Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-16 / 16. szám
levő technika és az alkalmazott technológia nem tenné a termelést magasabb színvonalúvá. A szövetkezetek egyesítése ugyanis nem öncélú törekvés, hanem eredményeként jelentős haladást kell elérni a termelési technológiában, a munka kulturáltságában és a szervezésben. A vállalatok közötti együttműködés fejlesztésére is nagy figyelmet fordítunk. Ez a termelés szakosítása és iparosítása érdekében végrehajtott termelés- koncentráció formája. Az' együttműködést nemcsak az efsz-ek között mélyítjük el, hanem — a szektorokba való tartozástól függetlenül — mindenütt érvényesítjük, ha az hasznosnak bizonyul. Ügy tapasztaltuk, hogy e forma alkalmazása révén is jelentős teret nyerünk a termelőerők fejlesztéséhez. Jól bizonyítja ezt pl. a közös takarmányszárító és -préselő példája, amelyet az Eperjesi (Jahodná), az Udvarnoki (Dvorníki) Efsz és a Dunatőkési Állami Gazdaság közös erővel épített. A Somorjai (Samorín) Efsz, a Szarvai (Rohovce) Állami Gazdaság és az Oszori (Kvetoslavov) Állami Gazdaság is közös akcióval épített hasonló létesítményt. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva a Somorjai Efsz és a Szarvai Állami Gazdaság most 500 férőhelyes tehénistállót épít Trnávkában. A vállalati szakosításon és a kooperáción kívül a közös vállalatok bizonyultak a mezőgazdasági termelés iparosítása és a két szocialista tulajdonforma egymáshoz való közelítése leghatékonyabb eszközeinek. Hat ilyen vállalatunk van már. Noha még csak fejlődőiéiben vannak, 1977-es teljesítményük már 170 millió koronát tett ki. Ez a járás mezőgazdasága összteljesítményének 11 százaléka. Szorosan szakosodott vállalatokról van szó, hiszen már jellegükből és küldetésükből is erre lehet következtetni. Az alapelv érvényesülését szem előtt tartjuk, és nem engedjük meg, hogy a közös vállalatok bármiféle vegyeskereskedésekké váljanak. Kiemelkedő szerepe van az Agrofrigornak és a Mäsospol vállalatnak. Az Agrofrigor gondoskodik arról, hogy a gyümölcs- és zöldségtermesztésben al- kotóan érvényesüljenek a tudományos-technikai vívmányok. A járás számára ugyanis kiemelt feladat a főváros gyümölccsel és zöldséggel való ellátása. Másrészt azonban az is tény, hogy a világszínvonalú nagyüzemi technológia érvényesítése még csak alighogy megkezdődött. Ezekben az ágazatokban a felaprózott vállalkozások eleve kudarcra vannak ítélve. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szakosított vállalatoké a jövő. Ezek rövid idő alatt forradalmi fejlődést érhetnek el a termelőerők fejlesztésében és hasznosításában. A Mäsospol is hasonló körülmények között tevékenykedik. Egyelőre még csak egy nagy farmmal rendelkezik ez a vállalat, amely évente ezer tonna' kiváló sertéshús termelésére képes. Rövidesen azonban a 7600 férőhelyes szarvasmarha-hizlaldát is üzembe helyezik, a vágócsirke-tenyésztelep pedig évi 720 tonna hús előállítására rendezkedik be. A mi körülményeinkre is érvényesek L. I. Brezs- nyev szavai, aki a Béke és Szocializmus című lapban {1977. évi 12. szám, 3. oldal) a következőket írta: „Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a fejlett szocializmus időszakában jelentősen növekszik a társadalmiasodott népgazdaság színvonala és folyamatban van az állami (össznépi) és a szocialista szövetkezeti tulajdonforma közeledése. Az utóbbi években ehhez a pártnak a szakosítás és a koncentráció elmélyítésére irányuló mezőgazdasági tárgykörű intézkedései is hozzájárultak. Ez a gazdaságok közötti együttműködés és a mezőgazdaság integrációja alapján megy végbe. Ez az irányvonal Lenin szövetkezetesítési tervének továbbfejlesztését jelenti napjaink feltételei között. A Szovjetunióban ma már több mint 2000 — gazdaságokat és egyesüléseket összekötő — ilyen szervezet működik. Valamennyit állami vállalatok és kolhozok hozták létre. Oj jelenség ez a mi társadalmi-gazdasági gyakorlatunkban.