Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-26 / 9. szám
meileg elkötelezett, szocialista filmművészet Jöjjön létre, mely nem csupán szórakoztatóipar többé, hanem művészet (a szó valós értelmében), a társadalmi átalakulás és tudatformálás eszköze. A szocialista filmművészet három évtizede ékes bizonyítéka annak, hogy csak az államosított film lehet életképes és létezhet önálló művészetként — meghatározott eszmei és nevelési céllal, illetve feladattal. A Február utáni sorsdöntő változásoknak megfelelően a művészi ábrázolás előterébe a történelmi-társadalmi mozgás lényeges kérdéseinek vizsgálata került, s eszmei alapot nyert az az igény, hogy az alkotók a művek középpontjába az élet tényleges hőseit állítsák, olyan embereket, akik érzékeltetik a nehéz lenne vázolni hagyományainkat és felmérni a három évtized alatt megtett utat. Hiszen filmkultúránk örökségében több a válós érték, mint azt hinnénk. Említsük meg legalább Jindfich Brichtának és Karel Smrznek, a csehszlovák filmtörténet úttörőinek nevét, vagy a húszas évek életrajz- filmjeit, a harmincas évek kezdeményező törekvéseit, melyeknek hiányában filmgyártásunk Február után nehezen tehetett volna eleget azoknak a feladatoknak, melyeket az új társadalom joggal elvárt tőle. Erre az időszakra esik Vlasta Bu- rian, Jindfich Plachta, Jaroslav Vojta és Gustav Machaty tevékenysége. Bár a szlovák filmművészet létrejöttét csak a felszabadulás utáni évektől számítjuk, mégŰJ KORSZAK KEZDŐDÖTT A Februári Győzelem 10. évfordulója tiszteletére készült Otakar Vávra emlékezetes alkotása, a BRYCH POLGÁR. A képen a film egyik drámai mozzanata Filmgyártás nagyon régóta van Csehszlovákiában. Filmművészet csak harminc éve. Egyetlen más művészetben sem hozott olyan lényeges minőségi változást 1948 februárja, mint éppen a filmben: iparból vált művészetté. Szocializmus nélkül ma sem lenne csehszlovák — s még kevésbé szlovák — filmművészet. Hozzánk hasonló kis ország — legyen az iparilag bármennyire fejlett — kapitalista társadalmi rendben képtelen eltartani egy saját filmgyártást.' Nemhogy művészetet — még filmipart sem. Kellő kivitelezésű filmek kis országban csak szocialista társadalmi viszonyok között készülhetnek. Ahol a film nem csupán árucikk. jóllehet a csehszlovák filmgyártást már 1945. augusztus lí-én államosították, a dekrétum programjának teljesítésére teljes egészében csak az 1948- as februári események után kerülhetett sor. A nép ekkor vette kezébe a művészet irányítását és az alkotómunkát a saját céljaira, a saját javára fordíthatta. Végre lehetővé vált, hogy a fel- szabadulás előtti filmkészítés üzleti szellemével szemben észkor valós konfliktusait és lendületét. Február a művészek számára az alkotás szabadságát, a kapitalista producerektől való függetlenséget jelentette és egész sor olyan vívmányt eredményezett, melyet a nyugati filmesek még ma is irigyelnek tőlünk. A negyvennyolc utáni első nekigyürközés nehézségei a film területén is jelentkeztek. Míg országszerte meg kellett kezdeni a szocialista újjáépítést, a filmgyártásban a vitathatatlan értékű nemzeti haladó hagyományokra ugyan lehetett építeni, s az új helyzetben a csehszlovák film őstörténetéből ki lehetett indulni, igazi felvi- rágozáshoz azonban csak az új körülmények vezettek. Csak a Győzelmes Február után indult meg a fejlődés, melynek sodrában a film kivívta méltó helyét a csehszlovák kultúrában és fokozatosan felsorakozott az irodalom, a zene, a képzőművészet mellé. Ez a fellendülés természetesen nem