Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-10 / 37. szám
JÁSZ DEZSŐ: Világéletemben optimista voltam: sohase zártam ki a kellemes meglepe lések lehetőségét. így könyveltem el azt is, hogy második bécsi tartózkodásom idején, 1922-ben, két vagy három hónappal azután, hogy a rendőri zaklatások folytán kénytelen voltam elhagyni Csehszlovákiát, levelet kaptam Köblös Elektől, a Romániai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjától. Érdeklődött: volna-e kedvem hazatérni Erdélybe? A Központi Bizottság ugyanis tervbe vette a Világosság szerkesztőségének átszervezését: az erdélyi tartományi titkárság engem bízna meg a feladattal. Nagykárolyban születtem: a színek és évek városában. A trianoni béke folytán román állampolgár lettem. Erre építettem, amikor közöltem Köblös Elekkel, hogy vállalom a megbízást. 1 A Világosság a Romániai Kommunista Párt magyar nyelvű központi lapja volt. Brassóban jelent meg, Rozvány Jenő szerkesztésében. Mi késztette a Központi Bizottságot a szerkesztőség átszervezésére? Mindenekelőtt az, hogy a szerkesztőség tagjai hajlottak arra, hogy kivonják magukat a pártellenőrzés alól. Ez a helyzet tarthatatlan volt, hiszen a lenini felfogás szerint a pártlapok kötelesek egységesen képviselni a párt álláspontját. Gondot okozott a Központi Bizottságnak az is, hogy a lap példányszáma hétről hétre csökkent. (A Világosság 1922- ben mindössze kétezer példányban készült.] Már méteres hó fedte az Erdős- Kárpátokat, amikor Aknaszlatinánál — illegálisan — átléptem a román határt. Negyvennyolc óra múlva már Szatmárnémetiben voltam, ahol ösz- szefutottam Berger Aladárral, az erdélyi tartományi párttitkárság vezetőjével, aki közölte velem, hogy időközben megváltozott a helyzet, mivel a bukaresti belügyminisztérium betiltotta a Világosság-ot. így kerültem — Brassó helyett — Marosvásárhelyre, már az Előre főszerkesztőjeként. Ez a kis vidéki hetilap a Világosság betiltása után a párt központi lapja lett. Az Előre szerkesztőségének átszervezése volt a kiindulópont a magyar íróemigrációval való közvetlen kapcsolatok kiépítésére. Az összekötő Illés Béla volt, akinek sikerült megnyerni a lap munkatársává Gyetvai Jánost, Huszti Ferencet és Király Albertet, sőt mi több: Lukács Györgyöt és Révai Józsefet is. Kahána Mózes azt állítja, hogy a sziguranea — a román politikai rendőrség — nem tulajdonított különösebb jelentőséget az Előré-nek. Ennek pont az ellenkezője az igaz, hiszen aktaszerű bizonyítékok vannak rá, hogy a sziguranea ügynökei az első szám megjelenése után sorra járták az újságkioszkokat és elkobozták a lap elárusitásra szánt példányait. Ugyanez történt más erdélyi városokban is: Aradon, Lúgoson és Nagybányán. Tény az is, hogy az Előré-1 két héttel a szerkesztőség átszervezése után elérte a Világosság sorsa: betiltották. Ezért a továbbiakban időszaki nyomtatványként adtam ki, hetenként más és más néven, amihez ugyanis nem volt szükség külön engedélyre. Ezekből a külön- számokból eddig csak egyetlenegy került elő: a Proletár. Grün Magda, a marosvásárhelyi Munkásmozgalmi Múzeum munkatársa fedezte fel néhány éve a Bukaresti Párttörténeti Intézet levéltárában. Ez a „lelet“ már azért is figyelmet érdemel, mert lehetővé teszii annak a megállapítását, hogy az Előre betiltása nem tett pontot a magyar íróemigrációval való kapcsolatokra, hiszen a Proletár hasábjain négy magyar kommunista nevével találkozunk: Gábor Andoréval, Lengyel Gyuláéval, Lukács Györgyével és Révai Józsefével. A hatósági zaklatások — végül is — megfosztottak bennünket attól a lehetőségtől, hogy a lapot Erdélyben adjuk ki. Ezért javasoltam: adjuk ki Bukarestben. A Központi Bizottság egyetértett a javaslattal. 