Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 4. szám
Két munkás javítást végez egy kolostorban. Csodálattal nézegetik a festményeket, és az egyik apáca magyarázattal szolgál: — Ez a Szűz a sziklán, ez a Szűz a gyermekkel, ez meg a ■ Szűz a szentekkel... — Nagyszerű — jegyzi meg az egyik munkás. — Hát az a kép? Az is szüzet ábrázol? — Dehogyis — válaszol az apáca —az a mi főnökasszonyunk! — Ha nem kapcsolod ki a rádiót — kiabál a feleség —, megőrülök! — Érdekes — felel a férj —, hisz a rádió már két nap óta a javítóban van! © — A feleségem imádja a kutyát és a macskát... — Az enyém, sajnos, az ezüstrókát... Amint kinyit az üzlet, egy hölgy betér, és sorról sorra járva valamennyi osztályt, a legkülönbözőbb tárgyakat kéri, hogy mutassák meg neki. Amikor estefelé üres kézzel a kijárat felé indul, odalép hozzá egy alkalmazott, kezében egy csokor virággal: — Engedje meg, asszonyom, hogy az üzlet igazgatósága nevében átnyújtsam önnek ez,t a szerény csokrot. — De hát miért! — csodálkozik a hölgy —, hiszen semmit sem vásároltam. — Hála önnek, megtartottuk a félévi leltározást, anélkül, hogy bezártuk, volna az üzletet. ©■ Kisfiával és kislányával utazik a mama a vonaton. Megszólal a kislány: — Anyukám! Hogy hívják ezt az állomást, amelyet éppen most hagytunk el? — Nem tudom! És ne kérdezősködj folyton! Hagyj végre olvasni! A kislány. néhány pillanatig megszeppenten hallgat, majd bátortalanul megjegyzi: — Pedig nagy kár, anyukám, hogy nem tudod, hogy hívják azt az állomást. Öcsi ugyanis ott leszállt! Két plébános beszélget: — Hiszi, hogy megérjük a papi nőtlenség megszüntetését? — Mi talán nem érjük meg — válaszol a mások —, de a gyermekeink igen. # — Milyen gyakran • csalta meg a feleségét? — kérdi a gyóntató pap. — De hát én azért jöttem atyám, hogy megalázkodjam, nem pedig azért, hogy -dicsekedjem! Q A házasságkötési szertartás után a fiatal pár kilép a francia kisváros polgármesteri hivatalából. Az ifjú asszony kifejti magát férje ölelő karjából, papírlapot vesz elő, ceruzával áthúzza az első sort, és így szól: — Várj egy pillanatig, drágám, 'mindjárt megnézem, milyen tennivalót jegyeztem fel még a mai napra. Tudja, mi a véleményem a házasságról? — Nős? — Igen. — Akkor tudom. Skóciában. — Anyu, itt van egy bácsi. — Mit akar? — Az új strandfürdő építésére gyűjt. Mit adjak neki? — Egy veder vizet, fiacskám. A kis Johnny kérleli az apját: — Vegyél nekem egy igazi revolvert! — Nem kapsz semmit! Itt én parancsolok! — Azt tüdőm — válaszol a fiú —, de ha nekem lenne egy igazi revolverem, mindjárt más lenne a helyzet! Hiányzik egy kis füstölnivaló. (Daily Mirror) SZÖVEG NÉLKÜL (Krokogyil) Az apa azt mondja a lányának: . — N,e járj azzal a fiatalemberrel! — Miért? — Mert az egy könnyelmű alak. Tegnap kölcsönzött nekem ötszáz koronát! — Ma találkoztam az utcán a férjével — mondja a szomszéd- asszony Giziké asszonynak. — Remekül áll rajta az új öltöny. — Nem új öltöny volt az — válaszolta Giziké —, hanem új férj! > SZIGORÜ KÖZÚTI ELLENŐRZÉS 1978. I. 22. N Jozef Varga rajza — Amióta elbocsátottak az igazgatói állásomból, a barátaim fele nem ismer meg. — És a másik fele? — Azok még nem szereztek róla tudomást... — Miért keresztekkel írod alá a tanulókönyvemet, mint az analfabéták? — Nem akarom, hogy a tanítód megtudja, hogy ilyen