Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-08-06 / 32. szám
Az Egyesült Államok titkosszolgálatainak történetéből című könyvéből^™ 91^ klodóyállolotná^ . _ amerikai titkosszolgálatokról, főként a Központi Hírszerző Szolgálatról (Central Intelligence Agency — CIA) számos anyag jelent meg nálunk; ezeket többnyire a CIA volt ügynökei, újságírók, publicisták írták, akik kötelességüknek tartották, hogy tiltakozzanak az alkalmazott piszkos módszerek ellen, amelyek közé tartoznak az orvgyilkosságok, embereken vegyi- és biológiai harcászati eszközökkel végrehajtott kísérletek stb. William R. Corson ezzel szemben híve és munkatársa a CIA-nak, s könyvében áttekintést nyújt az USA titkosszolgálatainak történetéről. Corson tiszt volt az amerikai tengerész- gyalogságnál, hírszerző alakulatoknál szolgált a második világháborúban, a koreai és vietnami háborúban, a hidegháború idején pedig Japánban, Kínában, Indonéziában, Thaiföldén, Burmában, Laoszban és Kambodzsában tevékenykedett. Titkára volt ugyancsak az Egyesült Államok elnöke speciális hírszerző csoportjának, és a mai napig tagja különböző hírszerző szervezeteknek. Albert M. Briggs, egy nagy reklám- ügynökség alelnöke 1917 februárjában felajánlotta Hinton D. Clabaugh- nak, a chicagói nyomozó iroda főnökének, hogy önkéntes polgári személyekből egy csoportot alakít, amely a nyomozó hivatalnak segítségére lesz idegen kémek leleplezésében. Clabaugh az ajánlatról jelentést tett Bruce Bielaskinak, a hivatal szövetségi igazgatójának. Ez megvitatta a tervet Briggsszel, jóváhagyta és kinevezte Briggset az új szervezet főigazgatójává. Az új szervezet az Amerikai Védelmi Liga (American Protective League — APL) nevet kapta. Briggs munkatársakat toborzott az egész országban, és utasította őket, hogy különböző városokban létesítsenek APL-fiókokat. A legtöbb városban New Jerseytől Kaliforniáig a helybeli szervezetek vezetői vállalkozók és kereskedők lettek. Thomas Gowenlock, a chicagói APL „kapitánya“ kijelentette: csoportja hasznos tevékenységet folytat azzal, hogy meghiúsítja a szakszervezeti agitátorok és anarchisták tevékenységét. E kétes közbiztonsági feladat teljesítése közben az APL lehallgatta a Világ Ipari Munkásai (Industrial Workers of the World — IWW) és más szakszervezetek és szocialista csoportok vezetőinek beszélgetéseit. Egyes ügynökök behatoltak ezekbe a csoportokba, megtámadták a szónokokat, törvénytelen letartóztatásokat hajtottak végre. Hasonlóképpen, mint az utóbbi időben, a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) ügynökei, akik behatolnak a fekete aktivisták és a fegyverkezés ellenfeleinek csoportjaiba, az APL számos provokatőre is túlzott buzgóságot tanúsított, e csoportok legradikálisabb tagjaivá lettek, és erőszakos cselekedeteket provokáltak. A radikálisok ellen 1919. augusztus 1-ével az igazságügyminisztérium nyomozó irodájának új csillagát, a fiatal Edgar Hoovert nevezték ki az újonnan alakult „anti- radikális" osztály élére. Keze alá került a nyomozó hivatal összes ügynökeinek egyharmada. Hoover utasította őket, hogy küldjenek minden információt Washingtonba a baloldali radikálisokról, még ha ezeket hallomásból szerezték is. Rendkívül nagy érdeklődést mutattak Hoover emberei a baloldali kiadványok iránt: erőszakkal behatoltak a kiadóhivatalokba és a magánykönyvtárakba, ott végigvizsgálták a könyveket, és a nem tetsző kiadványokat elkobozták. Néhány éven belül Hoover