Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-10-29 / 44. szám

é

Az újabb térképeken ma már hasztalanul keresné bárki a zvoleni járás valamikori kisközségét, a Mőíovát jelölő parát nyi pontot. A Nagymorva Birodalom idején telepített községet évekkel ezelőtt „bekebelezte“ a közép-szlovákiai kerület egyik rohamosan terjeszkedő, korszerűsödő városa, Zvolen. Ma már csak városrészt, új lakótelepet jelöl a nagy múltú község neve. Ami megmaradt régi épületeiből, az szerényen húzódik meg az egyre sokasodó tíz-tizenkét emeletes toronyházak tövében, árnyékában.

Az új épület környékén már csak a tereprendezés ad munkát. Jozef Sedo iskolaigazgató — jobbról az első — ejfben is tud tanácsot adni

A

_ egykori faluközpontból " keskeny, sűrűn kanyargó, majd hirtelen emelkedő, kis forgalmú országút vezet a dombtetőre épült iskolához. Onnan belátni szinte az egész várost. Jobbra a már országos jelentőségű hatalmas faipari kombinát, a Bucina nemzeti vállalat épület- és kéményrengetege, szemben a csaknem hatszáz éves vár, balra pedig az állandó nyüzsgéssel, mozgással teli korszerű vasúti csomópont köti le a kiváncsi tekinteteket.

Az alapiskola, ahonnan mindezt nézheti az ember, ugyanolyan típusépület, amilyet a hatvanas évek elején sok helyen alapoztak egyszerre az ország legkülönbözőbb vidékein. Most oda tartunk. A kívülről egyszerű, semmitmondó sima falak mögött ugyanis nem kevés az olyan dolog, amivel másutt még csak elvétve büszkélkedhetnek az iskolabarátok, a pedagógusok.

— Talán azzal kezdeném, hogy 1960 óta tanítunk ebben az épületben — mondja Jozej Sedo igazgató. — Tíz tanteremben összesen 650 gyerek tanul. A helyszűke miatt még mindig két műszakban folyik nálunk az oktatás. A gondok különösen akkor növekedtek meg, amikor néhány évvel ezelőtt le kellett bontani az életveszélyessé vált régi iskolát. Egyszerre nemcsak tantermekkel, hanem egy szerény tornateremmel, valamint az iskola konyhával és étteremmel is szegényebbek lettünk.

A pedagógusok és a szülők nem keveset törték a fejüket azon, hogy miként segíthetnének ezen a helyzeten. Valamivel a régi iskola lebontását követően ugyan az illetékesek le is rakták a szépnek tervezett új épület alapjainak egy részét, de aztán minden a régiben maradt. Előbb a pénz hiányzott az építéshez, aztán meg nem sikerült olyan vállalatot találni, amely elvállalta volna a kevés hasznot sejtető munkát.

— Nekem személy szerint mindennap nagyon rossz érzés volt látni a félbehagyott alapozás szürke betondarabjait — mondja az igazgató. — De nemcsak magam voltam így ezzel. Mondogattuk is ezt eleget, ha a helyszűke került szóba. Aztán felmértük a lehetőségeket és merész elhatározásra jutottunk.

A Bucina nemzeti vállalat dolgozói már régebben patroná- tust vállaltak az iskola felett!

Nem véletlenül tették ezt, sokuk gyermeke éppen a mőfovái iskola tanulója. így amikor Jozef Sedo 1975 tavaszán bekopogtatott a faipari kombinát vállalati igazgatójához, nem idegen helyre ment.

— Jozef Kováéik elvtársnak részletesen elmagyaráztam a pedagógusok, a szülök és az iskolabarátok arra vonatkozó közös elhatározását, hogy önerőnkből fogjuk felépíteni az iskolai konyhát és éttermet. Ehhez kértem a Buéina dolgozóinak segítségét. Elsősorban gépekre volt szükségünk és természetesen olyan szakemberekre, akik tanáccsal és felügyelettel szolgálhattak az egész munka folyamán.

A vállalati igazgató annak ellenére, hogy éppen rengeteg minden nehezítette a faipari kombinát tervteljesítését, azonnal behívatta a beruházási részleg vezetőjét és a vállalati szakszervezeti bizottság elnökét. Alig fél óráig tartott a tanácskozás. A vállalat vezetői konkrét ígéretet tettek a segítségnyújtásra. Eubomír Ciliik mérnök személyében azonnal ki is nevezték az egész építkezés felelős vezetőjét.