“ A dunaszerdahelyi járási pártbizottság a mező- gazdasági célok kitűzésekor és e célok eléréséhez vezető út, forma és módszer meghatározásakor egyaránt a szocialista mezőgazdaság építésének lenini koncepciójából, valamint a hazai és szovjet tapasztalatok ésszerű alkalmazásából indult és indul ki. Mindig azokra a problémákra összpontosítja a figyelmet, amelyek az adott fejlődési szakaszban az összeredmények elérése és a további fejlődés szempontjából döntőek. A 6. ötéves tervidőszakra fő feladatként tűztük ki, hogy elérjük az egy hektár mezőgazdasági területre eső 33 mázsás hozamot gabonafélékből, a 425 kg hús- és 1000 liter tejtermelést. Továbbá ebben a tervidőszakban a bruttó mezőgazdasági termelésnek az egy hektár mező- gazdasági területre átlagosan el kell érni a 18 000 koronás értéket, egy dolgozóra számítva pedig a 130 000 korona értéket. Ennek érdekében a járási pártbizottság nagy figyelmet szentel azoknak az intézkedéseknek, amelyek a gabonafélékből a 60 mázsás átlagos hektárhozam és fehérjékből a 14 mázsás hektárhozam, valamint zöldségből és gyümölcsből az évi 40 000 tonna termés elérését célozzák. E feladatok nagysága elengedhetetlenül megköveteli, hogy minden egyes mezőgazdasági vállalat állandóan tökéletesítse a termelőerők színvonalát, javítsa a termelőeszközökkel való ellátását és a termelőeszközök szerkezetét. Az egyes mezőgazdasági vállalatokban célszerűen és tervezetten olyan termelési profilt alakítanak ki, amely a legnagyobb mértékben megfelel a helyi termelési-gazdasági feltételeknek és a társadalmi követelményeknek egyaránt. A műszaki ellátottság a járásban megfelelő színvonalú, s ehhez járul még az odaadó, öntudatos kollektíva, valamint a magasan szakképzett mezőgazdasági káderek munkája. A 6. ötéves tervidőszak feladatai megvalósításának fő biztosítékát a dunaszerdahelyi járásban abban látjuk, hogy mezőgazdasági dolgozóink felzárkóztak e programhoz és bíznak pártunk politikájában, amit mindennapi áldozatos munkájukkal is kifejezésre juttatnak. * A cikk írásának időpontjában az SZLKP Dunaszerdahelyi Járási Bizottságának vezető titkára volt JÓ TEJBŐL JÓ MINŐSÉGŰ SAJTOT KÉSZÍTENEK Űj berendezésekkel fokozzák a munka termelékenységét Marta Uherová, Gálik Margit és Szentes Kamilla ügyesen szedi ki a formákból a sajtot (A szerző felvételei) Juraj Zelenansky, a sajtkészítő részleg vezetője szeretné, ha minél előbb beszerelnék a katlanokat például valamelyik mezőgazdasági üzemben rossz silótakarmányt etetnek a tehenekkel, a változást a laboratóriumi vizsgálat máris kimutatja és az ilyen tejből nem készítenek sajtot. Azokkal a me zőgazdasági üzemekkel, amelyek szavatolják, hogy 3,7, vagy még ennél is több zsírtartalmú tejet szállítanak, megegyezést kötnek. Ilyen módon biztosítják a jó minőségű sajt termelését. Jelenleg mintegy 600 tonna szalámi és eidami sajtot készítenek, a jövőben — miután rendkívül nagy a kereslet —, ezer tonnát szállítanak az ország különböző részeibe. Kiváló termékeik most is eljutnak a közép-szlovákiai kerületbe és még a Magas-Tátrába is. A nagyobb és igényesebb feladatok teljesítésére rendszeresen felkészítik a dolgozókat. Április végén tanfolyamon nyernek betekintést a sajtkészítés titkaiba. Bár már két év óta a szaratovi mozgalom szerint dolgoznak, el akarják érni, hogy a dolgozók még nagyobb felelősséget vállaljanak munkájukért. Pontosan meghatározzák, ki miért felel. A minőség ellenőrzésére külön laboratóriumot rendeznek be. A dolgozók nemrég nyerték el a Példás üzem címet. A múlt évben 74 minőségi pontot értek el. Ez olyan eredmény, amely öregbíti jó hírnevüket. BÁLLÁ JÚZSEF Teljes ütemben folyik a munka. Az