Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-05 / 10. szám
* U t Kucsijev hajóskapitány az {szaki-sarkon Az Arktyika atomjégtörő kapitánya szovjet és külföldi újságírók körében 1977. augusztus 17-e úgy vonult be az emberiség történetébe, mint a legmerészebb vállalkozások egyike. Az Arktyika szovjet atomjégtörő elérte az Északisarkot, mégpedig azt a pontot, ahol összefutnak a délkörök. Ezzel teljesült a bátor tengerészek és sarkkutatók évszázados vágya. Jurij Szergejevics Kucsijev, a jégtörő kapitánya és legénysége magáénak mondhatja ezt a nagy sikert. Kucsijev Észak-Őszét földön született. Gyermekkorában pilóta akart lenni. A sors azonban a tengerre vezérelte. 1941 júniusában kezdte járni a tengereket, elsősorban az Északi-Jeges- tengert jégtörőkön, amelyeknek nagy érdemeik vannak az Északi-sark meghódításában. Kiváló sarki kapitányoktól tanulta meg a munkaszeretetet, bátorságot, kitartást. Tizenhét évvel ezelőtt bocsátották vízre a Lenin atomhajót. Kucsijev eleinte a kapitány helyetteseként teljesített szolgálatot, később ő lett a kapitány. 1975-ben a leningrádi Balti Üzemben felépült az Arktyika, a világ legnagyobb atomhajója, s már két éve Jurij Kucsijev a kapitánya. A szóban forgó kísérleti hajóút előkészítésében és megvalósításában szerzett érdemekért, valamint az út során tanúsított bátorságért és hősi helytállásért Kucsijev kapitánynak és társainak a Szocialista Munka Hőse büszke címet adományozták. Uzon legendája és valósága Nem kevés legenda szól Kamcsatkáról, a Szovjetunió keleti részében fekvő félszigetről, amelyről méltán mondhatjuk, hogy tűzhányók, hőforrások, valamint forró vizű tavak földje. Az egyik legenda ezt mondja: réges-régen élt egy hatalmas tűzhányóban Uzon, a jó szellem, aki gondoskodott az emberekről, védelmezte őket a tüzet okádó vulkánoktól, megfékezte az óriási bikákat, amelyek dobogásától megrázkódott a föld, és összeomlottak a jurták. Uzon isten mindent megtehetett, csupán hajlékát nem mutathatta meg senkinek. Az emberek kíváncsisága ölte meg őt, akik követték azon az ösvényen, amelyet felesége, Najun számára rakott ki. Az emberek megláttak egy nagy tűzhányót, s abban a szem- pillantásban megdördült az ég, a hegy eltűnt, s helyén, mint egy hatalmas kehely- ben, több száz tó keletkezett. Uzon azonban halála után is folytatta jótteteit. Forró szíve számos tó vizét megmelegítette, s e tavak vizének gyógyító hatása van. Egész évben itt tanyáznak a madarak, s az állatok sem mennek el innen. Az Uzon tűzhányó tölcsére érdekes természeti laboratórium, valóságos paradicsom a biológusok, vegyészek, geológusok, botanikusok számára. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Távol-keleti Tudományos Központjának kutatói itt a házigazdák, akiknek már sok érdekes ismeretet sikerült szerezniük a Pluto birodalmában végbemenő folyamatokról. így például megállapították, hogy az Uzon tűzhányóban szinte az ember szeme előtt keletkeznék a kövek, képződnek az ércek. Több órát töltenek meglehetősen veszélyes helyeken, gázmintákat vesznek, s lehatolnak a hőforrások mélyére. A tüzet okádó hegyek kutatói előtt számtalan bonyolult feladat áll. A kialudt és működő tűzhányókat tanulmányozva fényt derítenek az ércek képződésének titkaira, megvilágítják az összefüggést a hidrotermális rendszerek és a vulkanikus folyamatok között, s a hőenergia kihasználásán fáradoznak. Ezek a súrtűzhúnyók sokban hasonlítanak a valóságos tűzhányókra, csak sokkal kisebbek náluk Kép és szöveg: APN Keresztrejtvény Rejtvényünkben Csontos Vilmos függőleges 27. alatti verséből idézünk két sort. VÍZSZINTES: 1. Az idézet első sora (zárt betűk: R, A, I, P). 