Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-07-09 / 28. szám

A SZOCIALISTA MUNKA HŐSE

— Sokszor elgondolkodom, adósa maradtam-e feladataimnak az elmúlt harminc esztendő során — mondja Frantisek KubeS, a prágai CKD vállalat szürke- vas-öntödéjének munkása. Kezdetben az ifjúsági szövetségben vállalt tisztséget, majd mint ifjúmunkás és kommunista a mezőgazdaság kollektivizálásához nyújtott segítő kezet. Később a Ba- bicei Efsz elnökévé is megválasztották, mégsem maradt a mezőgazdaságban. Két év után visszatért eredeti munkahelyére, a poros és zajos öntödébe, amely — a pártfunkcióval együtt — mindig az életet jelentette számára.

Gyermekkorában nyomor és lemondás volt az osztályrésze, a háború alatt pedig a fasizmus borzalmaival is megismerkedett. A felszabadulás óta minden idejét, tehetségét a szocialista társadalomnak szenteli. Mint a CSKP KB tagja, a Szövetségi Gyűlés képviselője kiveszi részét a politikai és gazdasági problémák megoldásából is. Az üzemben és falujában Babicében betöltött tisztségei is önfeláldozó munkára kötelezik.

— Minden kommunista legfőbb kötelessége, hogy igényes legyen önmagával szemben — mondja. — Ha szocialista munkabrigádom vezetőjeként nem járnék elöl jó példával, aligha győzhetném meg társaimat arról, hogy a XV. pártkongresszus és a CSKP 11. plenáris ülésének határozatát teljesítve, ügyelniük kell munkájuk minőségére és egyre hatékonyabban kell dolgozniuk.

Akárcsak társai, ő is akkordmunkát végez és semmiféle előnyben nem részesül. Ellenkezőleg, a társainál is többet dolgozik. Arra is telik idejéből, hogy gazdag tapasztalatait érvényesítve oktasson. tanácsokkal szolgáljon a fiataloknak, mert meggyőződése, hogy az egyéni teljesítmény nem sokat ér a kollektíva segítsége nélkül.

Kétségtelen, hogy csak annak lehetnek Frantisek Kubeshez hasonló munkasikerei, aki ésszel dolgozik, aki állandóan gondolkodik és újításokon töri a fejét. Kezdeményezését tükrözik a magkészítés haladó technológiájának érvényesítésével elért eredményei is: csökkent a munkaigényesség — a fárasztó kétkezi munka már a múlté — a készülékek vibrálásának megszűntével pedig nagy mennyiségű áram takarítható meg és lényegesen kevesebb a foglalkozási betegség, ami a munkaerő-megtakarításban nyilvánul meg.

— Igaz ugyan, hogy kezdetben sokan idegenkedtek az új munkamódszertől, idővel azonban — a tetemes megtakarítások és előnyök láttán — elismerték tévedésüket — mondja. Csupán az bosszantja, hogy egyesek még mindig másként gazdálkodnak a sajátjukéval, mint a közössel.

Kubes eltvárs született agitátor. A párt politikája iránti elkötelezettségre

nemcsak az üzemben neveli az embereket, hanem Babicében is. Nem szívesen beszél saját magáról, de ha politikai tevékenységről van szó, megered a nyelve. Noha nem tartozik azok közé, akik a kákán is csomót keresnek, bizonyos jelenségekkel nem ért egyet. — Hogy lehetséges — mondja —, hogy míg faluhelyen a lakosság nem vonja ki magát a társadalmi munkából és önkéntesen ajánlja fel segítségét környezete csinosításához, Prága új lakótelepein ennek az ellenkezőjéről győződtem meg. Pedig éppen ott van nagy szükség a segítségre, a közös munkára.

Kubeá elvtárs erélyes, tudja, mit akar és akaratát — a közös ügy érdekében — meg is valósítja. Nem látszik rajta, hogy nemrég ünnepelte 53. születésnapját. A napi 16—18 órás munka nem esik nehezére, pedig reggelenként négy órakor kel. Hamar felöltözik, bekapja reggelijét és a buszhoz siet, hogy a fél hatkor kezdődő műszakon az elsők közt legyen. Műszak után sem mindig megy haza. Kötelességei gyűlésekre és értekezletekre szólítják, hogy meghallgassa a lakosság panaszait, kívánságait, kérdéseikre válaszoljon és problémáik megoldásában is választói segítségére legyen. Még szerencse, hogy ha a gyűlés túlságosan elhúzódik és nem éri el az utolsó autóbuszt, üzeme munkás- szállásán mindig akad egy hely számára. Másnap tehát újult erővel láthat munkához.

Nap nap után ez a programja, mégsem panaszkodhat, hogy egyhangúan telnek napjai. — Tisztségeim időigényesek ugyan, de a feleségem megértő. Kis unokámnak is megmagyarázza, miért vagyok oly ritka vendég odahaza — mondja mosolyogva, majd azokra az időkre emlékezik, amikor még galambokat tenyésztett és a kertben is dolgozott. De azért most is igyekszik úgy beosztani napjait, hogy a pihenésről se kelljen lemondania.

