Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-18 / 25. szám
CSEHSZLOVÁKIA A DOLGOZÓ NÉP SZOCIALISTA ALLAMA Könyv a csehszlovák szocialista államszövetségről* A bratislavai Pravda Könyvkiadó a közelmúltban jelentette meg szlovák nyelven Jaroslav Cho- vanec könyvét a csehszlovák szocialista föderációról. A hét fejezetből álló könyv részletes áttekintést nyújt Csehszlovákia Kommunista Pártjának a nemzetiségi kérdés marxista—leninista megoldásáért folyó harcáról, a csehszlovák szocialista államszövetség eszmei-politikai és alkotmányjogi elveiről, a CSKP-nak az államszövetségben betöltött vezető szerepéről, a Nemzeti Frontnak a csehszlovák föderatív politikai rendszerben betöltött funkciójáról, a legfelsőbb államhatalmi szövetségi szervek és a két köztársaság szerveinek rendszeréről, valamint a nemzetiségek államjogi helyzetéről. A szerző történelmi összefüggésekben vizsgálja a CSKP harcával összefüggő kérdéseket a nemzeti jogok biztosítása tekintetében, s megállapítja, hogy a CSKP eredményesen teljesítette azt a történelmi feladatát, melyet mint a munkásosztály és a többi dolgozó vezető ereje vállalt magára. Programszerűen csatlakozott a marxizmus—leninizmus eszméihez, sík- raszállt a burzsoáziával való osztálybékével szemben és céljául tűzte ki a társadalom forradalmi átalakítását. A nacionalizmussal szemben magasra emelte a proletár internacionalizmus zászlaját. A CSKP a többnemzetiségű államban a munkásosztály egységes internacionalista pártjaként és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom elválaszthatatlan részeként formálódott. A nehéz osztály-, szociális és nemzeti harcokban a dolgozó nép jobb jövőjéért, a nemzetek és nemzetiségek viszonyában az egyenlőség és egyenjogúság lenini elveinek érvényesüléséért küzdött. A föderáció koncepcióját először a Szlovák Nemzeti Tanács alakuló okmányában, 1943 karácsonyán fogalmazták meg a következőképpen: „Kívánjuk, hogy a szlovák és a cseh nemzet az egymáshoz leginkább közelálló szláv nemzet további fejlődését a ,csehek és a szlovákok közös államában, a Csehszlovák Köztársaságban biztosítsa, amely az egyenlő az egyenlővel princípum alapján jön létre.“ Erre a határozott kívánságra Benes, aki a csehszlovakizmus megingathatatlan híve volt, a londoni kormánytól az SZNT-hez intézett levélben félreérthetetlenül leszögezte, hogy a felszabadulás után Szlovákiában a München előtti köztársaság viszonyát kívánja visszaállítani. Az SZNT határozottan visszautasította a londoni kormánynak ezt az álláspontját, s újból kifejezésre juttatta a csehek és a szlovákok egyenjogúságának kívánságát. A két nemzet egyenjogúsága hangoztatásán túlmenően az 1944 júliusában kelt levélben szerepelt a köztársaság valamennyi nemzetiségének, köztük a magyaroknak az emancipációja is. Hosszadalmas politikai tárgyalások után sem fogadták el az új közös Csehszlovák Köztársaság föderatív átszervezésére vonatkozó javaslatot. Kialakult az ún. aszimmetrikus államjogi modell, amelynek legjellemzőbb vonása volt, hogy a szlovák mellett (az SZNT és a Megbízottak Testületé) nem hoztak létre cseh nemzeti szerveket s ezek felett álló csehszlovák központi szerveket, hanem Prágában székelő központi szervek töltötték be a csehországi és az összállami funkciókat is. Ez az államjogi rendezés bekerült az 1948. évi májusi alkotmányba, mely egyébként rögzítette a februári szocialista forradalom vívmányait. A későbbiekben a szlovák nemzeti szervek jogköre sok tekintetben csak papíron maradt. F okozatosan csökkent a