— A következő nap reggelétől megsokasodott a munkánk. Meglátogattuk a tanulók szüleit, szervezni kezdtük a társadalmi munkát, hozzáfogtunk az építőanyag beszerzéshez, olyan gépek kölcsönzésére kerestük a lehetőséget, amelyekkel nem rendelkezett a Buéina vállalat.

Az emlékezetes rövid tanácskozást követő második szombaton gyermekeik helyett a szülők indultak az iskolába. Amikor a folyosókon nyolc órát jelzett a csengő, már ásták,

csákányozták az alapok és a pontosan kimért szennyvízcsatorna helyét kaviccsal, cementtel, vízzel etették a betonkeverőket. Mintegy száz méter hosszú szakaszon több mint két méter mély árkot kellett ásni a csatornacsövek lefektetéséhez. Bár a sziklás talajban különösen nehéz volt minden újabb ásónyom mélyítése, estére elvégezték a munkát.

— A későbbi szombat-vasárnapokon s rendszeressé vált az ilyen társadalmi munka. Volt, amikor csak tízen, máskor húszán, aztán egyszpr csaknem negyvenen voltunk. Többen talán nem is tudtunk volna mit csinálni egyszerre. A szülök, az iskolabarátok és a pedagógusok később már nem is órákban, hanem egész napokban számolták, hogy ki mennyit segített. Jólesett, hogy nemcsak a tanulók szülei jelentkeztek a hétvégeken. A környéken lakók csaknem mindegyike segített valamiben. De messzebbről is jöttek. A Nehézgépipari Üzemek

zvoleni gyárának fejlesztési részlegéről a csatorna építésekor nálunk próbálták ki az új gépek prototípusait.

Három év telt el az első önkéntes szombati műszak óta. Az iskola udvarán nemcsak hogy felépült, de már javában működik is az előre gyártott

elemekből épített konyha, használják a tágas éttermet is.

— Rengeteg munkát kellett elvégezni, de nem voltunk egyedül — folytatja Jozef Sedo. — A Bucina nemzeti vállalat dolgozói igazán szívügyüknek tartották, hogy el is készüljön, amibe belefogtunk. A szocialis- th munkabrigádok tagjai szombat-vasárnaponként társadalmi munkában készítették el számunkra az előre gyártott épületelemeket. A Februári Győzelem 30. évfordulója tiszteletére felajánlást is tettek, hogy a járási pártkonferencia tanácskozásáig birtokukba vehetik az épületet az iskola tanulói.

A nevezetes áprilisi eseményt követő hétfői nap reggelén a konyhában valóban már a szakácsnők láttak munkához. Egykét olyan apróság, mint a függönyök, a virágok, ugyan nem került eddig végleges helyére, ez viszont már semmit sem rontott az ünnep hangulatán.

— A tanítónők és néhány édesanya segítségével rövidesen elkészültek a függönyök is. Most már csak a teherlift

beszerzésére várunk. A Chrudi- mi Transporta nemzeti vállalat szakemberei az év végére ígérik a munka elvégzését. Addig a konyhai dolgozóknak kosarakban kell mindent felcipelniük az alagsori raktárból. Nem nőknek való, megerőltető munka ez, de reméljük, már nem sokáig kell csinálniuk.

A minden szükségessel felszerelt konyhában reggelenként korán kezdik; a napot. Most éppen 260 tanuló számára készül a kiadós, ízletes ebéd.

— Ma délben húslevest és diós buktát kapnak a gyerekek — újságolta Elena Malisová főszakácsnő. — Az utóbbit különösen kedvelik. Nemcsak a mi tanulóink, hanem a közeli óvoda apróságai is, akiknek ugyancsak mi főzünk. A buktából több mint ezret tálalunk majd.

Végignézzük az összesen egymillió 300 ezer koronás beruházással és az összeszámlál- hatatlanul sok társadalmi munkával felépített helyiségeket. Tisztaság, példás rend fogad minden ajtó mögött. Az igazgató közben már az újabb tervekről beszél.

— Felbuzdulva ezen a sikeren, most megint elhatároztunk valamit. Tekintettel arra, hogy a tornaórákat még mindig az udvaron, rossz idő esetén pedig az iskola folyosóin kell tartani, hamarosan megkezdjük a tornaterem építését is. Ugyancsak önerőnkből, a szülők, az iskolabarátok és főleg a Buéina vállalat szocialista brigádjainak segítségével. Már megvannak a tervrajzok is!

Az iskola udvaráról nézve, légvonalban három-négy kilométer a távolság a faipari kombinát épületrengetegéig. Valójában azonban jóval közelebb vannak egymáshoz az ott dolgozók és az iskola tanulói, pedagógusai.