Frantisek Kubes fáradhatatlan, szerény, áldozatkész ember. Mindennél fontosabbnak tartja a társadalom érdekeit. Ezért szenteli életét a közös munkának. A saját eredményeiről azonban nem szívesen beszél, pedig Husák elvtárstól a prágai várban ezeknek az eredményeknek az elismeréseként vette át a legmagasabb kitüntetést: a Szocialista Munka Hőse elmet.

KARDOS MARTA

Nem tudnám pontosan megmondani, hogy Csízi Jánossal, a Tornaijai (5a- fárikovo) Városi Nemzeti Bizottság titkárával mikor találkoztam először. Ismertem már akkor is, amikor a mezőgazdasági felvásárló és értékesítő vállalatnál dolgozott, s amikor a Honvédelmi Szövetség járási bizottságának volt a titkára, illetve az elnöke. Gyakran találkoztunk abban az időben is, amikor a járási nemzeti bizottság szakosztályának vezetői tisztségét töltötte be. Az utóbbi 18 évben a városi nemzeti bizottság titkári teendőit látja el. Ha arra visz az utam, gyakran felkeresem, hogy merítsek optimizmusából, megtudjam, mi újság ebben a Sajó menti városban.

— Túlléptem már ötvenegyedik életévemet, — ezekkel a szavakkal fogadott legutóbbi találkozásunkkor, — de a funkciókkal járó felelősség egyre nagyobb lesz. Nemcsak a vnb titkára vagyok, hanem a harmadik megbízatási időszakban a jnb képviselője, a pénzügyi szakbizottság elnöke is.

— Nehéz a feladatokkal megbirkózni?

— Felelősségteljes beosztás szakbizottsági elnöknek lenni, de jó a kollektívánk, hozzáértő emberek a munkatársaim. Véleményünket kérik a nemzeti bizottságok és az általuk irányított üzemek költségvetéséhez, a tervfeladatok teljesítésének elemzéséhez. Ez azt jelenti, hogy a szakbizottsági és a plenáris ülésen kívül a tanács üléseire is gyakran meghívnak.

— Ezenkívül még mi tartozik a munkakörébe?

— Mint a vnb titkára, főképpen a szervezési és az ügyviteli dolgok tartoznak hozzám. Hogy ebbe a két szóba mi minden fér bele: a polgári bizottságok tevékenységét irányítom, figyelemmel kell kísérni a polgári ügyek testületének munkáját, az anyakönyvvezetést, a lakosság nyilvántartását. Ide tartozik a tömegpolitikai munka is. Természetesen minden szakaszon vannak előadók, de a felelősség lényegében az enyém.

Mély lélegzetet vesz, majd igy folytatja:

— Naponta két-három gyűlés is van, és hetente legalább kétszer késő este térek haza. Az adminisztrációs munka az íróasztalhoz köt. Pedig én az emberek, a lakosok közt érzem jól magam. Megtudom tőlük, mi nyomja a szívüket, mit várnak a nemzeti bizottságtól. Meggyőződésem, hogy minden funkcionárius csak akkor láthatja el jól feladatát, ha emberek között forog. A régi közmondás: Több szem többet lát ma is érvényes. Ehhez igyekszem tartani magamat.

A hétköznapokat követő szabad szombat sem jelent számára pihenőt. Ilyenkor rendszeresen esküvők, névadók vannak, néha három, de olykor nyolc is. Vasárnap — ha más elfoglaltsága nem akad —, a kertben tesz- vesz vagy odahaza ezermesterkedik. Kikapcsolódás ez számára, csakhogy erre ritkán kerül sor, mivel a már említetteken kívül egyéb funkciói is vannak a tömegszervezetekben és a különböző szervekben.

— Az a jó, hogy felnőttek a gyerekek. Az idősebb megnősült, a Közbiztonsági Testület tagja, a kisebbik pedig a napokban tette le a szakmunkásvizsgát — mondja. — A ház körüli munkában is segítenem kell, mivel feleségem egészségi állapota nem a legjobb.

A közigazgatásilag ide tartozó községekkel együtt Tornaijának 7100 lakosa van. Az élet, a város képe az elmúlt 30 év alatt megváltozott, szebb lett, megfiatalodott. A titkár szavából mégis az elégedetlenség csendült ki, amikor a városfejlesztés került szóba.

— A Z-akció beruházási részében nem érünk el mindig olyan eredményeket, amilyeneket szeretnénk. A Montostav például a sportpálya építésénél nem segít úgy gépekkel, mint ahogy azt a velünk kötött egyességben ígérték. A ruhagyárban közös beruházással száz gyermek részére épült óvoda és bölcsőde. Az év végén kellene átadni rendeltetésének, de jó lesz, ha a mai ütem mellett jövőre elkészül. Az üzem vezetőinek és dolgozóinak nagyobb részt kellene vállalniuk a munkákból, annál is inkább, mivel saját maguk részére építik. A lakosoknak is jobban kell bekapcsolódniuk a társadalmi munkákba.