2 Vendégszereplésemet a Dimbovlta partján a Májusi Emléklap kiadásával kezdtem, amely ötezer példányban került ki a nyomdagépből, két- színnyomásban, Bortnyik Sándor fametszeteivel. A tíz cikk közül, amely az Emléklap-ban napvilágot látott, négy külföldről érkezett: Bécsben, illetve Moszkvában élő magyar kommunistáktól, név szerint Barta Lajostól, Gábor Andortól, Illés Bélától és Magyar Lajostól. Ezután következett a Munkás, amelynek az első száma 1923. május 27-én került az utcára. A fogalmazás szabatos, mivel a lap a nagyvárosokban az újságkioszkokban is kapható volt. Az első két vagy három számot s egyedül csináltam, a többit Fóris István, illetve Kahána Mózes segítségével. önkéntelenül is felvetődik itt a kérdés: miben hasonlított a romániai helyzet a csehszlovákiai helyzethez és miben különbözött tőle? Megpróbálom összefoglalni — néhány sorban — a kérdést. Az első magyar nyelvű kommunista napilap a Tanácsköztársaság leverése után a Kassai Munkás volt, amely a munkásosztály bolsevizálását tekintette jő feladatának. Ezt a célt tűztük magunk elé Romániában is. A helyzet, ebben a tekintetben, azonos volt. A különbség a csehszlovákiai és a romániai helyzet között a következő tényekből adódott: Csehszlovákiában a forradalmi hullám 1920—1921-ben emelkedőben volt. Ennek megfelelően akcióprogramunk középpontjában a szocialista átalakulás állott. Ez a körülmény szabta meg a Kassai Munkás politikai vonalvezetését is. Romániai vendégszereplésem idején a helyzetet az jellemezte, hogy a forradalmi folyamat lassúbbá vált, ami a kapitalizmus ideiglenes stabilizálódásához vezetett. A hatalomért való közvetlen harc kérdése lekerült a napirendről. Következésképp: Romániában is a munkásosztály gazdasági és politikai részköveteléseire helyeztük a hangsúlyt. Mi volt az álláspontunk a nemzetiségi kérdésben? Ami a magyar kisebbséget illeti, ugyanaz, mint Csehszlovákiában. Ezen azt értem, hogy Romániában is abból indultunk ki, hogy a probléma megoldásához a proletariátus osztályérdekeit kell alapul vennünk. Elvben elismertük az erdélyi magyarság önrendelkezési jogát, de — gyakorlatilag — összekapcsoltuk a kérdést a Horthy-fasizmus elleni harccal. Persze nemcsak a magyar revizionista törekvésektől határoltuk el magunkat, hanem elítéltük a magyar- ellenességet is, ami a román burzsoázia nemzetiségi politikájának lényeges eleme volt. Hadd tegyek hozzá ehhez valamit, ami összefügg a kérdéssel: Románia a kettős monarchia összeomlása után többnemzetiségü állam lett. Az osztályharc szempontjából a fő feladat — a Kárpátokon túl is — a munkásegység megteremtése volt. Tisztában voltunk azzal, hogy ezt a célt csak úgy érhetjük el, ha sikerül elejét vennünk nemzeti előítéletek létrejöttének a munkásosztály soraiban. A Központi Bizottság nagy figyelmet szentelt ennek a kérdésnek. Az, hogy hol ringott valakinek a bölcsője, pártszempontból semmilyen szerepet nem játszott. így volt ez Csehszlovákiában is. 3 Nem hiszem, hogy túloznék, ha