Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-16 / 16. szám
A Krím nevű 182 ezer regisztertonnás szovjet szu- pertartályhajó „Alig több, mint egy évtized alatt a szovjet kereskedelmi flotta kapacitása megnégyszereződött — írta nemrégiben, nem minden irigység és ingerültség nélkül a londoni Economist és hozzátette: — Az értékes külföldi valután kívül Moszkva kereskedelmi flottája az orosz presztízst is emeli azzal, hogy távoli kikötőkben lobogtatja a sarló-kalapácsos zászlót.“ A fogalmazás tagadhatatlan polgári lapra vall, a lényeget azonban megközelíti. Valóban, a szovjet polgári hajózás, amely húsz esztendővel ezelőtt — nemzetközi méretekben — még meglehetősen csekély volt, már a 60-as években az első hat közé küzdötte fel magát. A szovjet Tengerhajózási Minisztérium alá tartozó egységek (tehát különféle típusú teher- és személyhajók) össz- kapacitása ma meghaladja a 17 millió regisztertonnát. A nem szakértőnek talán még többet mond az, hogy a sarló-kalapácsos zászló alatt közlekedő hajók tavaly 130 ország mintegy 1500 kikötőjében fordultak meg. Ebben az ötéves tervidőszakban a tengeri áruszállítás 30 százalékkal növekszik. A két évtized alatt világjelentőségűvé nőtt szovjet kereskedelmi flottát nagyban jellemzi a korszerűség is. Hajóinak háromnegyed része az elmúlt 10—15 évben épült, nagyrészt szovjet, kisebb részben pedig lengyel, finn, svéd, angol, norvég és más hajógyárakban. Ezzel együtt jár a modern tengerhajózástól elválaszthatatlan „szakosodás“ is: a szovjet flotta nagyszámú specializált érc-, fa- és konténerszállító egységgel rendelkezik, felépültek az első tengeri uszályokat (úszó konténereket) szállító „anyahajói“, a keresi üzemben az idén bocsátják vízre a negyedik 182 ezer tonnás szupertartályhajót, a Kuzbászt. (Azért nem gyártanak ezeknél is nagyobb tankereket, mivel a Fekete-tenger kijáratán, a Dardanellákon nem tudnának áthaladni.) A Jurmala tartályhajót mínusz 33 fokra lehűtött és így cseppfolyósított gáz szállítására építették. Az idén a Szovjetunió már egymillió tonna ammóniát exportál ilyen halmazállapotban. A most épülő Moszszovjet és Lenszovjet nevű hajók tartályai egyenként 75 ezer köbméteresek lesznek. Ennek megfelelően fejlesztik és szakosítják a szovjet tengeri kikötők hálózatát is. A novorosz- szijszki kikötőt kőolaj, az ogyesszait mezőgazdasági termékek, a batumit timföld rakodására alakították ki, a leningrádi, a nahodkai és a közelében japán részvétellel épülő kikötőt konténer-terminállá képezték ki stb. A fekete-tengeri Iljicsovszkban vasúti komphajókikötő épül, ahonnan a vonatok átrakodás nélkül jutnak majd el bulgáriai rendeltetési helyeikre. Miközben Nyugaton egyre több személyszállító hajó horgonyoz hónapszám, „konzerválva“ a kikötőben, a szovjet Tengerhajózási Minisztérium egyre- másra adja fel a hazai és a külföldi gyáraknak a luxusgőzösökre (pontosabban: motoros hajókra) szóló rendeléseket. Jugoszláviában épül például a színésznőkről elnevezett sorozat: a Marija Jermolova, a Ljubov Őr- lova és a többi, egyenként 200 személy szállítására alkalmas hajó az északi és a távol-keleti kikötőket járja majd, azokat a vidékeket, ahol nincs vasút. Ám nem ez az egyetlen és nem is a fő titka a szovjet tengeri utasszállítás fellendülésének. Manapság ugyanis ez egyre kevésbé szállítás a szó eredeti értelmében (hiszen az óceánokon, a tengereken a túlnyomó többség repülőgéppel kel át), hanem inkább üdültetés, cruise, vagyis afféle többhetes sétahajózás. A sarló-kalapácsos zászló alatt közlekedő hajók a Földközi-tengert, Európát, vagy az egész földgolyót bejáró, megkerülő utakra indulnak, szabadságukat töltő, ráérő turistákkal a fedélzetükön. Gyakran külföldi társaságok bérelik ki ezeket a szovjet hajókat (természetesen a személyzettel együtt) hosszú hetekre és hónapokra. A szovjet flotta évente mintegy 3 millió utast szállít, ezek egy tizede külföldi. A szovjet hajózás a nagyfokú kényelem (uszoda, mozi, könyvtár, szauna, személygépkocsi-szállítási lehetőség), a szolgáltatások magas színvonala és viszonylag alacsony ára révén képesek utasokat szerezni ott, ahol mások egyre veszítik őket. Vetélytársak nélkül hajózik a szovjet