Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-05-14 / 20. szám

belőlük. De az sem ritka eset, hogy a főiskolán is megállják helyüket. Gyakran járunk velük sétálni a vá­rosba, télen korcsolyázni a jégpá­lyára. Látom rajtuk az örömet, ami­kor egy-egy ilyen séta, vagy játék alkalmával barátra lelnek a városi gyerekek között, a maguk módján beszélgetnek, szórakoznak velük. Ta­lán ők, a gyerekek értik meg egymást a legjobban: jelekből, az arcjátékból, egy-egy szemvillanásból is kiérzik egymás gondolatait. Ügy hiszem, jól érzik itt magukat a gyerekek, megszokták a környeze­tet. Örömmel mennek haza, de szí­vesen térnek vissza. A szülők is gyakran meglátogatják őket. Levelez­nek a gyerekekkel, csomagokat kül­denek nekik. S nekem egy-egy ilyen szülőlátogatás alkalmával jő érzés látni, hogy a süketnémaként ideke­rült gyerekek idővel beszélni kezde­nek, társaloghatnak a szüleikkel, szó- 9 val is kifejezik szeretetüket, ragasz­kodásukat. Nagyon hálásak tudnak lenni mindenért. 3. Nem mondok újat, de azért leírom: A legáldozatosabb pedagógiai munka itt, ebben és az ehhez hasonló isko­lákban folyik. A tanítók, nevelők megtanítják a hallássérülteket érteni, felfogni a környezetükben történte­ket, a némákat beszélni, dolgozni, észlelni, élni. Megtanítják őket arra, hogy véleményt nyilvánítsanak, el­mondják nézeteiket a világról, az életről, önmagukról, hogy ezzel a gyerekek megtalálják önmagukat, az életet, helyüket az emberek között. ZOLCZER JÁNOS Kopjafád meghasította a tél, nagyapa! „Nem fáj“ — tudom, ezt mondanád, ha szakadhatna ki belőled még hang. „Nem fáj“ — mondanád dacosan, s aki nem ismert, az el Is hinné neked, mert te mindig is magadba fojtottál mindent. Látod, én nem vágyóik ilyen; most is magam elé motyogom: nekem fáj, a szí­vemig nyilall. Nem, nem az elmúlás, a mulasztás ke­serít. Az, hogy sok mindent tőled sem kérdeztem meg. Pedig te sok titoknak voltál tudója. Te tudtad, melyik fából le­het a gyalupad szorítőjába csavart esz- tergályozni. Azt is tudtad, melyikből for­málható szép kerekes guzsaly, melyikből csinálhatsz nekem sítalpat, csizmahúzót magadnak. Ismerted a füveket, a virá­gokat is. Orvoshoz azért nem mentél so­ha, mert a gyógyfüvekből főzött tea mindig elpusztította a beléd költözött kórt. Hogy nyolcvanhatéyesen egyik nap­ról a másikra mégis szótlanul itthagytál minket — ennek oka egyedül a kimerü­lés, a sok szántás-vetés, kaszálás lehe­tett. Sirató fűzfasípra Nagyapa, ugye — te nem hitted, hogy ez a földi lét az egyetlen lehetséges üd­vösségünk?! Igen, te a túlvilági jóvátételben hittél! Igaz, nem beszéltél róla. Meggyőzni en­gem nem akartál, de amikor az ünnep­napokon kinyitottad az imádságosk íny­vet, én nem mertem vitatkozni veled. Még szólni sem hozzád! Látod, úgy mon­dom ezt, mintha vádolnálak, pedig leg­feljebb saj^* magamnak tartózhatom szemrehányással. Mert ha vitatkozni nem is vitatkoztam veled, azt, amit a füvek­ről, fákról, virágokról tudtál — megta­nulhattam volna tőled. Hát ezt, ezt is el akartam mondani ne­ked. Ezért jöttem ki most hozzád a temetőbe. Nem baj, hogy reggel óta esik, nem baj, hogy megázom. Ez mind semmi — ezért hát ne küldj még el! Tudod — kislányunk is született, és én ennek igen örültem. Tervezgetni kezd­tem, hogy fokozatosan miire fogom meg­tanítani. Először versikék, mondókák ju­tottak az eszembe. Azok is, amelyekre te tanítottál. Meg találós kérdések! Az­tán mégis elszomorodtam. Felidéződött bennem egy kép. Tegnapelőtt, ahogy jöt- t tem hasa, és végignéztem a délutáni Szepsi-síkságon — megdöbbenten vet­tem érsze, hogy az egymás után sorakozó villanyoszlopokon és a télviselte szalma­kazlakon kívül semmi sem emelkedik ki 3 a tájból __ Te gnap aztán a nyakamba vettem a határt. Először