — Labdarózso. n"^n h* ZALABAI ZSIGMOND Írók könyvek közt Egri Viktor Az első igazi könyvélemény- nyel, amely ma is elevenen él bennem, Józsi fivérem ajándéka lepett meg. Mikor nősülé- se után Pestről először látogatott haza feleségestül, kezembe nyomta Molnár Ferenc Pál utcai /iú/cját. Bár aznap délutánra kirándulást terveztem pajtásaimmal, otthon maradtam, és nem bántam meg, hogy elmerültem az ajándék- könyv olvasásába. Molnár regénye merőben más hősökkel ismertetett meg, mint akkori kedvenc íróim, Coope* és Verne művei; mások voltak a „grund“ védelmezői, a hűvösen okos fejű Boka, a csupalélelt Nemecsek, más anyagból gyúrták őket, mint Mark Twain találékony csibészeit, nekem olyan rokonszenvesek voltak, mintha velük együtt harcoltam volna a grundért, és velük koptattam volna az iskola padjait. Azóta többször is olvastam Molnár könyvét — legutoljára néhány esztendővel ezelőtt — de titkát régen megfejtettem: az emberré érés szép és nehéz útjáról adott tanúságot, akár Gárdonyinak később megismert regénye, Az egri csillagok, vagy Móricz felejthetetlen szép vallomása, a Légy jó mindhalálig. Fiatalon, szinte gyerekfejjel, tizenhét éves koromban ismertem meg az élet legdurvább kényszerét, a háborút, s alighanem a tapasztalt mérhetetlen durva necessitas az oka, hogy figyelmem olyan könyvek felé fordult, amelyek megtiportságról, megalázottság- ról és szenvedésről vallottak, amelyekben felcsapott a lázadás hangja minden ellen, ami ártó, gonosz és aljas. Jókai romantikus hevületű prózáját, Dickens érzelmes regényeit hamar felcseréltem Dosztojevszkij léleklátó könyveivel. A félkegyelműnek csúfolt Miskin herceg, a három Karamazov-fi- vér, Raszkolnyikov és Szonya élőbbek, valóságosabbak voltak, mint környezetem számtalan alakja. Ugyanakkor megismertem Tolsztoj reálisabb világát, legendáinak és kisregényeinek muzsikjai ugyanúgy megkaptak, mint monumentális regényeposzának, a Háború és békének Natasája, Bezuhovja, Andrej hercege vagy Feltámadásának Maszlovája. Évtizedeken át vidéken éltem, és csak olykori útjaim alkalmával láthattam nagy élményt nyújtó színházi előadásokat. A nagy görög drámaírókat előbb ismertem meg könyvekből, mint színpadról; Euripidész Medeáját ma modernebbnek tartom, mint a korszerű művek egész sorát; Shakespear Moliére és Calderon is először könyvélmény volt, elmondhatom ezt Ibsenről, Shaiv-ról és Csehovról is. Csehovban szeretem a novellistát is. Maupassant mellett ebben a műfajban a legnagyobb hatást tette rám. Gorkijt kezdettől szerettem, de nem minden müvét. A skandináv írók nem egy regénye nagy élményt jelentett Szeretem Zelma Lagerlöföt. a fiatal Hamsunt, a dán Jakob- sent és Nexőt. Mindig tisztelettel tölt el Thomas Mann írásainak formai tökélye, és szórakoztatnak Feuchtwanger történelmi regényei, de ha németekről van szó. századunk egyik legnagyobb prózai alkotásának Franz Werfel Musa Dagh)á\ tartom. Roger Martin du Gard Thibault család)ä\ és pompás kisregényét, a Vén Európát magasra becsülöm. Szeretem az új amerikai prózát is, Jack London. Dreiser, Lewis Sinclair, Faulkner regényeit és Hemingway novelláit. De a felsorolást itt abbahagyom: sok kedvenc könyvem van Prevost Manonjától Németh László Iszonyaig, Illyés Gyula Petőfi életrajzáig. Ebéd a kastélyban