Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-08-06 / 32. szám

Az Egyesült Államok titkosszolgálatainak történetéből című könyvéből^™ 91^ klodóyállolotná^ . _ amerikai titkosszolgálatokról, főként a Központi Hírszerző Szolgálatról (Central Intelli­gence Agency — CIA) számos anyag jelent meg nálunk; ezeket többnyire a CIA volt ügynökei, újságírók, pub­licisták írták, akik kötelességüknek tartották, hogy tiltakozzanak az al­kalmazott piszkos módszerek ellen, amelyek közé tartoznak az orvgyilkos­ságok, embereken vegyi- és biológiai harcászati eszközökkel végrehajtott kísérletek stb. William R. Corson ezzel szemben híve és munkatársa a CIA-nak, s könyvében áttekintést nyújt az USA titkosszolgálatainak történetéről. Cor­son tiszt volt az amerikai tengerész- gyalogságnál, hírszerző alakulatoknál szolgált a második világháborúban, a koreai és vietnami háborúban, a hidegháború idején pedig Japánban, Kínában, Indonéziában, Thaiföldén, Burmában, Laoszban és Kambodzsá­ban tevékenykedett. Titkára volt ugyancsak az Egyesült Államok elnö­ke speciális hírszerző csoportjának, és a mai napig tagja különböző hír­szerző szervezeteknek. Albert M. Briggs, egy nagy reklám- ügynökség alelnöke 1917 februárjá­ban felajánlotta Hinton D. Clabaugh- nak, a chicagói nyomozó iroda főnö­kének, hogy önkéntes polgári szemé­lyekből egy csoportot alakít, amely a nyomozó hivatalnak segítségére lesz idegen kémek leleplezésében. Cla­baugh az ajánlatról jelentést tett Bruce Bielaskinak, a hivatal szövet­ségi igazgatójának. Ez megvitatta a tervet Briggsszel, jóváhagyta és ki­nevezte Briggset az új szervezet fő­igazgatójává. Az új szervezet az Ame­rikai Védelmi Liga (American Pro­tective League — APL) nevet kapta. Briggs munkatársakat toborzott az egész országban, és utasította őket, hogy különböző városokban létesítse­nek APL-fiókokat. A legtöbb városban New Jerseytől Kaliforniáig a helybeli szervezetek vezetői vállalkozók és kereskedők lettek. Thomas Gowenlock, a chicagói APL „kapitánya“ kijelentette: csoportja hasznos tevékenységet folytat azzal, hogy meghiúsítja a szakszervezeti agitátorok és anarchisták tevékeny­ségét. E kétes közbiztonsági feladat teljesítése közben az APL lehallgatta a Világ Ipari Munkásai (Industrial Workers of the World — IWW) és más szakszervezetek és szocialista csoportok vezetőinek beszélgetéseit. Egyes ügynökök behatoltak ezekbe a csoportokba, megtámadták a szóno­kokat, törvénytelen letartóztatásokat hajtottak végre. Hasonlóképpen, mint az utóbbi időben, a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) ügynökei, akik behatolnak a fekete aktivisták és a fegyverkezés ellenfeleinek cso­portjaiba, az APL számos provokatőre is túlzott buzgóságot tanúsított, e cso­portok legradikálisabb tagjaivá let­tek, és erőszakos cselekedeteket pro­vokáltak. A radikálisok ellen 1919. augusztus 1-ével az igazság­ügyminisztérium nyomozó irodájának új csillagát, a fiatal Edgar Hoovert nevezték ki az újonnan alakult „anti- radikális" osztály élére. Keze alá ke­rült a nyomozó hivatal összes ügynö­keinek egyharmada. Hoover utasítot­ta őket, hogy küldjenek minden in­formációt Washingtonba a baloldali radikálisokról, még ha ezeket hallo­másból szerezték is. Rendkívül nagy érdeklődést mutattak Hoover emberei a baloldali kiadványok iránt: erőszak­kal behatoltak a kiadóhivatalokba és a magánykönyvtárakba, ott végig­vizsgálták a könyveket, és a nem tet­sző kiadványokat elkobozták. Néhány éven belül Hoover hivatalának volt