a Zuhogóba mentem ki; gyermekkorom nyári tanyájára. Oda, ahol zöld pázsiton jó volt rúgni a lab­dát, ahol — ha kedvünk szottyant — jól el lehetett bújni a topolyafák lombjai között, vagy éppenséggel megmártózni a kis édent keresztülszelő patakocska vizében, halat fogni kézzel, vagy fel­mászni az akácfa tetejébe, ahol a szar­kafészekben mindig volt tojás. De most hiába kerestem mindezt. Eltűnt, mint a gyermekkorom. A fáikból egy sem ma­radt. A Görbehíd után a régi Kánás-pata- kot is hiába kerestem, csak betonlapok közé szorított vizet találtam, amely csak futott tovább, a mind mélyebb, mind szé­lesebb meder felé. Milyen csendes volt valamikor ez a patak. És szép! Partján kökény-, szeder-, málnabokrok indái kúsztak vidáman a méltóságteljes vén fák törzsére. Imitt-amott még galagonya is volt, meg sok-sok bodza és egy-két vackúr körtefa. Hogy szerettük a gyümöl­csét! Legtöbb mégis a zsenge fűzfából volt. Vesszejéből minden tavasszal kis házikót fontunk magunknak. Nem taní­tott rá senki, mégis tudtuk, hogyan kell csinálni. És milyen ünnep volt, mikor el­készültünk vele! Az avatásra ki vajas, ki lekváros, ki zsíros kenyeret hozott. Természetesen házi kenyeret. És megszó­laltak a fűzfasípok is! Akkor mi még fütyőnek hívtuk, és hogy értettünk a készítéséhez! A lányokkal versenyre kel­ve fújtuk a fütyőt, és boldogok voltunk. Igen boldogok, nagyapa! De, vajon az lesz-e az én gyermekem is? Ű tud-e majd fűzfavesszőből házat fonni, fütyőt készíteni? A válasz eléggé bizonytalan. Megtanulni lehet, hogy meg­tanulná, de fűzfát hol talál majd?! Alsó­lánc ötszázhektáros határában már nem­igen! Tudom, alaptörvény: a fa sorsa az, hogy kivágják. Azt is tudom, nekünk ma minden talpalatnyi földet hasznosíta­nunk kell, és aki ismer engem, az a megmondhatója — örülök annak, hogy ott is képesek vagyunk gabonát termesz­teni, ahol ti öregek sohasem hittétek volna, hogy megteremhet. Az Égresben pl. ahol valamikor erdő volt, tavaly búzából hektáronként több mint ötven mázsa termett, és így van ez a Mogyoró­son, az Ortványban is, és jó, hogy így van! De — az már elszomorít, hogy a patakpartjaink, a halastavaink gátjai ko­paszak, csupaszak. Nem, ide már nem vethetünk kalászosokat! Gépeink itt nem tudnának dolgozni. Ki kell mondani: in­nen hiányoznak a fák! Nagyapa, forog bennem a világ: múlt, jelen, jövőképzetek forognak, a színek is táncra perdülnek, viliódznak, kava­rognak, elszédítenek. Megállni szeretnék. Megkapaszkodni, megszorítani valami biztosat és ezt mondani: kialakítottuk a nagy táblákat, kiépítettük a hozzájuk vezető utakat, de a szélükre miért nem ültetünk fákat?! Elállt az eső. Nagyapa, hazaindulok. Megyek arccal a szélnek, immár kimon­dott panaszszóval. SZASZÁK GYÖRGY ségek okozói, tehát a sejtekben ész­lelhető eltérések érdeklik, amelyek már jóval a gyermek megszületése előtt figyelemmel kísérhetők. Az ész­lelt eltérések leggyakoribb következ­ményei az összenőtt ujjak, a végtagok hibás fejlődése, a nyúlajak, a sérv. De az anyagcserében — a pajzsmiri­gyek működésében, vagy az emésztési zavarokban — mutatkozó rendellenes­ségek sem mennek ritkaságszámba. Noha bizonyos hibák ma már műtéttel vagy más orvosi beavatkozással meg­előzhetők, gyógyíthatók, még mindig akadnak olyanok — pl. a gyengeel­méjűség —, amelyekkel szemben egyelőre tanácstalan az orvostudo­mány. A veleszületett testi hibák A cél természetesen az, hogy az anya lehetőleg egészséges gyermekek­nek adjon életet. Ez azonban csak a genetikai eltérések korai felismerésé­vel sikerülhet. Ellenkező esetben a vele született hibák nemzedékről nem­zedékre szállnak, esetleg néhány nem­zedéket átugorva megismétlődhetnek. Ma már az orvosok és a biológusok azzal is tisztában vannak, hogy a vele