Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-29 / 5. szám

FILOZÓFIA ÉS KLERIKALIZMUS A jelenlegi időszakban egyre jobban Kiéleződik a kapitalizmus és a szocia­lizmus ideológiai harca. A két rend­szer küzdelme nemcsak részletkérdé­sekben folyik, hanem a két társadalmi rendszer lényeges értékeivel kapcsolat­ban is. Természetes, hogy a világnézeti küzdelem a filozófia területén is fo­lyik, hiszen e téren fokozott mértékben éreztetik hatásukat a politikai és ideo­lógiai érdekek. A hagyományos katolikus ideológia bázisa Aquinói Szent Tamás tanítása, amelyet XIII. Leó pápa 1879-ben ismét a katolikus egyház hivatalos filozófiá­jává nyilvánított. Aeterni patris elneve­zésű enciklikájában ezt a középkori olasz domonkosrendi szerzetest örök tekintélynek nyilvánította a hittudo­mány, a filozófia, a szociológia, a po­litika, az erkölcstan és a gazdaságtan területén. „A skolasztika és a teológia nagymes­tere“ tanításának modernizált válfaja, a neotomízmus az elmúlt száz esztendőben viszonylag szilárd helyet biztosított magának az egyházi és a világi okta­tási és tudományos intézményekben, sőt a polgári filozófiában is. A neoto- mizmus az imperializmus kora egyik vezető és befolyásos polgári filozófiá­jává vált. A neotomízmus, jelenleg a legbefo­lyásosabb vallásbölcselet, azt tűzi ki célul, hogy védelmezze és erősítse a vallást; filozófiai rendszerében a val­lás pótolhatatlan helyet foglal el. A neotomizmusra csakúgy, mint Aquinói Szent Tamás tanítására az jellemző, hogy a hit és a tudás har­móniáját hirdeti. Azt állítja, hogy az ész és a hit nem zárja ki egymást. Az istenhitnek ésszerű, logikailag megtá- madhatatlan bizonyítékokon kell ala­pulnia. Ésszerű tehát mindaz, ami alá­támasztja a vallásos hitet. Ezzel szem­ben mindaz, ami az egyház tanításával ellentétes, nem minősíthető ésszerűnek. A neotomízmus elfogadható tanítás­nak tűnhet sok ember számára, művelt és egyszerű emberek számára egyaránt azzal, hogy elismeri az embertől füg­getlen külső világ létezését, azt tanítja, hogy megismerésünk a valóságot tük­rözi vissza. Ez a „realista“ nézet azon­ban végül is oda torkollik, hogy felté­telezi isten létezését, aki minden ter­mészeti törvény fölött áll. E filozófia szerint az általános jelenségek ember által való megismerése ás az istentől származik, a „lélek“ tulajdonsága. A vallási dogmák és módszerek elismerése a legfonto­sabb eleme a neotomista filozófiának, amely kíbékíthetetlenül ellentétben ál! a tudományos megismeréssel és gon­dolkodással. Ezt a tanítást a 20. század elején a katolicizmus ideológiai fegyvereként fogadták el, s azt a küldetést szánták neki, hogy hozza helyre az újkori filo­zófiát, főként Descartes, Spinoza, Kant és Hegel, de mindenekelőtt Marx által elkövetett „tévelygéseket és tévedése­ket“. Ma az ortodox tomista filozófu­sok és teológusok az?al érvelnek, hogy a tomizmus hosszú idők óta létezik, s hogy ez az egyedüli jelenlegi tanítás. amely sikerrel kiállta az idő próbáját. Filozófiájukat öröknek nevezik (philo- sophia perennisj. A katolikus teológusok és ideológu­sok fellépésében mindig fellelhető bi­zonyos tradicionalizmus, ha nem is mindegyiküknél egyforma mértékben. A tomista filozófiai rendszer az egy­házi hierarchia támasza volt a múltban és ma is az, viszonylag jó logikai el­rendezése mindig kiindulópontként szolgált arra, hogy filozófiai és ideológiai síkon védelmezzék a vallást a tudo­mányos, materialista filozófia ellen. E rendszer „örök“, „univerzális“ elveit tartós, megváltozhatatlan értékekként tüntetik fel, amelyek segítségével min­denről ítéletet lehet mondani, az em­beri elme és a gyakorlat bármilyen produktumát tomista szellemben el le­het fogadni, de mindent vallásos és teológiai szellemben kell magyarázni. Aquinói Szent Tamás középkori ta­nítását azonban alkalmazni kellett az újkori feltételekhez, a tőkés rendszer meg az imperializmus körülményeihez. Továbbra is megoldatlan az a problé­ma, hogyan lehet a legmegfelelőbben és a legjobban egybekapcsolni a régit az újjal. Ez a katolikus egyházon be­lül és ideológiája követőinek táborában ismételten belső nyugtalanságot és el­lentéteket vált