Szlovák Nemzeti Tanács jogköre és a Megbízottak Testületének végrehajtói hatalma, szerepük jelentéktelenné vált, főleg konzultatív szerepet töltött be. Ily módon szervetlen függelékké váltak, és joggal kelthették Csehországban azt a gondolatot, hogy nincs rájuk szükség, Szlovákiában pedig, hogy nem szlovákok irányítják saját sorsukat. Az 1960. évi alkotmány államjogi tekintetben egy anomális helyzetet rögzített. De nemsokára rá, 1964-ben a CSKP KB határozatot hozott, amelyben aláhúzta az SZNT jelentőségét, és ezt követően számos változásra került sor. Ez alapjában véve az 1960 előtti államjogi rendszerhez való visszatérést jelentette, s állandó vita tárgyát képezte az államjogi rendezés kérdése a szimmetrikus modell szerint, hovatovább nyilvánvalóvá vált, hogy az aszimmetrikus államjogi berendezkedés a nemzetiségi ellentétek gyökere, nacionalizmust tápláló és a köztársaság erejét és egységét gyengítő valóság. Ilyen körülmények között érle- lőlött meg a föderatív államjogi rendezés szükségessége, amely később a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egységének alapkövetelményévé vált. Sor került a csehszlovák föderációról és a nemzetiségek helyzetét szabályozó alkotmány törvény együttes elfogadására. A csehszlovák állam szövetségi rendezése — mint ahogy ezt a szerző is találóan jellemzi —, „a nemzetiségi kérdés lenini elvei megtartásának betetőzését“ jelenti. A föderációt úgy értelmezi, mint a nemzetiségi kérdés megoldásának olyan államjogi formáját, amelyet akkor alkalmazunk, amikor a nemzetek önrendelkezési joga érvényesítése következtében fennáll az a szükség, hogy a nemzetek egy államegységben éljenek. A csehszlovák föderáció értelme és célja — kiindulva a történelmi fejlődés összetevőiből — a cseh és a szlovák nemzet államjogi kapcsolatainak demokra*) Jaroslav Chovanec: „Ceskoslovenská socialistic- ká federácia“ (A csehszlovák szocialista föderáció), Bratislava, 1978, 281 old. tikus rendezése az egyenjogúság alapján. Abból a szükségszerűségből indul ki, hogy mindkét nemzet számára biztosítani kell a nemzeti önrendelkezés érvényesítését, ugyanakkor a szövetségi államnak biztosítania kell a lehetőségeket és eszközöket ahhoz, hogy a két nemzet hatékonyan és rugalmasan, az egész szövetség közös érdekeinek megfelelően oldhassa meg fejlődésének időszerű kérdéseit. A két nemzet egyenjogúságának biztosítása érvényesült pl. a majorizáció tilalmában, vagyis a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának paritásos összetételében a szövetségi szervek és a két köztársaság szervei jogkörének és' kölcsönös kapcsolataik meghatározásában. P árt- és állami szerveink tekintélyes tanácskozásain többször megállapították azt a tényt, hogy a föderatív elrendezés bevált, és mind a nemzetek és nemzetiségek fejlődésének, mind pedig a csehszlovák szocialista állam szilárdulásá- nak pozitív tényezője lett. Az alkotmánytörvény közel tízéves érvényesítésének tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a törvényben lefektetett alapelvek helyeseik, beváltak, annak ellenére, hogy megvalósítása folyamán idővel egyes fogyatékosságok is felmerültek. Ezekre reagált az 1970/125. számú, az alkotmánytörvényt módosító törvény, amely a föderációt egységesebbé és központosítottabb irányításúvá tette, kiemelve a szövetség viszonyai között a szocialista internacionalizmus gondolatát, és a (]IBKO MLOVEIIV UD8 TICK/V a\honIí.u népgazdasági terv megalkotásának és teljesítésének szervezett folyamatát, s az egységes csehszlovák