Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-21 / 21. szám
Sebes Tibor kubai riportja . 1970. V. 21. N M 5 A kubai főváros a Hotel Habana Libre 19. emeletéről (A szerző felvételei)Menyasszony-dömping? Ez a csütörtök talán a házasságkötések napja Kubában? Első estém töltöm Havannában és a szálloda, a Hotel Habana Libre portáján a harmadik fehér ruhás menyasszonyt látom! Töltögetik a bejelentő- lapot, megkapják a szobakulcsot, aztán eltűnnek a gyors liftben és az egykori Hilton ötszáz szobájának valamelyikében ... De az az első pár már legalább egy órája ott áll. A fiú feketében, csokornyakkendőben. Szemmel látható a dühöngésük. A fiatal feleség leveszi fejéről a menyasszonyi pártát és a lábánál heverő bőröndbe dugja. De a fehér ruha így is feltűnő. Legtöbben mosollyal párosított pillantást vetnek rá, csak a portás néz rájuk mogorván. Ojabb vendégek, s köztük alighanem ifjú párok érkeznek (igaz, nem esküvői ruhában, de a nász hangulatát nem titkolva) és hamarosan valamelyik emeletre röpíti őket a felvonó. Ám az „első pár“ még mindig ott ácsorog — amíg a főportás végre hívja őket és kulcsot nyom a kezükbe. Gyorsan a liftbe, kíváncsian utánuk. A 22. emeletig ugyan a „megállókkal“ iscsakegy- percnyi az utazás, de ők ezalatt minden bosszúságukat és örömüket elhadarják a liftes néninek — s másnap reggel már ismerősként köszönök rájuk a cafeteriában, reggelizésnél... Vilma és Miro A menyasszony neve Vilma. A fiúé Miro. Tanár. Trinidad városból érkeztek — nászútra. A Poder Populartól, vagyis a városi néptanácstől kaptak egy hétre szóló beutalót nászútra — az egykori havannai Hiltonba. A papírt otthon felejtették, ezért kellett annyit várakozniok. De a portás nem küldte el őket, hanem telefonált Trinidadba és minden rendbe jött. Vilma csavarokkal a hajában ül a reggelinél, amiért kor- holást kap a férj szerepét gyakorló párjától... Húsz évvel ezelőtt Vilma és férje aligha játszhatta volna el itt a „fiatal házaspár“ szerepét — mulatt, vagy néger lányok akkoriban csak mosogatólányként, vagy éppen valamelyik piroslámpás ház pillangójaként lehettek Havannának ebben a Tiltott, negyedébe, a Vedadóba. E kerületnek csak a neve (Vedado = Tiltott) maradt meg, s az épületek, az egymást derékszögben metsző utcák. Lakóinak többsége elmenekült, kivándorolt... Azt mondják, amikor 1959. január 8-án a „barbudők“, Fidel Castro szakállas felkelői bevonultak Havannába, a néphangulattól megrettenve sokan úgy menekültek innen helikopterrel Floridába, hogy jeges whiskyjüket is a Hilton bárpultján felejtették ... Este ennél a bárpultnál iszom jeges mojitót, fodormentás fehér rumot Vilmával és Miróval. Már közhelynek hangzik, annyiszor leírták, a kubai forradalom a legtöbbet a fiataloknak, a holnap nemzedékének adta: hiszen ők élveznek majd a legtöbbet az épülő szocializmus gyümölcseiből. És az ifjú trinidadiak szájából a Habana Libre bárpultjánál a mojito szürcsölgetése közben mindez nem közhely. A havannai szállodákban egy hét alatt látott „menyasszony-dömping“ is egy adalék ahhoz, mi változott ott két évtized alatt, a Karib-tengeri szigetországban. Ma még kevés a lakás, csak a legutóbbi években kezdődött az új otthonok építése, s még nem jut minden ifjú párnak. De a kezdet, a nász napjai önfeledt boldogságban kerülnek a fiatal házasok emlékezetébe és megkönnyítik a gondokkal való szembenézést. Ezért