született testi hibák egy része, mint pl. a végtagok helytelen vagy szokat­lan fejlődése nem örökletes ugyan, de a magzat fejlődésére gyakorolt, káros külső hatás következménye. Ha azonban a hiba az anya vagy az apa csírasejtjében van, a megismétlődés veszélye a további nemzedéket is fe­nyegeti, A tapasztalatok szerint a súlyos be­tegségek egy részét, pl. a vérzékeny­séget, az idegbajt stb. a beteg férfi fiai és azok fiúunokái rendszerint nem öröklik. Az apa lánygyermekei és azok fiúleszármazottjai azonban nem mentesek az öröklődés kockázatá­tól. Tekintve, hogy a magzat neme idejében, már a terhesség 10. hetétől 4* ^ Így néznek ki mikroszkóp alatt a kro­moszómák kezdve megállapítható, nőnemű mag­zat vagy a kromoszómákban észlelt rendellenességek esetén alz orvosok a terhesség mesterséges megszakítását ajánlják. Bizonyos betegségek, pl. a vele szü­letett anyagcserezavarok bizonyos anyagok túltengését vagy ellenkező­leg, a fehérjék, hormonok stb. hiá­nyát okozzák, s ezért idővel káros hatással lehetnek a gyermek ideg- rendszerére, pl. gyengeelméjűséget is kiválthatnak. A káros anyagok felhal­mozódása a csecsemő vérében azon­ban — késedelem nélküli orvosi be­avatkozás esetén — megakadályozha­tó. A magas vérnyomás, az allergia, a gyomorfekély, a cukorbaj, a dadogás, a bandzsítás olyan hibák, illetve elté­rések, amelyeknél aiz örökletes haj­lam a külső hatásokkal párosulva, az utódoknál is gyakran jelentkezik. De megtörténhet az is, hogy az örökletes betegség kihagyva az apát vagy az anyát, csupán az újszülöttet sújtja. Mi ennek az oka? — Elsősorban az —- mondja a tanársegéd —, hogy két azonos páros tulajdonság (építőkoc­ka) találkozik. A szervezetnek azon­ban egészséges fejlődéséhez legalább egy más típusú tulajdonságra lenne szüksége. Ennek a nemkívánatos je­lenségnek a következményei többnyire a közeli rokonságban levő szülők gyengeelméjű vagy más súlyos beteg­ségben szenvedő gyermekeinél mu­tatkoznak meg. Orvosi tanácsadók Az elmondottakból is kitűnik, mi­lyen fontos a családalapításra készü­lő fiatalok tájékozottsága. Genetikai kivizsgálásuk sem öncélú. A gyerme­keiknek felelősséggel tartozó szülők erkölcsi kötelessége az elővigyázatos­ság, az, hogy problémáikat idejében megbeszéljék az orvossal. A szakem­berek ugyanis az orvosi és laborató­riumi vizsgálatokon kívül igyekeznek rávilágítani a lernesseget megelőző körülményekre is. Nem sajnálják a fáradságot a jövendőbeli anya egész­ségi állapotának, munkahelyének, életkörülményeinek rendszeres ellen­őrzésére, hogy esetleges beavatkozá­sukkal megszüntessék az anya szer­vezetében levő gyulladásokat, hormo­nális zavarokat és a többi rendelle­nességet. A családalapításra készülő fiatalok rokonságáról is a lehető leg­több adat beszerzésére törekszenek. Az így szerzett ismeretek összessége alapjan dolgozzak ki a születendő gyermek egészségi állapotára vonat­kozó genetikai prognózisokat. Az idejében orvoshoz forduló szülők tehát megakadályozhatják lappangó betegségük elharapózását, s ezzel a saját egészségükön kívül születendő gyermekeik érdekeit is védik. Erre a valamennyi kerületi székhelyen műkö­dő szülészeti tanácsadók jóvoltából ma már mindenkinek lehetősége nyí­lik. Nem kétséges tehát, hogy ha a nők gyakrabban vennék igénybe a ta­nácsadók szolgálatait, kevesebb lenne a testi hibával vagy örökletes beteg­séggel született gyermek. A tanársegéd véleménye szerint jó­vátehetetlenül könnyelműek azok a fiatalok, akik többé-kevésbé a vélet­lenre bízzák gyermekük születését. A tapasztalt orvosok tanácsai ugyanis sok esetben az aranynál is többet ér­nek. KARDOS MÁRTA 9 Szűcs Éva egy pionfrrendezvényt beszél meg tanítványával (A szerző felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents