Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-25 / 21. szám, csütörtök

Merre tovább? A PÁLYAVÁLASZTÁS ÉS A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK A pályaválasztás bonyolult kérdés. A jobb életfeltételek eredményeként a mai tizenéve­sek biológiailag érettebbek, mint a néhány évtizeddel ez­előttiek voltak. Többet tudnak a világról, látnak az esemé­nyekből, mint szüleik fiatal ko­rukban. Gondolkodásmódjuk, felelősségtudatuk ezzel a fej­lődéssel azonban sok esetben nincs arányban. A pszichológusok véleménye szerint a 13—14 éves tanulók még nem rendelkeznek azok­kal az adottságokkal, amelyek a pályaválasztáshoz teljes mértékben elegendőek lenné­nek. Önismeretük hiányos, gyakran nem ismerik, hányféle szakma, vagy továbbtanulási lehetőség közül választhatnak, egyéniségük még kialakulóban va> kedvező szülői környezet és az iskola hatására 14—15 éves korig kialakulnak az ész­szerű és alkotó gondolkodás feltételei. Az ésszerű és elvont gondolkodás elemei később to­vább differenciálódnak, például az irodalom, történelem stb., valamint a konstruktív techni­kai, illetve a szimbolikus-el- vont gondolkodás, például a matematika, fizika, geometria irányában. A tapasztalatok azt mutatják, hogy főleg a műszaki és ter­mészettudományi irányzatú egyetemeken és főiskolákon még mindig elég nagy a lemor­zsolódás, ami a társadalom számára nem előnyös. Ennek egyik oka az is lehet, hogy a tanulók viszonylag későn is­merik fel képességeiket. Az ifjúság pályaválasztási érdeklődése nagyon sokrétű, gyakran változik a divatos és jól jövedelmező szakmák sze­rint. A lányokat inkább az ér­zelmi érdeklődés befolyásolja, melyben a családi hagyományok is szerepet játszanak. A kuta­tók véleménye szerint 14—15 éves korban 45—50 százalék­ban, 17—18 éves korban pedig megközelítőleg 20 százalékban változik a pályaválasztás. A pályaválasztásban a szülői példaképnek főképen a fiúk­nál van nagy szerepe. A fiúk pályaválasztását inkább az apa foglalkozása határozza meg, mint a lányokét. A tapasztala­tok azt mutatják, hogy a fiúk helyzete a lányokénál nehe­zebb, s a fiúknak az indítás­nál mintha több segítségre len­ne szükségük, mint a lányok­nak. Hagyjuk a gyereket játszani! Ismeretes, hogy a gyerekek­ből egy csapásra felnőtt nem lesz. Felnőttkori tulajdonságaik azonban nagy részben már ben­nük vannak. Játszással ezeket a tulajdonságokat megismer­hetjük, hiszen a játék során ezek a felszínre kerülnek. Ha egy gyerek elmélyülten játszik építőkockával, nagy türelem­mel összerak egy rádiót, tele­font vagy szorzótáblát, nagyon valószínű, hogy később alkal­mas lesz kutató-tervező mun­kára, ahol újítani, töprengeni lehet. Viszont kevésbé lesz al­kalmas kereskedőnek, pedagó­gusnak. Az a típus viszont, amelyik a társas játékokat ked­veli, szeret jönni-menni, új él­ményekre, hatásokra van szük­sége, nem tudós alkatú és ne­hezen lesz nyelvész is. Azok a foglalkozások azonban, ame­lyekben emberekkel találkozik, érdeklődését lekötik majd. E két típus tulajdonságai igen erősek, előbb-utóbb mind­egyik megtalálja a helyét az életben. A szülők műveltségi szintje A szülők műveltségi szintje is befolyásolja a gyermekek érdeklődését. A diplomás szü­lő legalább gimnáziumi vagy szakiskolai érettségit szeretne gyermekének biztosítani. A szakmunkás szülők többnyire szakmát szeretnének adni gyer­mekük kezébe. Érdekes, hogy az anya műveltségi szintje igen