Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-11-19 / 47. szám
■4 * Filmfesztivál Szibériában Az idei legnagyobb szovjet íilmfesztivál rendezvényeinek színhelye Szibéria és a Távol-Kelet számos városa volt. A reprezentatív szemle megnyitóját a közelmúltban Habarovszkban tartották, a filmfesztivál azután Birobidzsanban, Komszomolszkna-Amur- ban, Irkutszkban, An- garszkban, Bratszkban, Tomszkban folytatódott. A fesztivált a Lenini Komszomol fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezték, ezért a műsor alapját a szovjet ifjúságról szóló művek alkották. A tajga császárának végzete című film Arkagyij Gajdar, a híres író fiatalságáról szól, aki az 1918—1921 évi polgárháború alatt tevékenyen részt vett a szibériai ellenforradalmárokkal vívott harcban. A különleges figyelem övezetében című kalandfilm is felkeltette az ifjú nézők figyelmét. A front a hátországban című, az Orosz Föderáció állami díjára előterjesztett mű a szovjet partizánoknak a második világháború éveiben tanúsított hősiességéről szól. Natal- ja Gundareva, a népszerű színésznő főszereplésével készült a Nyikaronova polgártársnő várfa önöket című film, mely a szovjet nő mindennapos gondjait ábrázolja. A moszkvai filmesek a fesztivál idején találkoztak kolhozparasztokkal, több nagy szibériai gyár munkásaival, főiskolásokkal és egyetemi hallgatókkal. A szovjet film- fesztivál elősegítette a kulturális élet fejlődését Szibériában és a Távol- Keleten. IAPN) A szó szoros értelmében becsöngette magát a film- művészetbe. Felment az emeletre, odaállt az ajtó elé és becsöngetett: „Tánya vagyok.“ Alekszander Mitta Csengetnek, nyiss ajtót! című filmjében történt ez. Belépett a lakásba és elkezdődött egy sokak számára emlékezetes, kedves történet. Később, 1966 első napjaiban, körkérdésre válaszoltak a MOSZFILM művészei. Kit tartanak az 1965-ben készült harmincegy film legjobb közreműködőjének? Százhetvenhat válaszon Jelena Proklova neve szerepelt. Nem sokkal később a kétmilliós példányszámú Szov jetszkij Ekran közönségpályázata ugyancsak Jelena Proklp- va első helyével zárult. Ennek alapján az év színésznője lett a Szovjetunióban. A döntésről egy moszkvai általános iskola hatodik osztályában értesült. A szakma és a közönség tetszését kivívó színésznő ugyanis debütáns volt és — tizenegy esztendős. az Almokban: gépek Osztályában jó tanulónak, kitűnő matematikusnak ismerték. „Két esztendővel idősebb fivéremmel nőttem fel. Egész gyermekkorunkban mindent közösen, együtt csináltunk és ügy terveztük, azonos hivatást választunk. Mérnökök leszünk; pilótának, tengerésznek, vagy mozdonytervezőnek megyünk. Álmainkban csakis gépek szerepeltek“ — mondta egy alkalommal. Alekszander Mitta így nyilatkozott róla: „Lenára egészen prózai módon bukkantam. Már hetek óta kerestem egy szép arcú kislányt Tánya szerepére, de nem találtam az igazit. Rossz kedvű voltam, mindenkinek panaszkodtam. Egy nap megjelent egy asszony a stúdióból és kézen fogva hozott egy csodálkozó szemű kislányt. — Ez, Lena. Búzaszőke haja, barna szeme, érdekes, finomívű szája volt. Es amikor megmozdult a kamera előtt, már tudtam: végre megvan Tánya. A választás helyességét az 1965-ös össz-szö- vetségi játékfilmjesztivál is igazolta. Itt Lena kapta a legjobb női alakítás díját.