is örülnek az egyhetes szállodai beutalónak a fiatal házasok. Virágok Mellának Mella emlékművénél is fiatal háza sokkal találkozom: új szokásként az ifjú párok közül az esküvői ruhában mind többen visznek egy csokor virágot valamelyik kubai hős sírjára. Ki volt Antonio Mella? A közeli Havannai Egyetemen minden szoba, minden lépcső, minden pad mond valamit a kubai forradalom történetéről. Itt tanult Jósé Antonio Eccheoarria diákvezér, aki Batista palotájának ostrománál esett el (az egykori elnöki palota ma a Forradalom Palotája, s egyik lépcsőjén emléktábla: ott halt hősi halált Ecchevarria), az egyetem padjaiban ült a két Castro-fivér: Fidel és Raul. És itt tanult Julio Antonio Mella, akinek a nevével olyan sokszor találkozunk Kuba XX. századi történetében. Mellszobra, a magasba törő oszlopokból faragott emlékműve az egyetem előtti téren áll. A délutáni tűző napon képeket készítek róla, s odajön két diák. Segíteni akarnak, magyarázzák, honnan fényképezzem. És beszélni kezdenek Melláról... Ö volt a szigetország első marxista— leninista pártjának egyik alapítója. Mella nagyszerű szónok, kiváló atléta volt, tekintélye és műveltsége a forradalmi diákszervezet élére állította öt 1923-ban. Két évvel később a kommunista csoportokat párttá alakító kongresszuson képviseli diáktársait. Ott szavazták meg, hogy üdvözletei küldenek Lenin pártjának, a szovjet kommunistáknak. Erre a legalkalmasabbnak a kubai vizekre tartó Voroszki szovjet gőzös látszott: adják át nekik a kubai kommunisták zászlaját. A Machado- diktatúra megrémült a terv hallatán és nem engedte be a Voroszki hajót a havannai kikötőbe. Csak nyílt vizeiken vethetett horgonyt, Cárdenas előtt. Mella vállalta a határozat teljesítését és a cápáktól hemzsegő öblön át, kijátszva a parti őrséget, a zászlóval a hajóhoz úszott és átadta az üdvözletét a Voroszki legénységének ... Mellát börtönbe zárták, azután száműzték az; országból — és 1929-ben Mexikóban bérgyilkosok oltották ki a forradalmár életét. Alkonyaiig beszélgettünk, ugyanis tucatnyi kíváncsi csatlakozott hozzánk, öregek és gyerekek... Egy fiú Fidel Castrót idézi: egyedül nem győzhetett volna Kuba, csak a szocialista közösséggel. A messziről érkezett szemlélőt is magával ragadják ezek az érzések, Latin- Amerika többi országában szerzett benyomásaival a tarsolyában. Sok még a gond, a vásárlási könyvre mért szövetek, az adagolt kenyér, és az ide látogató mexikói, vagy kolumbiai fiatalembernek meglepetést okozhat Fidel Castro minapi bejelentése — egy új erőmű avatásakor — hogy a következő két- három évben megszüntetik a ma még előforduló áramkihagyásokat. Mert ilyenek is vannak. Sok gond, nehézség, kérdőjel. De azok a kubaiak, akik Melláról olyan komolyan beszéltek, akik elmondták, hogy „egyedül nem győzhetett volna Kuba“ — a holnapot képzelik maguk elé. Havannában az emberek jólöltözöttek, jóllakottak és jóked- vűek. Ezt már a Habana Librében jegyeztem noteszembe, egy ékszerekkel teleaggatott néger asszony szavaival. 