Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-15 / 42. szám
IRÁN: TÖRTÉNELEM ÉS HÁTTÉR I. A FŐSZEREPBEN AZ OLAJ A napról napra érkező hírekből pontosan kirajzolódik az iráni helyzet képe: a több mint fél esztendeje megismétlődő tüntetések immár a rendszert fenyegető politikai megrázkódtatássá nőttek. Sarif-Emani új kormányát is el akarják űzni a tüntetők; a szinte egész országra kiterjesztett rendkívüli állapot óta több mint 200 halottja volt a tüntetéseknek. Mit sem segítettek a kormányzat által a muzulmán ellenzéknek adott engedmények. Pedig az uralkodó és köre azt hitte: „megnyugtató hatása“ lesz a mohamedán időszámításra való visszatérésnek, egy sor szórakozóhely bezárásának s annak az Ígéretnek, hogy _ hamarosan megengedik a száműzött és Irakban élő síita vallási vezető, Komaini ayatollah hazatérését. (A vallási vezetők legmagasabb rangja az ayatollah cím, a sahhal szembenálló Komaini mellett Sariatmadari ayatollah, a Kum városában élő siita főpap is szembefordult a kormányzattal. Júliusban őrizetbe vették.) Túl a mindennapi eseményeken, feltétlenül szükséges a jelenlegi válság hátterét, az ország egészét megrázó megmozdulások okait is felvázolni. Az első és legfontosabb tudnivaló: az iráni olaj története. Amikor az évszázad elején kiderült, hogy Iránban bőségesen van olaj, a nemzetközi nagytőke megbízásából tucatjával érkeztek a tárgyalni szándékozó üzletemberek. Végül is a legkülönbözőbb fővárosokból érkező urak közül az angol W. K. d’ Arcy volt a legszerencsésebb. Olyan kutatási és fúrási engedélyeket kapott — viszonylag olcsón —, amelyek tulajdonképpen az ország egész területén feljogosították arra, hogy keresse a fekete aranyat, a kőolajat. D’Arcy 1909-ben a kutatási és fúrási engedélyeket eladta egy olyan cégnek, amelyben maga is részvényes voit — a vételárat soha nem hozták nyilvánosságra. A cég az Anglo—Iranian Oil Company volt Az angol- iráni olajtársaság, amelynek volt néhány iráni részvényese is az elsöprő többségben angol tulajdonosok mellett, 1909-től 1932-ig százhetvenegy miuió angol font tiszta nyereséget " -\ Tudnunk kell, hogy ebben az időben az angol font még a ög/*«. legjobb valutája volt, és a százhetvenegy millió még ilyen hosszú idő alatt is hihetetlen nyereségnek számított. Különösen akkor, ha arra gondolunk, hogy az 1909—1932 időszakban az olajat rejtő föld gazdája, azaz Irán mindössze tizenegy millió font sterlinget kapott. 1932-től kezdve nem volt pontos kimutatás a nyereségről, és amikor a második világháború után az angolok elvesztették eredeti befolyásukat Teheránban, az új üzleti partnerek, az Egyesült Államok monopóliumainak sora úgy érezte: könnyen túl lehet lépni az angolok hasznán, Washington cégei nagyobb profitot vághatnak zsebre az iráni olajból. Az amerikai cégeket az amerikai diplomaták, az amerikai politika követte, és 1949-ben „a fejletlen országoknak nyújtandó segély“ álcázásával az Egyesült Államok olyan megállapodást kötött Iránnal, amelyben technikai támogatást* ajánlott fel azzal a céllal, hogy befolyása alg vonja Irán gazdaságát és politikáját. Nem sokkal azután, hogy Teheránban megjelentek az amerikaiak, növekedni kezdett az amerikai cégek olajtermelése. (1950-ben az angol vezetésű vállalatok a Közel- és Közép-Keleten 47,9 millió tonna kőolajat bányásztak ki — az amerikaiak akkor 39,4 millió tonnás termelése gyorsan emelkedni kezdett.) Mindenesetre egy dolog nem változott: idegenek kezére került a kőolajkincs. Az ötvenes évek elején Moszadik személyében olyan kormányfője volt Iránnak, aki polgári nacionalistaként megkísérelte országa javára megváltoztatni az eddigi helyzetet. Olyan törvényt terjesztett be a parlamentbe (el is fogadták), amelynek alapján