Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-24 / 20. szám, szerda

Még a jót is lehet javítani Leonyid Brezsnyev elvtárs az első számú jelöli (Folytatás az 1. oldatról) Íítjuk ki az új tagsági igazol­ványt. Nem az a célunk, hogy olyan tagjaink Tegyenek, akik csak a létszámot növelik. Arra kell törekednünk, hogy párt­tagok a munkában es a magán­életben mindig példát mutassa­nak a többieknek. Behozni c lemorodóst A Šveirma Vasmű második legnagyobb párta lapszervezeté- nek elnöke ezután a jelenlegi legfontosabb jeladatokról be­szélt. Ezek egyike, hogy — amint azt megengedi az ener­getikai helyzet — behozzák az acéltermelésben keletkezeti le­maradást, amely már megha­ladja az 1400 tonnát. Az üzemi pártbizottság azt sürgeti, hogy erre még január végéig sor ke­rüljön, hiszen a podbrezovái kohászoknak a múltban soha­sem volt adósságuk a népgaz­dasággal szemben. A tavalyi feladatokat is határidő előtt teljesítették, és terven felül 16 millió korona értékű árut gyártottak. A Banská Bystrica i járási Pártbizottság akt wist a jo, Stani­slav Stubňa mérnök meg is di­csérte a kohászok munkáját. Azt is megállapította, hogy bár kevés a rendelkezésre álló vil­lanyáram, a tapasztalatok azt igazolják, hogy még a jót is lehet javítani. Korábban, még az £ram fogyasztási korlátozá­sod előtt, 620 kilowattóra ener­gia kellett egy-egy tonna acél termelésére a gyárban. A leg­utóbbi kommunista szombaton azonban, amikor a tervezett húsz helyett 24 csapolást vé­geztek, 580 kilowattórára sike­rült lecsökkenteni ezt az áram­szükségletet. ET pedig csak egy kevéssel több a világvi­szonylatban egy tonna acél előállításához szükséges legki­sebb energia-mennyisegnél. Egyenes beszéd A taggyűlés vitája nem volt túl élénk, mert egy nappal ko­rábban minden munkahelyen termelési értekezleteket tartot­tak. Ezenkívül az acélüzemben természetesnek számít, hogy a mesterek és az élmunikások mindenkivel megtárgyalják a napi feladatokat. Kezdeménye­zésre serkentő gondolatok mé­gis elhangzottak. A kohászok kemény és egyenes beszédű emberek, s nyíltan beszéltek saját munkatársaikról is: — Igen, vannak még olyan acélöntők, akik úgy vélik, hogy Az antikommunistáik az inter­nacionalizmus, a szocialista rendszer és a reális szocializ­mus elleni harcinkban szüntele­nül felhasználják a régi, is­mert fegyvert: a nacionaliz­must. Az utóbbi időben az im­perialista propaganda, a nyu­gat-németországi revansista körökkel együtt — s a maóis- ták helyeslésével — valamifé­le közép-európai „'kisebbségi kérdéssel“ rukkolt elő. Ennek keretében foglalkozik a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság­ban élő magyar nemzetiséggel is. Azt állítja, hogy a kommu­nisták sem oldották meg a ki­sebbségi problémát, amely ma, állítólag, „robbanással fenyege­tő lőporos hordó“. Ilyen „rob­banások“ azonban csak az an- ti'kommunista ideológusok fejé­ből pattannak ki. Az antiikommunizmus ideoló­gusainak ehhez hasonló nevet­séges állításai szóra sem len­nének érdemesek, ha nem él­tetnék őket egyesek, a szocia­lizmus ellenségei, akik az an- tiikommunista központokat el­látják a Csehszlovákiáról szóló (koholt hírekkel. Nyugaton lárt karokkal fogadják ezeket a fél­revezetőket és rágalmazókat, s mivel nálunk élnek, rágalmai­kat „hiteleseknek“ tüntetik fel. A „charta ’77“ szocialistael- Jenes pamflet egyik védelmező­je, az ellenséges rágalmazó