LALO KAROLY

A konyhában éppen az ebédet készítik

(A szerző felvételei)

A szülők, az iskola és a patronálé üzem összefogása

1978. X. 29.

TELJESÜLT

VAGYAK

— Bevallom őszintén, fogalmam sem volt, mi a képviselők feladata, amikor huszonöt esztendővel ezelőtt közölték velem, hogy a kerületi nemzeti bizottság képviselőjének jelölnek. Éppen ezért sokáig mérlegeltem magamban, vállaljam-e, képes leszek-e ezt a tisztséget ellátni? Miután tájékoztattak, miről van szó, elvállaltam.

így indult beszélgetésünk revúcai otthonában Olga Konéková mérnöknővel, aki immár huszonöt éve, megszakítás nélkül képviselője a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottságnak.

— Az alakuló plenáris ülésen engem választottak a knb pénzügyi bizottságának elnökévé — folytatta a jubiláló képviselőnő —, hiszen kezdettől fogva ebben a szakmában dolgozom, pénzügyekkel, gazdasági kérdésekkel foglalkozom, mint banktisztviselő.

Nemcsak ezért esett rá a választás, A rozsnyóí (Roznava) járás vezetőinek elbeszélése alapján kirajzolódott előttem Olga Koncková nemes jelleme, munkaszeretete, embertársai iránti megértése. Egész életútja, eddig kifejtett munkássága, a választóival fenntartott negyedszázados kapcsolata, azt bizonyítja, helyesen döntöttek a 81. körzet választól, apaikor rá szavaztak.

Olyan munkahelyen kezdett dolgozni, ahol a fegyelem, pontosság, alapvető követelmény. Alig múlt el harmincéves, amikor kinevezik az Állami Bank revúcai járási fiókjának igazgatójává.

Nyolc fiatal lánnyal kezdett dolI

gozni, akikből olyan kollektívát nevelt ki, hogy 1958-ban már elnyerték a Példás pénzintézet címet.

A területi átszervezést követően, a hatvanas évek elején Rozsnyóra helyezték, ahol azóta is az igazgató- helyettesi tisztséget látja el.

— Nem fárasztó ez a mindennapos utazgatás? — kérdeztem.

— Kezdetben az volt, de mindent, meg lehet szokni — hangzott a határozott válasz. — reggel hatkor már a munkahelyemen vagyok és délután későn kerülök haza.

— Emellett hogyan tudja ellátni a képviselői teendőket és az egyéb tisztségekkel járó kötelezettségeket?

— Munkabeosztásom ebben nem akadályoz. Sőt — bár első hallásra talán furcsán hangzik — inkább előnyömre van. Hiszen a bankban, ahol a hitelügyeket, a gazdasági szervezetek ellenőrzését irányítom — naponta rengeteg emberrel találkozom. A választókörzetemből, a Murány völgyéből is felkeresnek a munkahelyemen, de az otthonomban is. Szívesen elbeszélgetek választóimmal. En azt vallom, minden embert — akinek problémája, mondanivalója van — meg kell hallgatni. Mindig az volt a vágyam, hogy embertársaimnak segíthessek.

— Mint képviselőnek voltak egyéb vágyai is?

— Vágyak, tervek, elképzelések, aválasztókkal kiépített élő kapcsolat nélkül el sem tudom képzelni a képviselői tisztség betöltését. Választóim segítségével sok-sok problémát, feladatot sikerült megoldanunk. Míg élek, el nem felejtem azt a pillanatot, amikor Muráhská Lehota községben első ízben gyűlt ki a villanyfény. Kedves emlékeim között őrzöm Muránska Huta lakosainak hálás tekintetét, amikor az új vízvezeték-hálózat csapjaiból folyni kezdett a régen óhajtott ivóvíz. Számomra ezek a hálás tekintetek, moso- gós arcok jelentették a legszebb ajándékot.

— És itt, a városban akadt tennivaló?

— Nagyon is sok. Képviselői megbízatásom ideje alatt a háromezer lakosú Revúca tizenháromezer lakost számláló várossá fejlődött. Velem együtt igen sokan fáradoztak azon, hogy a városban, ahol hajdan Szlovákia első gimnáziuma működött, úf gimnáziumi épületet építsünk. Ez is teljesül, mire véget ér a jelenlegi megbízatási időszak, felépül a gimnázium is.

Olga Konőková sok-sok elismerés, állami kitüntetés, szakágazati oklevél tulajdonosa, a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság egyik leghosz- szabb időn át tevékenykedő képviselőnője.

KULIK GELLERT