Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-11-12 / 46. szám

HARMINCKÉT ÉVE IGAZGATÓ

Valamikor a nyár elején egy mezőgazdász ismerősömtől hallottam először Nágel Lajos agrármérnök nevét. Azt is megtudtam, hogy Csehszlovákiában ő tölti be leghosszabb ideje az állami gazdasági igazgató tisztet. 1946-ban kezdte Komáromban (Ko- márno), s ma is ennek a 4500 hektáros állami gazdaságnak az igazgatója.

A minap kopogtam be hozzá, mint régi ismeretlen ismerőshöz. A 63 éves igazgató arca mosolyra derült, amikor elmondtam, miként vettem hírt róla. S aztán, mintha valóban régen ismernénk egymást, úgy beszélt élet- űtjáról és a gazdaság kiváló eredményeiről.

Az apja szegényparaszt volt, heten voltak testvérek. Közülük ő tanult a legjobban. Örömmel járta apjával a mezőt is, aki elhatározta, hogy továbbtaníttatja. A iszínjeles érettségi után ösztöndíjas hallgatója lett a Brnői Mezőgazdasági Főiskolának, s

1939-ben megszerezte az agrármérnöki diplomát. Azután gyakornokként dolgozott különböző uradalmakban, majd megjárta a német fasiszták haláltáborát. A felszabadulás után a ho- liői gazdaságban búzából már 28 mázsás hektárhozamot ért el. Innét került 1946-ban a Komáromi Állami Gazdaság élére.

— Ennek bizony már 32 éve. Mintha csak tegnap lett volna, oly hamar elröppentek az évek — mondja eltűnődve, majd így folytatja. — Én sohalsem az idillt láttam és kerestem a mező- gazdaságban, bár szerettem a mezei virágok, a margaréta, a pipacs s a kankalin közt járni. Engem mindig az ember érdekelt, s az, amit a munkájával felmutatott. Reggel hat órakor már kint voltam a mezőn, velük együtt szívtam a vadvirágok illatát, s a dülőutak porát, örültem az eredményeiknek és bántottak kudarcaik. A legkomorabb emlékeket felidéző év az 1947-es volt. Szinte ma is újra átélem azokat a kilátástalan napokat, heteket, hónapokat! Szomórú volt látni, hogyan szárad, sorvad el minden a tikkasztó hőségben. Olyan száraz nyár Csehszlovákiában emberemlékezet óta nem volt. Búzából alig értük el az 5 mázsás hozamot. A legnagyobb gondunk az volt, mit vetünk majd el a kiaszott földekbe. S akkor

jött a mindent megoldó szovjet segítség. Lett kenyér és vetőmag is. Számomra ez az év világnézetileg is egy életre meghatározó maradt. Ekkor vert mély gyökeret bennem az a közmondás: Bajban ismered meg a barátodat. Ekkor kértem felvételemet is a kommunista pártba ... Bennem már akkor világosan megfogalmazódott,

hogy a régi szétszórt parcellás gazdálkodásnak nincs jövője. A korszerű nagyüzemi módszereket, az iparszerű mezőgazdasági termelést csakis nagytáblás gazdálkodással valósíthatjuk meg. Azt is tudtam már, mint tapasztalt agronómus, hogy a tömegtakarmány és egyéb termékek előállításában egyre nagyobb szerepe lesz a technikának, a vegyszereknek, s ehhez pedig szakértelem és szakképzettség kell. Ezért tartottam mindig meghatározónak gazdaságunkban a szakemberellátást.

S ma, ha a jövő felől közelítjük meg e gondolatokat, azt kell mondanunk, hogy az idő őt igazolta, mert a Komáromi Állami Gazdaságban felnőtt egy új fiatal sziakemiber-generáció, amely már tud nagyüzemi méretekben gondolkozni, tervezni és intézkedni. Az agrármérnökök száma 15, s van egy villamosmérnök is. Hogy miért van itt szükség villamosmérnökre, arról még szólunk, előbb azonban beszéljünk az állami gazdaság fejlődéséről. Erről így vall az igazgató:

— Gazdálkodásunk profilját, ahogy ezt közgazdásznyelven mondják, a növénytermesztés és a baromfikeltető határozza meg. Ám e gazdálkodási profilba beletartozik a gazdaságosság

és a célszerűség is. Ehhez láncszemként kapcsolódnak a szervezési és vezetési teendők. Sőt, itt említeném meg a raktározást, a szállítást és az építkezést is. Nekünk 800 dolgozó foglalkoztatását kell egész éven biztosítanunk, de úgy, hogy jól is keressenek és a gazdaság fejlesztése is biztosított legyen.

