Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-17 / 38. szám
1978. IX. 17. Nagy Brigitta, akit immár másodszor választottak képviselővé (Gyökeres György felvételei) Mazúr Erzsébet a Nagymegyer (Calo- vo) környéki falvak lakosságát képviseli a kerületi nemzeti bizottságban E gyre többször halljuk, hogy az elidegenedés, az egymás iránti közömbösség korát éljük, az emberek önmagukba fordulnak és nem érdekli őket a mások gondja- baja, mindenki a saját önző érdekeit szem előtt tartva él és cselekszik. Hogy mennyire nem helyénvaló az általánosítás, arra számtalan példát tudnék felhozni, és jó tudni, hogy nagyon sok olyan ember él közöttünk, akiből nem hiányzik' a közösségi érzés, aki tud örülni a más örömének és segítőkezet is tud nyújtani, ha szükség van rá. Ha ezek a közösségi emberek lehetőséget kapnak, akkor egy egész közösség érdekében kamatoztatják jó tulajdonságaikat. A közelmúltban megismerkedtem két ilyen emberrel. Más a foglalkozásuk, más az életkoruk, egy városban laknak ugyan, de távol egymástól. A közös az, hogy mindketten képviselők. Nagy Brigitta a Nagymegyeri (Calovo) Városi Nemzeti Bizottság, Mazúr Erzsébet pedig a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság képviselője. Már a képviselővé választásuk előtt is bizonyították, hogy van bennük közösségi érzés és felelősséget éreznek másak sorsáért. A Nőszövetségben, illetve a SZISZ- ben dolgoztak, egyéni érdekeiket félretéve mindig másokat is érintő kérdésekben intézkedtek, vagy szóltak, ha kellett. Így vívták ki maguknak tekintélyt a környezetükben, és ezért jelölték őket képviselőnek is. Mindkettőjüket 1971- ben választották meg először a vnb képviselőjévé. Az 1976-os választások után Nagy Brigitta továbbra is a vnb képviselője maradt, Mazúr Erzsébetet pedig a knb-ben való képviselettel bízták meg. Azt talán mondani sem kell, hogy a képviselői teendők végzése nem könnyű dolog. Az ember a közösség érdekében feláldozza szabad ideje nagy részét, egyéni problémái nagyon sokszor a háttérbe szorulnak. — Itt van például az óvoda kérdése — mondja Nagy Brigitta. — Sok fejtörést jelent számunkra, hogyan oldjuk meg a férőhelyek számának bővítését. Az utcában, ahol lakom, több fiatal anya küzd azzal a gonddal, hogy nem tudja gyermekét elhelyezni. A termálfürdő létesítése is sok munkájukba került a képviselőknek. Az előző megbízatási időszak egyik nagy feladata volt a vnb számára, hogy kihasználja a város természeti kincsét, a termálvizet. A fürdő felépítéséhez viszont a lakosság munkájára és aktivitására is szükség volt. Mindketten, a többi képviselővel együtt, azon fáradoztak, hogy bevonják a lakosságot a társadalmi munkába. — Nagy örömünkre szolgált, hogy nem kellett sokat könyörögni az embereknek — mondja Nagy- né — szívesen dolgoztak. így épült fel a fürdő, városunk büszkesége. A jelenlegi megbízatási időszaknak is megvannak a maga nagy feladatai. A lakosság ezek megoldásából is becsülettel kiveszi a részét. Az óvodák gondján kívül itt van például a csatornázás kérdése.'A munka utcáról utcára halad, s bár nem kétséges a haszna, az építkezés mégis sok gondot és bosszúságot okoz azoknak, akik előtt éppen fel van túrva az utca. Az emberek türelmetlenek. Mit tehet ilyenkor a képviselő? Legalább annyit, hogy egy-két szóval türelmet kér az érintettektől. Mazúr