“ SZERENCSE A PARTNEREKKEL Jelena Proklova ezután egymás után kapja — és vállalja — a filmszerepeket. Játszott a Hókirálynő filmváltozatában, a Kamaszkorban, a nemzetközi sikerű Ragyogj, ragyogj, csillagomban. Első partnerei sorában olyan nagyszerű művészek neve található, mint Oleg Jefremov, Rolan Bikov, Jevgenyij Leonov és Oleg Tabakov. „Azt tanultam tőlük, hogy tanulnom kell — foglalta össze a filmstúdiókban töltött első évek tanulságát. — Ezért 1969- ben, tizenöt éves koromban abbahagytam a filmezést. Magántanulóként fejeztem be középiskolai tanulmányaimat és felvételre jelentkeztem a moszkvai Művész Színház nagyhírű színészképző stúdiójába. Két felvételi után, a legfiatalabb növendékként kerültem a stúdióba. Egy év sem kellett és már egészen bizonyos voltam: jól választottam. Annyira megszerettem a színpadot, hogy akár az egész életemet hajlandó vagyok a színházban leélni. Ma is állítom, elsősorban színpadi színésznő vagyok." A színészképző-stúdióban hamarosan a legtehetségesebbek között emlegették. Már utolsó tanulmányi évének megkezdése előtt felvették a Művész Színház társulatába, számos kisebb és nagyobb szerepet bíztak rá. És egy nap ismét a film vonzásába került. DIADAL FRUNZÉBAN öt év alatt tizenhat szerep — kizárólag mai lányok és nőalakok. Minden szerepe egy-egy önálló jellemtanulmány. Az Egyetlenemben pincérnő. foszif Hejfic rendező a bemutató alkalmából a következőket mondotta: „A kamera előtt egyszerűen csoda történt. Pavel Nyiliu forgatókönyvének dialógusait megtartottuk, jelena mégis egészében elvetette. Egy mai fiatal lány karakterét állította elénk, tökéletes átéléssel, nagyszerű logikai érzelmi következetességgel.“ Játékát Frunzéban a IX. össz- szövetségi játékfilmfesztiválon a legjobb női alakítás díjával jutalmazták. Közben már bemutatásra várt Julij Karaszik Saját vélemény című alkotása. Ebben egy öntudatos, következetes fiatal üzemi munkásnőt alakít, aki mindenkivel szembeszállva védi és képes bebizonyítani igazát. Eldar Rjazanov komédiájában, a Levélregényben bűbájos fiatal lány, aki mindenkit magába bo- londít, mindaddig, míg maga is fülig szerelmes nem lesz valakibe. Dinara Aszanova az Át nem adható kulcsban pályakezdő fiatal tanítónőként mutatja, aki alig idősebb tanítványainál, mégis tekintélyt kell szereznie, tanítania kell őket! Hogyan bukkan ez a fiatal, tapasztalatlan lány az át nem adható kulcsra, a növendékei szívéhez vezető útra, erről szól a film, melyben Jelena Proklova élete egyik legjobb alakítását nyújtja. ROSCSIN, HEMINGWAY, MAETERLINCK ... És miközben egyre többször hívja a filmgyár, egyre gyakrabban szerepel nagy színpadi szerepekben. A Művész Színház színpadán Roscsin Szerelvény a hátországba című darabjában, a Kék madárban, Hemingway Ötödik hadosztályában arat nagy sikert és ... szerepel rádióban, televízióban. Ma talán ő a legkeresettebb és legelfoglaltabb szovjet színésznő. „Egyetlen percem sincs — mondta e sorok írójának az 1977-es moszkvai filmfesztiválon — a legjobb akarat mellett sem. Nézze, itt a naptáram ...“ A Hotel Rosszija előtt aláírás- kérő fiatalok fogták gyűrűbe. Sokan közel sem fértek hozzá. Egy aprócska kislány is ott állt a gyűrű szélén. Szomorú szemekkel nézte az egyre növekvő embertömeget... — Hosszú percek múlva Jelena Proklova kiküzdötte magát a gyűrűből. Abban a pillanatban a kislány odaszaladt hozzá és megfogta a kezét. Ügy szorította, mintha sohasem akarná elengedni. — Ez Arisa, a kislányom. Öt és fél éves. Ha még kérdezni akar valamit, kérem kísérjen el egy darabon. Megígértem Arisának ... A kis kézre tévedt tekintetem. És eszembe jutott az előbb látott naptár a beírásokkal. Már tudtam, a következő kérdést más művésznek teszem fel... FENYVES GYÖRGY m mióta a Lumiére testvérek első jTm. párizsi mozijában a nézők felugráltak székeikről, mert a vásznon szembejött a vonat, és azt hitték, hogy eltapossa őket, azóta a film nem tud szabadulni attól az önként vállalt „kötelezettségétől“ , hogy izgalmat keltsen a nézőtéren. Számtalan formája van ennek, de a leghagyományosabb, a legközismertebb az a műfaj, amit kaland vagy bűnügyi címkével szoktak ellátni. Nagyon szigorú szabályai vannak az ilyen filmeknek, majdnem olyan szigorúak, mint a költészetben a szonett formának, amely nemcsak a versszakok számát, hanem