megkockáztatom az állítást: a Munkás minden ízében különbözött a polgári újságoktól. Hadd érzékeltessem ezt néhány példával: a romániai magyar nyelvű polgári lapok, ideértve a Kolozsváron megjelenő „haladó“ újságokat is, egy kapura játszottak: megelégedtek azzal, hogy elhatárolják magukat a magyarországi fehérterrortól. Mi kétfrontos háborút folytattunk: kíméletlenül lelepleztük a Bratianu-kormány gazságait is. Mi sem természetesebb: a Bratianu-kormány, amely a liberális pártra, tehát a román nagybirtokosokra és nagytőkésekre támaszkodott, Európa egyik legreakciósabb kormánya volt. Több tucatnyi magyar nyelvű lap közül a Munkás volt az egyetlen, amely az igazságnak megfelelően tájékoztatta az olvasókat Szovjet-Oroszország helyzetéről. A húszas években a riport mindinkább előtérbe került a proletárirodalomban. Romániában is bekapcsolódtunk ebbe az irányzatba. Ezt több mint száz üzemi riport tanúsítja. A lapnak széles társadalmi levelező- hálózata volt. Ez sem volt véletlen. Igaza van Diószegi Andrásnak, amikor megállapítja, hogy igyekeztünk összhangba hozni a csehszlovákiai tapasztalatokat a sajátos romániai viszonyokkal. A lap első száma ötezer példányban került ki a nyomdagépből. A példányszám hétről hétre emelkedett. 1924 elején, amikor áttértünk a hetenként kétszeri megjelenésre, a lap már 11000 példányban készült. Ezt a példányszámot egyetlen kommunista lap sem érte el Romániában 1945 előtt. 4 A Munkás megjelenése után még szorosabbá váltak a kapcsolatok a magyar íróemigrációval. Három országból érkeztek — rendszeresen — kéziratok a szerkesztőségbe: Ausztriából, Németországból és Szovjet- Oroszországból. Különösen szoros kapcsolatok fűzték a laphoz Gábor Andort. Ű írta — a külmunkatársak közül — a leghatásosabb cikkeket. Ám nagyon kedvező visszhangjuk volt — az olvasólevelek tanúsága szerint — Illés Béla, Magyar Lajos és Mácza János cikkeinek is. Időnként Lukács György, Révai József és Varga Jenő neve is feltűnt a lap oldalain. A szerkesztőség nem elégedett meg azzal, hogy megnyissa a lap hasábjait a száműzetésben élő haladó magyar írók előtt: súlyt helyezett a nemzetközi szocialista irodalom népszerűsítésére is. így kaptak a lap olvasói kóstolót Martin Andersen Nexő, Henri Barbusse, Makszim Gorkij, Petr Bezruc, Frano Srámek, Oskar Kahnel, Vlagyimir Korolenko, Berta Lask, Leonyid Andrejev, Vlagyimir Majakovszkij, Vaszilij Popov, Frida Rubi;, ner, Otto Rühle és Upton Sinclair műveiből. Mi az oka a külföldi eredetű irodalmi cikkek nagy számának? Miért nem találkozunk — Kahána Mózestől eltekintve — egyetlen romániai magyar író nevével sem a Munkás hasábjain? A magyarázat kézenfekvő: erdélyi viszonylatban csak a harmincas években bontakozott ki a szocialista irodalom. Szlovákiában a kommunista párt programja nagyon kedvező visszhangra talált az irodalom berkeiben. Ezzel függ össze, hogy nem kommunisták is írtak a Kassai Mun~ kás-ba, például Barta Lajos, Juhász Árpád, Kulcsár Miklós, Márai Sándor és Mihályi Ödön. Erdélyben az irodalmi frontáttörés jóval később: csak a harmincas évek elején következett be. A fordulat előidézésében — Gaál Gábor mellett — nagy része volt Balog Edgárnak, aki már szlovákiai tartózkodása alatt is baloldalon kereste a megoldást (a sarlósok soraiban). 