Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-12 / 11. szám
^ erdészháztól pár lépésnyire csobog a Vázna patak. Igaz, télen, amikor az Alacsony-Tátra hegygerinceit s a hegyi legelőket, ahol október közepéig a juhokat legeltetik, hó borítja, a patak vize is jégtükörré változik. Hótakaró lepte be az erdészháztól nem messze levő, körülkerített sírhelyet is, melyen ez a felirat olvasható: „Tizenegy partizán és felkelő tömegsírja, akiket a német fasiszták 1944 novemberében agyonlőttek.“ E sírhely mellett Jozej Gregor erdész naponta elmegy. s gondolatban mindig visszatér azokhoz az izgalmas 1944. évi nyárvégi napokhoz. Gyalogezredük akkor Dukla környékén volt tüzelőállásban. A fiúk azonban nem akartak a szovjet hadsereg ellen har colni. Barátjával, Michal Saloncuggal ők is elhatározták, átszöknek a Csapajev-partizánbrigádba. Csakhogy este, amikor elhagyták a táborukat, Vysny Ko- márnik mellett német járőrökbe ütköztek. A túlerő ellen semmit nem tehettek. A németek elfogták s a Drezda melletti Schmidtbergbe szállították őket. A zöld egyenruhás férfi, akinek már 36 éve az erdő jelenti az életet, nem szívesen emlékezik a német fogságban eltöltött tíz hónapra. Sűrű, ősz haját hátrasimítva mondja. — Nehéz hónapok voltak azok. A fasiszták úgy bántak velünk, mint az állatokkal. Naponta 12 órát dolgoztunk gyárban, jóformán élelem nélkül. Még szerencse, hogy egy jószívű német munkás mindennap adott egy szelet vajas kenyeret. Májusban így is 45 kilósán tértem haza. Itthon, miután az édesanyja főztjén felépült, visz- szatért az erdőbe. Tizennégy évig működött Dobro- őon, a Pofana térségében. A dobroci erdőt úgy ismeri. mint a tenyerét. Nem csoda, hogy ottani felettesei nehezen váltak meg tőle. ö azonban közelebb akart kerülni a családjához, a szülőfalujához: Medzibrod na Horehroníhoz. Valaha ugyanis itt, a nyolcgyermekes bányászcsaládban határozta el, hogy erdész lesz. Soha nem igyekezett a jobb, nyugodtabb erdőségekbe kerülni. Ott dolgozott, ahová helyezték. Már 16 éve él feleségével a Vázna patak melletti erdészlakban. A négyszáztól ezerhatszáz méter tengerszint feletti magasságig húzódó nyolcszázhúsz hektáros körzetét tökéletesen ismeri. Tudja, hogy a hűvös májusi reggeleken melyik tisztáson legelésznek az őzek, hol találhat ősszel szarvascsordát. A tapasztalt erdész számára különösen télen olyan a körzete, mint egy nyitott könyv: a hóban látható nyomok megmutatják, merre vonulnak leggyakrabban a vadak, téli álmát alussza-e már a medve, vagy még zsákmány után szaglász. S ami a fő, Gregor erdész azt is tudja, hogy Tibor Snírer kocsivezetö munkahelyükre szállította-e már az erdőmunkásokat és az asszonyokat, akik tavasz elejétől segítenek eltakarítani a szél és hófúvások okozta fatörmelékeket. Tavaly tél végén 7000 köbméter hulladék maradt a téli viharok nyomán. Százéves fenyők is áldozatul estek. Ha naponta legalább 70 köbméter összegyűjtött fát nem szállítanak el a körzetből, Jozef Gregor azt mondja, rossz napjuk volt. Körzete e téren a legjobbak közé tartozik. — Ezt a munkát igyekszünk nyáron elvégezni, mert ha lehull a hó, akkor lehetetlen — mondja Gregor erdész. — Nem könnyű ilyen helyről a kitermelt és feldolgozott fát az út közelébe hordani és onnan a Brusno melletti faraktárba szállítani. Nehézségek persze nem csak a fa kitermelése és feldolgozása során adódnak. Az erdő lassan nő. A facsemeték a kisgyermekhez hasonlóan állandó gondoskodást igényelnek. A kis facsemeték körül a magas füvet kézzel kell kigyomlálni, s a csemetéket a kártevőktől is védeni kell — mindenekelőtt a tor- koskodó szarvasoktól. Ha a szarvas ugyanis lerágia a luc- vagy jegenyefenyő tetejét, hiábavaló volt az asszonyok fáradozása, akik a fákat kiültették és évekig gondozták. A facsemete tönkremegy, elpusztul. Bizonyíték erre