— E feladatokat eddig tudtommal nagyszerűen megoldották.

— Valóban, mert gazdaságunk 1963- tól nyereséggel gazdálkodik. Az évi bruttó termelési értékünk eléri a 108 millió koronát. Tavaly a tiszta nyereség 17 millió korona volt, az idén 18 millióra számítunk. így évente 10 millió koronát fordíthatunk különféle beruházásokra. Állami segítségre mi már nem szorulunk, megállunk a magunk lábán. Gazdaságunkban az egy dolgozóra eső évi termelési 'érték 136 ezer korona. A dolgozók átlagos havi keresete 2560 korona, jobb mint az iparban, s ezt nem kis büszkeséggel mondom. S az újratermelési beruházásokon kívül lényegesnek tartjuk dolgozóink reálbérének további növekedését is.

— Tehát a termelés növekedése itt évek óta egyenletes.

— Igen. S ez volt kezdettől a fő célom.

— Hogyan érték ezt el?

— Erre nehéz röviden válaszolnom, hiszen ennek sok az összetevője, jő néhányról már szóltunk is. Például a cukorrépa termesztésé nálunk már teljesen gépesített. Egycsírájú magokat vetünk el, speciális vetőgépekkel, így az egyelés már a múlté. Ez lényeges munkaerő- és költségmegtakarítást jelent. Búzából is csak olyan fajtákat vetünk, amelyek /sl legjobban alkalmazkodnak az itteni talaj- és éghajlati viszonyokhoz. így értük el az 58 mázsás átlagos hektárhozamot. Minden vetemény alá korszerűen előkészítjük a talajt, tudományos módszerekkel végezzük a vegyszerezést és a műtrágyázást. Az utóbbi a mi vidékünkön különösen fontos, mert a melegebb, szárazabb nyarakon köny- nyen kiég a növény. Az állattenyésztésben is a belterjesség dominál. Igaz, ebben még nem értük el a kívánt eredményeket, de ez az ágazatunk se ráfizetéses. Nyolcvanra bevezetjük az állattenyésztésben az önetetős, önitatós tartást és az állományt teljesen kicseréljük olyan fajtákra, amelyek a tej- és a hústermelésben is a legjobbak. A korszerű istállók részben már felépültek, vagy pedig most épülnek.

— Ki építi?

— Van saját építőcsoportunk. E téren sem szorulunk senkire. Ezzel is időt, és jelentős pénzösszeget takarítunk meg. A hatodik ötéves terv végére már az állattenyésztésből is komoly nyereségre számítunk.

Ahogy megtudtam, a nyereség egyik fő forrása a nagyon korszerű baromfikeltető állomás, erről is mondott az igazgató bizonyító adatokat:

— Csehszlovákiában jelenleg a mi keltető állomásunk a legkorszerűbb.

, Ebben megelőztük Bábolnát is. Évekkel ezelőtt még mi jártunk oda tapasztalatokért, ma már ők is eljönnek ilyen igénnyel hozzánk. Mi az amerikai keltetők helyett a korszerűbb holland gyártmányú keltetőket használjuk, melyek teljesítménye sokkal nagyobb. E keltetők energiafogyasztása is lényegesen kevesebb. Egyébként évente 10 millió csibét keltetünk ki.

— Ezért van tehát szükség a baromfikeltető állomás irányításához villlamosmérnökre?

— Ez másképpen el sem képzelhető.

Tehát itt valóban egy új gazdasági profil rajzolódik ki a néhány összehasonlító adatból is. S ez már nemcsak a jelent, de a jövőt is jelzi. S amikor megkérdeztem, elérte-e azt, amit akart, nagyon határozottan felelte:

— Lényegében igen.

— Az idén töltötte be a 63-ik életévét. Gondolt-e már a nyugdíjbavonu- lásra?