1960-ban elhagyta Kubát, az USA-beli Georgiába települt családjával, s most jött először vissza, látogatóba, egy turistacsoporttal. Megöregedett, s búcsúzni akart Kubától. Könnyezve szállt be a légkondicionált buszba, amely a repülőtérre vitte őt... A „szerelmesek napja" Február 12. a „szerelmesek napja“. A költő, akivel órákig beszélgettem, nem lelkesedik különösen ezért az ünnepért, amit egykor a nagy északi szomszédból, az Egyesült Államokból importáltak Kubába. Ám az ünnep eredete a sokaság számára már feledésbe merült, a forradalom győzelmével új tartalmat kapott, s így ő is elfogadja, hiszen milyen sok kellemes meglepetés, apró figyelmesség tanúi lehetünk ma itt, Havannában. Persze csak a szerelmesek köszöntik egymást. Tegnap azért vásároltak annyian a San Rafael utcában, meg mindenfelé. Virágot, apró ajándékot, bizsukat, könyvet, szivart... Délben Vilma és Miro a 25. emeleti nagy étteremben, a svéd asztalnál költi el ebédjét. Vilma egy kis brosstűt kapott, Miro pénztárcát. Este a Tropicanába, a kabaréba mennek. S hogy ne érezzem magam egyedül; engem is megajándékoznak egy csodás tengeri kagylóval. Mert ma minden szerelmesnek örömet kell szerezni — és ki nem szerelmes Kubában? így huncutkodik az „ötnapos feleség“ ... „Papa Hemingway" _______kiskocsmájában_______ Es fe barátaim meghívtak „Papa Hemingway“ egykori kedvenc kiskocsmájába, a La Bodeguita del Mediába. Havanna óvárosának egyik szűk utcájában, a katedrális .közelében bújik meg az íróvendége által világhírűvé lett vendéglő. (A hangulatos butikszerű kávézókat, kiskocsmákat nevezik itt spanyolosán bodeguitáknak.) Ide nehezebben lehet bejutni, mint a Tropicanába, a világ legnagyobb táncos-revüs bárjába. Persze, a bodeguitába félszázan sem férnek. Napokkal előbb foglalni kell asztalt, de még így is várakozni kényszerültünk a bárpultnál, ahol a legkedveltebb ital a mojito. — Hemingway is ezt szürcsölgette a bárpultnál, vagy valamelyik asztalkánál — mondta az ősz hajú Angel Martinez, a bodeguita alapítója. Martinez 1942-ben nyitotta meg a kiskocsmát, amely ma állami kezelésben van, de ő is itt van szinte állandóan, hogy elbeszéléseivel, anekdotáival kielégítse az, ide látogató külföldi turisták Hemingway iránti kíváncsiságát. „Papa Hemingway“ gyakran járt ide, olykor csak egy mojitóra (a másik rumitalt, a daiquirit az El Floridito étteremben itta), máskor ebédre is. Közben csevegett a vendégekkel — s ezekből születnek ma is az újabb és újabb anekdoták ... Érthető, hogy a külföldiek nemcsak a kisvendéglő finom főztjéért jöttek ide, hanem az íróval való találkozás reményében is. Hemingway halála óta valóságos zarándokhely lett a La Bodeguita del Medio. Járt itt számos kormányfő és híresség, mint azt a teleírt falak tanúsítják... És a vitrinek, amelyeknek emléktárgyait Angel Martinez mutatta be. Mi elégedjünk meg egy- gyel: Salvador Allende üdvözletével, amit 1961-ben írt a bodeguita emlékkönyvébe — még szenátor korában járt itt... Ezen az estén ez a bodeguita is a szerelmeseké. Azoké, akik jó előre gondoskodtak maguknak asztalról, vagy hajlandók órákig ácsorogni a bejárat előtt, amíg a főpincér — itt „kapitánynak“ hívják — beengedi őket... Már elmúlt éjfél, amikor hazatérve a Habana Librébe, a szálló előtt még mindig szólt a zene. A Yara mozi bejáratánál táncoltak. Pedig már új nap kezdődött, de a szerelmesek meghosz- szabbították néhány órával az ő napjukat .., llllllllllllllílllllllllllllllllllllllllllllllllllltilllllllllllltlIllllllltlIlllllllllNIIItllllllíllllllllllllllllllllltlIllllllllllllllllllllilHIH .............I..lllllll........ílllll..illlll..iüllHI....I..I...........I..I..........Ilin. Al lende üdvözlete és Hemingway portréja a La Bodeguita del Módiéban