ki. Ezen alkalmazkodás és korszerűsítés értelmezése már kü­lönféle formákban napvilágot látott a Vatikán hivatalos dokumentumaiban és a katolikus teológusok egyes művei­ben. A tomista filozófia örök érvényé­nek kérdését is eltérő módon magya­rázzák, ezek a különbségek a keresz­ténység jelenlegi válságjelenségei kö­vetkeztében még jobban elmélyültek. A katolikus teológusok és filozófusok manapság egyre jobban tudatosítják e válságot. Felteszik a lényegbevágó kér­dést: használható-e még a jelenkorban Aquinói Szent Tamás filozófiája, foly­tatnia kell-e a katolikus filozófiának a tomista hagyományok követését, vagy el kell vetnie ezeket a hagyomá­nyokat? Karl Rahner jezsuita szerzetes, a közismert teológus is beismeri, hogy míg a múltban Aquinói Szent Tamás, ez a „Doctor Angelicus“ a teológiában támadhatatlan tekintély volt, a máso­dik vatikáni zsinat ebben a tekintetben már sokkal óvatosabb, sőt ma már a katolikus teológiában Aquinói Szent Tamás tanítása körül kínos a csend. Rahnernek és másoknak már nem felel meg teljes mértékben a skolasztikus tomizmus, hangsúlyozzák azonban, hogy Aquinói Szent Tamást nem köz­vetlen tanítóként kell számon tartani, hanem nagy filozófusként és teológus­ként, egyházi atyaként. Aquinói Szent Tamást már nem szabad a tudás és a megismerés egyetlen forrásának tarta­ni, ahogy ezt annak idején XIII. Leó pápa tette. Katolikus filozófiai körökben ma már egyre erősebb az ellenszenv a paleoto- mizmus, vagyis a „szklerotikus tomiz­mus“ iránt, ezzel a fogalommal illették a neotomisták Aquinói Szent Tamás fi­lozófiájának merev, konzervatív, betű szerinti követőit, akik elvesztették tör­ténelmi érzéküket, és elzárkóztak a je­lenkori filozófiai és tudományos gon­dolkodás elől. Azok a katolikus teológusok és filozófusok, akik rájöttek, hogy a dogmatikus tomizmus, tehát a pa- leotomizmus csődbe jutott, két cso­portra oszlanak. A pesszimisták tudatában vannak annak, hogy a közel­jövőben a tomizmus elveszíti uralkodó helyzetét a katolikusok körében, és be­folyása csökkenni fog. Egyesek minden reményüket elvesztik azzal kapcsolat­ban, hogy még egyáltalán lehet olyan filozófia, amely erősítheti a keresztény hitet. Ezzel szemben az optimisták azt hir­detik, hogy a jövőben bízni lehet, hogy a keresztény filozófiában eljön a „me­tafizikai forradalom“ ideje, a katolikus filozófia ismét megerősödik, újjászüle­tik. Az optimisták a „menekülés" útját más filozófiai irányzatok és tendenciák elfogadásá­ban vagy a hozzájuk való közeledés­ben látják. Terjed az az elmélet, hogy az „örök filozófia“ eredeti formájában nem maradhat fenn. Itt lép be az összképbe az idő és az „örökkévalóság“ problémája. Azt állít­ják, hogy minden problémát újra át kell gondolni az új szükségletek és kö­vetelmények tekintetbevételével, ugyan­akkor azonban a tomizmus hagyomá­nyaiból és alaptételeiből kell kiindulni, nem szabad teljesen feladni Aquinói Szent Tamás tanítását. Célszerű példá­ul megtartani a transzcendentális érté­kekről szóló tételét, a létről szóló idealista tanítását. A „tomista realiz­mus“ is „termékeny“ a tudomány és a vallás viszonyának kérdésében, mert a tudomány, az emberi megismerés előre­haladása a hitet szolgálja. Kizárólag a teológia adja meg a tudományok értel­mét, nem zavarja a tudomány kritikai ésszerűségét, hanem lehetővé teszi, hogy a világot továbbra is meg lehes­sen keresztény alapon magyarázni. Másrészt egyesek kétségbe vonják is­ten létezésének a tomizmus által hir­detett klasszikus „bizonyítékait“, ame­lyek a formális logikai ellentétmentes- ségen alapulnak. Egyes katolikus ideo­lógusok eretnek cselekedetnek minősí­tik az Aquinói Szent Tamás „megköve­sedett tanításának“ megdöntésére irá­nyuló törekvést. Érthető módon a Va­tikán hivatalos körei sem támogatják az Aquinói Szent Tamás merev dog­máinak elvetésére irányuló kísérletet. De a katolikusok táborán belüli ellen­tétek lényegbevágóak. Amit korábban elvetettek, azt ma célszerűnek tartják kihasználni. Az újítók a jelenkori idea­lista filozófia bármely irányzatát haj­landók beépíteni, integrálni a tomiz­mus és a filozófiai idealizmus más divatos áramlatainak keretei