Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-17 / 38. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1978. SZEPT. 17. BRATISLAVA XXXI. ÉVFOLYAM 257. SZÁM ÄRA 1 KORONA Nem én találtam ki e fura szókapcsolatot, valamelyik dús képzeletű, fürge nyelvű parasztember teremtette, tán a két háború között, amikor földhöz hajlított életében először látott repülőgépet, a magas égen, ahol ő legfönnebb képzeletben járt, ha jutott rá ideje. A csodaszerkentyű meglepő látványa nyomban rigmust csalt ki belőle, azt kiabálta, mutogatva fölfelé: „Nicsak, égitaligaI Hogy a csudába mászott az oda?!“ Anyám mesélte ezt nekem, valamikor az ötvenes években, amikor a Bodrogköz fölött, majd szülővárosom légterében, egészen alacsonyan megjelent egy könnyű testű permetező repülőgép. Mi legalábbis így hívtuk, mert hiszen a szőlőhegyet jött permetezni, megvédeni a romlástól. Békés természetű gép volt, üdvözölte a várost, körözve fölötte, integető szárnyakkal. Örült anyám, látván fia lelkes ugrándo- zását, meg, gondolom, azért is, meri a háború óta azt hiszem először látott ilyen alacsonyan repülőgépet, melytől nem kellett félnie. Bár ne látta volna azokat... Felette is, mint Radnóti felett, bombázó rajcrk húztak, el, „s a bombák fönt a gépben zuhanni vágytak“. Ellenükre éltek anyámék is, az a parasztember is, aki később tán már csak azt nem értette, miért „másztak“ fel oda azok a gépek. A permetezőgéptől nem kellett tartanunk, sőt, jó barátunk lett a pilóta, pedig nem értettük egymás nyelvét, messzi városból szállt le hozzánk. Rengeteg időt töltöttünk a Csér nevű réten, ahonnan évekig szállította a permetlevet a zöldellő dombok felé; később a Rozsosról emelkedett föl, aztán a Kenderfölddel szomszédos rétről, amelyre, ha jól tudom, néhány éve kifutópályát is építettek, a korszerűbb mezőgazdasági repülőgépek alá. Mert azt a régit időről időre újabbak váltották föl, közöttük kétszár- nyú gépek is. Ezeknek örvendeztünk mi, gyerekek a legjobban. Mert nagynak és erősnek tűntek föl, először mellettük éreztük meg azt a csodálatos erőt, képességet, mellyel végül is magasba tudta magát emelni az ember. Bár patetikusan hangzik, csodálom a repülőgépeket. Mert föl tudnak emelkedni, akár könnyű a testük, akár olyan hatalmas, hogy már-már ijesztő. Van bennük valami misztikus, valami, ami egyszerre vonzó és tiszteletet parancsoló. Szépek, amikor fénylenek a tiszta égbolton, vagy amikor hangtalanul úsznak a csillagok között, a magas éjszakában. Emberek építették őket, emberek vezérlik, emberek ülnek utasterükben. Városokat, országokat, földrészeket — embereket kapcsolnak össze, percek, órák alatt. Még mindig nem voltam férfikarban, amikor 1962- ben Prága röpterén először láttam utasszállító gépet, méghozzá azt, amelyik az ezüstérmes csehszlovák labdarúgó-válogatottat hozta Chiléből, a világbajnokságról. Poprá- don jártam először hangárban. Micsoda világ volt az a gyermeki szemnek. Ezek után az élmények után meg kellett építenünk a magunk repülőgépét. Mozdult bennünk a szabad teret szükségeid, szellemi és földrajzi tájakra vágyó, alkotó ember. Barátom apjának műhelyében készült el a szemre igen tetszetős TU-104-es, melyet egy kiállításra- is elkértek. Egyetlen hibája volt, hogy nem tudott repülni. Mégis úgy éreztük, hogy minden pillanatban fölszáll. Szerkesztettünk egy másikat is, kevésbé volt szép, viszont tudott repülni; ha jól emlékszem, étert csöpögtet- tünk éles hangú motorjába. Ha egyedül lennénk ma, akik ilyesmivel foglalkoztak valamikor, no meg különböző típusú repülőgépek tervezésével, rajzolásával — még főiskolás korunkban is, röppentve ezer gépet a papír fehér egére — nem idézném személyes találkozásaimat a repülőgépekkel. Nem idézném akkor sem, ha nem tartanám a repülőgépet az emberi elme történelmi találmányának. Csak azok a bombázók ... Egy- egy távoli országból érkező hír hallatán mindig úgy érzem, beárnyékolják az égboltot. Az embert, az emberiséget, amely végül is nem azért magasodott föl, hogy „lezuhanjon“. Jó lenne már biztosan tudni, hogy a világ valameny- nyi repülőgépe alkotóját szolgálja, és a békét; békés célokkal száll madaraknál magasabbra. Hiszen már testformájuk sem taligát juttat eszünkbe, hanem galambot, sirályt. Gólyát...' BODNÁR GYULA JÁN BLAZEJ felvételei V Jf / A