Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-11-05 / 45. szám

A csehszlovák-szovjet barátság munkabrigád címéhez méltóan

A vadgesztenye}ákkal szegélyezett laktanya egyik épülete olyan mint a másik. Csupán a homlokzatukon jeltüntetett számok különböztetik meg őket. A XXXI-es épület előtt nagy a sürgés-forgás. Katonák mennek be üres kézzel, de amikor . távoznak, hónuk alatt könyveket szorongatnak. Itt lesz a könyvtár, gondoltam magamban.

— Ez Itt a Klem ent Gottwald Katonai Politikai Akadémia tudományos, tájékoztató intézete — ezekkel a szavakkal fogad Bohumil Oulehla alezredes, a munkahely parancsnoka. — Huszonhat alkalmazottunk van, és amint látja, éppen elég dolgunk akad. Előadás után a hallgatók idejönnek a tanulmányukhoz szükséges szak- könyvekért vagy szépirodalmi művekért.

— Megbirkóznak a feladatokkal?

Csodálkozva néz rám, majd mosolyogva válaszol.

— Természetesen. Elvégre szocialista munkabrigád tagjai vagyunk.

Közben a szomszéd helyiségből előkerül Milena Helíková, a munkabrigád vezetője. Két hatalmas krónikát tesz elém.

— Bonyolult a mi munkánk. Ebből indultunk ki akkor is, ami: kor 1972-ben a párttagok -felvetették, hogy jő volna versenyre kelni a szocialista munkabrigád címért — eleveníti fel az indulást a brigádvezető. — Abban az időben tízen voltunk, ma pedig huszonha- tan. A lányok egy része közben férjhez ment, máshol vállalt munkát, az alapító tagok közül öten maradtunk itt. Jelenleg tíz tagunk az ezüst, hárman pedig a bronz fokozat tulajdonosai.

— Hét hónappal ezelőtt kerültem ide — veszi át a szót a kétgyermekes Anna Tarabová. — Hét évet a Povazská Bystrioa-i könyvtárban, majd néhány évet a Bratislava! Autógyárban gép mellett dolgoztam. A gyermekgondozási szabadság után kerültem ide. Mély benyomást tett rám, hogy a harci hagyományok emlékszobájában ünnepélyes keretek közt vettek fel a brigádba.

Az induláskor a brigád tagjai

azt a célt tűzték maguk elé, hogy minden téren tökéletesítik munkájukat, keresik az új munkamódszerek alkalmazásának lehetőségét. Ezt sikerült is elérniük. Egy- egy témakör, feladat megoldására racionalizációs csoportot hoztak létre. Így például azáltal, hogy a diplomamunkákat mikrofilmre rögzítik, évente egy 6x2,2 méteres könyvespolcot takarítanak meg.

— Egyszerűsítettük a könyvek kiadását is — folytatja az alezredes. — A munkabrigád minden egyes tagja igyekvő, kezdeményező. Szükség is van rá, hiszen intézményünk évente mintegy félmillió korona értékű könyvet, folyóiratot vásárol. Ha a hallgatók olyan irodalmat keresnek, amivel nem rendelkezünk, más könyvtárakból szerezzük be. A hallgatókon kívül számos tudományos dolgozója van az akadémiának. A tanuláshoz, a diploma- és tudományos munkák megírásához a kedvező feltételek jelentős részét nekünk kell megteremteni. Ha az akadémia volt hallgatói erre járnak, benéznek hozzánk, és ez nagyon jólesik — teszi hozzá a brigádvezető. A brigád egykori tagjai is gyakran írnak. Igyekszünk egymással szemben szigorúak, igényesek lenni, de ügyelünk arra, hogy jó közösségi szellem legyen munkahelyünkön.

Többletmunkaként készítették el az SZKP XV. és a CSKP XV. kongresszusa anyagainak jegyzékét, amelyet a. néphadsereg minden egységének elküldték. Nincs gép- írónőjük, így a lányok a 900 oldalt a mindennapi munka elvégzése mellett gépelték le. Munkahelyük szebbé és kellemesebbé tétele során tavaly 343 órát dolgoztak társadalmi munkában, összegyűjtöttek és értékesítettek 210 kg vadgesztenyét és 1500 kg hulladékpapírt. Évente mintegy 50 000 korona értékű szépirodalmi könyvet adnak el. Minden jelentősebb eseménykor könyvkiállítást rendeznek.

— A közelmúltban a Duklai-há- góhoz kirándultunk. Gyakran a családtagokkal együtt megyünk moziba vagy színházba. — újságolja a 21 éves Dana Simunicová, a SZISZ-csoport vezetője. — A Prágai Hadtörténeti Intézet kollektívájával is szoros kapcsolatot tartunk fenn. Évente találkozunk, hol Prágában, hol pedig Bratislavá- ban. Azonkívül, hogy közlelebbről megismerjük egymást, lehetőség adódik a tapasztalatcserére is.

Hogy egy intézetben, ahol ennyi könyv és folyóirat van, milyen pontos munkát kell végezni, azt nem kell különösebben hangsúlyozni. A gyorsaság, a pontosság az egyik alapvető követelmény. Nyolc elismerő oklevél arról tanúskodik, hogy a brigádnak nincs miért szégyenkeznie. 1975-ben megkapták a Csehszlovák—Szovjet Barátság munkabrigád címet.

— A szükséges szakképzettsége minden dolgozónknak megvan, de ennek ellenére már három éve továbbképző tanfolyamot rendezünk — mondja Gertruda Macíková, az alapító tagok egyike. Két tagunk, Ján Krácmár őrnagy és Ludek Svehlík főhadnagy, az aspirantú- rára készül. Természetesen az orosz nyelvtanfolyamon is egytől egyig részt veszünk.

