Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-23 / 30. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1978. JÚLIUS 23. VASÁRNAP XI/30 BRATISLAVA XXXI. ÉVFOLYAM 201. SZÄM ÄRA 1 KORONA Gyökeres György felvétele Porfelhőbe burkolt kombájnok haladnak egymás után szorosan felzárkózva a főút melletti tábordűlőben. Mohón habzsolják a teli kalászokat. A búzatábla végén járművek vezetői várják, hogy mikor ad valamelyik kombájn villogó jelzést, s ha felvillan a szaggatott piros fény, nyomban melléállnak, hogy az arató-cséplő gép gyorsan kiüríthesse búzával teli tartályát. Egy mikrobusz már meghozta az ételt. A pihenő kombájnosok jó étvággyal fogyasztják az ebédet. A többiek azonban most is dolgoznak, hogy a gépek egy percet se álljanak. A kombájnok mellett Stefan Cagáfí, a Nagymegyeri (Cálovoj Nagyhizlalda újmajori üzemrészlegének gé- pesítöje halad. Nézegeti a kalászokat és megállapítja: — A szemek még elég sok nedvességet tartalmaznak, de már kezdenünk kellett, mert a kedvezőtlen időjárás miatt így is megkéstünk. Dobis Sándornak, az üzem fögépesí- tőjének is ez a véleménye. . — Számításom szerint mind a búza, mind a repce aratásával legalább tíz- tizenkét napot késtünk. Tamási István halad el mellettünk E 512-es kombájnjával. Egy-két percre megáll. A kalászemelőket igazítja. — Nehéz a munka — mondja —, mert egyes helyeken nagyon megdőlt a búza. Ha túl gyorsan mennénk, akkor sok kalász maradna a tarlón. Amikor a kombájnosok a tábla végére érnek, rátérnek a határúira és azon jönnek vissza. — Kénytelenek vagyunk ily módon dolgozni — magyarázza a fögépesítö. — A dőlt búzát csak egy irányba haladva arathatják a kombájnok. Igaz, az üresjárattal több üzemanyag fogy, de így kevesebb a szemveszteség. Négy E-512-es kombájn dolgozik ezen a táblán. Az élen Tamási István és Holly József halad. A kombájnosok igyekeznek kihasználni minden percet. De azért egy-egy kombájn olykor-olykor megáll. Bugár Sándor a kalászemelőt igazítja. Egy másik kombájnnak elromlott a vágószerkezete. Gyorsan kiszedik belőle a fogaskaszát. Vidovenec András pár perc alatt kicseréli az eltörött fogakat. Ilyen kis javítást elvégezhetnek a határban is, mert megvan hozzá a szükséges szerszámuk és alkatrészük is. Indulás előtt valameny- nyi kombájnos megkapta az alkatrészcsomagot. A központi javítóműhely kiváló szakemberei tudták, hogy melyik alkatrészek hibásodnak meg a leggyakrabban és e szerint állították össze a szervizcsomagot. Nem engedjük, hogy túl gyorsan haladjanak a kombájnosok és a tarlóra szórják a magot — mondja a főgépesítő. Hozzáteszi még, hogy hamarosan a gazdaság mind a harminckét kombájnja megindul a Královicei Gép- és Traktorállomásról érkező hat kombájnnal együtt. Két mozgóműhely szakemberei végzik el a határban a kisebb javításokat. A kicsépelt szemet kilenctonnás pótkocsikkal szállítják. A tarlón járva felfigyel a szalma pattogására. — Azért pattog a szalma — magyarázza, mert nem elég száraz, de nem várhatunk. Az idő sürget... A kombájnokat a szalmaprések követik. A bálákat a pótkocsikra dobálják. Hamarosan eltűnik a szalma a tarlóról és fekete barázdákat húznak az ekék. BÁLLÁ JÓZSEF M4MUHL