Rám néz és mosolyog.

— Az embert nem az évek öregbítik. öreg az’, ^ki munkáját már nem gazdagítja új elemekkel, aki nem néz. előre, nem látja, s nem igazodik a tudományos fejlődés követelményeihez. Ügy érzem, én olyan ember vagyok, akire még szükség van, s nekem is hiányozna a gazdaság. De ha az állat- tenyésztésben is elértük a nyereséges gazdálkodást, akkor nyugodt lelkiismerettel adom át helyemet fiatalabb társaimnak ...

TÖRÖK ELEMÉR

M

j tagadás, az építőipar szapulása I évek óta sokak kedvenc időtöl- 1 tése, vagyis hálás téma. Mindig akadt, és akad valami, ami nem úgy megy, ahogy kellene, így a kötözköd- ni óhajtónak bőven van miben kapaszkodnia. A szapulást pedig végezték laikusok és szakemberek, beavatottak és avatlanok (mert hát a kibicnek semmi sem drága...). Mindezt nem csupán az időtöltés kedvéért tették, hanem aggódva is az iparág jövőjéért, melyre egyre nagyobb feladatok várnak. Az építőipar körül kialakult közhangulat már-már olyan méreteket öltött, hogy a kétségtelenül nagy eredményeket is szinte szabályerősítő kivételként kezelték és alig vettek — vettünk róla tudomást, pedig ilyenek is akadtak szép számmal. Például a Kassai (Koäice) Kohóépítő Vállalat eiz idén — és nem is idehaza — bizonyította, hogy az építőiparban dolgozók is értik a dolgukat. Konkrétan: a Szövetség gázvezeték csehszlovák szakaszának 4-es számú — Kalinyinszka- ja — szivattyúállomását adták át határidő előtt. Szabályerősítő kivétel?! Aligha. Már csak azért sem, mert ez a vállalat a múltban — immár több mint negyed százada — gyakran bizonyított.

ÍME A BIZONYÍTÉK

Még Szlovákia iparosításának feladata hozta létre a vállalatot az 1. ötéves tervidőszak idején, 1951-ben. Ekkor még mint a „HRON“ Építőipari Üzem fogott hozzá a hazánkban azóta is egyedülálló ipari üzem, a Ziar nad Hro- nom-i Alumíniumfeldolgozó Művek felépítéséhez, majd a Banská Bystrica-i Cementgyár, a Slovenská Lupőa-i Bio- tika, a zvoleni Buőina és még jó néhány ipari üzem következett a sorban. A későbbiekben az akkor még csak mintegy 300 dolgozót foglalkoztató üzem, székhelye átkerült Kassára. Itt vált Kohóépítő Vállalattá, mindmáig legjelentősebb és legigényesebb feladatának „nekigyűrkőzve“ — felépíteni a Kelet-szlovákiai Vasművet. Itt nőtt — a feladat nagyságával párhuzamosan —

csaknem hatezer főt foglalkoztató nagyvállalattá, amely nem nélkülözi a korszerű technikai berendezéseket sem. A Vasmű hozta meg az elismerést, és a kitüntetést: „Az építésben szerzett érdemekért.“ A> vállalat fennállásának 25 éve alatt több mint 9 milliárd 32 millió korona értékben épített üzemeket, középületeket. Csak 1960 óta 450 építkezést fejezett be, összesen több mint 3200 objektummal. Persze a válla— Ez, sajnos, összetettebb kérdés, mint bárki gondolná, aki nem ismeri az építőipar gondjait. Ezek rendszerint tőlünk független tényezők, vagy pedig nem a miénk a döntő sző. Vegyünk néhány konkrét problémát! Először is általában mindig előbb ismeretes az épületek átadásának időpontja, mint maguk a tervdokumentációk. Az a tapasztalat, hogy minél fontosabb építkezésről van szó, annál kevésbé készílat teljes repertoárját felsorolni is nagyon sokáig tartana. Mindezekért a vállalat 1977-ben megkapta a Munka- érdemrendet.

