Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-30 / 18. szám
ÚJ szú 19 78. IV. 30. „A vörös zászlók alatt menetelük szabadságot, munkát, kenyeret követelve vonultak fel.“ Ha rákérdeznék, tíz ember közül kilenc bizonyára arra gondolna, Idős emberek visszaemlékezéseiből, vagy történelemkönyvből idéztem. Pedig a mondat csak egyéves, tavalyi újsághírből való. Mivel nem akarok általánosságokat írni arról, hogyan ünnepük a tőkés világban a dolgozók május elsejét, fellapoztam az egy évvel ezelőtti újságokat. A tények, adatok bizonyító ereje mindennél meggyőzőbb. A múlt évben a dolgozók és a kormány közötti legnagyobb összecsapásra Madridban került sor, a rohamrendőrség könnyfakasztó gázzal és gumibotokkal támadt a dolgozók ünnepi felvonulására. Isztambul belvárosában 15 000-en gyűltek össze a szakszervezetek által rendezett ünnepélyre. Az egyik teret övező épületek tetejéről orvlövészek tüzet nyitottak a tömegre, ezt követően tűzharc alakult ki a rendőrség és a terroristák között. Harmincötén életüket vesztették, több százan megsebesültek. Oldalakon keresztül lehetne még sorolni a tőkésországok nagyvárosait, ipari centrumait, ahol tömeges megmozdulásokra, tüntetésekre került sor. S a munkásság nyugaton mindenütt azért harcol, ami a fiatal nemnélküliség. A becslések szerint a fejlett tőkésországokban a munkanélküliek száma meghaladja a 18 milliót, s ebből csak Európában, a Közös Piac országaiban 6 milliónál is többet tartanak nyilván. A tőkés világ válságáról beszélni tehát nem csak kommunista propaganda, ahogy azt ők állítják. Ez olyan tény, amely- lyel a nyugati kormányoknak szembe kell nézniük. Az igazsághoz hozzátartozik — s ezt nem az olcsó poén kedvéért írom le —, hogy eddig bizony mást nem is igen tettek ellene. Igazolja ezt a Közös Piac országai kormányfőinek április elején tartott csúcstalálkozója, amelyet egy külügyminiszteri találkozó előzött meg. A „kilencek“ csupán azt állapították meg, hogy közösen kell megtalálni a súlyos válságból kivezető utat, de hogy milyen és hol van az az út, arra nem találtak választ. S ez bizony kevés. Nyugaton is egyre többen értik meg azt, hogy a válság okát a kapitalista rendszer antagonisztikus ellentéteiben kell keresni. A munkásság látja, hogy a munkanélküliség, az alacsony fizetés, a nyomor szoros összefüggésben van az eszeveszett fegyverkezési hajszával. Így a sztrájkok, tüntetések, a bérkövetelések egyben a fegyverkezés elleni tiltakozássá is válnak. Az NSZK nagyvárosaiban ugyanazt követelték a dolgozók, mint Franciaországban. A hamburgi rendőrség kivonult a tüntetők ellen zedék számára nálunk már csak a történelemkönyvből ismert. Harcolnak a legalapvetőbb jogért, a munkára való jogért, a létbiztonságért. Jelentős ünnepeken általában visz- szaemlékezünk arra, milyen is volt az előző év. Gyorsan szalad az idő, állapítjuk meg ilyenkor. Ha a világ- politikát nézzük, úgy tűnik, mintha az események versenyt futnának az órákkal, percekkel, annyi minden történt egy esztendő alatt. Ezért eleve teljesíthetetlen vállalkozás lenne kitérni mindarra, ami a két május közötti időszakban történt. Előzetesként a világpolitika legégetőbb kérdéseivel kapcsolatban leszögezhetjük: Mindenütt fokozódott a demokratikus erők harca a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, a leszerelésért, az enyhülési politika megvalósításáért, a békéért. A tőkés kormányok mindeddig nem találták meg a gazdasági válságból kivezető utat, s természetesen ezzel párhuzamosan erősödnek a munkásság bérharcai. Harcuk egyre sikeresebb, gondoljunk csak a közelmúlt nagy érdeklődéssel kísért eseményeire. Az Egyesült Államokban 160 000 bányász hónapokig tartó sztrájk után, az amerikai és a nemzetközi munkásság szolidaritásával meghátrálásra kényszerítette a bányatulajdonosokat. Az NSZK-ban ugyancsak sikerrel járt a több mint 60 000 fémmunkás sztrájkja. Útkeresés — kevés sikerrel A kapitalista államok helyzetét pedig még jobban súlyosbítja a munkaHiszen például az Amerikai Egyesült Államok az idei pénzügyi évben 118 milliárd dollárra emelte a katonai kiadásokra szánt összeget. Ezzel szemben évente több mint 800 000-rel csökken a munkahelyek száma. Az ez évi április eleji statisztika szerint az USA-ban 6150 000 volt a munka- nélküliek