a legnagyobb könyvtára a világon — többnyire elkobzott — ..radikális és felforgató művekből“. Ügynökeinek és provokatőrjeinek segítségével Hoover nyilvántartást, kartotékot létesített, amely 1921-ben több mint 500 000 amerikai és külföldi állampolgár ne­vét tartalmazta. A szerzett informá­ciókból hetente tájékoztató bulletint állítottak össze a belbiztonságról, s a tájékoztató füzetet elküldte a kivá­lasztott kormányhivatalnokoknak. A munkaügyi minisztérium segítsé­gére volt Hoovernak azzal, hogy kö­zölte vele a „nem kívánatos“ idegen állampolgárok nevét, akiket azután deportáltak. Hoover szolgálatába át­kerültek az APL ügynökei, további önkénteseket verbuváltak, s a helyi rendőrszervezetek is együttműködtek vele. A nyomozó hivatalnak információ­kat szolgáltattak magánszemélyek, társaságok és helyi katonai szervek is. Amikor az infláció hatására ter­jedőben volt a sztrájkmozgalom, a sztrájkolok ellen gyakran szövetségi katonai egységeket küldtek ki, s ezek nyomában mindig megérkeztek a Ka­tonai Hírszerző Szolgálat (MID) ügy­nökei, fiókszervezeteket létesítettek, és felvették a kapcsolatot az APL tagjaival. A MID módszereit Marlborough Churchill igazságügy-miniszter is jó­váhagyta. A „kommunista veszélyre" hivatkozva ajánlotta a rendőrök spe­ciális kiképzését, hogy szembe tud­janak szállni a „rebellis radikális cso­portokkal“. A nyomozó hivatal mód­szereivel kapcsolatban megjegyezte: „Ha ügynökeim közül egyesek vala­melyest keményebben és nem sok teketóriázással lépnek fel az idegen agitátorokkal szemben a terepen, ezt meg kell nekik bocsátanunk.“ Veteránok felvonulása 1932 júliusában az első világháború 23 000 veteránja felvonult Washing­tonban, ahol a megígért segélyek ki­fizetését akarták követelni. Szövetsé­gi katonai egységek durván megtá­madták őket. Egyes kormányténye­zők és katonai vezetők, különösen Douglas MacArthur tábornok, a szá­razföldi haderő vezérkari főnöke és Edgar Hoover, aki kémjelentésekkel látta el MacArthurt, azt állították, hogy a veteránok felvonulása az Egyesült Államok ellen irányuló kom­munista összeesküvés része. A való­ságban a tüntető felvonulás résztve­vői az alsóbb középosztálybeliek vol­tak, és igen mérsékelt magatartást tanúsítottak. Több békés tüntetést tartottak, és elhagyott szövetségi épü­letekben táboroztak le. MacArthur személyesen vette át a katonai egységek parancsnokságát, amelyek az Egyesült Államok elnöké­nek jóváhagyásával feltűzött szurony­nyal űzték ki a hadaggastyánokat a megszállt épületekből. Ezután fel­gyújtották azokat az épületeket, ame­lyekben a felvonulás résztvevői enge­déllyel táboroztak, s a háborús vete­ránokat kizavarták a városból. Az amerikai közvélemény felháborodott, amikor megtudta, hogy MacArthur tá­bornok szuronyos támadást rendelt el a fegyvertelen veteránok ellen. Erre MacArthur kijelentette, hogy fel kel­lett számolni a vörös veszélyt. A fel­vonulásban részt vevő kommunisták azonban a MacArthur által elrendelt támadás idején egy közeli templom­ban gyülekeztek, hogy megbeszéljék a további tennivalókat. Éppen azokat, akiktől MacArthurt meg akarta „tisz­títani“ a fővárost, nem sújtotta bün­tető akciója. Információk gyűjtése Minden eszközzel 1954 szeptemberében, amikor Dwight Eisenhower volt az USA el­nöke, hozták nyilvánosságra az ún. Doolittle-jelentést. Ezt az a bizottság dolgozta ki, amelynek James Doolitt­le, a második világháború ismert ame­rikai repülőtábornoka volt az élén. A jelentésben egyebek között ezt ol­vashatjuk: „Ma világos, hogy könyörtelen el­lenség fenyeget... Hatékony hírszer­ző és kémelhárító szolgálatot kell kiépítenünk, meg kell tanulnunk fel­forgató, szabotázs-, pusztító akciókat végrehajtani ellenségeinkkel szem­ben, szellemesebb, rafináltabb és ha­tékonyabb módszereket kell kifejlesz­tenünk.