Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-02 / 27. szám
A színhely Grand Saccone előváros, Genfben. A cigányok második világkongresszusa hét évvel az első, a londoni után ült össze Svájcban. A kongresszus ezúttal sokkal jobban előkészített, tárgyához ragaszkodóbb volt, mint az első cigányvilágtalálkozó. 1978-ban már szinte fel sem bukkant Romanisztán, a megalakítandó cigányhaza gondolata. Mint irreális, álmodozók-kiagyalta tévutat emlegették cigánykörökben eddig is. A világsajtó odafigyelt a svájci kongresszusra, ám látható volt, hogy egyes lapok szívesebben írtak volna valami nagyméretű folklórfesztiválként, széles és romantikus gyülekezetként a találkozóról — pedig minden más inkább volt, mint ilyesmi. A mintegy 130 küldött 25 országból, három földrészről érkezett. Nem könnyű megfelelni arra a kérdésre, hogy hány ember képviseletében. A cigánysággal kapcsolatos adatokban fölöttébb sóik a homály, az ellentmondás. Egyes tudósok még Európába érkezésük időpontjának kérdéseiben is vitatkoznak — vagy 600 vagy 1500 esztendő előtti időpontban jelölve meg a cigányok Indiából való elindulásának dátumát. A jelenlegi cigányság lélekszámát illetően is többféle becslés van: hat- és tizenötmillió között. A „Romano Kongreso“ (a roma cigány nyelven: a cigány ember, más néphez tartozók neve gádzsó, azaz idegen) első, azaz megnyitó beszédét Georges Brandt, az ENSZ emberi jogok bizottságának titkára mondotta. A megnyitó után azonnal megkezdődött a vita egy olyan állandó bizottság megteremtése és megválasztása dolgában, amely a világ cigányai nevében felléphetne s amelynek legalább egyszer évente össze kellene ülnie. A huszonöt országban élő cigányok sorsa egymástól nagyon különböző, vágyaik, igényeik is természetesen mások, mint ahogy a társadalmi rendtől függően a cigányság holnapja is más és más. A Trud című szovjet lap éppen egy évtizede Irt a Vajdák III. Vajdájáról, a Párizsban élő cigányikirályról. A szovjet lap munkatársa érdekes cikkében hű beszámolót ad a királyról — „még nincs királysága, de már vannak alattvalói“ — és „kormányáról“, amely „kilenc miniszterből áll, akik között még nemzetvédelmi miniszter is van. Jelenleg az utóbbi miniszternek az az egyedüli feladata, hogy behajtsa a háborúval kapcsolatos kártalanítási összegeket a nyugatnémet kormánytól. A cigányoknak 1960 óta az ENSZ-ben is van megfigyelőjük.“ (Magyarország, 1971/18.) Ami a kártalanítást illeti, tudni kell, hogy a nácik a második világháború idején megállapíthatatlan számú (az adatok félmillió és egymillió között vannak) cigányt gyilkoltak meg koncentrációs táborok gázkamráiban, éheztetéssel és tarkónlövéssel. A hírhedt Auschwitz Ikertáborának, Birkenaunak egyik barakkvárosa is „cigánytábor“ néven vonult be a tömeggyilkosságok történetébe. A genfi kongresszus újra megerősítette: a cigányság egyáltalán nem szükségszerűen nomád nép; a szüntelen vándorlást társadalmi-politíkai-történelmi okok egész összefüggésrendszere okozta. Erről beszélt a kongresszus főtitkára (Londonban választották meg, most megerősítették), az angol Grattan Puxon, több, népéről, a cigányságról írott tanulmány szerzője. Rendkívül érdekes volt a svájci cigányság egyik küldöttének, Mariella Mehrnek a felszólalása, aki az alpesi országban élő cigányok teljes elszigeteltségéről beszélt. A kongresszuson részt vevők más kérdésekben is kifejezni kívánták, hogy a londoni kongresszus óta változott a helyzet: még kevesebb azoknak a száma, akik romantikus, irreális elképzelésekkel kívánják Nem romantika 25 országból szolgálni a legalább 25 országban élő cigányság jövőjét. Beilleszkedés hazájuk mindennapi életébe, a múlt negatív maradványai elleni küzdelem, az egységes roma nyelv kutatása és feljesztése, irodalmi folyóirat indítása újra fontos vitatémák voltak. A problémák persze nem kizárólag és nem is elsősorban ilyen viszonylag egyszerűen megoldható, elsősorban kulturális jellegűek. Ezen a területen van haladás. A nagy múltú moszkvai cigányszínház után több társulat is alakult Nyugat-Európában. Á roma (Kontár Gyula felvétele) nyelv szakértői, tudósai ma már nemcsak a khaldera és a dzsambas törzsek nyelvét (az első a kovácsok, a második a lókereskedők törzse volt, a többség ezt a foglalkozást űzte) veszik