kereskedelmi flotta az Eszaki-Jeges-tengeren. Az ennek partján, valamint a szibériai folyamok mentén épült, és vasúttal nem rendelkező városokban — a repülőgépek mellett — csak erre juttatható el áru. Ez egyben a legrövidebb út az észak-európai és a távol-keleti szovjet kikötők — például Mur- manszk és Vlagyivosztok — között. Csakhogy ezt a tengert az év nagy részében jég borítja. Több évtizedes munkával, nagyerejű jégtörő építésével, tudományos kutatóállomások, meteorológiai központok egész láncolatának felállításával a Szovjetuniónak sikerült létrehoznia az úgynevezett Északi Hajózó Utat. A jégtörők kíséretében itt haladó hajókaravánok ma már az év öt-hat, sőt, legújabban nyolc-kilenc hónapjában használhatják ezt az Eurázsia északi partjai mentén húzódó útvonalat. Tyimofej Guzsen- ko tengerhajózási miniszter úgy nyilatkozott, hogy az az idő sincs távol, amikor az 'Északi Hajózó Út egész évben nyitva áll majd a szovjet áruszállítás előtt. A miniszter azt követőleg jelentette ki, hogy tavaly augusztusban a 75 ezer lóerős, atomerő- meghajtású Arktyika jégtörő — amelynek fedélzetén egyébként maga is ott tartózkodott — a polgári hajózás történetében első ízben elérte az Északisarkot. Azóta egyébként már üzembe helyezték az Arktyika testvérhajóját, a harmadik szovjet atomjégtörőt, a Szibirt is. A Távol-Keletről Európába ezenkívül még egy út vezet, az azonban részben szárazföldi. A konténerek hajón jutnak el, mondjuk Jokohamából Nahod- kába, onnan irányvonaton Leningrádba, ahonnan ismét hajón folytatják útjukat például Hamburgba vagy Rotterdamba. Ez az útvonal sokkal rövidebb, mint az Ázsia körül vezető, és természetesen sokkal gyorsabb is. Az U. S. News and World Report című amerikai hetilap adatai szerint Japánból Nyugat- Európába így a hagyományos 40—45 nap helyett átlagosan 30 nap alatt jut el az áru. A japán cégek már 1974-ben a Nyugat-Európába irányuló szállítmányaik 17 százalékát küldték ezen a „szárazföldi hídon“. Ebben persze szerepet játszott az is, hogy a szovjet vállalatok a szállításokért jóval kevesebbet számítanak, mint a nyugati hajótársaságok. Az utóbbiak panaszkodnak is emiatt, de egyébként tehetetlenek a szovjet konkurrenciával szemben és érveik sem lehetnek: a szovjet szárazföldön át vezető út valóban sokkal rövidebb. Annál nagyobb zajt csapnak Nyugaton a pusztán a tengereken érvényesülő szovjet teherszállítási tarifák miatt. Dömpinggel, tisztességtelenséggel vádolják a szovjet flottát. Csakhogy állításaik érdemben — de még formailag sem helytállóak. A nemzetközi ún. hajózási konferenciákon részt vevő szovjet vonaljáratok ugyanis éppen olyan díjtételeket számolnak fel, mint másutt, és legfeljebb a szállítás, a ki- és berakodás gyorsaságával, pontosságával múlják felül, „konkurrálják le“ tőkés ve- télytársaikat. Ami a nem vonaljáratban közlekedő szovjet hajókat illeti, azok valóban általában 10 százalékkal alacsonyabb tarifával dolgoznak, mint más társaságok, ez azonban világszerte bevett gyakorlat. A szovjet kereskedelmi flotta egyébként ezt egyebek között azért engedheti meg magának, mivel saját hajójavító üzemekkel, nagyrészt olcsóbb üzemanyaggal rendelkezik, mint mások, tehát az önköltsége is alacsonyabb, vagyis alacsonyabb díjtételek mellett is nyereséges. Nem kis mértékben. Nyeresége tíz esztendő alatt megháromszorozódott. Ez — mint Anatolij Goldobenko miniszterhelyettes közölte — egyrészt abból adódik, hogy ma már a tengeri úton célba jutó szovjet export és import mintegy 50 százalékát saját hajókon bonyolítják le, másrészt jelentős szállításokat végeznek harmadik országoknak is. A megtakarítás, illetve a bevétel jórészt konvertibilis valutában jelenkezik. Valaha úgy tartották; élénk tengeri forgalmat lebonyolító országoknak — kereskedelmi hajóinak, szállítási útvonalainak védelmére — jelentős hadiflottával is kell rendelkezniük. Ez a tétel máig sem avult el teljesen. Emellett azonban a Szovjetuniónak a világban betöltött szerepe, katonai és gazdasági ereje, műszaki vívmányai voltak azok a tényezők, amelyeknek növekedésével párhuzamosan erősödött, korszerűsödött hadiflottája az utóbbi évtizedekben. Ha a szovjet hadihajóhad korábban csak