ko­holmányok állandó szállítója lett bizonyos Janics Kálmán, orvos, akinek emberi testeket kellene gyógyítania, de idős ko. rára nem gyógyításra, hanem az emberek lelkének felsebzé­sére, a nacionalizmus mérgé­nek és a szocializmus elleni gyűlöletnek terjesztésére vál­lalkozott. elég csak munkaviszonyban lenni — a becsületes munka, vagy az anyagtukaréko^sag már nem érdekli őket annyira. Gyakran előfordul, hogy a drá­ga magneziltégiák a sínek mentén szétdobálva maradnak. Miért tűntek el az utóbbi idő­ben a figyelmeztető faliújsá­gok, amelyeken feltüntették néhány nyersanyag, munka- és egyéb eszköz árát? Hiszen a gazdaságos és a jó minőségű termelés követelménye tovább­ra is legfontosabb feladatunk. Ezért nemcsak a mesternek vagy az élmunkásnak, hanem minden dolgozónak, és különö­sen a kommunistáknak nyoma­tékosan figyelmeztetniük kell azokat, akik még vétenek néha a gazdaságosság és a munka­idő megtartása ellem. A vasmű főmérnöke, Bohu­mil Samek mérnök szavait he­lyesléssel fogadták: — Tartalékok valóban van­nak, és az is elérhető, hogy a mart ink eme ncékből naponta terven felül ne csak egy, ha­nem két csapolás is legyen. Ez persze megkívánja a gyorsabb és jobb minőségű berakodási előkészítést, a vashulladék rendezését. Az is fontos, hogy mielőbb újra üzemeljen az oxi- géndúsító. Leküzdik o nehézségeket ján Furdek müszakvezető, Ivan Kohút mester, s a martin- kemencék dolgozói közül má­sok azt is elmondták, hogy a dolgozók mindannyian készek a nehézségek leküzdésére, és mindent megtesznek annak ér­dekében, hogy mielőbb behoz­zák az acélgyártásban történt lemaradást. Kár, hogy a nyíltan fogalma­zott és a jelenlegi energetikai nehézségekre vonatkozó kérdé­seket nem hallották a terve­zők és azok, akik központilag irányítják népgazdaságunkat. Tény viszont, hogy a mostani energetikai helyzetünkre már az elmúlt év októberében fel­hívta a figyelmet a CSKP KB levele. Az acélüzem kommunistáinak taggylűése arra is rámutatott, hogy a jelenlegi energetikai helyzet sem kilátástalan. Meg­oldása azonban állandó fegyel­met, következetességet és be­csületes munkát követel min­den gépcsoportnál, gépsornál. Az ilyen áldozatos munka, fi­gyelemremél tó lel jesí trnén y ek nem hiányzanak most a Šver- ma Vasműben. • HÁTORI JÁNOS Kit szó Az ellenforradalmi erőknek a válság időszakában tanúsított magatartásától buzdítva, 1968 óta hadat visel a szocializmus ellen. Szerinte a csehszlovákiai magyarok életében nincs kü­lönbség a kapitalizmusban és a szocializmusban. A nemzet eszméjénél nincs magasabb rendű eszme. Abszurd „tanul­mányaiban“ ez a demagóg el­torzítja Csehszlovákia Kommu­nista Pártja dél-szlovákiai nem­zetiségi politikájának lényegét és eredményeit. A tényekkel szöges ellentétben a Szlovák Szocialista Köztársaság déli já­rásai fejlesztésének lebecsülé­séről, gazdasági-szociális fejlő­désük lemaradásáról beszél. Végül is csatlakozott a „charta ’77‘‘-hez. A „chartistáik“ példá- |át követve, szocialistaellenes koholmányait továbbítja az an- t(kommunista és az emigráns központoknak. Janics Kálmán nacionalizmu­sa, irredentizmusa és antikom- munizmusa tetőzik „A csehszlo­vákiai magyar nemzeti kisebb­ség“ című pamfletjében, amely az Űj Látóhatár című magyar emigráns folyóiratban jelent meg. Janics nem ismeri el a szocialista államokat és hatá­raikat. Alapjaiban negatívan értékeli a CSKP és a szocialis­ta állam