államosították az egész iráni kőolajipart, és ezzel megkísérelték végét vetni a brit és az amerikai olajmágnások uralmának. Washingtonban és Londonban kétségbeesetten fogadták a hírt, hogy elvesztették köolajbázisu- kat, s ha nem is kétségbeesetten, de meglepetten a másik hírt, amely szerint megfosztották trónjától az uralkodót és száműzetésbe kényszerítet- lék. Az olaj nem először és nem utoljára játszott fontos szerepet a washingtoni döntésekben. A Pentagon, az amerikai hadügyminisztérium és a CIA kémszervezet közösen nekilátott, hogy eltávolítsa az olaj-államosító Mo- szadikot. Volt bázisa is az amerikai pénzen szervezett összeesküvésnek: az iráni hadsereg tisztjeinek jelentős része úgy érezte, hogy Moszadiknak csak első lépése az olajmonopóliumok elleni fellépés, és a kormány „balra tart“. Ezért álltak a tisztek a császári ház mögé, és ezért sikerülhetett az amerikaiak által pénzelt akció. Amikor 1953 augusztusában a hazatért sah katonai bíróság elé állította Moszadi- kot, az így próbált védekezni: „Egyetlen bűnöm az, hogy államosítottam a kőolajipart. Ez véget vetett országom példátlan kifosztásának, a világ legnagyobb hatalma politikai és gazdasági hegemóniájának. Moszadikot több éves börtönbüntetésre ítélték; számos haladó embert ítéltek halálra, ezrek és ezrek kerültek börtönbe. Betiltották a demokratikus pártokat, és megkezdődött a jelenleg is érvényben levő politikai rend uralma Irán történetében. Ismét akcióba léptek az amerikai monopóliumok. Az Egyesült Államok először negyvenöt millió dolláros hitelt adott Iránnak. Cserébe ismét amerikai monopóliumok kezébe vándorolt át az iráni kőolajipar legnagyobb része. Ezzel a lépéssel a sah és akkori kormányfője, Zahedi tábornok nemcsak lemondott a kőolajeladásból származó bevétel hatvan százalékáról, hanem megsértette a kőolajipar államosításáról szóló alkotmányban rögzített törvényt. Irán teljes gazdasági és pénzügyi függésbe került Szabaddá vált az út az Irán fölötti abszolút politikai hegemónia kiterjesztéséhez is. Az 1955-ös „ Eisen hower-dok trína “ megerősi tette Irán politikai autonómiájának elvesztését. Nelson Rockefeller ezt írta akkoriban Eisenhower elnöknek: „Gazdasági segélynyújtással sikerült hozzá- férköznünk az iráni olajhoz, most pedig szilárdan megvetettük a lábunkat az ország gazdaságában. Iráni gazdasági pozíciónk erősítése lehetővé tette számunkra, hogy ellenőrzésünk alá vonjuk az egész iráni külpolitikát __“ Az azóta eltelt évtizedek alatt az iráni olajért elsősorban fegyver áramlott Teheránba. 1946 és 1974 között még csak kilencmilliárd dollár értékben érkezett fegyverzet az Egyesült Államokból Iránba és a nyugati gazdasági sajtó adatai szerint 1980-ig a gyorsan növekvő amerikai fegyver- szállítások teljes értéke eléri a har- mincmilllárd dollárt. GÄRDOS MIKLÓS /Folytatjuk f Railway Station, Teherán (Foto: Archiv) 1978. S. 15. B rmennyire is paradoxonnak tűnik, de a föld- *61, a föld mélyének szerkezetéről kevesebbet tudunk, mint a közeli világegyetemről. Köny- nyebb volt kijutni a világűrbe, mint 10—15 kilométer mélységig behatolni a Föld gyomrába. Eddig a Szovjetunióban érték el a legnagyobb eredményt, a Kola-félszigeten több mint 8000 méter mélységig futottak el. A fúrást tovább folytatják. Egy újabb kísérletről is beszámolhatunk. Azerbajdzsánban (Kaukázusontúli köztársaság) egy kis városka, Szaatla környéke kísérleti teleppé vált, ahol a tervek szerint 15 kilométeres mélységig hatolnak le a főidbe. A Kúra és az Araksz folyó egyesülésénél kezdték el a fúrást. Miért éppen ezen a helyen akarnak Ilyen mélyre fúrni? Ha a földet tyúktojáshoz hasonlítjuk, akkor a földkéreg képezi a tojás héját Igaz, a „héj“ vastagsága a föld különböző részein