állampolgárság bevezetésével kifejezést nyert a csehszlovák szocialista államiság egységének gondolata. A köztársaság szövetségi alapokra való helyezése lehetővé tette mindkét köztársaság számára, hogy fejlessze gazdaságát, sajátos kultúráját, elősegítette Szlovákia és a cseh országrészek gazdasági és társadalmi szintjének további kiegyenlítését. Szlovákia számára olyan feltételek alakultak ki, melyek mögött az országos átlagnál gyorsabban fejlődhet. Míg pl. a Cseh Szocialista Köztársaságban 1975-ben az 1970-es évhez viszonyítva a nemzeti össztermék 27,9 százalékkal, a nemzeti jövedelem 24,4 százalékkal növekedett, addig a Szlovák Szocialista Köztársaságban ugyanazon időszakban ez 42,1, ill. 37,7 százalékos növekedést jelentett. E számok mögött látnunk kell azokat a nagyszabású mennyiségi és minőségi változásokat, amelyek Szlovákia szlovák, magyar és ukrán nemzetiségű lakossága életében beálltak. A szerző nyomatékosan aláhúzza azt a bebizonyosodott tényt, hogy a szövetségi államjogi rendezés elmélyítette a csehek, a szlovákok és a nemzetiségek internacionalista egységét, elősegítette további közeledésüket, lehetővé tette célszerűbben összhangba hozni a nemzeti, az országos és a nemzetközi érdekeket, hogy hazánk nemzetei és nemzetiségei figyelmüket fejlett szocialista társadalmunk építése igényes feladatainak teljesítésére összpontosítsák. A szerző széles körben taglalja a nemzetiségi kérdés lenini elveinek értelmezését. Hangsúlyozza, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásával való törődés 1948 februárjától elválaszthatatlan része a szocialista társadalom építésére irányuló politikának hazánkban. A CSKP már a háború előtt meghirdette a valamennyi nemzet és nemzetiség egyenjogúságának követelését, a szocialista forradalom megvalósítása után pedig komoly erőfeszítéseket tett a nemzetiségi kérdés marxi—lenini megoldásáért. A CSKP arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nemzetek és a nemzetiségek igazi egyenjogúságának biztosítása akkor lehetséges, ha a szocialista forradalom egyidejűleg oldja meg mind a tulajdonképpeni nemzeti, mind pedig az osztályfelszabadítás feladatait. Ennek, mint ismeretes, az az igen fontos feltétele, hogy kiegyenlítődjön az egyes területek gazdasági fejlettségi színvonala. A múltbeli rossz nemzetiségi viszonyokat és fogyatékosságokat felszámolva szocialista társadalmunk véget vetett a társadalmi és a nemzeti jellegű jogegyenlőtlenségnek. A szerző a különböző nemzetiségű állampolgárok teljes jogegyenlősége értelmezésénél mindenekelőtt abból indul ki, hogy az egyenjogúságnak elsősorban abban a lehetőségben kell konkretizálódnia, hogy mindnyájan egyenlő mértékben részesüljenek az ország gazdasági fejlődésének gyümölcseiből. Ilyen értelemben az egyes területek fejlesztését célzó beruházási politika keretén belül nagyobb, az országos átlagnál magasabb beruházási alapok befektetésére kerül sor Szlovákiában, és ennek keretén belül Dél- és Kelet-Szlovákia hajdan iparilag elmaradottságban tartott nemzetiségileg vegyes területein. A nemzetek és a nemzetiségek egyenjogúságának elve a politikai élet síkján, az ország választott hatalmi szerveinek egész rendszerében érvényesül. Pl. a Szövetségi Gyűlést alkotó 350 képviselő közül 199 cseh, 123 szlovák, 19 magyar, 4 ukrán, 3 lengyel és 2 német nemzetiségű. Ugyanez a méltányos felépítés jellemzi az államhatalom köztársasági, kerületi, járási és helyi szerveinek összetételét. Pl. a Szlovák Nemzeti Tanács 150 képviselőjéből 16 képviselő (11 