Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-24 / 39. szám
EGY KET ÉVBŐL HUSZONHÁROM — Tessék, Domonkos bácsi — hallatszik a rendelőből az orvos hangja. Kis idő múlva ismét: — Kérem a következőt. — Én csak gyógyszert írattam fel, mert az előző adag már elfogyott — magyarázza Domonkos Elek, ezért került sor ilyen gyorsan a következő betegre. — Mert különben igen alapos ember a mi orvosunk. Készséges, jó gyerek, megy ő éjjel is, ha hívják, még ha nincs szolgálatban, akkor is. Régen került a faluba, de panasz még nem volt rá. Gyakran megfordulok itt, nekem elhiheti — mondja fél lábbal már az ajtón kívülről. Meggyőzően bólogatva hagyja jóvá a véleményt Végh Elvira ás: — Bárcsak mi is ilyen orvost kapnánk, mint Snoha doktor. Mert mi' csak addig tartozunk ide, amíg Lakszakállasra nem jön új körzeti orvos. jóval elmúlt egy óra, mire az utolsó beteg is elhagyja a rendelőt. — Mára vége a munkának? — kérdem Stefan Snohát, a csicsói (Cicov) körzeti orvost. — Csak a rendelésnek, délutánra marad a beteglátogatás, meg a papírmunka. Három község, Csicsó, Füss és Kolozsnéma tartozik a körzetembe, és a kolozsnémai nyugdíjasotthonban is ellátom az orvosi teendőket. Most különösen sok a tennivaló, mert a szomszéd körzetben is én helyettesítek, meg az egészségügyi nővér is szabadságon van. Ilyenkor naponta százan is megfordulnak a rendelőben. Különben átlag 70 a betegünk. Mintha hallották volna az elmondottakat, a Komáromi (Komárno) Járási Egészségügyi Intézet igazgatója és egy fiatal orvosnő zavarta meg beszélgetésünket. Ö lesz a lakszakállasi (Sokolce) új körzeti orvos, s az igazgató Snoha doktort kérte, segítsen neki a kezdeti nehézségek leküzdésében, ő ugyanis már jól ismeri azt a körzetet is. — Ma már könnyebb a kezdő orvosok helyzete, mint a mi időnkben volt. Tőlem csak annyit kérdezett az akkori igazgató, hogy van-e fonen- doszkópom, s kezdhettem Is a munkát. Rég volt, 23 éve. Nemcsak az új, ismeretlen környezet nyugtalanította az akkor még a szakmában is csaknem kezdőt, a trna- vai kórház belgyógyászati osztályáról Csicsóra került fiatalembert, hanem az is, hogy nem tudott magyarul, a betegei nyelvén. — Mégis megértettük egymást mindig. Igaz, amikor már nem voltak nyelvi nehézségeim, bevallották, hogy sokszor mondtam megmosolyogniva- lót, meg azt is, hogy eleinte bizony féltek a fiatalságomtól. Ö pedig azt vallotta be,, hogy akkor még nem tekintette végleges munkahelynek a csicsói rendelőt. Kisegíteni jött egy-két évre, mert az akkori nagymegyeri (Calovo) járásban kevés volt az orvos. — Aztán az egy-két évből huszonhárom lett. Megismertem az embereket, nem csak mint pácienseket, s megszerettem őket. Szívemhez nőtt a környék is, most már nem mennék el innen semmi áron. Ebben — talán furcsa, — igen nagy szerepe volt az árvíznek. Akkor ismertem meg igazán az itteni embereket. Az árvizet, a pusztulást követő újjáépítés évei pedig nemcsak mint orvost, hanem mint képviselőt is a faluhoz kötötték. Már a harmadik megbízatási időszakban a nemzeti bizottság képviselője. — Az árvíz után épült újjá az egészségügyi központ is. Félmillió koronát fordítottak a korszerűsítésére. Bevezették a vízvezetéket és a központi fűtést, röntgennel felszerelt fogászati rendelővel bővítették. Ilyen tágas rendelőt — mutat maga köré — kevés helyen láthat. Igaz, kell is a hely, hiszen bizonyos laboratóriumi vizsgálatokat helyben végzünk. A nyilvántartás szintén sok helyet követel. Nálunk a körzet minden lakosának van kartotékja. Külön nyilvántartást vezetünk a különösen veszélyeztetett egészségi állapotúnkról, továbbá azokról, akik az élelmiszer- iparban vagy az egészségre ártalmas munkahelyen dolgoznak, s ezek