Nincs irigylésre méltó dolga. Előfordul, hogy maga is azt gondolja: jó volna egy üzemben dolgozni. Persze, ez csak akkor fordul elő, amikor valami elkeseríti, nem olyanok az eredmények, ahogy azt szeretné. Amikor azonban a terveket megvalósulni látja, munkáját siker koronázza, megnyugszik. örül, hogy az állami gazdasággal is sikerült szót érteniük, üzemi óvodát és bölcsődét építenek. A távlati tervek szerint húsztantermes iskola, tornaterem építésére is kilátás van, a Jednota pedig egy áruház építését tervezi.

— A strandfürdő közelében levő autókempinget korszerűsítjük. Klubhelyiséggel bővítjük és itt épül fel egy kilencvenhat ágyas munkásszálló, amely néhány év múlva turistaszállóként üzemel majd — újságolja. — Van tehát éppen elég dolgunk, elfoglaltságunk.

Magánéletét nem lehet különválasztani munkájától. Egybeolvad a mindennapi teendőkkel, feladatokkal. Sokan talán ezt észre sem veszik. Gyakran úgy érzi, hogy elfáradt, de én biztosan tudom, hogy az elkövetkező időben is úgy dolgozik, hogy a megbízatási időszak végén, amikor számot ad választóinak, emelt fővel állhat majd eléjük.

NfiMETH JÁNOS

ekkenő nyári hőségben nem öröm az autózás. Különösen nem, ha hosszú útra indul az ember, s kocsija félúton, vagy éppenséggel a cél előtt lerobban. Mi a teendő ilyenkor? Morgás, bosszankodás aligha segít, okosabb, ha szerelő után nézünk. Szerencsés esetben akad egy autószerviz a közelben, ha ez nincs, be kell érni alkalmi segítséggel. Különösen hétvégen nehéz a helyzet, a legtöbb autójavító csukva van — ilyenkor a maszek is megteszi. S ebben a helyzetben — ha nem elég óvatos — kellemetlen meglepetés érheti a gyanútlan autóst. Akadnak még emberek, akik könnyű pénz- szerzési lehetőséget látnak C mások bajában. íme egy példa, melynek nemrég szenvedő alanyai voltunk.

Rokonokat vártunk Gö- mörből szombat délre. Az előzetes megbeszélés szerint — mert ismeretlenek a fővárosban — eléjük mentünk a szenei JSenec) útra. A rokoni viszontlátás örömét azonban hamarosan tanakodás váltotta fel — elromlott a kocsijuk. Szerencsére (mint utóbb kiderült, szerencsétlenségre] találtunk a közelben egy szerelőt, aki

megígérte, hogy másnap délre megjavítja a kocsit. Amúgy is autószervizben dolgozik, s otthon is van egy takaros műhelye. Valóban, a háza előtt két javításra váró kocsi parkolt.

Nem árt orz óvatosság

Megnyugodva tértünk visz- sza a városba. Másnap kimentünk a megjavított autóért. Kiderült, csak tíz kilométerig tartott az örömünk, mivel a hűtő vize ugyanúgy fölforrt, mint annak előtte. Visszavontattuk a kocsit, s számon kértük a hibát. A „mester“ a vállát vonogatta. Ö kicserélte a hengerfej pakolását, többet nem tehet. Ki kellene cserélni a hűtőt, de hűtője nincs odahaza. Tudta tehát, hogy javítatlan kocsiért fogad el ötszáz koronát, mégis úgy adta át tulajdonosának, hogy utazásra alkalmas. Bajba jutott ember nem néz kicsiségre. A pakolás pár koronát érhet, s ha hozzászámoljuk a munkát, amelyet hétvégén, jószántából végzett, még így is alig egy-két száz koronát

érdemelt a munkája. Nagylelkűen fölajánlottunk neki két százast, a többit visszakértük. A huzavonát fölösleges lenne részletezni. A hnb-n kiderült, emberünknek nincs működési engedélye. Nem is dolgozik szervizben -— karbantartó egy nyugdíjasotthonban. Rendőrségi jegyzőkönyv lett a dolog vége, mivel nem volt hajlandó elismerni, félkész munkáért kért egész fizetséget. A közbiztonsági szerv képviselője örült, hogy végre valakik nem hagyják „átverni“ magukat. így kellene tennie mindenkinek.

A kocsit újfent vontatókötélre fogtuk, s behúzattuk Bratislavába, ahol hétfőn néhány óra alatt tökéletesen megjavították.

Sok huzavona, időveszteség, idegesség után némi elégtételt jelenthet, hogy emberünket ezek után felelősségre vonják. S egy tapasztalattal lettünk — sajnos — gazdagabbak. Akadnak emberek, reméljük egyre kevesebben, akik a mások balszerencséjében látják szerencséjük forrását. Nem árt tehát az óvatossági

—oly—

A I / ■ I

__+ I I ■

ES