Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-23 / 19. szám, kedd

Szóvá tessai Önkéntes véradók köszöntése A Vöröskereszt tanyi (Tön) szervezste a polgá­ri ügyek testületével benső­séges ünnepséget szervezett az pnkéntes véradók tiszte­letére. Az ünnepélyen 33 ön­kéntes véradó volt jelen és a hnb elnöke, valamint a helyi pártszervezet képvi­selője. A véradókat a polgári ügyek testületének elnöke üdvözölte, majd a hnb elnö­ke mondott köszönetét a legdrágábbért, az ajándéko­zott vérért. A tanyi véradók már há­rom évtizede rendszeresen adnak vért. Az utóbbi öt év alatt több mint 200-szor ad­ták vérüket, hagy segítsék rászoruló embertársaikat. 1978-ban ötvenen adtak té­rítésmentesen várt. Hat sze­mély már megkapta a leg­magasabb k'íiintetést, a Ján-ký emlékem?!. S2ABÖ KÁROLY Ĺ E VEI EZŐIHK IRtÁK A perbetei önkéntes tűzoltók egy csoportja (A szerző felvétele) A Disco-cíub gondjai Zétényben (Zatín) néhány táncot és zenét szerető fiatal kezdeményezésére Disco-clubot alakítottak. A hnb támogatásá­val a lelkes csoport helyiséget Is kapott a volt Iskolaépület­ben. Itt próbálnak, gyakorol­nak. A klubtagok fáradságos munkával elérték, hogy műso­rukkal eredményesen mutat­kozhattak be a helyi művelő­dési otthonban. Most újabb fel­lépésre készülnek. Vidámságot, Jó hangulatot akarnak vinni a szomszédos községekbe is. Nagy gondjuk, hogy az „ott­honuk“ nem felel meg a leg­alapvetőbb egészségügyi köve­telményeknek sem. Remélik, újabb kérésük megértésre talál a hnb tagjainál, és hozzáfog­hatnak a művelődési ház mö­gött egy klubhelyiség felépí­téséhez, amely nemes célt szolgálna. Kulturált környezet­ben bővíthetnék zenei ismere­teiket az érdeklődő fiatalok, el­mélyülhetnének a népdalok és népi táncok tannlmányozásá- ban, ápolásában. FEDIK JÁNOS Vállalásuk értéke egymillió korona Makranc (Mokrance) község a Kassa (Košice)-vidéki járás­ban már sokszor bizonyított. Tóth János hnb-elnök — aki negyedszázada kezdte meg kép­viselői pályafutását —, Szeles István hnb-titkár, Milan Šuca pártelnök és a képviselő tes­tület többi tagjának eredmé­nyes, célravezető munkáját bi­zonyítja, hogy a községfejlesz­tési feladatokat folyamatosan teljesítik, megváltoztatják a község arculatát. A lakosság­gal és a tömegszervezetekkel közösen oldják meg az előttük álló feladatokat. Mindig az új­jal foglalkoznak, szeretnek elől haladni. Az idei szocialista kö­telezettségvállalásuk értéke ke­reken egymillió korona, s ez 12 kollektív és 254 egyéni vál­lalással van alátámasztva. 14 540 az ígért társadalmi mun­kaórák száma, ebből az ifjúság 3720-at vállalt. Vállalásukat részletesen fel­sorolni nem lehet, nézzük a je­lentősebbeket. A köztereken, a házak előtt a lakosság ezer vi­rágpalántát, a kertekben há­romszáz gyümölcsfát ültet ki. A község belterületén, három kilométeren rendben tartják az út menti árkokat. Mivel az energiagazdálkodásban komoly nehézségek adódtak, megtaka­rítanak '4093 kilowattóra ener­giát, 210 mázsa szenet és 350 liter fűtőolajat. A lakásokban szén helyett fával fognak tü­zelni. A szolgáltatásokat borbély- és fodrászműhellyel, vegytisz- títóval és szemét elszállítással bővítik. Népgazdaságunk szá­mára öt tonna vas-, és öt má­zsa papírhulladékot gyűjtenek. A lakosság és a tömegszerveze­tek hét épületet vesznek szo­cialista gondozásba. IVÁN SÁNDOR A Szlovák Tűzoltó Szövetség perbetei (Pribeta) szervezete a napokban tartotta évzáró taggyűlését. A szervezet mun­káját és eredményeit Kojárov- sky György, az elnök értékel­te. Leszögezte, hogy az önkén­tes tűzoltók eredményes mun­kát végeztek. Az aratás és csép- lés idején a határban állandó tűzmegelőzési őrjáratot szer­veztek, amelybe bekapcsolód­tak a pionírok is. Részt vettek, a körzeti