alapul, tanulmányozzák a többi nyelvjárásokat Is. Mind gyakrabban bukkannak fel újra meg újra egyes nyugati országokban újságcikkek, politikai nyilatkozatok, amelyek „sürgős rendcsinálást“ sürgetnek a cigánykérdésben. Nemrég egy nyugatnémet hetilap számolt be „John Kennedy és családja“ elképesztő hányattatásairól. „John Kennedy“ keresztnév — egy cigánygyereké, a nyolcvan tagú Romanov nagy család egyik négy-ötéves ifjú sarja, viseli, jelezvén, hogy a család nagy tisztelője a meggyilkolt amerikai elnök emlékének. A Romanov nemzetség hosszú hónapok óta élt már a cikk megjelenésének időpontjában egy Köln melletti parkolóhelyen néhány lakókocsiban. Kaptak ugyan valami segélyt, ám az éppen csak a szűk létfenntartást biztosította, egyesek számára még azt sem. A kölni és az aacheni ügyészség is foglalkozott a nemzetség ügyével. Megállapították, hogy legalább tíz éve vándorolnak reménytelenül országról országra. Okmányaikról tömören ennyit szögeztek le: érvénytelenek, lejártak, nem elegendők, talán hamisak is. Sem ócska személyautóik, sem pedig a lakókocsik papírjai nincsenek rendben, ráadásul senkinek sincs érvényes jogosítványa... (Igaz, az első megállapítás. az, hogy évtizede barangolnak nyugat-európai határokon át, a második megállapításcsoportot kissé vitathatóvá teszi.) Mindez elég alap volt 1977-ben előbb a holland, majd a nyugatnémet hatóságoknak, hogy megtagadják a nemzetség felnőtt tagjaitól új, érvényes okmányok kiadását. A Romanov nagycsalád nyolcvan tagjának azt mondták: menjenek vissza Hollandiába, majd 1978- ban kaptok szabályos beutazási és tartózkodási engedélyt, munkavállalási lehetőséget. Ilyen és hasonló esetekről is tárgyalt a genfi kongresszus. Nemrég érdekes cikk jelent meg Pozsonyban Im- rich Farkagnak, a cigány lakosság kérdéseivel foglalkozó kormánybizottság titkárának tollából. A cikk (egyik érdekes adata: Szlovákia lakosságának 3,9 százaléka cigány) leszögezi: „Növekedett a munkaképes cigányok foglalkoztatottsága, fejlődés tapasztalható gyermekeik tankötelezettség előtti és iskolai nevelésében, felszámoltak több ezer putrit és ,a bennük lakó cigánycsaládokat átköltöztették normális lakásokba, kulturáltabbakká váltak a cigánytelepek és egészségügyi vonakozásban is eredményes volt az ismeretterjesztő tevékenység... Szükséges az is, hogy a cigány tanulókat jobban felkészítsék az életre. Közülük azokat, akik a kötelező iskolalátogatást valószínűleg az alapiskola 4—6 osztályában befejezik, az utolsó tanévben külön osztályokban kellene összpontosítani. Ezekben az osztályokban a tanítók ... céltudatosan felkészítenék őket arra, hogy beilleszkedhessenek a munkába, s amennyiben ez lehetséges, elszállásolják őket internátusbán, vagy munkásotthonban.“ Idézi a cikk a Kormány 42/976. számú határozatát is, amely a községeknek előírja: „engedélyezni kell az új építkezési telek juttatását a belterületeken is, hogy a cigányok mielőbb integrálódjanak“. Otthon és munka — ez az a két feltétel, amely a genfi kongresszuson is úgy szerepelt, mint a cigányság sorsa, holnapja szempontjából alapvető két kérdés. Éppen, mert ebben a problémában látták túlságosan önfejűén gondolkodónak a londoni kongresszuson megválasztott elnököt, Jan Cibula berni orvost, most Genfben a svájci elnök mellé még négy személyt választottak (egy-egy jugoszláv, spanyol, skandináv és amerikai küldöttet), s most már öttagú elnökség lép fel a következő kongresszusig, szerepel állandó bizottságként. A Romanov nemzetségről szóló cikkek egyike így fejeződik be: „A cigányélet ma már nem is olyan biztonságos, „Fabrica“ és „Casa“ a leggyakrabban emlegetett fogalmak ...“ A roma nyelv két idézett szava: gyár, lakás. (Megjelent a Magyarország 1978. évi 18. számában] Bábaasszony (A szerző felvétele) Nem emlékszünk • egymásra. Ez persze természetes. Nem tudhatjuk, valóban ő volt-e az, aki születésünknél segédkezett. Én, megismerve őt, hiszem: igen... — Nem lényeges, hogy személy szerint én vagy más, az a fontos, hogy volt ott és segített valaki közülünk ... — Szülésznő vagy bába? — Régebben bába, most szülésznő, ha egészen pontosan akarja tudni — mondja Hasko Mária, s eltűnődik múltba révedőn. — Azért a kettő már nem ugyanaz. És nemcsak az elnevezésben ... — fűzi hozzá. — Hogy miért lettem