rendszeres, orvosi ellenőrzés alatt áll nak. Sok fáradságba került, míg ezt a rendszert kialakítottuk, de megérte, mert a továbbiakban megkönnyíti a munkánkat. — A kórházban töltött első két munkaév nem csábította, hogy ismét kórházra cserélje a körzeti rendelőt? — Nem mondom, hogy nem kaptam ajánlatokat az évek során, de egyet sem fogadtam el, mert elégedett vagyok a munkakörömmel. Éppen az a vonzó benne, hogy a körzeti orvos nem szakosodhat csak egy szakterületre, annak mindenhez értenie kell. Mert ha a beteg időben kerül a körzeti orvostól szakorvosi kezelésre, rövidebb a gyógyuláshoz vezető út. De éppen ezáltal nehezebb is a dolgunk. Mi vagyunk az elsők, akik megállapíthatjuk a diagnózist. Nagyon fontos hát, hogy lelkiismeretes munkát végezzünk. De a lelkiismeretesség szó egyetlen orvos szótárából sem hiányozhat. Öt tulajdonképpen ez a szó irányította az orvosi pályára. Édesanyja fiatalon halt meg, s akkor úgy érezte, ez az orvosok hibája is volt. Ekkor határozta el, hogy orvos lesz. Huszonhárom év óta ez a szó vezérli a munkájában. Ezt hiemcsak a betegei bizonyítják, hanem, amiről ugyan nem szívesen beszél, számos kitüntetése, többek közt a Szocialista munka úttörője, az Egészségügy legjobb dolgozója kitüntetés Is. — A kitüntetéseknél többet jelent számomra az, hogy nemcsak én szerettem meg az itteni embereket, hanem ők is befogadtak. Évekkel ezelőtt át akartak helyezni egy másik faluba, de a csicsólak nem engedtek el. Addig járták a hivatalokat, míg el nem intézték, hogy itt maradjak. Kimondhatatlanul jólesett. S bár néha, mint mindenkivel, velem is előfordul, hogy azt mondom, miért is választottam ezt a hivatást, de ez csak pillanatnyi hangulat, mert ha még egyszer megtehetném, újra ezt választanám. FLÖRIÄN MARTA A szocialista munkabrigád tagjai. A felvétel bal oldalán Sebők János brigádvezető, jobbra Bula Ján részlegve zető. Akik hiányoznak: Nagyné és Su- lovéíkné. A Bratislavai Doprastav nemzeti vállalat 6. számú üzeme a szenei (Senec) vasútállomás mögött, a város peremén található. Kis üzem, alig százötven dolgozót foglalkoztat, ám milliós értékeket állít elő. Az itt készült hídelemeket megtalálhatjuk az ország bármelyik pontján — naponta találkozhatunk a belőlük emelt hidakkal közutainkon. Ebben a kis üzemben dolgozik az a szocialista munkabrigád, amelyet képletesen akár így is nevezhetnénk: 16 + 1. Tizenhat nő és egyetlen férfi. — Mi voltunk az első női szocialista munkabrigád a 6800 alkalmazottat számláló vállalatnál- — mondja Sebők József brigádvezető. — 1971-ben alakultunk, azóta kivívtuk a megbecsülést. Már két és fél év után megkaptuk a bronz fokozatot s idén, a nőnap alkalmával az ezüstöt. Többnyire férjes asszonyok, anyák alkotják a brigádot. Szenciek és környékbeliek. Valamennyien darukezelők. Sebők József 1960 óta dolgozik az üzemben, tehát fiatal kora ellenére „veteránnak“ számít. Villanyszerelőként kezdte, majd műhelyvezető lett, akkor kezdett iskolába járni. Elektrotechnikát tanult levelező tagozaton, család s gyermeknevelés mellett. Pénteken, szombaton, gyakran vasárnapokon járt előadásokra, s közben építkezett is. Akkoriban nem volt „séta“ az élete. 