eltérő, mintegy 30— 70 kilométer között Ingadozik, ráadásul a „héj“ még réteges is. Az „emeletek“ nagyjából a következők: felül találhatók az üledékes kőzetek, alattuk helyezkedik el a gránitréteg, még lejjebb, a paláston a bazaltréteg nyugszik. A rétegek vastagsága a föld különböző pontjain eltérő. A geofizikusok megállapították, hogy Szaatla körzetében a földkéreg alsó rétegei nagyon közel vannak a földfelszínhez, és ráadásul ezen a helyen a kéreg gránitrétegének vastagsága is minimális, mindössze 7—10 kilométer. Tehát kicsi a távolság a bazaltig. A tudósok ezért jutottak arra a következtetésre, hogy éppen itt kell megkísérelni fellebben- teni a titkok fátylát a planétánk „poklában“ végbemenő folyamatokról. Az ilyesfajta kísérleteknél a legváratlanabb felfedezések születhetnek. Hiszen a Kola-félszigeti 8 kilométer mélységű fúrólyuk már rácáfolt arra, a korábban nyilvánvalónak tartott hipotézisre, mely szerint a „föld mélye felé közeledve 100 méteren ként 1 Celsius-fokkal nő a hőmérséklet“. Ez a feltevés már 2000 méteres mélység elérésekor megdőlt Kiderült, hogy bizonyos mélység után a hőmérséklet sokkal gyorsabban emelkedik. Korábban úgy vélték, hogy a Szovjetunió európai része az úgynevezett táblás területhez tartozik, vagyis planétánk legrégebben kialakult nyugalmi és egyensúlyi állapotba jutott részéhez, ahol a vulkáni kitörések és a földrengések a nagyon távoli múlt eseményeL Éppen ezért feltételezték, hogy a Kola-félszigeti fúrólyuk nagy mélységeiben csak holt kőzetek talál hatók. Kiderült azonban, hogy a föld ott is éL A fúrómag bebizonyította, hogy gázok fejlődnek ki, oldatok cirkulálnak, repedések keletkeznek a kőzetekben. Közismert az a gyakorlat, hogy a sugárhajtású, szuperszónikus repülőgépek megépítése előtt, a konstruktőrök elkészítik és kipróbálják azok modelljét. A szaatla! mélyfúrásnak is volt modellje. „Előfú- rásnak“ nevezték és a fő fúrólyuk mellett fúrták. Pontosan ki kellett puhatolni, mi vár az előfúrőra 5000 méteres mélységig, hogyan viselkednek a „fiatal“, vagyis a felszínen rétegeződőtt, 7—10 millió éves kőzetek, gyakoriak-e az omlások, a repedések? A modell-furat már a 6245 méteres mélység elérése után arra késztette az építőket, hogy lényegesen módosítsák az előfúrás tervét. A szupermély lyuk fúrása sikeresen folyik a kaukázusontúli területen. A fúrást az UR ALMAS—15 000 típusjelű, óriási fúróberendezéssel végzik. Az URAL- MAS az Uráli Gépgpár nevét, a számok pedig a tervezett mélységet jelölik. A tervezett mélység elérése még több évet igényel. A feladat azonban megéri az erőfeszítéseket. A „pokolra“ nyitott ablak révén megismerhetjük planétánk olyan titkait is, amelyek döntß fontosságúak lehetnek földünk meghódításában. Nem titok, hogy a föld felső rétegeiben már kimerülőfélben vannak az ásványi nyersanyagok és energiahordozók készletei. Azonban a nagy mélységekben rejlő kőzetrétegek szerkezetéről, anyagi összetételéről és fizikai tulajdonságairól egyelőre még eléggé ködös elképzeléseink vannak, véleményünket pillanatnyilag csak a geofizikai kutatások közvetett adataira alapozhatjuk. N A földkéreg 15 kilométeres mélységébe behatolva, közvetlenül láthatjuk maid a kőzeteket és ré*egező- désük körülményeit. Könnyen kiderítheVjük az érctartalmú anyagok keletkezésének és koncentrálódásának törvényszerűségeit. És ami szintén nem kevésbé fontos, a szakemberek lehetőséget kapnak arra, hogy megvizsgálják a mélyben rejlő hőt, a jövő energiatartalékainak egyik legfontosabb forrását. A tudósok különösen sok érdekes információt várnak a bazaltrétegről, amely választ adhat arra, hogy milyen módon képződnek az ércek a föld „poklában“ levő magmából. DZSAVANSIR MELIKOV (Szóda! i&ztyicseszkaja Indusxtrija)