bába? Véletlenszerűen adódó munkaalkalom volt számomra, de vonzott is, kedvet éreztem hozzá, sőt hivatásom meglelését sejtettem benne. A negyvenes évek elején Gácson (Halié prl Luéenci), laktak, úgy mint most is, Lovinobafta volt a járási székhely. — Oda mentem Hanzel doktor után, ő intézte kérvényemet, s már nem is tudom hány jelentkező közül eljutottam Martinba a tízhónapos bábaképző tanfolyamra. Az igazat megvallva, nem nagyon tudok erről a tíz hónapról mesélni. Örömről szólhatnék. Örültem, hogy tanulhatok, elsajátíthatok valamit. Talán azért is szállt el olyan hamar a tíz hónap, mert minden erőmet arra összpontosítottam, aztán pedig a munkára. Más volt, aki így tett. Szerencsések voltunk, mi legalább munkánkban találhattunk értelmet azokban az embertelen időkben. Az első önállóan levezetett szülés. Tudom és megértem: valóban soha el nem feledhető az emléke. Hangjában harmincöt év távlatából is lámpalázas izgalom vibrál meg egy kis pirulás, restelkedésféle zavar, enyhe önirónia: — Nekem az volt az első, az anyának már a negyedik szülése. Tulajdonképpen ő segített nekem. Könnyű szülés volt. Neki... A körzet. — Azt hiszem, akkoriban nekem volt a legnagyobb körzetem, 3800 négyzetkilométer. Hegyvidéki tanyavilág — Látky. Biztosan ismeri, járt már arra. Ma turistaparadicsomként emlegetik. Az is, gyönyörű vidék, leírhatatlan, nem ismerek szebbet. Nyáron. De a tél mindig hosszú arrafelé. 10—15 méteres hótorlaszok, farkasordító hideg. Hogy mentem, ha hívtak, az természetes volt. Segíteni kellett, s nemcsak azért mert felesküdtem rá. Mentőautó!? Ugyani Még út is csak néha, nagyritkán sítalp vagy szügylg sülye- dő, szánkó elé fogott lovak, de ez már szinte luxusnak számított. Hajmeresztő történetek: — Olykor álmodom a Mláky-tanyal ikrekkel. ítéletidő volt. Kegyetlen. Napok óta üvöltött már a szél, dühöd- ten csapkodva a jégszemcsékké fagyott havat. Éjszaka volt, vaksötét. Ügy indult: minden rendben lesz. Az első kisfiú könnyen, simán megszületett. A másik azonban keresztben feküdt, igenigen szerencsétlenül. Nem volt más választás, mint segítőkész férfiakat verbuválni a szomszéd tanyáról {a szomszéd tanya itt kétkilométeres távolságot jelent), hordágyat eszkábálni. Szerencsésen elvergődtünk Kokaváig, a kismama vérzése közben veszélyesen erősödött, de sikerült kocsit szereznünk. Likierben volt a legközelebbi orvosi rendelő. A szolgálatot teljesítő fiatal orvos azonban megijedhetett a feladattól, s tovább küldött Rimaszombatba. Igaz, mentőautót adott. Alig hagytuk el azonban Likiért, a kocsi elromlott. Mfg sofőrünk szeretetett, a kismama megszülte egészséges második gyermekét. Talán szégyen, de valójában nem is tudom, hogyan. Azt mondanám, hogy csoda, de a csodákban nem hiszek. Másnap viszont fé- sülködés közben maroknyi ősz hajszálat találtam. Van ilyen — teszi hozzá mosollyal, megkönnyebbülten, akárha most élte volna át az elmondottakat. * * * 1953-ban került a losonci járási kórház nőgyógyászati osztályára. — Elmentem továbbképző tanfolyamra, mert szükségét éreztem. Aztán hívtak. Itt dolgozom most is, pedig két éve nyugdíjjogosult lettem. Szélvészként rohan az idő! Olyan kismamák szülésénél veszek részt, akiket én segítettem a világra. Hogy meddig akarok még dolgozni, azt nem tudom. Amíg úgy látom, úgy érzem, hogy szükség van a munkámra. Suhányi Sándort (az osztály vezető orvosát) kérdezem később Hasko Máriáról: — Csak jót tudok mondani róla! ö a mi „mamánk“ és segítőtársunk. Rossz lesz, ha nyugdíjba megy. Nemcsak szokatlan — nehezebb is. * * * — Család? Férjem, fiam, két unokám- Igen, csak egy fiam. Talán ások szülés mellett nem maradt időm szülni... A férjem? Mindig mondogatta: Fiam, csak egészségügyi nővért, főleg szülésznőt ne vegyél feleségül! Természetesen egészségügyi nővér a menyem. Így olykor együtt zsörtölődnek, ha délután, éjszaka vagy ünnepnapon megyünk szolgálatba. Persze, nem komoly ez a zsörtölődés. Megértenek ők, sőt azt hiszem, egy kicsit még büszkék is ránk ... Sablonosra sikeredett utolsó kérdésemen elnézően mosolyog, de hangjában enyhe csalódást érzek: — Hát el tudja képzelni rólam, hogy nem ezt választanám, ha lehetne újra kezdeni! Tudja, életet adni valóban a nő legszebb hivatása, de segíteni életet adni, talán még szebb. PÁLHAZY JÓZSEF
