Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-23 / 17. szám
1978. IV. 23. N Ifi KÉRDÉS — Mondd, Éva, miért szakítottatok Bélával? — Egy apró félreértés miatt. — Mi volt az? — Nem tudtunk megegyezni, hogy menjünk az esküvőnkre. Én hosszú ruhában akartam menni. — És Béla? — Ű egyáltalán nem akart menni. PÁRBESZÉD Kovács büszkélkedik: — Higgyétek el, nekem eddig egy nő sem tudta elvenni az eszemet. Mire az egyik barátja: — Hát akkor ki vette el? VENDÉGLŐ — Főúr, ez felháborító! Ez a hús kőkemény. Küldje ide azonnal a főnökét! — Fölösleges, uram. Ö sem fogja tudni elharapni. OTTHON Brahováczra ráripakodík a pincér: — Nem szégyelli magát, egy első osztályú vendéglőben üvöltözik, és útszéli jelzőkkel szidja a felségét. Mire Brahovácz: — Nem, uram, nézze ott a ábla: Érezze úgy magát, mint otthon. KERESI — Nem tetszik nekem a feleségem. Egyre többet jár a vendéglőkbe. — Mit csinál ott? — Engem keres. KIFLI — Kérek hat friss mai kiflit. — Elnézést, csak tegnapit tudok adni. Mai kifli csak holnap lesz. 7/ nvArthajuhjM CL' fóUÍ . /IuomcIócch /ró&rfycriNŐI DOLGOK — Vera, nem tudod véletlenül Jenőnek mennyi a telefonszáma? — Nem. — Még körülbelül sem? GYEREK — Tomika, az anyu azt mondja, hogy minden játékodat összetörted. Igaz ez? — Nem egészen, papa. A kalapács még egészben van. — Képzelje, Évike, milyen szörnyű dolog történt velem. Azt álmodtam, hogy én vagyok a vállalat minőségi ellenőre! (Dikobraz) A hét vicce Sopánkai betép az élelmiszerüzletbe, egyet bukfencezik, aztán felugrik és kukorékolni kezd. Az üzletvezető rémülten odarohan. —- Uram, csak nincs valami baja? — Teljesen normális vagyok, kérem, de csak így tudom elérni, hogy az elárusítók észrevegyenek, és ne zord arccal nézzenek rám. (Krokogyil) mswoK Törődik embertársaival. Minduntalan megkérdezi: hogy ez miből él ilyen jól?! Vannak olyan emberek, akik csodálatos tehetséggel rendelkeznek: bármilyen hibájukat erénnyé tudják kibontakoztatni. Hej, da megrövidülnének az értekezletek, ha az. aki szólásra feláll, rögtön tudná, mit akar mondani. Sokan kifogásolják a mai egyforma házépítést. Még jó, hogy a különféle hibák valami változatosságot hoz nak. Házasodni kétségtelenül helyes dolog, csak ne váljék szokássá. A főnök kiborulása ellen nem idegorvos kell, hanem néhány beosztott, aki állandóan helyesel neki. Két elszólás: 1. Bűzétől fejesedik a hal. 2. Némely ember strucc módjára viselkedik, illetve nem a homokba dugja a fejét, hanem homokot dug a fejébe. A pletyka olyan, mint a hamis pénz: az emberek óriási többsége nem állítaná elő, de tovább adja. ' A' -;r * ; 11 í 0 Mr ji j •1 Ü ti J Ír ! ji gv 9 0 f Hí. (Hospodárské noviny) BORBÉLYNÁL Az egyik férfi fodrászszalonban lóg egy tábla ezzel a felirattal: Borotválkozás 5 korona vagy 7 korona. Az egyik vendég csodálkozva kér di: — Hét koronáért mit kapunk az arcunkra? Valamilyen pakolást? — Nem, kérem. Ragta pasat. FÉRFIAK — Igazad van, kilenc elmúlt, indulni kellene haza. Igyunk, még egy konyakot, Laci, s gondolkozzunk azon, mit mondjak az asszonynak, hogy hol voltam. Te mit szoktál mondani? — Semmit. Én otthon szóhoz sem jutok. MEGOLDÁS — Asszonyom, a vasúti jegye nem érvényes a gyorsvonatra. — Akkor szóljon a mozdony- vezetőnek, hajtson lassabban. MENTSÉG Cicvarek késő éjjel, hullarészegen támolyog haza. Felesége ráripakodík, mire a férfi mentegetődzik: — Tudod, drágám, rossz társaságba keveredtem. Négyen beültünk a presz- szóba, rendeltem egy üveg konyakot, mire kiderült, hogy a három Virsam utálja az alkoholt .., NEVELÉS AZ ÉJSZAKÁBAN — Azt az egyet nem szeretem benned, hogy olyan ! kocsmaszájú vagy! Miért kellett még trágárul is beszél- ] ned vele? Mikus Sándor rajza Pech Kikopott melegítő volt rajta, meg fekete téli cipő. A kocsmától futott a buszmegálló felé, ahol álltam. Vajon milyen cél serkentheti ilyen sietségre? Nem kellett sokáig töprengenem, már lassított. Egy tőle is kisebb, ötéves fiúcska várta, a buszmegálló mögötti kőkerítés- rez támaszkodva. — Mutasd! — kiáltott feléje már messziről. — Nincs — hangzott a válasz. A kisebbik hitetlenkedve meredt rá. — Itt a pénz, láthatod! — nyújtotta tenyerét a nagyobbik. — Miért nem vettél? — kérdezte a kisebbik, s nyafogó hangjába jó adag szemrehányás vegyült. De a nagyobb fiú ügyet sem vetett rá. A megálló homályában fel- ledezett enqem. Közelebb lépett. — Hallod? — szólított meg bátran, a maga módján udvariasan. Bólintottam neki. — Szaladj el nekünk egy doboz Spartáért! — mutatott a kocsma felé és nyújtotta a pénzt. — Aztán kinek lenne a cigaretta? — kérdeztem tőle. Naivnak tarthatta a kérdést, mert mosoly ugrott maszatos arcára. Hallgatott egy darabig, aztán magyarázat helyett nagylelkűen kijelentette: — Ha visszajössz, kapsz belőle! Most én nevettem. A kisebbik is közelebb merészkedett, a társa mögül vizsgálódott. — Miért nem vettél az előbb, hiszen onnan jöttél? — kérdeztem. A fiú még érezte a lehetőséget, őszintén csengett a hangja. — Ott volt a tanító ... nem lehetett... — Aztán tudod-e, hoqy én is tanító vagyok? — kérdeztem. Azt hittem, nem tud elmozdulni a helyéről. Egy pillanatra megmerevedett, aztán a már megcsodált könnyed mozgásával futni kezdett a kocsma felé. LENDVAY TIBOR