hivatalának volt a legnagyobb könyvtára a világon — többnyire elkobzott — ..radikális és felforgató művekből“. Ügynökeinek és provokatőrjeinek segítségével Hoover nyilvántartást, kartotékot létesített, amely 1921-ben több mint 500 000 amerikai és külföldi állampolgár nevét tartalmazta. A szerzett információkból hetente tájékoztató bulletint állítottak össze a belbiztonságról, s a tájékoztató füzetet elküldte a kiválasztott kormányhivatalnokoknak. A munkaügyi minisztérium segítségére volt Hoovernak azzal, hogy közölte vele a „nem kívánatos“ idegen állampolgárok nevét, akiket azután deportáltak. Hoover szolgálatába átkerültek az APL ügynökei, további önkénteseket verbuváltak, s a helyi rendőrszervezetek is együttműködtek vele. A nyomozó hivatalnak információkat szolgáltattak magánszemélyek, társaságok és helyi katonai szervek is. Amikor az infláció hatására terjedőben volt a sztrájkmozgalom, a sztrájkolok ellen gyakran szövetségi katonai egységeket küldtek ki, s ezek nyomában mindig megérkeztek a Katonai Hírszerző Szolgálat (MID) ügynökei, fiókszervezeteket létesítettek, és felvették a kapcsolatot az APL tagjaival. A MID módszereit Marlborough Churchill igazságügy-miniszter is jóváhagyta. A „kommunista veszélyre" hivatkozva ajánlotta a rendőrök speciális kiképzését, hogy szembe tudjanak szállni a „rebellis radikális csoportokkal“. A nyomozó hivatal módszereivel kapcsolatban megjegyezte: „Ha ügynökeim közül egyesek valamelyest keményebben és nem sok teketóriázással lépnek fel az idegen agitátorokkal szemben a terepen, ezt meg kell nekik bocsátanunk.“ Veteránok felvonulása 1932 júliusában az első világháború 23 000 veteránja felvonult Washingtonban, ahol a megígért segélyek kifizetését akarták követelni. Szövetségi katonai egységek durván megtámadták őket. Egyes kormánytényezők és katonai vezetők, különösen Douglas MacArthur tábornok, a szárazföldi haderő vezérkari főnöke és Edgar Hoover, aki kémjelentésekkel látta el MacArthurt, azt állították, hogy a veteránok felvonulása az Egyesült Államok ellen irányuló kommunista összeesküvés része. A valóságban a tüntető felvonulás résztvevői az alsóbb középosztálybeliek voltak, és igen mérsékelt magatartást tanúsítottak. Több békés tüntetést tartottak, és elhagyott szövetségi épületekben táboroztak le. MacArthur személyesen vette át a katonai egységek parancsnokságát, amelyek az Egyesült Államok elnökének jóváhagyásával feltűzött szuronynyal űzték ki a hadaggastyánokat a megszállt épületekből. Ezután felgyújtották azokat az épületeket, amelyekben a felvonulás résztvevői engedéllyel táboroztak, s a háborús veteránokat kizavarták a városból. Az amerikai közvélemény felháborodott, amikor megtudta, hogy MacArthur tábornok szuronyos támadást rendelt el a fegyvertelen veteránok ellen. Erre MacArthur kijelentette, hogy fel kellett számolni a vörös veszélyt. A felvonulásban részt vevő kommunisták azonban a MacArthur által elrendelt támadás idején egy közeli templomban gyülekeztek, hogy megbeszéljék a további tennivalókat. Éppen azokat, akiktől MacArthurt meg akarta „tisztítani“ a fővárost, nem sújtotta büntető akciója. Információk gyűjtése Minden eszközzel 1954 szeptemberében, amikor Dwight Eisenhower volt az USA elnöke, hozták nyilvánosságra az ún. Doolittle-jelentést. Ezt az a bizottság dolgozta ki, amelynek James Doolittle, a második világháború ismert amerikai repülőtábornoka volt az élén. A jelentésben egyebek között ezt olvashatjuk: „Ma világos, hogy könyörtelen ellenség fenyeget... Hatékony hírszerző és kémelhárító szolgálatot kell kiépítenünk, meg kell tanulnunk felforgató, szabotázs-, pusztító akciókat végrehajtani ellenségeinkkel szemben, szellemesebb, rafináltabb és hatékonyabb módszereket kell kifejlesztenünk.