magyar nemzetiséggel (kapcsolatos nemzetiségi politi­káját. A szlovák nemzet és a magyar nemzetiség kapcsola­tainak alakulását az utóbbi '35 esztendőben az ismert „sérel­mek elmélete" megvilágításá­ban látja és ezeket a kapcsola­tokat gyakorlatilag antagonis- táknak tekinti. Abszurditásé­Köszönet s jókívánságokért [ ČSTK J — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasá­gi elnök az elmúlt napokban sok jókívánságot kaputt 66. születésnapja alikalmából. Mivel nem tud külön-külön megköszönni minden jókívánsá­got, Gustáv Husák elvtárs ez­úton mond köszönetét a párt-, állami- és társadalmi szervek­nek és szervezeteknek, munka- csoportoknak és egyéneknek szívből jövő jókívánságaikért. Jóváhagyták az idei tervfeladatokat és költségvetést (CSTK) — Plenáris ülést tar­tott tegnap Bratislavában a Nyugat-szlovákiai Knb. Megvi­tatta az állami végrehajtási terv feladatait és a kerület nemzeti bizottságainak idei költségvetését. Ezután jelentést tárgyalt meg a kerület mező- gazdaságának idei feladatairól. Jelen volt Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára, Benyó Máté, a Szlovák Nemze­ti Tanács alelnöke és Štefan Studený, szlovák mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisz­terhelyettes. A tanácskozást Ján Králik, a knb elnöke nyi­totta meg. A knb tanácsának jelentése megállapította, hogy a kerület ipari termelése az idén több mint 50 milliárd korona értékű lesz, vagyis a tavalyi­hoz képest 5,5 százalékkal nö­vekszik. A legfontosabb felada­tok egyike a fűtőanyag és az energiaipar fejlesztése. A nem­zeti bizottságok költségvetése az idén 8,4 milliárd koronát tesz ki, ami tavalyhoz képest 5 százalékos növekedést jelent. A kerület mezőgazdasági dol­gozói ebben az évben 1,9 mil­lió tonna gabonát és 600 001) tonna kukoricát termelnek. A jelentést követő vitában Benyó Máté, az SZNT alelnöke is felszólalt. Behatóan foglal­kozott a beruházások kérdésé­vel. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Szlovák Nemzeti Felke­lés .35. évfordulója tiszteletére a szocialista munkaversenyt a közép szlovákiai kerület dolgom zói mozgalmának példájára szervezzék. A.tanácskozás végén a kép­viselők jóváhagyták a lebontott végrehajtási tervet és a ke­rület idei költségvetését. gél ez? mák tétőfoka az az állítása, hogy a burzsoá Csehszlovák Köztársaságban a magyar ki­sebbségnek a jelenleginél jobb sora volt. Mit tegyünk ehhez hozzá? Kit szolgálnak az ilyen hazug­ságok? Nem vitás, hogy Janics, gondolatai tartalmát tekintve, megrekedt ugyanabban az ir- redentista pozícióban, amelybe a fasiszta nyilaspárt, valamint az Imrédy—Jaross-féle Magyar Megújulás Párt tagjaként ke­rült. írása szemléltető példa arra, hogy a reakciós emigrá­ció mit rendel meg és hová süllyedhet az ember abban a törekvésében, hogy megfelel­jen ennek az antikommunista megrendelésnek. A magyar nemzetiség egész tényleges fejlődése 1948-1949- től sorra megdönti Janics állí­tásait. Míg Szlovákia azelőtt fejlődésében mintegy 50 eszten­dővel maradt el a cseh ország­részek mögött, addig déli járá­sai 60—70 évvel. Ebben a hely­zetben örököltük a burzsoáziá­tól a déli járásokat. Ezeket a különbségeket lényegében ki­küszöböltük. Dél-Szlovákia gaz­dasági, szociális, politikai, kul­turális és szellemi átalakulása örök időkre felszámolta az osz­tály* és a nemzetiségi ellenté­tek kiváltóit, a volt uralkodó osztályokat, amelyek antago- nizmust plántáltak a szlovák és a magyar dolgozók kapcso­lataiba. A magyar nemzetiség szociális összetétele szorosan megközelítette két nemzetünk szociális összetételét. Megvál­tozott az emberek gondolko­(CSTK) —r Rendes ülésen foglalkozott Moszkvában o Köz­ponti Választási Bizottság a választások előkészítésével. Az ülés résztvevői megállapították, hogy a legfelsőbb tanácsi vá­lasztásokat megelőző kampány a szovjet emberek nagy politi­kai és munkaaktivitásának lég­körében zajlik. A szovjet állampolgárok első számú jelöltjüknek Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB !ö­(Folytatás az 1. oldalról j villamos energiát és 95 000 gigakalória hőenergiát taka­rítanak meg; ti 1979-ben a tervezettnél 1300- zal több gépkocsit gyárta­nak; <ü valamennyi sorozatban gyár­tott gépkocsi minősége meg­felel az állami normának; egyidejűleg a VÁZ 2121 Nyi- va típusú gépkocsit előkészí­tik az állami norma szerin­ti minőségvizsgálatra. 1979- ben megkezdik a VAZ-2105 új típusú gépkocsi gyártá­sát; ® a termelés hatékonyságának növelésével és a munka mi­nőségének javításával nem csupán az 1979. évi felada­tokat, hanem a jelenlegi öt­éves tervidőszak eddigi négy dásmódja és tudata, kapcsola­taik és érdekeik. A magyar nemzetiség ma szocialista nem­zetiség, a magyar nemzetiségű munkások részét alkotják a CSSZSZK uralkodó munkásosz tályánaik, a magyar nemzetisé­gű kommunisták tagjai az in­ternacionalista CSKP-nak — társadalmunk vezető erejének. A CSKP, a nemzeti bizottsá­gok, a Szlovák Nemzeti Tanács, « kormány, a minisztériumok, a Szövetségi Gyűlés stb. ma­gyar nemzetiségű tisztségvise­lői, a cseh és a szlovák elv­társakkal együtt, a CSKP XV. kongresszusa irányvonalának szellemében tovább munkál­kodnak a szlovák és a magyar dolgozók kapcsolatainak töké­letesítésén, a magyar nemzeti­ség szociális, kulturális és po­litikai fejlődésén. Rendszeresen intézkedéseket hagynak jóvá és valósítanak meg a magyar nemzetiségű lakosság, elsősor­ban az ifjúság műveltségi szín­vonalának emelésére, a nemze­tiségileg vegyeslakta területe­ken a nemzeti bizottságok munkásságára, a művelődési te­vékenység tökéletesítésére, a könyvtárak jobb ellátottságá­ra, a déli járások további gaz­dasági és szociális fejlődésére vonatkozóan, az összefogás és a barátság szellemében. Ilyen a való helyzet. Ez önmagában választ ad Janicsnak és a hoz­zá hasonlóknak. Hazánk nemzetei és nemzeti­ségei a szocialista internacio­nalizmus zászlaja alatt halad­nak és nem a burzsoá naciona­lizmus, valamint az irredenta zászlaja alatt, amelyet mind­máig lobogtat Janics, a régi nyilas. SZATHMÄRY ÁDÄM titkárát, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének el­nökét javasolták. A listavezető jelöltek között ott vannak az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak tagjai és póttagjai, a Köz­ponti Bizottság titkárai, vala­mint a kommunista párt es a szovjet állam más vezetői is. Az ülés résztvevői megái lapí­tották, hogy a választások elő-* készítése szervezetten tolvik. évére előirányzott feladato­kat is teljesítik. Ugyanak­kor célul tűzik, hogy lottó­ban az ötéves terv vala­mennyi műszaki-gazdasági mutatóját teljesítik. A Volga menti gépkocsigyár dolgozói felhívásukban emlé­keztetnek arra, hogy 1979 .* KGST megalakulásának 30. év­fordulóját is jelenti. Annak a kö­zösségnek, amely a világ első olyan nemzetközi gazdasági szervezete, amely a szocialista internacionalizmus elvei alap­ján jött létre. „Valamennyien érezhetően tapasztalhatjuk a szocialista közösség növekvő gazdasági erejét. A KGST-tagországok ad­ják a világ ipari termelésének egyharmadát. A szovjet emberek lelkesedés­sel üdvözlik a szocialista gaz­dasági Integráció Komplex Programja .megvalósítása során elért eredményeket. Tovább bő­vül a KGST-tagországok közöt­ti szakosítás és a termelési kooperáció, hatalmas népgazda­sági beruházások születnek, nö­vekedik az együttműködés a tu dományos kutatás és a tervezés terén“ — hangsúlyozzák. A Volga menti autógyár kol­lektívájának a nemzetközi te­vékenység terén gazdag tapasz­talatai vannak, s ezekkel teszik gazdagabbá az internacionalis­ta együttműködést is. Állandó­an fokozzák a termelési együtt-, működést a baráti szocialista országok testvérüzemeivel. Az autógyár fejleszti kooperációs kapcsolatait, külföldi partnerei­vel kicseréli a műszaki jellegű ismereteket és a tapasztalato­kat. Ezek a tényezők hozzájárul­nak a technika és a technoló­gia tökéletesítéséhez, a terme­lés hatékonyságának növelésé­hez és a munka minőségének javításához. Az autógyár kollektívája kö­telezi magát, hogy a KGST-tag­országok számára a megkötött egyezmények szerint szállítja az árut beleszámítva a pótal­katrészeket és egyéb alkatré­szeket is. Internacionalista -kö­telezettségének tartja továbbá, hogy bővítse a termelés és a tudományos-műszaki ismeretek terén a tapasztalatcserét. A Volga menti gépkocsigyár kollektívájának értékes kezde­ményezéséről van szó. Célja, hogy a szocialista verseny se­gítségével elmélyüljön a ter­melőüzemek és szervezetek kö­zötti kapcsolat, s hogy a sok­oldalú együttműködést használ­ják ki az ötéves tervek telje­sítésében, s hozzájáruljon a szocialista közösség további szí- lárdulásához. |arj ft kermányfö programja, a terheket a portugá! dolgozók vállára rakni IČSTKJ — Üj áldozatokat kí­vánt a portugáloktól Miita Pin­to kormányelnök hétfői radió- és televíziós beszédéten. Mint mondotta, csökkenteni kell az állami kiadásokat és a külföl­di kölcsönök felhasználásakor előnyben kell részesíteni a be­ruházásokat a fogyasztással szemben. Portugália külfüidi adósságai megközelítik a 250 milliárd esendőt. Mota Pinto továbbá azt mon­dotta, hogy kormánya gazda­ságfejlesztési .programot kíván végrehajtani, és ezért egyebek között „meg kell nyerni & ma­gánszektor bizalmát“. Be akar­ja vezetni az államosított vál­lalatokért nyújtandó kártérítés új módját és új hitelpolitikát kíván folytatni. Mindez megfe­lel a portugál vállalkozók nem­iégi konferenciáján elhangzott k ö ve te lé se k neik. Mota Pinto beszéde ezenkí­vül burkort fenyegetéseket tar­talmazott azokkal szemben* akik a miniszterelnök szerint „irreális bérköveteléseket tá­masztanak“ és „rosszindulatúi agitációs 'kampányt“ folytatnak a kormány tevékenységével szemben. Szovjet kitüntetés Ezekiasz Papaioanunak (ČSTK) — Ezekiasz Papaioa­nut, a Ciprusi Dolgozó Nép Ha­ladó Pártjának (AKEL) főtitká­rát 70. születésnapja alkalmá­ból 50 éves forradalmi tevé­kenységéért az Októberi For­radalom Érdemrenddel tüntet­ték ki. A kitüntetést Vaszilíj Kuznyecov, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanát sa Elnökségének első alelnöke ad­ta át tegnap a Kremlben a* ünnepe ltnek. A Volga menti gépkocsigyár kezdeményezése

Next

/
Thumbnails
Contents