Erzsébet számára külön erőpróba, hogy a Megyer környéki falvak lakosságát képviseli a kerületi nemzeti bizottságban. Egy- egy ülés előtt át kell tanulmányoznia a megvitatásra kerülő anyagot. Sokszor hajnalig égeti a villanyt. Komoly feladat számára állandó kapcsolatot tartani választókörzetével. — Nagy segítséget jelent a munkámban — mondja, — hogy a járási nemzeti bizottságon, ahol különféle összejöveteleken gyakran megfordulok, találkozom egyik vagy másik falu hnb-elnö- kével vag^ titkárával s olyankor megkérdezhetem, mi újság a faluban, vagy kérdezés nélkül is elmondják, mi az, amiben segítséget várnak: „Te Erzsi, szólhatnál fenn..." — szokták mondogatni. Sokat várunk a képviselőktől, általában a közösség érdekében végzett munka alapján értékeljük őket. De gondoljunk néha arra is, s ez legyen egy kis többlet az irántuk érzett elismerésünkben, hogy épp olyan dolgozók, családos emberek, mint a többiek s a közösségi munkát a magánéletük és szabad idejük rovására végzik. Nagy Brigitta a Centrum Áruházban dolgozik, elárusítóként, Mazúr Erzsébet pedig az efsz kertészetében, ahol nem kevesebb mint ötven ember munkáját szervezi és irányítja. Ez maga alig fér bele a napi nyolc óra munkaidőbe, s mégis mindketten megtalálják annak a inódját, hogy gyűlésekre, megbeszélésekre járjanak s nap nap után bebizonyítsák, hogy nem közömbösek a közösség ügyei iránt. KOVÁCS ELVIRA A GONOAIUUISAC AIM Három napig úszott a füst a völgyben. Keskeny csíkokban, néha meg- megdagadva, pöffeszkedőn gomolyogva kacskaríngőzott a metszőén kék nyári égbolt felé. A falusiak a fejüket csóválták, sopánkodtak, az arra haladó gépkocsik megálltak, utasaik bámészkodtak. Nem mindennapi látvány a tűz. A tűzoltók mentették a menthetőt, a szétszórt, kiteregetett boglyák azonban sokáig állták a harcot s újra meg újra pöfékelni kezdtek. Néhány füstölgő kupac maradt mindössze a szénából. Véletlenül lettünk tanúi az esetnek, amely az egyik gömöri szövetkezetben történt. Igaz, megkésett tanúi, a tüzet már nem láthattuk. Kora reggel történt a gyulladás, mint a telep őre mondta. Éppen beszélgetett valakivel, nem messze a rakodótól, amikor megpillantotta a lezuhanó kábelt. Egy pillanat alatt történt minden, s már lángolt is a sok-sok verejtékkel begyűjtött széna. Jöttek a találgatások: Ki okozta? Mennyi a kár? Kit terhel a felelősség? Ilyen esetet hallva, önkéntelenül a tűző napon dolgozó ember jut eszem- be. A jól végzett munka fáradtsága, a ” tudaté, hogy egész nap nem dolgozott hiába, valamit tett a közösért. Valamit á nagy asztalra tett, mindany- nyiunkéra, amiből hús lesz, tej, vaj, sajt. Etel az üzemi konyhán, a napköziben, áru az üzletekben, vendéglőkben. Tehát érték mindenképpen. Aztán látom a kimutatásokat, zárlatokat, év végi mérlegeket. A kötelezettségvállalásokat, a társadalmi munkaórák tízezreit. A szóban forgó szövetkezet egyik irodistája újságolta nem sokkal az eset előtt, hogy ekkora erőt talán még egyetlen évben sem mozgósítottak a takarmányalap növelésére. A gépek munkáján kívül rengeteg órát dolgoztak le társadalmi munkában is. Volt olyan napjuk, hogy százötven kaszás vágta a rendet. Minden épkézláb ember kivette a részét a munkából, ki kaszával, kt villával, gereblyével. Szombatjukat, vasárnapjukat áldozták fel — s nem csupán a „gyalogosok“. Irodisták, vezetők is. Mire képes a vörös kakas néhány pillanat leforgása alatt? Mennyi munkát tud semmivé foszlatni, tervet áthúzni, mérleget felbillenteni, százezreket kitörölni a könyvelésből... A biztosító ugyan fizet ilyenkor, de tudjuk miből: ismét csak a közös kasszából, az államéból. Ennyivel szegényebbek leszünk. S mindez néhány, vagy egyetlen ember gondatlansága miatt. —kk— derül ki, hogy az orvosoknak csak 11 százaléka dolgozik vidéken, de az is, hogy minden nehézség, hátrány mellett ugyanolyan eredményességgel gyógyítanak, mint nagyvárosi kartársaik. Sőt viszonylag eredményesebben, mert hátrányosabb a helyzetük. A járási egészségügyi intézetben érdeklődésemre gondolkodás nélkül Rap- pot (Rapovce), Pásztor Barnabást javasolják. Még a helybeliek véleményét is kikérem. Egy székelyarcú bácsi így jellemzi az orvos munkáját: — Mit gondol, öcsém, lehetne itt már több mint tíz éve, ha nem értené a dolgát?! Azelőtt ez a környék évente „emésztett meg“ egy orvost. Pásztor Barnabás harminchét éves. — Először Losoncon dolgoztam, két évig — azóta itt. Mit mondjak? Már rappi vagyok. Első szakvizsgámat belgyógyászatból tettem le, utána döntöttem a körzetiskedés mellett. — A körzet? Nagy. Nyolc település, két üzem, több mint ötezer ember ... De rosszat nem mondhatok, szeretem ezt a munkát, szeretek itt élni, mondom: itt vagyok otthon. — Egyébként dicsekedhetnék is, lenne mivel: van rendszeres fogászati rendelésünk is... Munkaidő? Akkor és addig, amíg szükség van rám. De hiszen ez természetes, nem? — Igen, vagy egy Wartburg... Ma már aligha luxus az autó, egy körzeti orvosnak különösképpen szükséglet, munkaeszköz szinte. — Nem szeretek, nem is tudok sokáig egy helyben ücsörögni... A sport, az szenvedély. A helyi focicsapatnak nemcsak orvosa vagyok, hanem amolyan mindenese és elfogult szurkolója is. A rendszeresen tartott ismeretterjesztő előadások hivatásomból adódnak, akárcsak a Vöröskereszt szervezetében végzett munka. Véradásban jelenleg a második helyen állunk a járás szervezetei között. Ezenkívül a CSEMADOK. Ott is akad munka. A helyi szervezet alelnöke vagyok. — Család? Feleségem velem dolgozik, képesítése szerint egészségügyi nővér. Három lányunk van. A legnagyobb 19, a legkisebb 15 éves. — Kényes? Csak annak lehet kényes ez a téma, akinek a lelkiismeretével is bajok vannak... Nézzen körül! így néz ki az; aki „jól megszedte magát“? Nekem sohasem lesz sok pénzem. Minek is lenne?! Körülnéztem. A tévé sem színes s a szobabútor is van vagy 15—20 éves, de __ — Ogy tudom, építkezik. Papírokat rak elém, bár nem kértem, s erősködik: nézzem csak meg nyugodtan ... Nyugták. Kölcsönből épül az a ház s távolról sem lesz a legnagyobb a faluban. — Ha még egyszer kezdhetném? Gondoljon rólam bárki, amit csak akar, de ismét körzetis lennék. Nekem az is önbizalmat ad, hogy úgy érezhetem: itt, ahol egyedül kell helytállni, nagyobb szükség van rám, talán hasznosabb is vagyok mint mondjuk egy nagy kórházban. A körzeti orvos az első, a legfontosabb láncszem. Hátrányát nem éreztem még az úgynevezett szakmai elszigeteltségnek sem. Kulturális téren ügyszintén nem látok behozhatatlan hátrányokat. Az újságot, de még a könyveket is elhozza a posta, rádió, televízió van s a város sincs túl nagy távolságra egyetlen községtől sem. PÁLHAZY JÓZSEF 9