1967-től az üzem energetikusa. Beszélgetésünk során kiderül, hogy nem véletlen elgondolásból alapította Sebők József a brigádot. Nem is az a szándék vezette, hogy szokatlant alkosson, hisz sok erőfeszítésébe került a nők szakmai felkészítése. Sokkal komolyabb volt szándéka. S ami a legfontosabb: a bizalom volt a legbiztosabb táptalaja. — Szerintem a nők nagyon megbízható munkaerők. Figyelmesek, felelősségteljesen végzik a munkájukat, — mondja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy nyolc év alatt nem volt egyetlen balesetünk sem. Pedig nem nevezném veszélytelennek ezt a munkahelyet. Nagy a zúgás, a zaj — ez pedig eltereli az ember figyelmét. A lent dolgozó munkások biztonsága sokszor a daruk nyergében ülő nők kezében van. Ezen a téren bárki nyugodtan rájuk bízhatja magát. Komoly elismerés ez, ha figyelembe vesszük a sokféle mendemondát a női figyelmetlenségről. A brigád komoly munkájával, a terv állandó teljesítésével bizonyítja az ellenkezőjét. Egy szocialista munkabrigádot azonban nem csupán a munkafeladatok teljesítése minősít. Az emberi kapcsolatok mélysége, a közösségi érzés adják azt az összetartó erőt, amely nélkül csupán formalizmusról beszélhetnénk. A nők sokkal őszintébbek, nyíltabbak egymás között is, vezetőikkel szemben is. S ez éppúgy érvényesül munkájukban is, mint magánéletükben Is.- — Például arra is ügyelnem kell — mondja Sebők József —, hogy a negyedévenként tartott vállalati szak- szervezeti konferenciára kiket küldök a brigádból. Nem szabad mindig ugyanazokat választanom, mert a többiek számon kérik: ők miért nem mehetnek? Valamennyiüket érdeklik a vállalat ügyei, ott szeretnének lenni mindannyian. A brigádnaplóba gyakran kerülnek bejegyzések a közös programokról, mozi-, és színházlátogatásról. Ezen a téren is igyekeznek „családias“ közösséget alkotni. Társadalmi munkában vállalták az üzem udvarán levő park rendezését, ápolását, rendszeresen látogatják a szülési szabadságon levő munkatársnőiket. * * * • Bár jelenleg nagyjavítás folyik az üzemben, mégis körülnézünk. Éppen egy tartópillért helyeznek földbe a központi csarnok melletti rakodótéren. Itt szárítják, „érlelik“ a kész betonelemeket. A kétszáz méternyi szabadtéri raktár egyre kisebbnek bizonyult, most bővítik. Nőnek a tervfeladatok, lépést kell tartani minden téren. A csarnokban hatalmas betonelemeket látunk mindenfelé. Itt Is elég szűk a hely. A tizenkét, tizenöt tonnás darabok között egy hosszú, tizenhét tonnás betonelemet készülnek éppen fölemelni. A két daruke- zelö egyszerre nyúl az indítőkarhoz. Közös a mozdulat, mintha egyetlen idegrendszer irányítaná a két asz- szony akaratát. Fölbúgnak a daruk s a szerelőcsarnok közepén levegőbe emelkedik a tizenhét tonnás beton- darab. Szinte mozdulatlanul függ a két kampón, nagy súlya ellenére légies könnyedséggel emelkedik. Aztán elindul a csarnok vége felé. Megáll a sínen várakozó kocsi fölött, meginog, aztán leereszkedik. Sikerült. Tökéletes volt a szinkrón ezúttal is. A két nő mosolya jelzi: nem először csinálták. Évente mintegy 26 000 köbméter betonból készül hídelem a szenei műhelyben. A kicsiny üzem nagy értéket állít elő, évente mintegy harmincmillió koronának megfelelőt. Termékeikkel gyakran találkozunk közutainkon. Legutóbbi „alkotásuk“ a Dél-morvaországi Sekule-Kúty közötti mocsaras vidék fölé emelt nyolcszáz méteres felüljáró. Menynyi érdeme van ebben a munkában a tizenhat darukezelő nőnek? Több, mint gondolnánk, hiszen a nehéz, soktonnás gyártmányok előállításánál a daruk jelentik a termelés „lelkét“. Vagy legalábbis motorját. S emellett család, gyereknevelés, társadalmi munka. Megbecsülik a munkájukat, s mint a brigádvezető mondta: — Szakképzettségből is kitűnőre vizsgáznak minden nap a brigádtagok. Nagyrészük szakképzettség nélkül került hozzánk, csupán hárman dolgoztak azelőtt hasonló munkakörben. Ök jelentős támaszaim voltak a többiek betanításánál. A szenei nők tehát naponta bizonyítják, amit eddig is tudtunk: a nők a szocialista táradalomban egyenértékű munkaerők, s ha megbecsülik őket, éppúgy lehetnek a hétköznapok hősei, mint a férfiak. KÜVESDI KAROLY í » } • Csomagolják a tablettákat (M, Zimmermanová felvételeij Dr. Alt Ernő
