Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-12-10 / 50. szám
V 1978. I. 10. Ünnepélyes a hangulat az Elba menti aranyövezetben gazdálkodó velem Egyetértés Etsz irodájában. Libu- sa Koútková üzemgazdász és Pavel Sucht) főgépesítő eléggé nagy csomag felbontásával bajlódik. Végre felpattan a doboz fedele, és elővillánnak egy fehér porcelánváza körvonalai. Vigyázva, féltve emelik ki és megil- letődve teszik a kis asztalkára a Lenin képmásával díszített gyönyörű vándorserleget. A gabonatermesztésben elért eredményekért kapták. A versenyben a közép-csehországi kerületben az első helyet szerezték meg. A közös gazdaság veteránjai, fiataljai csillogó tekintettel nézegetik jó munkájuk elismerésének jelképét. Tanácskoznak; hová tegyék, hogy szem előtt legyen, hadd lássák az idelátogatók is, hogy a szövetkezet tagjai tovább öregbítik a gazdaság jó hírnevét. A meghitt légkör jó alkalom a visszaemlékezésre! Arra az időszakra, amikor még bizony göröngyös úton haladt a szövetkezet szekere. A veteránok közül Milada Hromád- ková, az Építésben szerzett érdemekért kitüntetés tulajdonosa, a párt régi tagja eleveníti fel az indulás éveit, a nehézségeket, az első sikereket, a buktatókat. — Elég rossz körülmények között kezdtünk neki a szövetkezet alakításának — mondja. — A közeli Prága jó munkalehetőségeket nyújtott a földnélkülieknek, a gazdák pedig sokáig mérlegelték, hogy közösködjenek-e a földmunkásokkal, zsellérekkel. Szavaiból megtudjuk, hogy akkoriban a falusi pártszervezet bizottságának tagja volt. Felidézi, hogy taggyűlésen határozták el: ezen a gazdagon termő földön szövetkezetei alakítanak. Célul tűzték a kis- és közép- iparasztok megnyerését a szövetkezeti gondolatnak. A fokozódó agitációs munka hatására — bár mindössze csak húsz taggal — az 1949-es év vége felé, a betakarítás után, az országban az elsők között, Velenben, megalakult a szövetkezet. Nehezen bontakoztak ki. Kezdetben többnyire az asszonyok szántottak, vetettek, gondozták az állatokat. Csak néhány férfi dolgozott állandóan a szövetkezetben. A többiek inkább a gyárakba jártak, és csak műszakok után segítettek a nehezebb munkák Amikor az Elba menti községek földművesei egy nagyobb gazdaságba egyesültek, a megnagyobbodott szövetkezet élére ugyancsak Milena Sindlauerovát választották. Beszélgetés közben bevallja, hogy eleinte bizony Érdekünk, hogy jó minőségű munkát végezzünk — mondja Josef Nárovec (balról ), Pavel Suchy gépesítőnek (A szerző felvételei) végzésében. Időszerűvé vált a szövetkezet tagalapjának kiszélesítése. — Ebben az időszakán minden kommunista és velünk tartó szövetkezeti tag szinte éjjel-nappal agitált. Naponta kilincseltünk a középparasztok otthonaiban, biztattuk őket, lépjenek közénk, segítsenek a gazdálkodásban — emlékezik Hromádková elvtársnő. Később arról beszél, hogy egyre többen hittek szavaiknak. A földművesek egymás után jöttek be a szegényes szövetkezeti irodába és aláírták a belépési nyilatkozatot. Két év alatt kétszázra szaporodott a közös tagjainak száma. De újabb nehézségekkel kellett megküzdeniük. Sokan csak azért léptek a szövetkezetbe, mert úgy gondolták, hogy kevés munkával nagy haszonhoz juthatnak. Ezért ki kellett rostálni a konkolyt a búza közül. A lógósokat taggyűléseken zárták ki a szövetkezetből.. Csendben hallgatjuk a krónikás beszédét. Említi Karel Truhlárt, a szövetkezet első elnökét, aki minden erejét a szövetkezet fejlesztésére fordította. Sokszor még betegen Is irányított, szervezett, és ha szükség volt rá, a kapanyelet is megfogta. Beszél a ma már 90 éves Karel Haklról, losef Petrzalkáról, a Behutí testvérekről, mindazokról, akik a legnehezebb időben is kiállták a próbát. Dolgoztak és felvilágosítottak. Hittek abban, amit csináltak. Visszaverték az osztályellenség sorozatos támadásait. Egységre, összetartásra nevelték a tagokat. A hősi korszak küzdelmeinek eredményeit Milada Hromádková így foglalja össze: — A mi szövetkezetünkből a nagyüzemi gazdálkodás válságos időszakában — amikor a szomszédos közös gazdaságokból sok földműves elment máshová dolgozni, vagy visszakérte földjét — egy tag sem lépett ki. Képesek voltunk nekik megmagyarázni, hogy az átmeneti nehézségek után jobban gazdálkodunk majd, mindenki megtalálja számítását, jó keresethez jut. Szüntelenül azzal érveltünk, hogy mennyi munkanélküli volt e Milena Sindlauerová a serleggel gazdag vidéken a burzsoá köztársaságban. Megrendüléssel halljuk, hogy a falu lakosai közül százan szorultak munkanélküli-segélyre, vagy a zsírosparasztok könyöradományaira. Ilyen volt az élet akkoriban az Elba menti aranyövezetben, vagy ahogy másképpen nevezik, Csehország gyöngyének ezen a részén. — Nagyon szegény volt akkoriban a