pozitívan hat a gyermek ta­nulmányi előmenetelére; azok­ban a családokban, amelyek ben az anya középiskolát vagy egyetemet végzett, a gyermek rendszerint kitüntetett. A sok- gyermekes városi és falusi csa­ládokban a magasabb művelt­ség iránti igény módosul. A lányok, ha továbbtanulási feltételeik adottak, előbb hatá­rozzák el magukat, mint a fiúk; ellenkező esetben a pá­lyaválasztást a kilencedik osz­tályra halogatják. Lényeges az is, ha egy gye rek például a természettudo­mányokon keresztül vonzódik valamelyik pályához, szakmá­hoz, a szülők ne érjék be e tény megállapításával, hanem a lehetőségükhöz mérten támo­gassák őt. A pályaválasztást tekintve a 14—15 éves gyerekek még bi­zalommal vannak szüleik iránt. Sokkal nehezebb helyzetben vannak a 17—18 évesek, mert a szülőkkel a kapcsolataik mar meglazultak. Gyakran nincs kivel elbeszélgetniük gondjaik­ról, például a pályaválasztás­ról. A szülők és a pedagógu­sok sok esetben kevés időt for­dítanak rájuk. A kérdés helyes megítélése ebben a korban azért is nehéz, mert ez a kor­osztály már nemcsak iskolatí­pust, hanem életcélt és élet­módot is választ. Azok a tanulók, akik a ma­tematikát és geometriát ked­velik, rendszerint a műszaki, gépészeti, vagy a közgazdasá­gi pályák iránt érdeklődnek. A fizika elsősorban a műszaki és közlekedési foglalkozások felé irányítja a fiatalokat. A kémia és a természetrajz a vegyésze­ti, az egészségügyi, a mezőz- gazdasági foglalkozásokra hív­ja fel a tanulók érdeklődését. A pályaválasztásról és a ter­mészettudományok iránti ér­deklődésről összegezve megál­lapíthatjuk, hogy a család mű­veltségi szintje, az iskolai kö­zösség, a testvérek száma, az anyagi tényezők, a személyi indítékok, a szakkörök, a ba­rátok, a szűkebb és tágabb kö­zösségek, mind-mind hatással vannak a gyermekek pályavá­lasztására. Hagyjuk gyer­mekeinket fel­szabadultabban tenni-venni, ak­tívan foglalkoz­ni a matemati­kában, a ter­mészettudomá­nyokban és a humán tantár­gyakban mind az iskolában, mind a csa­ládban. így ala­posabban meg­ismerhetjük jel­lembeli tulaj- donsáagikat, amelyek alap­ján később job­ban segíthetjük a számukra megfelelő pá­lya kiválasztá­sában. Dr. SIMON LÁSZLÓ, kandidátus Szakmunkás)iátalok gyakorlati oktatáson (Zolczer János felvételei Fémio én pedagógus František Jurík akvarellfei A Slovnaftba minap beszökött a nyár. Megle­pő jelenség január fagyos, havas napjaiban. De František Jurík vízfestményei felparázsló szí­nekkel idézik fel a legmelegebb évszakot. Képei a valóság egyéni vissza tükrözései. S a puszta látványnál mélyebben emberi vonat- kozásúak. A festő intenzív érzéseit, a lelkében felgyülemlett feszültségeket tolmácsolják. Jurík szülőföldje, a Felső-Nyitra vidéke tárul ki, a Zsitva partja, a tribeči dombok, az inoveci he­gyek, Obyce s a többi meghitten a tájba simuló falu, amelyek a művész szemét és lelkét egy­ként megörvendeztetik. A tárlat anyagául a gyermekkor tájain töltött 1978-as nyári szabadság gazdag termése szolgái. Mint összefogó motívum bontakozik ki a Képek a szülőföldről elnevezésű sorozat itt bemutatott mintegy harminc akvarellje is. A hazai termé­szet varázsa, a gyermek- és ifjúkor ezer színe és íze elválaszthatatlan kísérői, az élmény ki­apadhatatlan forrásvidékét képezik számára. Ecsetére veszi az emberi munka nyomán termő mezőket, a fákat, a dombokat, egyszóval a szü­lőföldjét jellemző természeti szépségeket. Egyé­ni színvilágot