“ A jelentés közzététele után a tit­kosszolgálatok vezetői feszülten vár­ták, jelét adja-e Eisenhower annak, hogy egyetért Doolittle „antikommu- nista manifesztumával“. Nem kellett sokáig várakozniuk. NSC 5412/1 szám alatt kiadták a Nemzetbiztonsági Ta­nács dokumentumát, amely célul tűz­te ✓ ki a „nemzetközi kommunizmus megsemmisítését, bárhol is üsse fel a fejét“, és jóváhagyott az „e cél eléré­sét szolgáló mindenfajta megfelelő és szükséges tevékenységet“. Az amerikai titkosszolgálatok ki­adós utánpőtlásforrásai az egyete­mek. Például a Harvard vagy a Brown egyetemen nem kerülheti el a toborzó ügynök figyelmét egyetlen olyan diák sem, aki történelmet, politoló­giát, gazdaságtant, antropológiát, lingvisztikát vagy alkalmazott mate­matikát tanul. Az eredmény: a kisze­melt diákok képességeinek alapos elemzése, tekintettel a hírszerző „szakma“ követelményeire. Így szer­zik a legtöbb individuális tehetséget titkos operációk tervezéséhez. A viet­nami tapasztalatok és a Watergate- botrány után úgy látszik, hogy ez a toborzás további fenyegetést jelent az USA „láthatatlan kormánya“ részéről. Az így beszervezettek az antikommu- nizmus készséges eszközeivé lettek. A hírszerző szolgálatok olyan fiatal amerikaiak felkutatása után, akik a CIA szervezeteiben szolgálhatnának, áttértek az amerikai egyetemeken és főiskolákon tanuló külföldi diákok beszervezésére azzal, hogy ezeknek nem kell a CIA közvetlen ügynökeivé lenniük, hanem csak helyi kisegítői­nek. (Folytatjuk) 1978. VIII. 6. ÚJ SZÚ Edgar )ohn Hoower, 1932-től 1972-ig az FBI főnöke, aki a második világháború után a S zövetségi Nyomozó Iroda tevékenységét az Egyesült Államok haladó mozgalmai, fő­ként a kommunisták ellen használta fel Ra lph van Deman nyugalmazott ve­zérőrnagy, akit sokan az USA újkori titkosszolgálata „atyjának“ tartanak, 1929-ben korábbi tapasztalatai alap­ján arra a nézetre jutott, hogy Ame­rikát felforgató tevékenység veszé­lyezteti, főként a kommunista balol­dal részéről. Ezért igyekezett a ko­rábbi APL-hez hasonló szervezetet lé­tesíteni. Ennek volt tagjaiból hozta létre az új „fefforgatásellenes“ ügy­nökség káderét. Sikerült neki egye­bek között létrehoznia egy kartoték- rendszert 100 000 feljegyzéssel azok­ról, akiket azzal gyanúsítottak, hogy kommunisták vagy rokonszenveznek a kommunistákkal. A New York Times 1971-ben cikket közölt, amely szerint Van Deman kez­deményezését támogatták a szárazföl­di csapatok és a haditengerészet pa­rancsnoksága, az FBI és a helyi rend­őrségi szervek. „A tábornok kiépítette informátorok országos hálózatát — írta a lap —, akik közül mindegyiket rejtjeles szám alatt ismerték, s ezek rengeteg információt szolgáltattak neki. A tábornok feljegyzéseiből nyilvánvaló, hogy egyes információk csakis olyan ügynököktől származhat­tak, akik behatoltak a kommunista pártba, a szakszervezetekbe, vallási szervezetekbe és más csoportokba.“ Van Deman ugyanígy rengeteg fényképet és gazdag publikációs ar­chívumot gyűjtött össze az USA kom­munistáiról. Nyugdíjaztatása után gyakran kértek tőle tanácsot a szá­razföldi haderők és a haditengerészet hírszerző szolgálatainak főnökei és maga Edgar Hoover is.

Next

/
Thumbnails
Contents