és járási ügyességi tűzoltóversenyeken is. A fiatal Mikor számít pótidőnek a beteg családtag ápolása? L. L.: ön már I960 óta ott­honukban ápolja magatehetet­len anyósát, és emiatt nem le­het munkaviszonyban. Kérdi, mikortól és milyen feltételek mellett számítódik be az ápo­lás ideje az öregségi nyugdíja szempontjából pótidőnek, és mi szükséges ennek az időnek az igazolásához. Az 1975/121 számú társada­lombiztosítási törvény 11. §- ának 1. bek. ik) pontja 1976. január 1-től pótidőként érté­keli azt az időt, amikor a nyugdíjigénylő személyesen gondoskodott közeli hozzátar­tozójáról, ha az ápolt személy magatehetetlen, és nem ápol­ták az egészségügyi vagy szo­ciális gondoskodás valamelyik intézetében. Ha férje édesany­ja magatehetetlenségi hozzájá­rulást kap, akkor az erről szóló határozat és a hnb iga­zolása elégséges bizonyítéknak számít. Az 1976. január 1. előt­ti időt perlési igény nélkül — csak egészen kivételesen — kérelméré a járási nemzeti bi­zottság járadékbizottságának ajánlása alapján beszámíthat­ják. Ellenálló özvegyének járadéka K. A.: Korábbi válaszunkban téves számítás alapján közöl­tük, hogy férje háromnegyed éves frontszolgálata alapján az ellenállók II. kategóriájába tartozik. Mivel az ellenállás idejét legfeljebb 1945. május 5-ig lehet beszámítani, férjé­nél csak fél évi frontszolgá­latot lehet igazolni, így he­lyes a III. kategóriába való besorolása, és ennek alapján az ön özvegyi járadékának ki­számítása is. Nyugdíjas igénye táppénzre Cs. P.: Az 1958/54 számú be­tegbiztosítási törvény 21. §-a értelmében a továbbdolgozó nyugdíjasnak betegállomány esetében legfeljebb 60 munka­napra van igénye táppénzre. Feltétel, hogy a betegállomány kezdete előtt ugyanannál a munkaadó vállalatnál már leg­alább 3 hónapon át munka- viszonyban volt. Ha a beteg- állomány üzemi baleset követ­kezménye, a törvény nem írja elő a 3 havi várakozási időt. Mivel ön 1978 ban először más vállalatnál volt 180 mun­kanapon át munkaviszonyban, és ennek megszüntetése után lépett újabb munkaviszonyba kedvezményezett munkakörben teljes nyugdíjának folyósítása mellett, és itt 7 hét után meg­betegedett, nem keletkezett igénye betegállománya alatt táppénzre, mivel betegállomá­nya nem üzemi baleset követ­kezménye. Vitás házhely P. M.: A kérdéses házhelyet illetően a közös telek felosz­tása ügyében a bíróság jog­erősen döntött. Ez a döntés önt kötelezi és nem ajánljuk, hogy az ítélettel ellenkező magatartást tanúsítson. Lehetséges, hogy a helyi nemzeti bizottságtól meg tud­ná személyi használatába jutá- nyosabban szerezni a kérdéses teleknek legalább egy részét, az Ön által eszközölt beruhá­zások figyelembevétele alapján. Dr. F. J. A Nyugat-szlovákiai Péküzemek nitrai részlegén már hónapja üzemel az LJP-600-as gépsor, mely óránként 8—900 darab aprósüteményt készít. Üzembehelyezésével nemcsak a mennyiséget növelték, hanem a sütemények minősége is javult. A fogyasztók Nitrán és környékén, Zlaté Moravcén és a komá­romi (Komárno] járásban vásárolhatják e termékeket. A gépsort három műszakban a 25 tagú Jaromír Slíža vezette szocialista munkabrigád üzemeltett. A felvételen (balról/ a brigádvezető és Stanislav Hubina, a pékség vezetője ellenőrzés közben lát­ható. Pavel Matis Nem feledkeznek meg róluk Szocialista társadalmunk sokoldalúan támogatja az idős, ma­gányos embereket. Örömüket, hálájukat gyakran kifejezik egy- egy találkozón, összejövetelen. Megható érzés számukra, ha volt munkatársaik, munkahelyük vezetői nem feledkeznek meg róluk. Az érsekújvári (Nové Zámkyj posta vezetősége ünnepélyes találkozóra hívta meg a járásból volt alkalmazottait. Jozef Maj- zan, a szakszervezet elnökének üdvözlő szavai, František Sedlár igazgató ünnepi beszéde, a virágcsokor és a kedves ajándék tette felejthetetlenné az összejövetelt. A 83 résztvevő közül a leg­idősebb a 04 éves Karol Mach Palarikovóból érkezett. Dániel Erzsébet Javult a minőség Ú], modern iskola Panaszos levéllel fordult szerkesztőségünkhöz Beke Ist­ván gűtai (Kolárovo) lakos. Levelét több lakótársa is alá­írta. A Centrum II. lakótelepen laknak, ahol közel 300 család él, túlnyomó többségben kis­gyermekekkel. Alinak ellenére, hogy az ország energiahány- nyal küzd, kénytelenek éppen a gyermekek érdekében vil­lanymelegítőkkel és gázzal fű­teni a lakásokat, mivel a köz­ponti fűtés nem működik és hideg van a lakásokban. Ez az állapot már jóformán 3 éve tart, mióta a lakásokba költöz­tek. A háztömb a komáromi hajógyárhoz tartozik, a lakók nagy része ott is dolgozik. Többször fordultak már a gyár lakásosztályához, de nem kap­tak segítséget. A lakógyűlésre Már készülnek a beköltözés­re Vágfarkasdon (Vlčany) az új, modern 22-tantermes ma­gyar és szlovák tanítási nyelvű iskolába. A beruházó szervek ugyan még nem vették át az épületet az előforduló apró hibák miatt, de a szülők és a tanulók már tavaly nyártól szorgalmas mun­kával igyekeznek az átadás időpontját, a beköltözés idejét minél előbbre hozni. A tanu­lók és a pedagógusok kihasz­nálják a jelenlegi szünetet is. tűzoltók munkáját Mátyás Já­nos és Gátasi Béla pedagógu-- sok irányítják. Az ifjú tűzoltók a „Láng 78/79“ elnevezésű sport- és honvédelmi verse­nyen a negyedik helyen végez­tek. Mellen Géza járási titkár a legaktívabb tűzoltóknak elisme­rő oklevelet nyújtott át. Terv­be vették a taglétszám növelé­sét, valamint az új tűzvédelmi technika tökéletes használatá­nak elsajátítását. MISÁK RUDOLF A helyi egységes földműves­szövetkezet traktorosainak se­gítségével áthordják a raktá­rakban felhalmozott bútorokat az új épületbe, ahol kicsoma­golják a székeket és az aszta­lokat. A szülők arcáról sugár­zik az öröm a tiszta, tágas ter­mek láttán, örülnek gyermek­kori álmaik megvalósulásának, de örülnek a tanulók is az új padoknak, a nagyobb mozgási lehetőségnek, a modern szak- tantermeknek és a tornaterem­nek. A szülői munkaközösség jó szervezését dicséri, hogy na­ponta 50—60 szülő és iskola­barát jelentkezik társadalmi munkára. NARANCSIK GYULA EZÜSTÉRMESEK Eredményes évet zárt a lon- tói (Lontov) nyugdíjasotthon Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója nevet viselő szo­cialista munkabrigádja. A Má­ria Koledová főnővér vezette 13-tagú kollektíva szorgalmas munkájáért megkapta a szocia­lista munkabrigád ezüst foko­zatát. A brigád tagjai lelkiis­meretesen végzik munkájukat, ezenkívül tevékenyen bekap­csolódnak a község kulturális és politikai életébe is. Elért eredményeiket újabb munkavál­lalással ünnepük. A Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordu­lója alkalmából társadalmi munkában 2097 óra ledolgozá­sát vállalták. Vállalták továb­bá, hogy fokozott energiataka­rékossággal 3000 kilowattórát takarítanak meg egész évben. MARCZAL ERZSÉBET a meghívás ellenére a gyár képviselői nem is jöttek el. Az üggyel foglalkozott már a Gu­tái Városi Nemzeti Bizotság la­káshivatala is, ahonnan azt az ígéretet kapták, hogy a fűtés problémája 1978 decemberéig megoldódik. Sajnos, nem így történt. Állítólag hibás a ka­zán, ezért nem lehet fűteni. Sőt legújabban azt is meg­mondták, hogy ne is várjanak már ezen a télen javulást. A tél kellős közepén nehéz hely­zetbe jutottak a lakások bérlői és ezért kérik most már szer­kesztőségünk segítségét. Teljes mértékben egyetér­tünk a lakók panaszával s azt szeretnénk megkérdezni az il­letékesektől, valóban nem Ie- hetne-e ezen a panaszon segí­teni? De mielőbb! Tevékeny szervezet

Next

/
Thumbnails
Contents