“ A jelentés közzététele után a titkosszolgálatok vezetői feszülten várták, jelét adja-e Eisenhower annak, hogy egyetért Doolittle „antikommu- nista manifesztumával“. Nem kellett sokáig várakozniuk. NSC 5412/1 szám alatt kiadták a Nemzetbiztonsági Tanács dokumentumát, amely célul tűzte ✓ ki a „nemzetközi kommunizmus megsemmisítését, bárhol is üsse fel a fejét“, és jóváhagyott az „e cél elérését szolgáló mindenfajta megfelelő és szükséges tevékenységet“. Az amerikai titkosszolgálatok kiadós utánpőtlásforrásai az egyetemek. Például a Harvard vagy a Brown egyetemen nem kerülheti el a toborzó ügynök figyelmét egyetlen olyan diák sem, aki történelmet, politológiát, gazdaságtant, antropológiát, lingvisztikát vagy alkalmazott matematikát tanul. Az eredmény: a kiszemelt diákok képességeinek alapos elemzése, tekintettel a hírszerző „szakma“ követelményeire. Így szerzik a legtöbb individuális tehetséget titkos operációk tervezéséhez. A vietnami tapasztalatok és a Watergate- botrány után úgy látszik, hogy ez a toborzás további fenyegetést jelent az USA „láthatatlan kormánya“ részéről. Az így beszervezettek az antikommu- nizmus készséges eszközeivé lettek. A hírszerző szolgálatok olyan fiatal amerikaiak felkutatása után, akik a CIA szervezeteiben szolgálhatnának, áttértek az amerikai egyetemeken és főiskolákon tanuló külföldi diákok beszervezésére azzal, hogy ezeknek nem kell a CIA közvetlen ügynökeivé lenniük, hanem csak helyi kisegítőinek. (Folytatjuk) 1978. VIII. 6. ÚJ SZÚ Edgar )ohn Hoower, 1932-től 1972-ig az FBI főnöke, aki a második világháború után a S zövetségi Nyomozó Iroda tevékenységét az Egyesült Államok haladó mozgalmai, főként a kommunisták ellen használta fel Ra lph van Deman nyugalmazott vezérőrnagy, akit sokan az USA újkori titkosszolgálata „atyjának“ tartanak, 1929-ben korábbi tapasztalatai alapján arra a nézetre jutott, hogy Amerikát felforgató tevékenység veszélyezteti, főként a kommunista baloldal részéről. Ezért igyekezett a korábbi APL-hez hasonló szervezetet létesíteni. Ennek volt tagjaiból hozta létre az új „fefforgatásellenes“ ügynökség káderét. Sikerült neki egyebek között létrehoznia egy kartoték- rendszert 100 000 feljegyzéssel azokról, akiket azzal gyanúsítottak, hogy kommunisták vagy rokonszenveznek a kommunistákkal. A New York Times 1971-ben cikket közölt, amely szerint Van Deman kezdeményezését támogatták a szárazföldi csapatok és a haditengerészet parancsnoksága, az FBI és a helyi rendőrségi szervek. „A tábornok kiépítette informátorok országos hálózatát — írta a lap —, akik közül mindegyiket rejtjeles szám alatt ismerték, s ezek rengeteg információt szolgáltattak neki. A tábornok feljegyzéseiből nyilvánvaló, hogy egyes információk csakis olyan ügynököktől származhattak, akik behatoltak a kommunista pártba, a szakszervezetekbe, vallási szervezetekbe és más csoportokba.“ Van Deman ugyanígy rengeteg fényképet és gazdag publikációs archívumot gyűjtött össze az USA kommunistáiról. Nyugdíjaztatása után gyakran kértek tőle tanácsot a szárazföldi haderők és a haditengerészet hírszerző szolgálatainak főnökei és maga Edgar Hoover is.