választható el a történelmi, politikai és szellemi átalakulástól, sót annak szerves következménye. Egy cikkben természetesen sem hallgatjuk el a, jóllehet szerény eredményeket, melyekkel a szlovák filmesek a csehszlovák filmgyártást gyarapították. Az első próbálkozások (az 1921-ben készült Jánosík, Martin Plicka néprajzi filmjei, oz 1933-ban forgatott Éneklő jöld) azonban nem voltak elegendők a folyamatos szlovák nemzeti filmgyártás megteremtéséhez. A szlovák film viszont már a Szlovák Nemzeti Felkelés idején kezdett formálódni. Ekkor Palo Bielik néhány társával páratlan értékű autentikus felvételeket készített a nép partizánharcaíról, az ellenállás mozzanatairól. Ezekből a felvételekből született később Pafo Bielik a Szabadságért című dokumentumfilmje. A történelmi jelentőségű Február új korszak kezdetét jelentette nemcsak a csehszlovák, hanem a szlovák filmművészetben is. Oj megvilágításban értelmezték a film szerepét, az alkotók új feltételek között tevékenykedtek. Lehetővé vált nem az álomvilágot terjesztő, hanem a humanizmust hirdető, .a szocialista embert formáló, a tudatra, az értelemre ható filmek készítése. Filmgyártásunk nemcsak tartalmában, hanem stílusában is végre a csehszlovák nép művészete lett. A fel- szabadulás, az államosítás utáni filmek közül nem hagyhatjuk említés nélkül a nemzetközi sikert aratott Sziréna című cseh filmet, melyet Karel Stek- ly, Marie Majerová regénye alapján forgatott, s az államosított filmgyártás második legnagyobb sikerét a Vigyázz! című első szlovák filmet, mely a nemzeti játékfilmgyártás létrejötte szempontjából felbecsülhetetlen jelentőségű. Az önálló szlovák filmművészet első, s mindmáig egyik legjelentősebb alkotása azonban az 1948-ban készült A farkasodúk. Palo Bielik filmje művészi eszközökkel ábrázolja az egyszerű szlovák nép hősiességét, a nemzet elszánt ösz- szefogását a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Ez a filmtörténeti szempontból ma már klasszikusnak számító alkotás hazai filmművészetünkben mérföldkövet jelent, hiszen az első játékfilm, mely a felkelést vetíti vissza, mégpedig az események szélesebb összefüggéseit is vizsgálva. A szerző alkotásával bizonyította a film rendkívüli társadalmi jelentőségét és azt, hogy a mély és humánus gondolatok mindig lenyűgözik a nézőt. Szlovákia filmgyártása nehéz körülmények között nőtt és terebélyesedett éppúgy, mint minden kezdő filmgyártás. Jelentősebb eredményeket is csak a később]! évek hoztak, amikor javultak a műszaki feltételek, fejlődött a filmgyártás, s új szakemberek kerültek a stúdióba. Az alkotók végre igényesebb feladatokra is vállalkozhattak. Ilyen volt a Töretlen fold, Peter Jilemnicky regényének filmváltozata, Vladimír Bahna rendezésében. Vagy Andre/ Lettrich Falu a hegyek közt című filmje. Ezek az alkotások utat mutattak, az egyetlen járható utat, melyen tovább haladva lehetett — s lehet — csak fejleszteni a szlovák filmművészetet. 4 A negyvennyolc utáni első sikerek arra kötelezik az alkotókat, hogy sajátos nemzeti, pártos, mélyen humanista és internacionalista alkotásokkal, az emberiséget nemes gondolkodásra és cselekvésre ösztönző művekkel gyarapítsák szocialista filmművészetünket. TÖLGYESSY MÁRIA E zekben a hetekben, napokban, amikor népünk az 1948-as Februári Győzelem 30. évfordulóját ünnepli, filmszínházaink országszerte műsorra tűzték Vojtéeh Trapl legújabb alkotását, A győzedelmes nép című művészi dokumentumfilmet. Vojtéeh Trapl, akinek 60. születésnapjáról tavaly májusban emlékeztünk meg, sokoldalú egyéniség. Ismert forgatókönyvíró, dramaturg, publicista, író és pedagógus. Munkásságának középpontjában mai életünk ábrázolása áll, a mához szól akkor is, amikor a múltat idézi. Azok közé a cseh drámaírók közé tartozik, akik az elsők között érezték szükségességét, hogy művészien és elvszerűen ábrázolják az 1968—1969-es válság- helyzet társadalomtorzító eseményeit. Az Érted nem harangoznak című színmüve, amelyből 1975-ben játékfilmet is forgatott, az említett időszak egyik jelentős művészi elemzése. A győzedelmes nép című film feleleveníti 1948 Febrüárjának sorsdöntő eseményeit, február 13-tól 25-ig, amikor népünk a CSKP vezetésévei kivívta győzelmét a reakció fölötl. A film bemutatója alkalmából Prágában felkerestem Vojtéeh Trapl professzort. 1948 februárja és az alkotómunkája közti összefüggésekről beszélgettünk. — Számomra 1948 februárja a művészi ihlet kiapadhatatlan forrása. Én Februárra nem mint márványosz- lopra tekintek. Február számomra örökség, s arra kötelez, hogy alkotómunkámban ne feledkezzem meg egyetlen vívmányáról sem. A művészi alkotómunkában ez a szocialista művészethez, a szocialista realizmus alkotó módszeréhez való hűséget jelents ... Engedje meg, hogy rámutassak egy. az utóbbbi időben nem is olyan ritka jelenségre. A gyors népszerűség és az olcsó közönségsiker csábítására gondolok. Úgy tűnik, hogy egyes filmalkotók tisztánlátását elhomályosítja az azonnali siker. Egynémely tévésorozatunk — a karva -aka ra 11 a p. — a fogyasztói társadalmat népszerűsíti, s kifejezési eszközeivel a harmincas évek giccses, szirupos irodalmára emlékeztet. Pedig társadalmi rendszerünk emberformáló céljairól akkor sem feledkezhetünk meg, amikor szórakoztatni kívánjuk aZ embereket. Ebből a szempontból is nagyon időszerű 1948 Februárjának öröksége. 9 Hogyan fogadta a Csehszlovák Filmgyártó Vállalat ajánlatát a februári eseményekről szóló film elkészítésére? — Nagyon megtisztelő számomra, hogy megbíztak ezzel a feladattal. Mivel 1948 Februárjának — a népi milícia tagjaiként — én is részvevője voltam, úgy éreztem, kötelességem tanúságtételt adni a történelemfor- máló eseményekről. Ez a téma mái régen érlelődött bennem. Pár évvel ezelőtt a televízió számára írt Zi- mankós reggelen című filmemben is e témakörből merítettem. Elképzeléseimet ismert szakemberekkel, elsősorban történészekkel konzultáltam. 9 On 1967-ben Dunaszerdahelyi példa címmel egy mezőgazdasági témájú dokumentum filmet készített, s azóta is több alkalommal járt Dél- Szlovákiában. Hogyan emlékezik visz- sza ott-tartózkodására és az ott élő emberekre? — Az említett filmmel a szovjet búzafajták meghonosítását népszerűsítettük. Emlékszem, forgatása idején rendkívüli segítséget kaptam mind a járási pártbizottságtól, mind pedig a járási mezőgazdasági igazgatóságtól. Sok barátra találtam, s azóta is, ha a dunaszerdahelyi járás eredményeiről hallok vagy olvasok, annak úgy örülök, mintha én is azon a vidéken születtem volna. Amikor 1975-ben So- morján tartották az Érted nem harangoznak című filmem szlovákiai bemutatóját, ismételten 'meggyőződhettem róla, hogy a csallóközi dolgozók igazi internacionalisták. A film utáni vita légköre mindmáig emlékezetes számomra, úgy éreztem magam, mint igazi testvéreik között... Most is kaptam egy meghívást A ' győzedelmes nép bősi bemutatójára. Remélem, eleget tudok tenni kérésüknek. somogyi mátyás Jelenet , A győzedelmes nép' című filmből; jobbra július Pántik — Klement Gottwald szerepében (Miroslav Pesan felv.) 1978. II. 26. io