százalék) magyar nemzetiségű. A három kerületi nemzeti bizottságban 43 (9,1 százalék), a járási nemzeti bizottságokban 412 (11,4 százalék), a helyi nemzeti bizottságokban pedig 7490 (14,5 százalék) magyar nemzetiségű képviselő van. Tehát a nemzetiségi lakosság számára is — mint ahogy ebből a statisztikai kimutatásból is kitűnik — biztosítva van, hogy létszámuknak megfelelően képviselve legyenek a képviselő-testületekben és más választott szervekben. U gyanígy foglalkoztatja szocialista államunk vezetését, hogy egyenlő lehetőségeket biztosítson minden állampolgárnak, függetlenül nemzetiségi hovatartozásától — de specifikus összefüggéseiket figyelembe véve — az oktatás és a kultúra területén. Az 1976/77-es tanévben a Szlovák Szocialista Köztársaságban 11584 magyar-nemzetiségű diák tanult a 17 magyar tannyelvű középiskolában, ami az ösz- szes középiskolai tanuló 8,75 százaléka. A magyar nemzetiségű tanulók aránya az alapfokú kilencéves iskolákban (55 805 tanuló, 376 iskola, 2395 osztály) 10,56 százalék. Szlovákiai méretben az elmúlt tanévben 32 390 diák jelentkezett főiskolai tanulmányokra (ez az érettségizettek 62,5 százaléka). Magyar nemzetiségi viszonylatban a 2500 érettségizett közül 1057 diák jelentkezett különböző főiskolákra (ami 42 százalékot tesz ki, tehát 20,5 százalékkal alacsonyabb, mint a szlovákiai átlag). Az összes jelentkező közül 11699 tanulót vettek fel (55 százalékot), ezen belül az 1057 magyar nemzetiségű diákból 567-et vettek fel (55,5 százalék, azaz 0,5 százalékkal nagyobb, mint a szlovákiai átlag). Mindazoknak a gyermekeknek, akik anyanyelvükön kívánnak tanulni, biztosítva vannak a feltételek. A nemzetiségi alkotmánytörvény biztosítja a nemzetiségek számára, hogy anyanyelvükön művelődhessenek, sokoldalúan fejlődhessenek, nemzetiségi kulturális társadalmi szervezetekben tömörüljenek, hivatalos érintkezésben használhassák anyanyelvűket a nemzetiség által lakott területeken. A szerző az alkotmánytörvény gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban aláhúzza, hogy nem elég csupán formálisan kinyilatkoztatni, hanem meg kell ismertetni ennek tételeivel a lakosságot, hogy az állampolgárok ismerjék jogaikat és tudjanak is élni velük. Pártunk és államunk egyúttal állandóan azon munkálkodik, hogy a jogok gyakorlásának minél jobb politikai és gazdasági feltételeit teremtse meg. Éppen ezeknek a feltételeknek a biztosítása teszi azt, hogy hazánk nemzetei és nemzetiségei szoros egységben munkálkodnak azon, hogy egyre virágzóbba tegyék falvainkat és városainkat, ahol születtek és ahol élnek. Tudatosítanunk kell, és ezt a szerző külön is hangsúlyozza, hogy azokon a területeken, ahol különböző nemzetiségű emberek élnek és dolgoznak együtt, mindaz, ami megvalósult, e tájak lakosai — legyenek azok csehek vagy szlovákok, magyarok vagy ukránok, lengyelek vagy németek — közös munkájának gyümölcse. A szocialista internacionalizmus gyümölcse. A csehszlovák föderáció — közel tízéves működése alatt — bebizonyította létjogosultságát. Nem szeparatisztikus elkülönülést, hanem az együttélés egy magasabb, tökéletesebb formáját jelenti, amely — és ezt az elmondottak is nyilvánvalóan bizonyítják — nemcsak a szlovák népnek, hanem a cseh ~hemzetnek és a nemzetiségeknek, az egész Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak érdekeit és érvényesíti. Tökéletesítésével, továbbfejlesztésével erősítjük a cseh és a szlovák nép és a nemzetiségek közötti internacionalista viszonyokat. Dr. GYÖRGY ISTVÁN 1978. VI. 18. ÚJ SZÚ