5 Amikor elvállaltam, hogy hazatérek Erdélybe, tisztában voltam azzal, hogy előbb-utóbb meggyűlik a bajom a szigurancával. önámítás lett volna, ha nem készülök fel erre az eshetőségre. A Munkás vörös posztó volt a sziguranea szemében, amely azután minden eszközzel akadályozta is a lap terjesztését. Nagy akadályokba ütközött a szerkesztőség tevékenysége is. A fasiszták nyíltan garázdálkodtak Romániában már a húszas években is, anélkül, hogy a hajuk szála meggörbült volna, a kommunisták számára viszont'"egyáltaIán nem volt semmiféle biztonság a Bratianu-kormány idején. A házkutatások egymást érték. Egyetlen lépést sem tehettünk anélkül, hogy a szi- guranca ügynökei a nyomunkba ne szegődjenek. 1923. december 17-én azután be is idéztek a sziguranea főfelügyelőségére, ahol ötórás kihallgatáson estem át. Főleg „személyes helyzetemről“ faggattak. Ezt az ötórás kihallgatást még baj nélkül megúsztam, csak valamivel később — 1924. április 7-én — tartóztattak le a Calea Victorie-in, a királyi palota közelében. Az éjszakát már a Bulevar Elizabetá-n, a szigu- ranca pincéjében töltöttem. Másnap Mihaí Banciulescu sziguranca-főfel- ügyelő elé vezettek, aki átnyújtotta a minisztertanács határozatát, amely- lyel megfosztottak a román állam- polgárságtól, éspedig egy 1881-ben — tehát a Román Királyság őskorában — életbe lépett törvény alapján. Délután mér át is kísértek - a rendőrigazgatóságra, ahol a soros katonai ügyész ismét kihallgatott. (Bukarestben — akkoriban — ostromállapot uralkodott, tehát a sajtóügyek is a katonai ügyészség hatáskörébe- tartoztak.) így tudtam meg, hogy letartóztatásom után betiltották a Munkás-t. Erre az intézkedésre a lap legutolsó számának a vezércikke szolgált ürügyül. Vajon miért nem volt a Bratianu- kormány ínyére ez a cikk? Azért, mert a bécsi szovjet—román béketárgyalások alkalmával állást foglaltunk Besszarábia önrendelkezési joga mellett. Ez volt a közvetlen oka annak, hogy — két vagy három nap múlva — betiltották a Szocia- lismul-t, a párt román nyelvű központi lapját is. 6 Ügy vélem: hibát követnék el, ha nem térnék ki — röviden — a csehszlovákiai és romániai kommunisták illegális kapcsolataira. A támogatás, amelyet a csehszlovákiai pártszervezetek — a földalatti munkában — a Romániai Kommunista Pártnak nyújtottak, rendkívül jelentős volt, főleg 1924 és 1929 között. Az, hogy a román kommunisták illegális nyomdát rendeztek be Iglőn, mendemonda. Ennek az állításnak semmi alapja nincs. Tény viszont, hogy az erdélyi tartományi titkárság már a húszas évek elején több illegális átkelőhelyet létesített a román —csehszlovák határ mentén, a szlovákiai pártszervezetek segítségével. Kezére jártak a Romániai Kommunista Pártnak a szlovákiai pártszervezetek az illegális átkelőforgalom lebonyolításában is. Ennek az illegális gépezetnek a fő kereke’ Akna- szlatina, Nagybocskó, Nagyszőllős, Kassa (Kosice) és Bratislava voltak. A lánc utolsó szeme Bécs volt. Itt, az egykori „császárvárosban“ rendezkedett be 1924-ben, a III. párt- kongresszus után, a Romániai Kommunista Párt külföldi illegális apparátusa. • A szlovákiai pártszervezetek segítségével jutott el az országba az Osztályharc: a Romániai Kommunista Párt elméleti folyóirata is, amely bécsi nyomdában készült, illegálisan. A folyóirat román változatát: a Lup- ta de clasá-t David Fabian szerkesztette, az Osztályharc-nak én voltam a szerkesztője. Ul UHUIT