érkező teherautók tartályaiból vastag sugárban ömlik a tej. Rutai József, a Párkányi jStúro- vo) Tejfeldolgozó Üzem vezetőjének helyettese egymás után írja alá az átvett tejről szóló szállítóleveleket. Munka közben egynéhány szót ejt az üzem fejlődéséről. Kezdetben — az induláskor — 15 000 — 18 000 liter tejet vásároltak fel naponta, most meg már harmincnyolcezret. Évről évre több tejet kellett feldolgozniuk, de az üzem korszerűsítésére, bővítésére nem fordíthattak megfelelő összegeket. Emiatt rosszabbodtak a dolgozók munkakörülményei és a munkatermelékenység sem fokozódott kellő ütemben tornyosultak a gondok, sokasodtak a nehézségek. Már-már azt hitték, nem tudnak megbirkózni a feladatokkal. Röviden beszél a „fordulat évéről“, a jövő terveiről. Elégedetten állapítja meg: végre a felsőbb szervek is rájöttek arra, hogy bemert a szerelők akkor jönnek, amikor idejük van. A sajtkészítő részlegen Juraj Zelenansky a nemrég épült mosóhelyiséget mutatja. — Nem nagy, de mégis tágasabban leszünk, eddig bizony nagyon nehéz körülmények között dolgoztunk. A munkásnők még a régi módszerrel préselik a sajtot. Kezük fürgén jár, mert a tégelyekből egyenként kell kiszedni a sajtrudacskákat és a vászonkendőcs- kéket. Ezen a részlegen még mindig nagyon sok fizikai munkára van szükség. Csak a harmadik negyedévben várható javulás. Az élelmiszeripari gépeket gyártó Hradec Králové-i üzem olyan új sajtpréselő gépeket küld, amely vászonkendőcskék nélkül készíti majd a sajtrudacskákat. Lényegesen megváltozik a termelési folyamat. A részlegvezető szerint a munka termelékenysége mintegy 25—30 százalékkal nő. Jelenleg 22 000 liter tejet dolgoznak Molnár Júlia és Vas Márta szakszerűen csomagolják a füstölt sajtot ruházás nélkül nem lehet korszerűsíteni az üzemet. Amint kezdi sorolni a beszerelésre váró berendezéseket, máris betoppan az egyik javítóüzem képviselője. Arról tárgyalnak, hogy az új katlant mikor és hogyan lehetne beszerelni. Hosszúra nyúlik a beszélgetés, ezért Juraj Zelenansky- val a sajtkészítő részleg vezetőjével nézünk szét az üzemben. Először a tejcsomagoló részleget látogatjuk meg. Irena Masla- gová és Hegedűs Margit a gépek előtt ügyesen rakják a tejjel telt műanyag tasakokat a ládácskák- ba. Most jól megy a munka, mert kiváló minőségű fóliát kaptak. A vezető beszélgetésünk elején azt mondotta, hogy a jól zárt tasak akkor sem lyukad ki, ha egy ember rááll. Kipróbáltam, bár meg kell mondanom, hogy előre féltem. Elképzeltem, hogy fröccsen majd szét a tej, de kellemesen meglepődtem. A tasak nem hasadt el. — Ha jó minőségű a fólia és kifogástalanul működnek a gépek, a zárás után nem folyhat ki a tej. A kísérlet után egy pillanatra magam előtt láttam a vásárlókat, amint a bratislavai Poseft 1 lakótelepi élelmiszerüzletben a kiömlött tejből halásszák ki a tasakokat. Felötlött bennem a gondolat, talán jó lenne, ha a Milex bratislavai üzemének vezetői el látogatnárfak a Párkányi Tejfeldolgozó Üzembe és egy kis tapasztalatot szereznének további munkájukhoz. Nézegetjük az új pasztőröző gépet, amely még beszerelésre vár. Óránkénti teljesítménye 10 000 liter tej feldolgozása lesz. Kár, hogy csak júniusban helyezik üzembe. De hát várni kell, fel, a jövőben megközelítőleg 30 ezer litert naponta. A palettákra rakott sajtot emelődaruval szállítják a fürdetőbe, érlelőbe. A füstölőbe egy különleges kocsin — egyszerre 300 kilogrammonként — tolják be a sajtot, tehát már nem kell kézzel ki- és berakni. Egész sor ésszerűsítésről, korszerűsítésről beszélt a kiváló szakember. Nagyon sok tapasztalatot szerzett már a sajt készítéséhez. Dolgozott a nagysallói (Tekovské Luáany) és a lévai i(Levice) tejfeldolgozó üzemben. Többek között megemlíti, hogy jó sajtot csakis megfelelő minőségű tejből lehet készíteni. Ha