az erdészház mögötti, körülbelül kéthektáros irtvány, melyet már évek óta nem tudnak erdősíteni; A vadak mindig tönkreteszik a facsemetéket. Az sem segített, hogy szakemberek tanácsára a facsemeték tetejét üvegvattába burkolták. Az állatoktól csak a magas kerítés védheti meg a fiatal fákat. Csakhogy a meredek hegyoldalakban nem keríthetnek körül minden irtványt. így pedig a károk állandóan tetemesek. — Ez azért is van — mondja az erdész —. mert az erdőkerületünkben túl sok a vad. Ebben a völgy ben nem ritkaság, hogy télen 50 szarvas is össze verődik egy csordába. Igaz, a bystricai vadászok. fozef Gregor hű barátjával — Harival I (I. Jary felvétele) akik kibérelték ezt a körletet, példásan gondoskod nuk a vadállományról. Az etetők mindig tele vannak friss szénával és ennivalóval. A téli erdőben tett egyórás séta után visszatérünk a meghitt erdészlakba. A szoba falát szarvas- és őzagancsok díszítik. Az egyik őzagancsnak hiányzik a felső része. Vajon hol veszíthette el? - fordulok az erdészhez. Jozef Gregor csak mosolyog: - Ezt az uzbakot a dobroői erdőkerületben lőttem, beismerem, nagyon izgatott voltam, amikor láttam, hogy eltaláltam. Gondoltam, rágyújtok egy cigarettára, s majd aztán veszem ki az állat belső részeit. Csakhogy erre nem- került sor. Néhány perc múlva az özbuk jelemelke dett, megrázta a fejét, fölugrott, és eltűnt u közeli sűrűben. Szó szerint kővé meredtem u csodálkozás tói. Egy hét múlva azonban mégis sikerült puskavég re kapnom. Akkor már pontosan lőttem. Először, mint láthatja is, csak az agancsát találtam el. Ezért bódult el néhány pillajiatru, aztán azonbun megszö kött. Arra a kérdésemre, hogy medvére lőtt-e már, a házigazda nevetve válaszol: —- Lőttem, de nem az erdőben, hanem innen, az erdészlak erkélyéről. Két évvel ezelőtt történt, ükkor még méhészkedtem, s egy kedves mackó yusz'ust kapott a mézre. Áttörte a kerítést, s két kis bocsa val együtt behatolt a kertbe. A feleségemmel figyel tűk, milyen gyorsan és szakavatottun törte be a méhes ajtaját. Hiábu csaptunk lármát, s világítottunk rá villany lám pávai, a medve nem zavartatta magát. Csak akkor hagyta abba a lakmározást, s menekült el a kertből, amikor két riasztólövést adtam le. Az egyik bocs azonban nem tudott átmászni a betört kerítésen, s nyüszítve fut körözött a kertben. A medvemama erre visszatért, átdobta a kerítésen a kis bocsot, s eltűntek a sűrűben. Jozef Gregort szigorú erdésznek ismerik a környéken. Nem tűri a fegyelmezetlen (uristákat az erdőben. Főleg azokat nem, akik a pisztrángos patakban az autójukat is meg akarják mosni. De azokat is kiutasítja a körzetéből, akik nem a kijelölt helyen raknak tüzet, vagy az erdész beleegyezése nélkül akarnak tüzelőre valót készíteni. — Mikor és miért haragszik a legjobban az erdész? — Leggyakrabban karácsony előtt. És főleg azért, mert néhány lelketlen ember valóságos temetőt hagy maga után az erdőben... — mondja Mária asszony, aki éppen úgy szereti az erdőt, mint a férje. Mindketten egyetértenek abban, hogy azokat, akik titokban öt-hat fenyőt is kivágnak, amíg megtalálják a ^legmegfelelőbb karácsonyfának valót, szigorúan meg kell büntetni. Gregorék, haliár az erdészlak egy kissé távol van a falutól, már nem érzik olyan nagynak a távolságot, mint addig. A Skoda ugyan nem terepjáró kocsi, de itt is jó szolgálatot tesz. Jozef Gregor szereti a futballt, autóval gyakran eljut egy-egy futballmeccsre a közeli Banská Bystricába, Zilinába vagy máshová is. — Nyomja-e még valami az elmondottakon kívül az erdész szívét? — kérdem tőle búcsúzóul. A zöld egyenruhás férfi nem sokat gondolkodik a válaszon: — A legjobban az. bánt, amikor látom, hogy a zvo leni Buéina környékén vagy másutt, ahol a fát feldolgozzák, állandóan égnek az „örök tüzek“. Szintefáj, hogy ezzel az értékes nyersanyagunkkal ilyen rosszul gazdálkodunk. Mondja meg, ki a felelős érte, hogy nálunk a fa 20 százaléka még mindig kárba vész, felhasználatlanul pusztul el? Pedig mennyi fáradságba, pénzbe kerül, amíg a facsemetékből erdő- lesz. Gregor erdésznek igaza van. Ne csodáljuk hát, hogy az erdők sorsát a szívén viseli. BATORI JÄNOS ■■■■■■■■■■■■■aM a. Kívülről ütött-kopott, belülről annál értékesebb. így jellemezném a találós kérdésben a trenőíni Kovotex Rokkantak Ipari Szövetkezete lévai (Levice) részlegének otthont adó két épületet. S az értékest nemcsak arra érteném, hogy nemesfémet — aranyat, ezüstöt munkálnak itt meg, hanem a munkára is, melyet a szövetkezet 109 dolgozója végez. VALAMIKOR HAJDANÁN... Léván hagyománya van az aranymüvességnek. Már a céhek idejében több arany- és ezüstműves működött a városban, ellátva a környéket ékszerekkel, ezüstláncokkal, pity- kékkel, gombokkal. Akkoriban még passzió volt ez a mesterség, egy-egy darabon hetekig eldolgozott a mester. Bár a munka nagyját ma is kézzel, gépek segítsége nélkül végzik, a munkát mechanikussá teszi, hogy egy-egy mintából több száz darabot is készítenek. Az ékszerviselést valaha csak a kiváltságosak, a jómódúak engedhették meg maguknak, ez ma már azonban mindenki számára természetes. — Ha kétszer annyit győznénk gyártani, az is elkelne A lévai ezüstművesek egyik szép munkája — mondja Alojz Eysainy, az aranyfeldolgozó részleg vezetője. — A tervet jóval túlteljesítjük, s az igénylésnek így is csak 60 százalékban teszünk eleget. Kollekciónkban kb. 350 aranyékszerminta — fülbevaló, gyűrű, nyaklánc, függő stb. — és mintegy százféle ezüstminta található. A most igen divatos és keresett teljesen kézi megmunkálással készülő filigrán ezüst ékszer egyedüli gyártói vagyunk hazánkban. AMÍG a kirakatba kerül — Az utcán, ha belebotlana sem igen emelné fel, ugye? — kérdi tőlem mosolyogva egy szürkésfekete fémlemezre mutatva a gyártáselőkészítő részlegen Novotny Kornél aranyműves. — Pedig ez aranylemez. Amíg az aranyaidat lemezzé hengereljük, a teteje oxidál, azért ilyen fénytelen, fekete. A megfelelő vastagságúra hengerelt lemezekből Itt vágják ki a különböző minták egyes részét. — A mi részlegünk már gépesített: géppel hengerlünk, gépeken vágjuk ki a mintákat. Én még arra is emlékszem, amikor kézzel hajtottuk a hengert. Mire kész lett a lemez, folyt rólunk a verejték. A parányi darabkákból a szomszédos teremben dolgozó aranyművesek végtelen türelmet és ügyességet igénylő munkájával készülnek azután az ékszerek. Hogyan születik meg egy- egy minta? — kérdem Milan Limberg aranyművest, aki tervezéssel is foglalkozik. — Az egyik könnyebben, a másik nehezebben — néha órákig, napokig dolgozom egy elképzelésen, s amikor elkészül, mégsem néz úgy ki, mint szeretném. Ízlés, érzék és fantázia kell hozzá — hangzik a csaknem 30 éve a szakmában dolgozó mester felelete. — De éppen ez adja a munkánk varázsát. Ezt nem lehet megírni, mert változatos, de egyszerre megtanulni sem, mert minden minta más. S épp ez benne a szép. A kész ékszereken a tisztítórészlegben végzik az utolsó simításokat. A durva részeket lecsiszolják, kefékkel, puha korongokkal, különleges tisztító- szerekkel fényezik, szalmiákos vízzel mossák, s a szárításra használt fűrészporból csillogó fényesen kerülnek ki. TÖBB ELISMERÉST Érdemelnek Az üzletekben már ilyen szemet gyönyörködtető formájukban vásárolhatjuk, vagy csodálhatjuk meg az ékszereket. S ha egy-egy darabon már nem dolgozik is hetekig az aranyműves, elkészítésük most is szemet és hátat fájdító, türelmes, pontos, igényes munkát követel. Habár e mesterség az idők folyamán veszített hajdani fényéből, a szép mestereinek munkája ma sem csak csodálatot, hanem elismerést is érdemel. FLÓRIAN marta Milan Limberg munka közben 1978. III. 12. ÚJ SZÚ