a verssorokét és a rímképleteket is előírja. Nehezen lehet ugyan olyan áttekinthető szabályrendszerbe foglalni a filmes izgalomkeltés előírásait, mint mondjuk a szonettét, de azért van néhány jól körülhatárolható jellegzetessége. Így például, mindjárt a kezdés. Igaz, ez nemcsak a kalandfilmre érvényes, hiszen például a zeneművészetben is ismerik az „auftakt“, magyarul: a felütés fogalmát, amely azt jelenti, hogy még a mű kezdete előtt a karmester, vagy a zenemű, vagy mind a kettő olyan lendületet vesz, olyan ritmust mutat be, amely meghatározójává válik az egész műnek. Hasonló „felütésre“ van szüksége a kalandfilmnek is. Ez azt jelenti, hogy lehetőleg az első kockákon tisztázni kell nemcsak a pontos helyszínt, hanem a kort is, amelyben játszódik és a stílust is, amely aztán a filmre jellemző lesz. Mert természetesen teljesen más hangulatban kell elindítani egy, az 1700-as évek elején játszódó, betyárvezért bemutató filmet, vagy azt a kalóz történetet, amely ugyancsak a XVHl. század elején játszódik, csak hősei éppen kalózok. Ugyancsak egészen más felütést, ritmust igényel az a film, amely századunk 30-as éveinek Amerikájában játszódik, gengszterek és nyomozók körében. Az indításnak nemcsak a környezetet, az időpontot kell gyorsan tisztáznia, hanem az alaphelyzetet is: ki kivel van, kinek az ellensége, ki a szövetségese, ki mit akar elérni. (Persze adott esetben a fordítottja is ugyanezt a célt szolgálhatja; tudniillik a néző előtt azt kell eltitkolni, hogy mik a szereplők valódi szándékai.) Az izgalomkeltés második alapszabálya, hogy az idővel, a filmvetítés idejével rendkívül gazdaságosan kell bánni. Ez nem azt jelenti, hogy a cselekmény az első perctől az utolsóig azonos ritmusban, „gyorsan“ pergő. Ez alig megoldható, még egy viszonylag rövid, másfél órás filmben sem. Többek között a nézőnek bizonyos tájékoztatást kell adni a hősökről, a helyzetekről és az információközlés önmagában ritkán kelt izgalmat. Éppen ezért a filmszakma mesteremberei — akik az ilyen típusú filmeket gyártják — a legkülönbözőbb módszerekkel kikísérletezték már az időbeosztás szabályait. Ez a képlet körülbelül így fest: a felütés gyors tájékoztatása után feltétlenül el kell helyezni — már a film elején — valami izgalomkeltő elemet. Egy halált, egy gyilkosságot, egy ágyúlövést, bármit, aminek még nem értjük minden összefüggését, de már ijesztően hat és kíváncsivá lesz a folytatásra. Ezután azonban viszonylag hosszabb lassú rész következhet. Akár 20—25 percig is. Ebben a részben kell az ösz- szes fontos információt közölni a nézőkkel. (Lehetőleg képben és nem szövegben.) E lassú periódus végén olyan újabb izgalomkeltő effektusra van szükség, amely nemhogy megoldja az elsőt, hanem tovább bonyolítja, bizonytalanná teszi, az érdeklődésünket más irányba is kiterjeszti. Ezután még egy lassúbb rész elviselhető, legfeljebb 10— 15 perces hosszúságban. Majd újabb izgalomkeltő effektusoknak kell következniük egyre rövidülő időközökkel, s körülbelül a film utolsó 20—30 percében kap helyet a hajsza. Ez már végig szinte a feszültség tetőpontján jár, ilyenkor már mindent tudunk, most már csak az a kérdés, sikerül-e a jónak győznie a rossz felett. Nagyon hasonlít ez a szerkezet a népmesék bizonyos fajtájához — nem véletlenül. Sokan joggal tartják a filmet a XX. század technizált népmeséjének. Ez a „modern mese“, amely persze nem mindig erkölcsös, nem mindig hatásos, de ha jól csinálják, akkor ugyanolyan örömökkel szolgálhat a néző számára, mint gyermekkorában egy valódi mese. S valljuk be: felnőtt korunkban is vágyunk néha ilyen mesékre. B. L. 1978. XI. 19. Jelena Proklova a szovjet Oleg Vidov és a mexikói Fanny Lano társaságában a tavalyi moszkvai nemzetközi filmfelsztiválon (Z. MináCová felvétele) Az izgalomkeltésről