című pompás kisregényéig, Dé- ry Tibor Feleletéig, amelyekben újbóli olvasás után is mindig új szépségeket fedezek fel. A második világháború után érdeklődésem az antifasiszta emlékirodalom felé fordult; minden esztendőben akadt egy- ké*. olyan mű, amelyről elmondhatom, hogy megrendített és tágította ismeretkörömet. Talán elég, ha Semprun Nagy utazását említem. Arról is szólnom kell itt, hogy diákkorom óta lelkes versbarát vagyok. Heine szatirikus költeményeit, Villon balladáit szívesen olvasom el újból; szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy költőkön is nevelődtem; azt vallottam mindig, hogy tisztán és egyénien megszólalni „édes“ anyanyelvűnkön költőink mély ismerete nélkül elképzelhetetlen. A deákkoromban megtanult verseket ma is emlékezetemben tartom, stílusomat ellenőrzik és talán gazdagítják is. A sort Balassi Bálint és Berzsenyi Dániel indítják el, s eljutottam Adyn, József Attilán át Szabó Lőrincig, Illyés Gyuláig és Radnótiig. íróasztalomon. a kezem ügyében mindig akad egy két új verseskötet, a „füves“ orvosságnál is nyugtatóbb egy szép vers. Fábry Zoltán Engem a Könyvek összessége, az irodalom egésze alakított ki. Ezért mondhattam visz- szamenően egy nyilatkozatomban: „Könyvekből, írók eszmé- lésébből, magatartásából ismertem önmagumra, feladatomra. Én olvasóból lettem író, és ma is olvasóként — a nyomtatott betűk révén — reagálok leginkább mindenre. A Könyv, az irodalom nemcsak a legnagyobb megtartó és megőrző tényező {hagyomány- és nyelvéltetés), de a legpotenciálisabb változtató erő is. A könyv, az írás véd és őriz, támad és újít. Példája vagyok. Egyformán mint olvasó és író: változtam, változtattam.“ — így aztán csak nehezen és csak utánagondolva tudnék egy-egy művet kiragadni. És ha hármat meg is jelölök, harminc más éppúgy követelhetné jogát. Amikor már túl voltam Vernén és lassan Jókain, apám egy nyáron — a német olvasás gyakorlására — a kezembe nyomta Gerhart Hauptmann Hannele- ját, majd a Fuhrmann Hen- schelt. Csoda, ha a következő tanévben Rozsnyón, Falvi bácsi könyvesboltjában már megvettem a Takácsokat is? A Magyar Könyvtárnak e kis füzete lett az egyik döntő kristályosító csepp: e fogantatás nélkül talán sose értem volna el a szocializmus valóságához. A fronton, a lövészárokban egy véglegesen ellentétes könyv lett napjaim fő élménye: Oscar Wilde: Dorian Gray arcképének paradoxai lenyűgöztek. Aztán jött mindent eldöntőén és összegezően Ady Endre. 1918 októberében a fiatal hadnagy egy tüdőszanatóriumban olvasta a „Halottak élén“ biblikus sorait és egy egész életen át hű maradt parolájához: ember lett és maradt az embertelenségben. És ezt a Könyvnek, a Könyveknek köszönhette. HÍREINK A csehszlovák és a szovjet irodalom közötti kapcsolat immár hatvanéves. A Csehszlovákiában megjelenő könyvek iránt rendkívül nagy az érdeklődés Szovjetunió-szerte; évről évre több könyvkiállítást rendeznek; cseh, szlovák és szovjet írók, irodalomtudósok számos előadást tartanak. Karéi Čapek és Jaroslav Hašek műveit szinte valamennyi, a Szc jetunióban élő nemzet nv^' lefordították. A költC^. például Halas, Fravvfr Skála és Vilém ? szeléből jelent meg egyý válogatás. Az Akadémia* £ zásában két aft V lomtudom'' te ker5 Á ^ vesh 'V? *a\ A könyv -— tárház