helyi, partvédelmi feladatok ellátására volt alkalmas, akkor ma — mint egy globális politikát folytató nagyhatalom flottája — a világóceán bármely körzetében képes eleget tenni mindazoknak a követelményeknek, amelyek a Szovjetunió megvédéséhez és az esetleges agresszor elriasztásához szükségesek. A haditengerészet ezt célzó fejlesztését a Szovjetunió Kommunista Pártja és a kormány elsőrendű feladatként kezelte; a nyugati sajtó az 1956 óta flottafő- parancsnoki és honvédelmi miniszterhelyettesi tisztiét betöltő Szergej Gorskov tengernagy nevéhez kapcsolja. A Szovjetuniónak négy haditengerészeti flottája van: az Északi-, a Balti- és a Fekete-tengeri, továbbá a Csendes-óceáni. Ezek azonban nem függetlenül, egymástól elszakadva működnek, hanem — mint Hovrin tengernagy közölte a Nyegyelja című hetilap hasábjain — gyakran találkoznak a világóceán különféle körzeteiben és közös gyakorlatokat is tartanak. Nem titok, hogy lényegében állandó a szovjet flottaegységek jelenléte a többi között a Földközitengeren és az Indiai-óceánon. Itt figyelembe kell vennünk, hogy a Fölközi-tengeren azonban — amely sok ezer kilométernyire van az Egyesült Államok és csak alig néhány száz kilométernyire a Szovjetunió partjaitól — évtizedek óta cirkál az amerikai 6. flotta. Az Indiai-óceánon, ahonnan a Szovjetunió és más szocialista országok területe ugyancsak elérhető közepes hatósugarú rakétákkal, szintén előbb jelentek meg az amerikai hadihajók, és a szovjet járőrözés megint csak önvédelmi jellegű válasz volt. (Kölcsönösségi alapon egyébként a Szovjetunió — mint vezetői nemegyszer kijelentették, bármikor kész kivonni haditengerészeti erőit az Indiai-óceánról, amelyet — akárcsak az ottani országok — maga is szeretne békeövezetként látni.) Nem közömbös tényező az sem, hogy az imperialista flották világszerte — részben a szocialista országok határai közelében — számos támaszponttal rendelkeznek, míg a Szovjetuniónak külföldön egyetlen haditengerészeti bázisa sincsen. Hajói ugyan időről időre befutnak baráti és más országok kikötőibe, üzemanyag-, viz-, élelmiszer- és egyéb utánpótlásuk döntő részét azonban szovjet tartály és teherhajókról veszik fel a nyílt tengeren. Ugyanakkor a szovjet flotta fő csapásmérő erői — a hadászati ballisztikus rakétákat hordozó (és azokat víz alatti helyzetből kilőni képes) tengeralattjárók — atomerő-meghajtásúak. Ebből következőleg gyakorlatilag korlátlan ideig képesek a nyílt tengeren tartózkodni, méghozzá — ha szükséges — víz alatti helyzetben. A szovjet sajtó beszámolt róla, hogy egy atomtengeralattjáró osztályuk — a hajózás történetében első ízben — Föld körüli utat tett; több, mint 45 ezer kilométeres távot futott be másfél hónap alatt anélkül, hogy akár egyszer is felmerült volna. James Holloway tengernagy, az amerikai haditengerészeti flotta hadműveleti főnöke nemrégiben jelentette ki a képviselőház katonai bizottsága előtt, hogy „az oroszok megkezdték egy 20 ezer tonnás felszíni atomerőmeghajtású hadihajó építését“. Ugyanez az admirális közölte, hogy a szovjet hadiflotta ma mintegy 2000 egységből áll. Az amerikai vezetők persze — attól függően, hogy éppen újabb összegeket akarnak-e szerezni fegyverkezésük meggyorsításához, vagy pedig az adott pillanatban állítólagos katonai fölényükkel kíván- nak-e kérkedni, hajlamosak felnagyítani, vagy csökkenteni a szovjet hadsereg és flotta erejét. Mindamellett bizonyos, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió katonai egyensúlyában jelentős része van a nagyon gyorsan és tervszerűen kifejlesztett modern szovjet hadihajóhadnak is. Nem titok, hogy a hadászati rakétákat hordozó atomtengeralattjárókon kívül rakétákkal szerelték fel a felszíni cirkálókat és a tengerészeti légierő repülőgépeit is, hogy a szovjet flotta állpmányában ugyancsak megjelentek az első helikopterek, illetve helyből felszálló repülőgépeket szállító anyahajók, amelyek az ellenséges tengeralattjárók elhárítását célozzák. Az 1970-es években a szovjet kereskedelmi és hadiflotta mindinkább elfoglalja a világtengereken azt a helyet, amely a Szovjetunió politikai tekintélye, gazdasági és katonai súlya révén megilleti. KULCSÁR ISTVÁN jj liiiiMimam