idóta gyereknek művelt apja van! • — Kisasszony, ön már öt év óta menyasszony? Nem nagyon unalmas az? — Miért volna unalmas? Nem állandóan ugyanannak a férfinak vagyok menyasszonya! Stefan Bitman: A világ legrendesebb embere N emrég találkoztam valakivel, aki nyilván . a legjobb ember a világon. Százszázalékos gentleman és emberbarát, és elevenemre tapintott, mivel eddig a napig mélységes meggyőződésem volt, hogy a legtökéletesebb gentleman jómagam vagyolc. Roppant drámai körülmények között találkoztam vele. Amikor menet közben leugrottam a villamosról, olyan erővel ütköztem neki, hogy teljesen lehetetlen volt bármivel mentegetőzni, az élet rohanó tempójára, a mindennapok hajszájára hivatkozni. Még ha ki is tudtam volna nyitni a számat, akkor sem hallotta volna szavaimat, mert az ütés erejétől valahogy furcsán felrántotta a karját, egészen váratlanul felröppent az aszfaltról, és néhány métert szállt a föld fölött. Amikor mindketten megálltunk, én így szóltam: — Bocsánatot kérek... Remélem, nem sérült meg... Rendkívül ügyetlen voltam — mentegetőztem, és arra törekedtem; hogy minden szavam a lehető legszívélye- sebben csengjen. —■ A, szóra sem érdemes, semmiség — -felelte az illető, miközben feltápászkodott a földről, és lerázta a ruháját. — Hogyhogy szóra sem érdemes?! — kiáltottam fel izgatottan. — Hiszen én esetlen burgis voltam ... — Ne nyugtalankodjon, hiszen semmi bajom sem történt. — Hogyhogy semmi? Felkarcolta a homlokát. Meg a ruháját is bepiszkította ... — Semmiség — legyintett a férfi —, szóra sem érdemes ... Magam tehetek az egészről, nem kellett volna a villamosvágány mellett mennem. E z már több volt a soknál. Ilyen gentleman-jellemet egyszerűen nem tudtam elviselni. — Maga tehet róla?! — üvöltöttem. — Hát ki ugrott le a mozgó .villamosról? Én vagy maga? No, megku- kultál? Rájöttem, hogy méltó vetélytársra akadtam, olyasvalakire, aki tetőtől talpig gentleman, mint jómagam. De nem akartam átengedni az elsőség babérját. Már hajlandó lettem volna elismerni, hogy a nagyvilágon csupán két, igazán jól nevelt ember van, de az ő fölényét elismerni — ez már meghaladta az erőmet. — Hát rendben — mondtam —,.de legalább engedje meg, hogy megfizessem, amennyibe a ruhája kijavítása és a vegytisztítás kerül. — Badarság — mondta vetélytársam —, hiszen az egészről én tehetek. — Te? — sziszegtem, s két kézzel megragadtam a zakója ujját, és teljes erőből megrántottam; a kabát ujja félig leszakadt. És most, most ki tehet róla? — s a túláradó gyűlölettől a lélegzetem is elakadt. — Megint csak te ..., te piszok alak! — Én — mondta az illető konokul, s úgy fordult, hogy kényelmesebben a tövéig letéphessem a zakója ujját. — Az egészet én provokáltam ki. Ha nem mentem volna a villamosvágány mellett... — Hát ki ugrott rá kire? Én terád, vagy te énrám? — Én tehetek róla. Letéptem egy pad támláját, és fejbe kólintottám vele. A férfi a földre rogyott, de közben szüntelenül mosolygott: — Hát most?! — üvöltöttem torkom szakadtából. — Most ki tehet róla? — Én — suttogta ő. — Ha nem születtem volna erre a világon... Sírva fakadtam. Hát mégis legyőzött ez a gazember, legyőzött! És bármennyire szomorú, de most már tudom, hogy nem én vagyok a legelső gentleman a világon. A második vagyok, ez igaz — de nem az első... GELLERT GYÖRGY fordítása
