Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-10-22 / 43. szám

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1978. október 22. VASÁRNAP XI/43 BRATISLAVA XXXI. ÉVFOLYAM 292. SZÁM Ara 1 KORONA A 7 egyszerű halandó, aki otthonában legfel­MZ jebb csak egy tucatnyi villanyégő, egy rádió, egy tévé-készülék, egy egy mosógép, hűtő- szekrény és porszívó által igényelt energiával gazdálkodik, első pillantásra nem tud mit kez­deni a statisztikai hivatal jelentésével, amelyben milliárd kilowattórák, millió tonnányi tüzelő anyagfélék szerepelnek. A központi párt- és kormányszervek felhívás­sal fordultak az üzemek és intézmények dolgo­zóihoz, végső soron pedig az egész lakossághoz, hogy munkahelyén és otthonában mindenki te­gyen meg minden tőle telhetőt az energiafo­gyasztás gazdaságosabbá és ésszerűbbé tétele érdekében. Államunk vezetői és az energetika „kapitá­nyai“ ezzel nem azt akarták kifejezésre juttatni, Csúcsfogyasztás hogy akut energiaéhség fenye­get bennünket. Jól tudjuk, hogy a Szovjetunióból elegendő kő­olaj áramlik hozzánk a vezeté­keken, és hogy hazánk jelentős széntartalékokkal rendelkezik. Viszont azt is tudjuk, hogy ko­runkban, különösen pedig a het­venes évek elejétől, a kőolajvál ság kirobbanásától kezdve az iparfejlesztési stratégiában az energia döntő jelentőségű ténye ző. A CSKP XV. kongresszusának' határozata - alapos elemzésekből és számításokból kiindulva - rámutatott: az ország tüzelőanyag- és energia fogyasztása legalább 2,5 százalékkal csökkent­hető. A kongresszusi határozatban megfogalma­zott feladat végrehajtásával a 6. ötéves tervidő­szakban több mint 11 millió tonna tüzelőanyagot takaríthatunk meg. Ezeknek a céloknak az eléréséhez az ország minden lakosa hozzájárulhat. A szerszámgép ke­zelője pl. azzal, hogy tízóraizás közben nem já­ratja a gépét. A hivatalokban dolgozók lényege­sen csökkenthetik az áramfogyasztást, ha egyebek között - nem feledkeznek meg az egyébként is felesleges hősugárző kikapcsolásá­ról. A mindössze néhány áramfogyasztóval „gaz dálkodó" háziasszony is hozzájárulhat a fogyasz­tás ésszerűsítéséhez, mégpedig anélkül, hogy a rossz világítás miatt rontania keltene a szemét. Egyszerűen csak ki kell kapcsolnia a világítást, ha senki sem tartózkodik az adott helyiségben, és télen mondjuk közepesre kell állítania a hűtő­elöli szekrény teljesítményét. Köztársaságunkban kb. 4,5 millió háztartást tartunk nyilván. Ha minden háztartásban csak egyetlen 100 wattos égőt kap­csolnának ki csúcsforgalom idején, mintegy 450 megawattnyi áramtermelés kapacitást takarít­hatnánk meg. Márpedig a 450 megawattos erő­mű-egységek napjainkban a jelentős energetikai létesítmények között foglalnak helyet. Persze, közvetve is jelentős mennyiségű energia takarítható meg. A gépszerkesztők, az áramfo­gyasztók konstruktőrei élen járhatnak az ener­giamegtakarításban. Élen járhatnak, mégpedig azáltal, hogy kedvezőbbé fejlesztik, csökkentik a gépek, berendezések energiafogyasztását. Ma már szinte minden háztartásban van tévé- és rá­diókészülék. Ha - tranzisztorizálás és félveze­tők stb. alkalmazásával - akár csak 5-10 száza­lékkal csökkenne a televíziós készülékek áramfogyasztása, újabb jelentős áramtermelő ka­pacitást tehermentesíthetnénk. Mindezek után a laikus olva­só talán még felteszi a kérdést: Vajon miért csapunk oly nagy hűhót akörül a 2,5 százalékos megtakarítás körül? Hiszen rá­mutattunk, hogy a Szovjetunió­tól kapunk elég kőolajat, a szénhányáinkban pedig van elég szén. Igen, csakhogy azért a kőola­jért fizetnünk kell, a szenet pe­dig - egyre nehezebb körül­mények között - ki kell bá­nyásznunk, a fogyasztókhoz kell szállítanunk, hogy abból áramot, hőt állíthassunk el. Szénbányászaink még sohasem termeltek ki oly nagy mennyiségű szenet, mint az utóbbi években. Tegyünk egy kis összehasonlítást: 1937- ben a bányaipar 16,6 millió tonna kőszenet és 18 millió tonna barnaszenet adott az országnak. 1977-ben bányászaink már 28 millió tonna kősze­net és 93,2 millió tonna barnaszenet jövesztet- tek. A széntermelés tehát 3,5 szeresére növeke­dett. Az igények azonban még gyorsabban foko­zódtak. A lakosság igényei is, hiszen ma azok­ban a háztartásokban is szénnel, olajjal fűtenek, amelyekben 20 - 30 évvel ezelőtt más, kevésbé értékes tüzelőanyagokból is kevés jutott. Á tél mindig próbára teszi az energetikai ipart. Az energiaellátás - főleg az áram­ellátás - éppen az igények óriási növekedése miatt eléggé feszült. Ha a csúcsfogyasztás órái­ban bizonyos üzemekben az energetikusok kény­telenek lennének korlátozni az áramszolgálta­tást, jelentős népgazdasági károk keletkeznének. Mindezt tudatosftva fogyasszuk az áramot, a sze­net, a fűtőolajat. PÁKOZDI GERTRUD \ A novókyi erőmű munkájának irányításában a számítógépek is szerepet kaptak (A CSTK és Gyökeres felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents