Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-19 / 12. szám
R eggel jóval kilenc óra előtt nyitottunk be a munkacsarnok ajtaján. A gépek zaja helyett taps fogadott. Egy csinos szőke asz- szony állt a felsorakozott tizenegy fiatal leány előtt, akiknek mellére most tűzték fel a szocialista munkabrigád jelvény bronz fokozatát. — Ezennel brigádunk rendes tagjaivá fogadlak benneteket, becsüljétek a munkát kollektívánk és üzemünk jó hírneve érdekében — hangzott a munkaköpenyes szőke asszony záróbeszédé. Űjabb taps, gratulációk következtek. fán Sokol elvtárstól, az üzem vezetőjétől, közben megtudjuk, hogy a fiatal szőke asszony Mária Vléková, a sviti TATRASVIT n. v. egyik legeredményesebb női brigádjának vezetője. a bejegyzések, beragasztott levelek alapján kiérezzük a legfontosabbat: ebben a többnyire fiatal nőkből álló brigádban, valóban megvan a munka iránti felelősségtudat és példás emberi kapcsolat. A krónikából az is kitűnjk, hogy a Mária VICková vezetette brigád tagjai „A 6. ötéves tervidőszak a minőség és gazdaságosság időszaka“ jelszó jegyében dolgoznak. A reklamáció fogalma náluk lassan teljesen ismeretlen lesz. Ha utánajárnánk, a termékek minőségét dicsérő szavakat hullhatnánk német, angol, vagy orosz nyelven, mert a harisnyakötő részleg termékeinek közel a fele kivitelre készül, és a vásárló partnerek elégedettek. A krónika megörökíti a kollektíva társadalmi életét, a is megjegyzi: — No, május elseje előtt itt mindennek ragyognia kell! — Nfintha most nem lenne rend — jegyzi meg tréfásan Milan Kupéik karbantartó gépész, aki az egyik kötőgépet vizsgálva meghallotta a brigádvezető megjegyzését. — Ezek a nők rögtön takarítanak, ha egy cérnaszálat találnak a földön. Tavasszal valóban nagytakarítást végzünk, és bár az ablakmosás nincs ínyünkre, engedelmeskednünk kell. Nálunk a nők vannak többségben. Közben felhangzik Skovier mester figyelmeztetése, s néhány pillanat múlva zakatolni kezdenek a kötőgépek. A brigádvezető elnézést kérve, munkahelyére siet. Tizenkét D3Va jelzésű kötőgép munkáját irányítja. Pár perc műl— Kár, hogy nem jöttek korábban — közölte bemutatkozásunk után Mária Vlcková —, éppen most fejeztük be kis ünnepségünket, az egyórás áramszünetet használtuk ki erre. Újabb fiatal tagjaink nyerték el a bronz fokozatot. — Legalább a végén jelen lehettünk — mondom. — Ahogy elnézem, ebben a harisnyakötő üzemrészlegben — kevés kivétellel — csak nők dolgoznak. — Igen, így van — erősíti meg állításomat a brigádvezető. — Harmincnyolc tagú kollektívánkban csak hat férfi dolgozik, karbantartják, javítják a gépeket, hogy zavartalanul gyárthassuk a harisnyákat, harisnyanadrágokat, zoknikat. — Nincs probléma a férfiakkal? — kérdezem tréfásan. — Ugyanolyan fegyelmezetten dolgoznak, mint a SZISZ I. kongresszusának brigádja címet viselő kollektívánk többi tagja. — Minden reggel kikapcsolják az áramot egy órára ' a brigád munkahelyén — veszi át a szót Stefan Skovier mester, a brigád egyik tagja. — De ilyenkor sem tétlenkedünk. Nincs mindig brigádtagavatás, ilyenkor a nők velünk együtt tisztogatják a gépeket, rendbe teszik a műhelyt, előkészítik a nyersanyagot, és az egyórás áramszünet után folyamatosan megy a termelés. — Az így bekövetkezett ter- •meléskiesést hogyan pótolják? — kérdezem a brigádvezetőt. — Megtaláljuk mindig a módját — hangzik Vlcková határozott válasza. — Szervezünk rendkívüli műszakokat is. Brigádunk tagjai túlnyomórészt fiatal nők, akik esetenként a szabad szombati ifjúsági műszakokban is lelkesen dolgoznak. Legutóbb egy ilyen szombati műszak alatt 15 630 zoknit gyártottunk. Senki sem panaszkodott, a munkakedv ugyanolyan jó volt, mint más napokon. Természetesen, mindezt önkéntes alapon szervezzük. A