A SIKER NYITJA

Dezider HaluSka mérnök, vállalati igazgató szerint: az egyenletes munkavégzés. — Idei tervünk például 900 millió korona értékű munka elvégzését irányozza elő, a háromnegyed évi mérlegünk 74,4 százalékos tervteljesítést mutat, tehát az éves tervünk teljesítésére minden reményünk megvan. Szeretném kiemelni a Szövetség gázvezeték építésén a Szovjetunióban dolgozó kollektíváinkat. Körükben olyan méretű — nem tudok jobb szót — munkaszeretet alakult ki, amilyen idehaza nem tapasztalható! Eredményeik bizonyítják, hogy a munkaerkölcs javulásával nagyot lehetne lendíteni az iparág szekerén.

— Azt tartják, hogy ha építőiparunk színvonala olyan magas lenne, mint a sikertelenségek magyarázatáé, akkor fejlettsége megütné a világszínvonalat. Milyen objektív tényezők hátráltatják elsősorban az építőipart feladatainak teljesítésében?

tik elő. A beruházó szívesen hozakodik elő a kormányhatározatokkal és a pártdokumentumokkal, amikor nem úgy halad a részünkről valami, mint ahogy azt elsősorban mi szeretnénk. Teheti, mert nem egyforma elbírálás alá esik az ő mulasztása és a miénk. Bennünket szigorúbb szankciók fenyegetnek, mint a beruházót. Tehát a szállítói-megrendelői kapcsolatok terén is akad tisztázni való.

— Építenek víztisztító állomásokat is?

— Igen. Egyre több ilyen állomásra lesz szükség, hiszen ha a környezetszennyeződés ilyen iramban növekedne, húsz év múlva nem lenne ivóvizünk. Hazánkban 1800 községben nincs tisz- títóáliomás. Ezt pótolni kell. Egyébként a fulneki ROMO és a Vítkovicei Klement Gottwald Vasmű a partnerünk ebben a vállalkozásban. Adtunk már át külföldön is ilyen állomást, és mi építettük a Jaslovské Bohunice-i víztisztító állomást is. Egy Olaszországból érkezett „reklamáció“ szerint az

általunk épített tísztítóállomásnak 240 százalékkal jobb paraméterei vannak, mint ahogy azt mi a dokumentációban megadtuk. Ilyet mindig szívesen hall az ember.

— Ahol csaknem hatezer ember dolgozik, a szociális gondoskodásra fordított juttatások mennyisége sem lebecsülendő ...

— Munkásszállásainkon 5 ezren lakhatnak, ez több, mint Kassa összes szállodai férőhelye. 360 lakáskérvénynek kell eleget tennünk. 50 kétszobás ideiglenes lakást nyerünk a munkás- szállók rekonstrukciója folytán. Így is érzékeny veszteségek érnek bennünket, hiszen szerte az országban, ha felépítünk egy-egy üzemet, vagy gyárat, dolgozóink 10 százaléka ott marad; ráunt közben a vándoréletre. Szükség lenne az anyagi érdekeltség kérdésének átértékelésére, mégpedig az átlagkeresetek oldaláról nézve. A kulturális alap mai mértéke — 2 százalék

— már kb. 10 éve nem elégséges, 2,5— 3 százalékra lenne már szükség.

— A beruházók sok esetben kicsinyesek is.

— Ez is gyakran okoz fönnakadáso- kat. Például sok beruházó szinte nevetségesen ragaszkodik bizonyos téren a legolcsóbb megoldáshoz. Ez nekünk plusz fizikai munkát jelent, ami nálunk olcsó. Például van egyfajta rozsdagátló eljárásunk, amely valóban drága, de 20 évig kitart. A beruházó viszont csak a „klasszikus“ festékanyagok felhasználásával kéri az acél- szerkezetet. így minden második évben mázolni kell — 20 év alatt 10-szer, és még hozzá kell adni az emberi munkát.

— Mi a Kohóépítő Vállalat első számú problémája, és mi az, ami egyedi nehezítő körülmény?

— A kettőt nálunk egyazon kérdés jelenti. Mégpedig — nem fogja elhinni

— ez a kavics! Ha Nyugat-Szlovákiában lenne a vállalat, sokkal kevesebb gondunk lenne. Itt nincs, vagy csak édeskevés, de építeni kell...!

MÉSZÁROS JÁNOS

AZ ÉPÍTŐIPAR BECSÜLETÉÉRT