száma. Márciusban már 58 ezerrel több ember kereshetett munkát, mint februárban. A munkanélküliség leginkább a néger fiatalok és nők körében emelkedik. Nagy-Britan- niában másfél millióra, az NSZK-ban pedig 1 millió 100 ezerre tehető a munkanélküliek száma. Ma már alig akad, aki komolyan venné a vezető imperialista körök meséit arról, hogy a hatalmas katonai kiadásokra a „szovjet veszély“ miatt van szükség. Nyilvánvaló, hogy ezzel szeretnék saját dolgozóik előtt leplezni politikájuk igazi céljait. Hiszen a Szovjetunió és a szocialista országok következetes békepolitikájának, a haladó erők egyre izmosodó békeharcának köszönhetők azok az eredmények, amelyek eddig az enyhülési politika terén születtek. Nem árt ismét figyelmeztetni arra, hogy a Szovjetunió már 1946-ban felszólalt az atom gyártása ellen. Az utóbbi években pedig több mint 70 leszerelési javaslatot tett. Iránytű Május elseje a munka ünnepe. Dolgozni, örömteli alkotómunkát végezni csak békében lehet. Ezért kell május elsején még inkább tudatosítanunk a nemzetközi békeharc fontosságát, s a bennünket ebben iránytűnat öís *T«(* isrurft'tT HUM Ali Tavaly május elsején Párizs munkásnegyedeiben a növekvő munkanélküliség ellen tüntettek a dolgozók tízezrei ként vezető szovjet békeprogram megvalósításának fontosságát. Ez ma minden ember, az egész haladó világ elsőrendű feladata. Fölösleges lenne ismételgetni a számokat arról, milyen hatalmas mennyiségű nukleáris fegyverkészletek halmozódtak fel, amelyek az egész emberiség létét veszélyeztetik. A békeharcban nagy segítséget nyújthat az Egyesült Nemzetek Szervezete, amely ez év májusára hívta össze a közgyűlés leszerelési ülésszakát. Ezen az ülésszakon széles körű eszmecserét kell folytatni a leszerelés problémájának elvi kritériumairól, meg kell határozni azokat a fő irányokat, amelyekre az államoknak összpontosítaniuk kell erőfeszítéseiket, hozzá kell járulni a leszerelési világkonferencia előkészítéséhez, s mihamarabbi megrendezéséhez. A szó kevés A régi május elsejék jelszava: „Munkát, kenyeret“ — amelyről az idősebbek oly sokat mesélnek, nem avult el, ma is él. De ahol ezt harsogják a torkok, ott nem öltözött ünneplőbe a tömeg, az apák nem viszik vállukon gyermekeiket. A gyermek szónál meg kell állni egy pillanatra. Mert hiszen elsősorban róluk van szó. Közhely, mondhatja a cinikus, de ha arra gondolunk, hogy a fegyverkezésre fordított összegnek az egészen kis százaléka is elegendő lenne ahhoz, hogy megszűnjenek a gyermekek éhezéséről, dolgoztatásáról, analfabetizmusáról szóló hírek, már nem az. Több millió gyereket érintő kérdés ez, a XX. század nagy szégyenfoltja. S ha arra gondolunk, hogy a problémát meg lehetne oldani, csupán néhány bombával szárnyas rakétával kevesebb lenne — ami amúgy sem hiányozna senkinek —, emberileg valóban nem lehet megérteni a dolgot. Leonyid Brezsnyev Vlagyivosztokban elhangzott beszédére kell gondolni: „Az utóbbi időben a Nyugaton, többek között az Egyesült Államokban is számos nyilatkozat hangzik el a leszerelés érdekében. A népek azonban nem a szavak, hanem a tettek szerint ítélnek." Sajnos, az Egyesült Államok vezetői, s személyesen Carter elnök nem úgy értelmezik a tetteket, ahogyan a Szovjetunió és a világ demokratikus erői. Példa erre a hatalmas tiltakozást kiváltó neutronbombaügy. A haladó közvélemény csalódott — nem először — Carterben, mert nem mondott le e fegyver gyártásáról, csak elhalasztotta. A neutronbomba amellett, hogy borzalmas tömegpusztító fegyver, amerikai kézben zsaroló eszköz is. Carter politikai sakktábláján királynőként akarta alkalmazni, elfogadhatatlan feltételekre kényszeríteni a leszerelési tárgyalásokon a Szovjetuniót. Lemondana a neutronbomba gyártásáról, ha a Szovjetunió a már meglevő készleteinek egy részéről mondana le. Tehát a mostani kiegyensúlyozott erőviszonyok mellett a Fehér Ház „nagylelkű“ ajánlata: lemond arról, amivel még nem is rendelkezik, ha a Szovjetunió lemond arról, amije már van. xxx Május elseje — nálunk békés, boldog ünnep. Május elseje — Nyugaton a dolgozók kizsákmányolás elleni kemény harcának napja. Vajon mikor lesz ott is piros betűs ünnep? MALINÁK ISTVÁN (Felvételek: CSTK - UPI) Tokió utcáit is elözönlötték a május elsejei felvonulók