14. Spanyolország történelmi vidéke. 15. Erős keletindiai pálinka. 16. A tantál vegyjele. 17. Vakrémület. 18. Női név. 19. Határozói rag. 20. Mennyei. 22. ... lis, bogaras. 23. A gondolkodás szerve. 24. Sajnál. 25. Némán leránt. 27. Ifjúsági regényíró. 28. Göngyöleg. 29. Gyorsan beszél. 30. Edény. 31. Határozói rag. 32. Omlik. 33. A légnyomás egyik mértékegysége. 34. Magyar vezér. 35. A lantán vegyjele. 36. L. M. K. 37. Hónap. 39. Marokkói város. 40. Duplán magyarországi város. 41. Tudomány. 42. Jelez. 43. Televízió. 44. Érzékszerv. 45. A magyarságba beolvadt török nép. 46. Had. 47. Zola regénye. 49. Segélykérő jel. 51. Énekesmadár. 52. Olimpiai bajnok. Japán tornász. 53. Festőanyag. 54. Messzeség. 56. Generátor része. 57. Tádé azonos hangzói. 58. Tömérdek. 59. Attila hun fejedelem legidősebb fia. 61. Személyes névmás. 63. Autonóm köztársaság a Szovjetunióban. 65. Elereszteni. FÜGGŐLEGES: 2. Valamely szó betűinek felcserélésével alkotott más szó. 3. Goda azonos hangzói. 4. Korallzátony a csendes-óceáni Karolina-szi- getek között. 5. Magyar költő. 6. A lúd hímje. 7. Eső hatásának van kitéve. 8. Sima. 9. Duplán játékszer. 10. Magyar novellista és regényíró. 11. Urakra jellemző. 12. A stron- cium vegyjele. 13. Mértéktelenül sokat eszik. 14. Az idézet második sora (zárt betűk: A, N, Ö). 18. Fekhely. 21. Meg- okolás. 23. Angolna — németül. 24. Táncmulatság. 26. Szovjet sakkozó. 27. A vers címe. 28. Irány 30. Kopasz. 31. Ró. 33. Magyar filmrendező. 34. Iráni sivatag. 35. Valaminek a lefolyását elejétől a végéig irányítaná. 37. Kígyó teszi. 38. Folyó Ausztriában. 39. Megnyúlt, puha testű gerinctelen állat. 41. Trombitahang. 43. Tegez része. 44. Szlovák személyes névmás. 45. Csillagkép. 48. Magyar operaénekesnő. 49. Cseh zeneszerző. 50. Óriási emlősállat. 53. A természetestől visszataszítóan eltérő. 54. Ütlegelésben van! 55. Szelj. 58. Vízinövény. 59. Határozószó. 6Q. K. E. É. 62. Egy — németül. 64. Tibor, Ödön. 65 Kiejtett mássalhangzó. 66. Dóra, Gabriella. A február 19-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Nincs tudomány, mely nehéz vagy unalmas lenne, ha az elején kezdik. Könyvjutalomban részesülnek: Vámos László, Bély, (Bielj, Pásztor Boldizsárné, Szőgyén (Svodín), Magyar István, Fülek (Fifakovo), Dórák László, Bratislava, Lőrincz Zoltán, Szalóc (Slavec). 1 mondat-100 korona A VASÁRNAPI OJ SZÚ KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL IDÉZZÜK AZ ALÁBBI MONDATOT: Négy ízben volt országos bajnok. OLVASÓINK FELADATA: Keressék meg az idézett mondatot, jelöljék meg a cikk vagy a riport címét, amelyben a mondat található, s ezt levelezőlapon — négy napon belül — küldjék be szerkesztőségünkbe. A beérkezett megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest. A február 12-i számunkban megjelent mondat Váraljai Ottó „A nők és a telefon“ című írásából való. 489 helyes megfejtés érkezett. SORSOLÁSSAL 100 KORONÁT NYERT: Palágyi Sándor, 076 41 Biel 10, okres Trebiiov. 1978. III. 5. ■ ÚJ SZÓ