bnigád egyik idősebb tagja — Helena Roáková mesterasszony — hóna alatt a brigád krónikájával lépett hozzánk. — Nem dicsekvésképpen mondom, de brigádunk valóban szocialista módon dolgozik és él. Belelapozunk a krónikába és közösen szervezett kirándulásokat, a környezetszépítő társadalmi munkát, az eredményeket. Meghatottan olvassuk a Spisskf Stiavnik-i Gyermekotthonból érkezett köszönőlevelet. — Rendszeresen meglátogatjuk a gyerekeket — tájékoztat Mária Vlcková. — Tudatában vagyunk annak, hogy a gyerekek körében eltöltött néhány órával, az ajándékokkal nem pótolhatjuk az anyai szeretetet. De szeretetünkkel legalább felébresztjük annak tudatát ezekben a gyerekekben, hogy vannak, akik gondolnak rájuk. Néhány perc még rendelkezésünkre áll az áramszünet végéig, a brigádvezető kíséretében áthaladunk néhány gépsor között. Mindenütt rend, tisztaság, Mária Vlcková mégva megállapítja, minaen rendben megy. Kattognak' a gépek, készül a sokszínű termék. Látom, Vlckovának akad annyi ideje, hogy még egy kérdésemre válaszoljon: hányfajta terméket gyárt jelenleg? — Most háromfajta terméket gyártok. Egyébként biztosan az is érdekli, hogy egy nyolcórás műszak alatt ezekkel a gépekkel 90 pár pamut gyermektérdzoknit, 250 pár műszálas gyerekzoknit és további 160 pár vegyes szálú térdzoknit készítek. Nem zavartuk tovább. Jó. munkát kívánva vettünk búcsút a brigádtól, amelynek tagjai „férfiasán“ helytállva azon fáradoznak, hogy a tervezett mennyiségben, sőt ezen felül is, jó minőségű termékeket gyártsanak. KULIK GELLERT szóra is aus Érdemes Kicsiségek, szóra is alig érdemes apróságok ... Az emberi kapcsolatok elröppenő pillanatai, élményei. Egyikre-másikra fel sem figyelünk, némelyik azonban tartósan az emlékezetben marad, örömöt vagy bosszúságot okoz, deríti a kedélyállapotot, vagy rossz kedvre hangol... Mindennapok apró, közérzetünket befolyásoló élményei. Mi magunk vagyunk előhívói és szenvedő alanyai. A minap táska nélkül indultam futó bevásárlásra. Hónom alatt a szomszédos pékségben vásárolt fél kenyeret szorongatva léptem be a szlovák főváros Manderla néven ismert hentesüzletének felvágottat árusító boltjába. Tizenöt dekát vásároltam a pulton felhalmozott szép sonkából. Árát kiegyenlítettem a pénztárnál, aztán a pult felett átnyújtottam a cédulát az elárusítónőnek. Az meg nem a céduláért nyúlt, hanem a kenyérre mutatott, hogy adjam csak oda. Őszintén bevallom, egy pillanatra zavarba jöttem és valami olyasfélét gondoltam, hogy a fiatalasz- szony talán a tízóraijához akar lekanyarítani egy szeletet a szép ropogósra sült kenyérből. Futó Jiabozás után a kenyeret átnyújtottam. A sonkával együtt nagy papírba csomagolva kaptam vissza a kenyeret. Érdemes erről írni? — kérdezhetné valaki. Hiszen csak egy darabka csomagolópapír kellett hozzá. Szerintem nemcsak csomagolópapír, hanem valami egyéb is kellett ehhez. Rám mindenesetre kellemesen hatott. Ennél a témánál maradva hadd említsem meg kellemetlen élményemet is, melyet a következő napon egy másik hentesboltban szereztem. Apróság ez is, és semmi újat nem mondok vele. Számtalanszor része lehetett és lehet benne a hentesboltban megforduló minden átlagos vásárlónak. Három szeletet kértem az akasztón lógó hatalmas marhacombból. A fiatal hentessegédet megkértem, hogyha lehet, ne legyen rajta sok faggyú, mert azt ki nem állhatom. Rájöttem, hogy tartózkodnom kellett volna a kéréstől. Hogy miért? A kérdésre a feleségem elboruló arca adott választ, amikor odahaza kibontotta a csomagot. \ z utóbbi időben különféle 11 ügyek intézése végett több hivatalban megfordultam. Egyhamar megtudtam, hogy bizonyos engedélyek kiadásához a hozzájárulás megadására vagy elutasítására a rendeletileg engedélyezett határidő