Az idei barátsági hónapra is jól felkészültek, összegyűjtik a kiállításra kerülő könyveket, elolvasták Leonyid Brezsnyev Kis föld és' Újjászületés című könyvét, amelyről vitaestet rendeznek. Úgy mint minden évben az idei barátsági hónapban is szovjet vendégeket várnak. Tavaly a szovjet hadsereg tisztjei feleségeinek egy csoportjával találkoztak, mindezt a krónikában is megörökítették, amelybe ottjártakor Vladimír Remek őrnagy, a Szovjetunió és Csehszlovákig Hőse, hazánk első űrhajósa is beírta a nevét.

Az intézmény dolgozóinak munkaideje véget ért, mindenki hazafelé tartott, csak Gertrúda Macíková maradt este fél hétig, hogy az olvasóterembe betérő hallgatók segítségére legyen. Amikor az utolsó hallgató is kilép az ajtón, megjegyzi:

’— így megy ez nálunk. Mégis itt szeretném megérni a nyugdíjazásomat. Remélem, akkorra az arany fokozatot is megkapjuk. Mindnyájunk számára ez lesz a legnagyobb elismerés.

NÉMETH JÄNOS

Vladimír Remek beírja nevét a munkabrigád krónikájába

> ■y őszi nap melegen" ontja sugarait, ni. fényben fürdenek a kis falu takaros házíli. Mintha tudná, hogy ünnep ez a hétköznap a falu lakói számára. A kiskapukban kíváncsiskodók beszélgetve kergetik a perceket, várják a nagy eseményt.

A hnb épülete előtt autók sorakoznak, vendégek érkeztek a járási székhelyről. Pásztor Tibor, a hnb örökmozgó elnöke, ma a szokásosnál is többet jön-megy. Nem csoda, hiszen nem kis esemény színhelye ma Tesmag (Tesmak), a lévai járás kis faluja. Átadják rendeltetésének a mindössze 870 ezer korona beruházással épült új óvodát, melynek azonban a tesmagi lakosok szorgalma nyomán 1 millió 318 ezer korona az értéke. Ennyi pluszt adtak hozzá társadalmi munkával szabad szombatokon, vasárnaponként, vagy a hétköznapi munka után. Érthető hát az izgalom: a korszerű létesítményt méltó módon akarják átadni rendeltetésének.

Az óvoda kapuja előtt nagy csoport. Néhány köszönő szó az elnök részéről azoknak, akik szorgalmas munkával segítették az épület létrehozását, pár elismerő, biztató szó a járási képviselő részéről, s máris csattan az ellő, földre hullik a szalag, a legfiatalabbak birtokukba vehetik új otthonukat. De előbb még műsorral kedveskednek azoknak, akik új, korszerű, kényelmes otthont hoztak létre számukra.

A műsor után az elnökkel terepszemlére indulunk. Bemutatja az új óvodát, melynek

párja nem akad a környéken. Frissen mázolt kerítés veszi körül az épületet, példásan rendezett udvarán már nyoma sincs az építkezésnek. Joggal boldog tehát Pásztor Tibor, aki csak azokat sajnálja, akik az építésből derekasan kivették a részüket, ám az átadáson nem lehettek jelen. Pedig sokan vannak, akik a hívó szót megértették. Néha 30—40 lakos is segédkezett az építkezésnél, legtöbben szombaton és vasárnaponként jöttek. Közöttük volt Saróka István is, aki amolyan ezermester, s szakértelmével, szorgalmával szinte motorja volt az építkezésnek.

— Az eredményes munka fölött érzett örömet nehéz szavakkal kifejezni — fordul felém, miközben megfordítja a kulcsot a zárban. — Nézzen be ide, látott már hasonlót?

Valóban nagyon korszerű az épület. A tágas terem szőnyegére játékos mintákat rajzol a napsugár. Szemben üvegfal mögött a hálószoba. A nyitott ajtón túl a fürdőszoba apró mosdókagylói fehérlenek, jobbra tágas üvegablakon át az ügyeletes óvónő irodájába tekinthetünk be. Megnéztük a csupa csempe konyhát, az épület alatti pincesort, a központi fűtés kazánházát is.

— Micsoda munka volt ez, amikor még itt csákányoztak, lapátoltuk a földet — idézi az elnök a még nem is olyan régmúltat. — Küzdöttünk a talajvízzel, gépek híján kézi erővel végeztünk sok nehéz műnkét. De kezdetben nemcsak gépproblémánk volt, nem egy alkalommal a szükséges anyagot is hazulról hoztuk. A helyi hangszóró jó szolgálatot tett: kihirdettem, mit szándékozunk csinálni, aki tud, jöjjön segíteni! Hozzon magával szerszámot, baltát, fűrészt, szöget! És jöttek, lelkesedéssel, fáradtságot nem ismerve.

Az alapok betonozásánál, a falak felhúzásánál, vakolásánál a kőművesek jeleskedtek. Pál István, id. Dúló Lajos, Gágyor Sándor, Tamás János, Patai József, Pál József és a többiek nélkül, akik rendszeresen jártak dolgozni, talán még most sem készült volna el az épület. Persze, a munkákból a nők is kivették részüket. Téglát adogattak, majd ablakot tisztítottak, elrendezték a bútort, felrakták a függönyöket. Itt van a keze nyoma majd mindenkinek az épület valamelyik részén, a berendezés valamelyik darabján. Az összefogás, a tenniakarás eredménye ez az épület.

A tágas teraszon .állva elégedetten szemléljük az épületet.

A tesmagi óvodásokra gondolok, akik ebből az épületből indulnak majd az életbe. Kellemes környezetből, szép emlékekkel, hogy később szorgalmas szüleik munkáját becsülettel folytassák. BŰJ1TÖS JÁNOS