közé. A materializmussal és az ateizmussal vívott harcukban ki akarják használni az intuitivizmust, a fenomenológiai irányzatot, az élet filozófiáját és az egzisztencializmust. ]. Fischl osztrák katolikus bölcselettörténész szerint a megújhodó neotomizmus „a skolasztikus igazság szerves egysé­gébe dolgozza fel korának összes áram­latait“. A legelterjedtebb a neotomisták és az egzisztencialisták kapcsolatfelvé­tele. A marxizmussal foglalkozó számos neotomista azon a véleményen van, hogy a katolikus filozófiának — né­hány elvi különbség ellenére is — sok a közös vonása a marxista filozófiával. A domonkosrendi J. M. Bochensky sze­rint „nincs más olyan áramlat a jelen­kori filozófiában, amelyben annyi kö­zös vonás lenne“.' W. A. Luijpen katoli­kus fenomenológus állítása szerint pedig „minden jelenlegi filozófusnak legalább akkora mértékben kell marxistának lennie, mint Plátó követőjének, tomis- tának és karthauzinak“. A legkülön­félébb formákban hangzanak el olyan vélemények, hogy Marxot keresztény szellemben, „a kor szellemében“ kell olvasni. A neotomista filozófusoknak a filozófiai konvergencia érvényesítésére irányuló kísérleteit „a halálos ölelés­ben való feloldódás“ taktikájaként kell értelmezni. Az ilyen állásfoglalásokban ismét fel­éled a hagyományos egyházi univerza- lizmus, amelyet egyébként a második vatikáni zsinat (1962—1965) ismét meghirdetett. A Gaudium et spes elne­vezésű lelkipásztori konstitúció azt mondja, hogy az egyház küldetését és jellegét tekintve nem kötődik a civili­záció egyetlen körülhatárolt formájá­hoz sem, sem pedig politikai, gazdasági vagy társadalmi rendszerekhez, ezért egybe tudja kapcsolni a különféle em­beri társadalmak és népek érdekeit. A semlegesség, a „harmadik út“ meg­hirdetése mögött — ahogy ez sok em­ber szemében tűnhet — valójában a konzervatív és a reakciós erők védel­mének politikája rejtőzik. Ennek lé­nyege, hogy az egyház tevékenyen részt vegyen a szocializmus és a kom­munizmus elleni gyakorlati és ideoló­giai harcban. Az egyház és politikai ideológiája alkalmazkodik a társadalmi fejlődés új körülményeihez, kommunistaellenes taktikáját ugyan megváltoztatja, de alapvető céljait soha. A korábbi primi­tív és brutális antikommunizmus mély válságba kerül. Helyette kifinomultabb formákat kezdenek alkalmazni. A szo­cializmust nem támadják durván. Még el is ismerhetik egyes pozitív elemeit, hogy a szocializmus bírálata „objektí­vabb“, „tudományosabb“ legyen. A szo­cializmussal és a marxista ideológiá­val folytatott dialógusuk célja, hogy a szocializmust belülről támadhassák, „megkereszteljék és kereszténnyé te­gyék“. A marxista—leninista kommunista pártok nem utasítják vissza a keresz­tény világgal, annak demokratikus erőivel és képviselőivel folytatott pár­beszédet. Hiszen a kommunista huma­nizmus mindig az emberiség békés jö­vőjének biztosítása, a dolgozók jobb élete, létbiztonságuk és emberi jogaik biztosítása felé vezető út keresésére törekedett. Nem lehet azonban egyetérteni azzal, hogy politikailag licitálnak a vallásos meggyőződéssel, a keresztények vallá­sos érzelmeivel, meg azzal, hogy a vallást reakciós politikai nézetek és demagóg eszmék terjesztésére használ­ják fel. IAROSLAV SUS 1978. I. 29. MATE) DURKA, a topoféanyi já rásbeli Jacovce község egy me­zőgazdasági munkása tizennégy gyermekének egyike 1916 augusz­tusában Penza orosz város mel­lett került fogságba. A Vörös Hadsereg bevonulása után a had­sereg tagja lett. Felejthetetlen él­ményben volt része 1918 nyarán, amikor a penzai állomáson tartott szolgálat közben meglátta Vlagyi­mir Iljics Lenint. Matej Durka 1921-ben visszatért falujába, ahol a kommunista pártszervezet alapí- tú tagja lett. 1939 után illegalitás­ban dolgozott, kommunista röpla­pokat terjesztett. Matej Durka, aki ma már 84 éves nyugdíjas, Az építésben szerzett érdemekért kitüntetés birtokosa, tevékenyen részt vesz a közéleti munkában. Ha ideje, egészsége engedi, elláto­gat a pionírok közé, ahol előadást tart a gyermekeknek. Felvételün­kön (1) Matej Durka vöröskatona korában. A nyolcvanéves Matej Durka gyerekek körében. ÉSTK-felvételek

Next

/
Thumbnails
Contents