nincstelen és nagyon gazdag volt a módos ember — sóhajtott fel a visz- szaemlékező. — Bizony így volt — hagyja rá Milena Sindlauerová, az Egyetértés Efsz elnöke, aki annak idején a szomszédos Brázdimban 1950-ben az elsők között lépett a szövetkezetbe. Két hektár földecskéjüket tehenekkel művelték. Férje máshol dolgozott, s így a családban szinte az összes mezőgazdasági munka rá várt. A föld szere- tete szólalt meg belőle, akkor is, amikor a szövetkezetben rászólt a felületesen dolgozó tagokra. Hamarosan felfigyeltek a fiatalasszony képességeire, és egy év múlva csoportvezetőnek választották. Szervezett, tanácsot adott, dolgozott, mindenütt ott volt, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Tekintélye munkaszeretetének következtében egyre nőtt. A tagság ezért az egyik taggyűlésen a szövetkezet elnökévé választotta. Jól választottak, olyan szakszerűen és határozottan irányította a szövetkezetét, hogy pár év múlva a Prága-keleti járásban az elsők közé küzdötték fel magukat. Rátermettségéért, kiváló szervező munkájáért, az emberekkel való jó bánásmódért és nem utolsósorban a jó termelési eredményekért ő is megkapta az Építésben szerzett érdemeikért kitüntetést. Emellett még oklevelek, kitüntetések bizonyítják, hogy az évek során ez a szerény asszony érdemes munkát fejtett ki. Úgyszólván alig jutott ideje pihenésre, mert részt vállalt a párt- és az állami szervek munkájában is. Elba menti krónika sokat tétovázott, vállalja-e a nagyon igényes megbízatást. Éjszakákon át töprengett, hogyan szoktatja majd össze az embereket? Hallgatnak-e majd tanácsaira? Mégis — néhány tapasztalt kommunista biztatására — vállalta. Kerékpárjával gyakran kijárt a határba, részt vett a munkakollektívák, a szocialista munkabrigádok és más munkacsoportok tanácskozásain. Beszélgetett a községek, a volt szövetkezetek vezetőivel. Minden erejét az egység megteremtésére összpontosította. Lassan megismerte az embereket, tudta, kivel hogyan kell bánni, kihez hogyan lehet közeledni. A meggyőző munkában türelme sohasem fogyott el. Tevékenységét, munkakörét így fogalmazza meg: — Nem vagyok híve a parancsolgatásnak, de szigorúan megkövetelem, hogy minden vezető és beosztott teljesítse feladatát. A jelenlevők az elnöknő szép emberi vonásait, jellemét emlegetik. Még az éles szóváltások után sem haragszik meg senkire, nem bosszúálló. Adatok, megállapítások hangzanak el a szövetkezet gazdálkodásáról. Ezek bizonyítják, hogy a vezetők és a beosztottak nem mámorosodtak meg az eredményektől, nem pihentek babérjaikon. Jó szervezéssel, kedvező termelési feltételek megteremtésével szorgalmazták a gazdaság folyamatos fejlődését. Ezen igyekezetükért kapták most a vándorserleget. Megérdemelték, hiszen a búza átlagos hektárhozama hatszázhatvan hektáron hatvan mázsa volt. Nagyon elégedettek a szovjet búzafajtákkal. Az Iljicsovka hetvenkét mázsát termett hektáronként. A gabona átlagos hektárhozama ötvenöt mázsa volt. Keveslik, úgy gondolják, hogy sok még a lehetőség a termelés növelésére. Ezért alakították meg a komplex racionalizációs brigádot, amelynek tagjai meghatározzák, hogy melyik parcellára milyen összetételű és mennyi műtrágyát kell szórni. A brigád javaslata alapján végzik a gyomirtási és növényvédő munkákat is. Meghonosítják a leghaladóbb termelési módszereket. A vándorserleg megérkezésének napján valóságos kis termelési értekezletre került sor a helyiségben. Megvitatják, hogyan haladhatna még gyorsabban előre a szövetkezet. Egészséges elégedetlenség uralkodik köztük. Minden ágazatban többet akarnak termelni. Az üzemgazdász a fejlődésről szóló adatokat tartalmazó könyvet lapozgatja. Tényekkel bizonyítja, hogy a termelés kifizetődő. Az egy hektárra jutó termelés értéke már meghaladja a tizennyolcezer koronát. Pavel Suchyval — aki Szlovákiából Medzilaborce mellől sodródott ide — kerekedünk fel, hogy szétnézzünk a szövetkezet határában. Az egyik parcellán Josef Nárovec, a traktorosokból álló szocialista munkabrigád vezetője műveli a talajt. Ö a Sumava környékéről költözött ide, és szintén otthonra talált a szövetkezetben. Egyike azoknak, akiknek nagyon keveset kell parancsolgatni. — összedugtuk a fejünket, és elhatároztuk, hogy felelősséget vállalunk a hektárhozamok alakulásáért — mondja. A traktor kabinjából veszi elő a szocialista munkabrigád kötelezettségvállalását tartalmazó irattartót. Ebben foglalták össze munkájukat. A határban, a végtelen Elba menti síkság szemlélése közben jutnak eszembe az elnökasszony szavai. Most értem meg, miért nem kell ebben a szövetkezetben parancsolgatni. Josef Nárovec és a hozzá hasonló több társa részt vállal a vezetésből. Érdekük, hogy többet teremjen az Elba menti föld. BÁLLÁ JÓZSEF