kerek egy hónap. Érthető ez, hiszen az ügyfél nem kívánhatja, hogy iratai tanulmányozásába azonnal belemélyedjen az arra illetékes hivatalos személy. Ámbár volt ilyen tapasztalatom is, sőt nem is egy, hanem kettő. Amiből arra következtethetek, hogy nem kivételes esetről volt szó. Pedig — a fogadónapok elrendezéséről tájékozatlan lévén — nem hivatalos órában kopogtattam be az irodába. A városi tűzoltóság hivatalába azonban bátortalan kérdésemre, hogy a nehéz aktaköteget nem hagyhatnám-e náluk, az ügy intézésére illetékes fiatal nő kedvesen azt mondta, hogy ha már ott vagyok, ne járjak hiába, lássuk, mit hoztam, mi a kívánságom. Mindjárt hozzáfogott irataim tanulmányozásához, megnézte, amit ellenőrizni kellett, figyelmeztetett, amire szükséges volt, s egy félóra múlva a lebélyegzett, aláírt, tehát annak rendje és módja szerint elintézett iratokkal a hónom alatt, derűs arccal távoztam. Meg kell azonban azt is mondanom, hogy olyan hivatallal is volt dolgom, ahol iktatták a kérésemet az úgynevezett iktatóban, az egyhónapos határidő azonban nem volt elég a válaszadásra. Emberek dolgoznak az egyik hivatalban is, meg a másikban is. D eszkát vásárolt fővárosunk egyik nagy falerakatá- ban egy harminc-negyven közötti szakállas, igen határozott fellépésű férfi. Ritkán kapható, negyedik osztályba sorolt, tehát legolcsóbb árut vett zsaluzáshoz. A sofőr meg a kocsikísérő, akik a deszkát a tehergépkocsira rakták, gondosan kiválogatták a legszebb deszkákat, eközben alaposan összeturkálták, összevissza hányták a nagy deszkahalmazt. Az illetékes raktári dolgozó nem emelt kifogást a válogatás ellen, csupán annyit jegyzett meg, hogy a széthányt deszkát rakják össze, mielőtt távoznak. A raktáros szavaira a szakállas férfi a szó szoros értelmében dühöngeni kezdett, ordítozott, öklét rázva fenyegetőzött, hogy majd ő megmutatja neki, kicsoda ő, meg hogy kikéri magának az ilyen molesztálást... és így tovább... Aztán, mint aki jól végezte dolgát, peckesen beült két embere után a gépkocsi kabinjába, még egy lesújtó pillantást vetett a meglepetéstől dermedt raktárosra, intett a sofőrnek, hogy induljon s mint győztes hadvezér távozott a színhelyről. „Határozott“ fellépésével megtakarított egy félórányi időt. Mit számít az, hogy rossz napot okozott a raktárosnak és sok bosszúságot az utána következő vásárlóknak. \ X unkahelyi kapcsolatok, i ? -1 szomszédi kapcsolatok — évszázados,, kimeríthetetlen témája íróknak,- publicistáknak, pszichológusoknak, gyakorta azonban a nemzeti bizottságok közrendi bizottságait, sőt a hatósági szerveket is foglalkoztatják. Egyazon házban, közös udvarban, egymás közvetlen szomszédságában az emberek élhetnek és dolgozhatnak a legnagyobb egyetértésben is, de idegenként, sőt ellenségként is. Jártam már olyan munkahelyen, ahol k*t ember dolgozott csupán (szolgáltató műhelyben), de éveken keresztül egy barátságos szót sem váltottak egymással. Ugyanakkor sok olyan kollektívát ismerek, amelyben több tucat ember éveken keresztül zavartalan együttműködésben él és dolgozik, segítik, támogatják egymást, s túlzás nélkül kijelenthetem, hogy kölcsönösen magukénak érzik egymás személyes gondjait, örömeit is. Melyik kollektíva tagjai boldogabbak, elégedettebbek? Kiknek telik örömük az életben? Kiknek a munkája eredményesebb? A válasz nem lehet vitás! 1978. III. 19. Szóra is alig érdemes dolgok, apróságok, kicsiségek befolyásolják életünket, hangulatunkat, kedély állapotunkat. Befolyásolhatják kedvezően, de kedvezőtlenül is. Az emberektől, tőlünk függ, hogyan. y GÁL LÁSZLÓ ÚJ SZÚ BB lCflBTflEflWHTflS Munkájukkal mindenki elégedett Mária VICková, brigádvezető fiatalabb társának, Helena Sko- kanovának magyaráz (E. Zítnansky felvétele)