alakít ki. A tiszta kékek, zöldek, az aranysárgák, a kicsattanó pirosak formáló erejével jeleníti meg a maga kicsiny, de gaz­dag világát. Az ifjúkori emlékek látomásszerű kompozí­ciókhoz szolgáltatnak témát. Hangot vált és enyhe piros meg zöld párában, álomszerűén tün­teti fel a valóság érzékletes csodáit. Art protisainak bensőséges kifejezésmódja monumentális hangsúllyal párosul. Az 1923-ban született Jurík a Szlovák Tech­nikai Főiskolán rajzolni és festeni Gustáv Mai­ly, Ján Mudroch és Jozef Kôstka tanároknál ta­nult. A pedagógiai főiskolán Eugen Lehotský professzornál fejezte be tanulmányait. Jurík festői és grafikai munkásságával párhu­zamosan pedagógiai tevékenységet fejt ki. 196” ban a Bratislava-Vinohrady Művészeti Népiskola egyik megalapítója és oktatója. 1970 óta a Je- senský utcai Művészeti Népiskola képzőművé­szeti szakosztályának igazgatója. Tizenhat esz­tendeje lelkes szeretettel nyitja meg a gyerme­kek százainak szemét és lelkét a szépnek s az igaznak befogadására, és annak adekvát kifeje­zésére. Érdemes festői és pedagógiai tevékeny­ségét több kitüntetés fémjelzi. BÁRKÁNY JENÖNÉ Tapsiráré-tapsórum Jó versek — gyermekeknek Vörös, sárgásvörös meg bar­nás-vöröses felhők, mögöttük valahol a nap, lenyugvóban, tehát kezdhettem volna úgy is, bár az ég teuigerén vagyunk, ahogy a földön szoktuk monda­ni, vörös, sárgás-vörös meg barnás-vöröses az ég alja; az előtérben zöld felhő úszik — hajó, fedél'zetén kutya néz a tá­volba, macska a foltos és nagy hasú vitorla tetején, mérges a tekintete, szelídebb a kalan­dornak látszó hajóskapitányé, aki távcsővel kémlel a mélybe, a földnek talán éppen arra a pontjára, ahol az írás szüle­tett, vagyis a zöld hajó — fe­hér mezőben olvasható — ne ve: Tapsiráré tapsórum. Talán nem szegjük az utasok kedvét, ha eláruljuk, hogy e nevet nem elsősorban a fantasztikus hajó viseli, hanem a verseskö­tet, amelynek most már el­hagyjuk látványos fedélzetét, helyesebben: fedelét, és leszál- lunk a földre, ahol nemcsak a név született, hanem az is, amit egybefog — tizenkét csehszlo­vákiai magyar költő hatvanhá­rom gyermekverse és sok-sok illusztráció, száznál több olda­lon. Derűs, bájos humorú világba csöppenünk, bárhol nyitjuk ki a könyvet, rossz kedvünk Js jóra fordul, mert ebben a vi­lágban, akárcsak a mesékben, minden lehet, mint ahogy van is, minden megtörténhet, mint ahogy meg is történik: tíz csil­lagból sütnek rántottát vacso­rára; réteken retek csilingel; hegyi tó az ördög zsebkendő­je; tapsol a vörös hangya; tü­zet fú a tarka bika orra lika; csizmaverő kedve van a termé­szetnek; a csitárl hegyek alatt három kalap sétál; nevetttik- ben hasukat fogják a tűzfalak; édes gyümölcsöt ígér a don­gó; életre kel a kőbábu; ege­rek őrzik a meleget; tejútjáró kereket kerekítnek a gyere­kek; lábra kapnak az erdők és bebaktatnak a városba; a szél­hámos szelet hámol, a szélvá­mos meg szelet vámol; ordibál a fakanál; cukor esik eső he­lyett. Vagyis megélednek, em­beri tulajdonságokkal rendel­keznek a tárgyak, az állatok, valahogy úgy, ahogy a gyer­mek — mindjárt nyelvei is te­remtő — képzeletében, csak éppen csiszolt formákban. Feszes és laza ritmusú ver­sek váltogatják egymást, ame­lyekben tájnyelvi kifejezések, már-már elfelejtett vagy rit­kán használt szavak elevened­nek meg új szókapcsolatokban, eredeti szövegkörnyezetekben: pitypangkaláris, kobold, szél- kacagány, danázni, kalpag, csizmadia, zsindelybrugattyú, rékas, husáng, sunnyogni, si­sakrostély. Több költő rendkí­vül leleményesen él a helység­nevekkel, nem tudom megállni, hogy ne másoljam ide például Kulcsár Ferenc Arról híres cí­mű versét: Arról híres falu Boly, száz benne a hangyaboly s száznál eggyel több a moly. Ha az a száz hangyaboly s száznál is több bolyi moly a világba szétszéledne, abból bizony baj lenne, mert a világ Boly lenne. Nem öncélú játszadozás ez a szavakkal, mint ahogy a töb­bi lélekvidító, gondolatébresz­tő szójáték, nyelvgyötrő, szó- facsarás, rímjáték sem az: „Ide menta l oda menta, / ví­zért ment a / fodormenta* [Simkó Tibor); „Mi lesz, ha / fölébred / a kacsa? / Egész nap i szól majd a / ka-csa-csa.“ (Tóth Elemérj; „Hírlik, hogy a verekszenek / éjjel-nappal ve­rekszenek. / S mit tesz egy szál verekszen? / Önmagával verek- szén" {Varga Imrej stb. —, ha­nem igenis gondolkodás- és egyúttal nyelvfejlesztő művészi szövegek. Tizenkét csehszlovákiai ma­gyar költő gyermekverseiből mozgalmas és sokszínű köny­vet szerkesztett Zalabai Zsig- mond, a kötet felelős szerkesz­tője. A beválogatott versek alapján elmondhatjuk, hogy a költők nem lealacsonyodtak a gyermekhez, hanem felnőttek hozzájuk, szemléletben, játé­kosságban, bátran merítve gyermekkoruk tárgyi és termé­szeti környezetéből, élménytá­rából, gyermekkoruk anyanyel­vi kincséből. A kötet megfelel a gyermek világképének, amely egyáltalán nem olyan, mint a felnőtteké, s mint amilyennek sokszor a felnőttek — köztük a dilettáns gyermekvers-költők — hiszik. Nem annyira racionális, nem annyira kötött, a kislányok, kisfiúk képzelete sokkal hajla­mosabb abszurd, szürreális, groteszk képek, helyzetek be­fogadására és alkotására, mint a felnőtteké. Őket nem kötik szabályok, konvenciók, meré­szen asszociálnak, miközben természetesen épül gondolat- és érzelemviláguk. Idegenked­nek a (kioktató-moralizáló cél­zatú versektől, amelyekben — nem egyszer ízlészavart is okozva — olyasmire akarják őket megtanítani, amihez egye­lőre, koruknál és természetük­nél fogva — semmi közük. Ebben a kötetben nincsenek ilyen,, művi úton előállított, szájbarágó versek; szépek, mértéktartók a kötet utolsó ciklusát alkotó verses mesék is. Végre van tizenkét csehszlo­vákiai magyar költő, aki örö­mét leli a gyermekvers-írásban, így érezzük, ezért jó, ezért írom le nyugodt lelkiismeret­tel, hogy a Tapsiráré-tapsórum: a legszínvonalasabb gyermek­vers-kötetünk. Úgy tűnik, nem lesz már melléktermék, fél kéz­zel művelt irodalom gyermek- irodalmunk. Örömmel tapasz­taljuk azt is, hogy mind szebb, mind korszerűbb kivitelezésben és illusztrációkkal jelennek meg a könyvek. A Tapsiráré- tapsórumot mozgalmas, szín- és fantáziadús képekkel illuszt­rálta Jaksics Ferenc, megra­gadják és tovább lendítik a gyermek képzeletét, mint pél­dául a hátsó fedél, amelyen egy mosolygós vízvezetékszere­lő, létrán állva, csapot szerelt a felhőre. Persze hogy van víz, igaz még csak csöpög a csap­ból, de miért ne hinnénk el, hogy rövidesen vastag sugár­ban ömlik a fákra. A Madách 1978-ra tervezte a gyűjtemény megjelenését, a vé­letlen műve vagy nem, hogy 1979-ben érkezett meg a nyom­dából, mindenesetre, szép aján­dékot nyújt át a kiadó — gyer­meknek és szülőnek, a nemzet­közi gyermekév első hónapjá­ban. BODNÁR GYULA SSIII 1979 I. 25. ä Bodrogközi táj (Molnár János felvétele]

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents